Tegnap este a Duna-parton sétáltam. Egy magányos nő ült a lépcsőn. Sápadt volt, arcának kifinomult vonásai egyből megragadtak. Rámnézett valamiféle éteren túli fájdalommal a szemében. Mintha nagy ködön keresztül nézne rám. Leültem melléje. Semmiségekről beszélgettünk. Hangja hűvös volt és mély, fájdalomtól átitatott. Megborzongtam. Megfogtam a kezét. Jéghideg volt. Átkaroltam. Hirtelen felém fordult és teljes erejével belémkapaszkodott. Ajkaival szájamat kereste. Megcsókoltam. Szája kék maradt és jéghideg. Dideregni kezdtem. Ki vagy? kérdeztem. Csak nézett rám nagy, kétségbeesett szürke szemekkel. Az öngyilkos lány volt, akit kihalásztak a metró sinjei közül. Azért jött ide, hogy a Dunába fojtsa magát. Hogy korrigálja a tévedést. Magamhoz szoritottam még egyszer. Dörgölni kedtem a kabáton keresztül, hogy fölmelegitsem. Számat újra az ajkaira tapasztottam és nyelvemmel próbáltam nyelvét átmelegiteni. Mindhiába. Mikor levegőt vettem, észrevettem, hogy szájából sötétzöld viz bugyborékol. Bocsánatkérően nézett rám. Szemeivel esedezett, hogy ne lökjem el magamtól és ne szaladjak el. Csak most láttam, hogy a kezei lilak. Te megtetted! kiáltottam rá mégiscsak megtetted. Hogy kerültel ide? Szomorú mosollyal rázta fejét, hogy úgysem érthetem. Hajából iszap és kukacok hulltak. Kétségbeesve becsuktam szemeim és magamhoz vontam. Öleltem, ahogy csak tudtam, teljes erőmmel szoritottam, csókokkal halmoztam el, ahol csak értem: arcát, szemét, haját, füleit, nyakát. De nem tudtam fölmelegíteni testének egyetlen porcikáját sem. Ajkam húsa oly hideggé vált, hogy már fájdalmat okozott, fehér fagykristályok ütköztek ki rajta. Egész testemben remegni kezdtem, végül nem birtam tovább és fölkiáltottam. Feleségem hálószobájában voltam. Őt öleltem magamhoz és csókolgattam álmában, öntudatlanul. Hagyjál már aludni egy kicsit. nyöszörögte anélkül hogy fölébredt volna és elfordult tőlem. Az ágy üres felére zuhantam és könnyeim megállithatatlanul ömleni kezdtek. Olyan mély reménytelenséget és szomorúságot éreztem, mint még soha. Egész hajnalig zokogtam. Reggel, munkába menet láttam, hogy egy vizbefúltat emeltek ki a Dunából. Odafurakodtam és megnéztem arcát. Ő volt az. Vonásain béke ömlött szét. Arca kipirult. Ahogy vitték és lóbálódzott a keze, tudtam, hogy nekem integet.
Elavult a mult emléke korcsosult igy hittem eddig én a mult már csak regény
de máképpen van ám a mult még ma is úgy érzem egy része bennem él és hatással van rám
tudtam hogy tanulnom kell az iskolában. ez igy van köszönöm, elismerem. de ha ember akarok lenni félnem is megtanítottak tudni kell
jaj, ha késön érek oda akkor mit szól majd a tanár? a tanítóm felpofozot és nemegyszer jól emlékeztem arra is már
jaj ha a leckém nem lenne kész vagy hibát talál benne... és ujra leszúr mert elfogadható hazugságom nincs hazudnom mégis kell a félelem az úr
a leggyakoribb rossz érzés az iskolában amiben részem volt az a félelem és félek ma is félek hogy... -pedagógusok most kérdem miért tanítottatok erre is engem?
Rossz híred van "unalmas fickó!" "alulszocializált" és nem tudod hogy mi gátol és belátod ez igy nem jó
de arra vágyol hogy szeressenek mint egy kitünö társalgójukat a társaságban; mi a titka? tanulj mától fénylö gyerek!
- szerezd meg az általános ismereteket, hogy mi történik a világban az ujságokban meglelheted. az up to date igen fontos olvasnod kell... és légy sportos
de most itt stopp! amit mondtam itt a imént azt felejtsd el de hamar tüstént
mert felfedezték hogy az sem jó ha sok a beszéd tudnod sem kell olyan sokat más úgyis tudja sokkal jobban a mondottakat
ne pazarold
az energiád csak hallgatva tanulnod kell hogy jó helyen beiktatva ezeket most mondanod kell "igen, értem" "csak mond tovább" "ez érdekes" "ez volt, nahát?!"
igazán nem sok csak néhány mondat és azt mondják majd hogy szellemes vagy
Sok a beszéd innen onnan jó tanácsok a rossz is sok van de ha azokból szót nem értünk mindhiába ha nem nekünk szólt csak historia lessz könyvelve mert nem fogadja be az énünk
a dohányzásról példaképpen hogy veszélyes halottuk régen a fülünk botját sem mozgatja elfeledjük már holnapra
de, "hagyd abba!!" az istenért. a szemébe kell mondani és nem tüntetni hogyha látod... ha neki mondtad azt megjegyzi mert te mondtad majd meglátod
- nekem is mondták egyre többen de ezekre csak legyintettem de amikor te nekem mondtad a lelkiismereretem azóta nem nyugtat
elrepülnek a jó szavak és nemhalljuk mert másnak szólnak de, neki mond személyesen hogy neki szóljon hogy csatát nyerhessen
Berontott a szobába néhány kérdése volna mondta amire feleletet kíván; igen ám de légkör hamar megváltozott fenyegetni kezdett és egy agressziv módon viselkedett
nem olyan lett az élete mint azt gondolta... a kesrüség hangján ezt meg azt sokalta az életét bánta; a helyzetet élvezte vagy csak élezni kívánta?
a fogadó asszony csak hallgatott szóhoz jutni nemtudott de nemis merészelt mert az ember egyre közelebb hozzá húzódott. - végem van gondolta amikor ott volt egészen az arcához közel - eltolni magamtól nemmerem csak bólintva igenezem azt amit mondani akar amikor az összes fruszrációját reám hányja a gyülkölet és elkeseredés s a felizgatott indulatok egyszerre voltak nála - van ennek az embernek valahol határa?
amikor már nemvolt több szava néhány lépést hátralépett észrevette hogy amitt tett az nem szép lett azután megkérdezte a nö aki megdermedten elötte állt nevét és szó nélkül ment ki nemnyujtva neki a kezét
