(Ki? Csak nem Dietrich Fischer-Dieskau énekelte, valami másodligás Schubert dalokkal? - Most a fejemben Scubert Goethe verseire írt dalait hallgatom, és azért tetszik, mert lúdbőrözik a hátam. Tehát lehet, hogy mától akkor lúdbőröztetem a hátam, amikor csak kedvem szottyan. Szerintem ez tök jó.)
(Egy volt barátnőm favorizálta ezt a zenészt és az általa árasztott "hangulatot", el is vitt volna a filmre, és nem árultam el neki, hogy hatszor láttam, és csömöröm van már tőle. Mármint a filmtől. Szerencsére lekéstük. (Az utolsó mozielőadást...)
valami ilyesmi?
Nem annyira gejl ez... Azt szoktam mondani Goran Bregovicra, hogy "jönnek a cirkuszosok". Nosztalgia. Egyébként vannak bolgár utcai zenészektől felvételteim, ez a Goran elég gyenge hozzájuk képest.
Gorán Bregovics: Ederlezi.
Ez volt a Cigányok ideje c. film címzenéje is.
Noha a filmhez íródott, és igen jól kiegészíti azt, egymagában is megáll a lábán. Ha hallgatjuk, valami olyan nyálas érzés-féle önt el bennünket, hogy mi aztán nagyon szeretjük embertársainkat. A szem elpárásodik, a szív hevesebben ver, s Sartre pedofil antihose jut az eszünkbe egy pillanatra. Ez jó, de szerencsére csak rövid ideig tart.
Nem is tudtam volna leírni, mert 7 üveg Aranyászok sört is mellékelnem kellett volna az átélhetés azonossága kedvéért. Szóval most egészen másként tetszik, ezért ideteszek egy linket, ahol a 2. a listában, és aki akarja hallgassa, kárpótlásul, ha már nem írtam le miért tetszik. (Több mint 40 honlapra klikkoltam rá, több ezer CD-t akartak eladni, több helyen le volt tiltva, mígnem ezen a fura (로컴(주)의 뮤직서비스)honlapon rátaláltam.)
Mint látható, leragadtam ma Yves Montandnál, tőle hallgatok megint, egy nyálas-csöpögősnek is nevezhető dalt. A címe: Les Faullies Mortes. Koncertfelvétel. Rendbontó módon nem írom le, hogy miért tetszik.
A szabadsághoz az is hozzá tartozik, hogy Yves Montand örököseinek, a Trabant együttesnek, Albert Camus örököseinek, vagy Disy Gylespynek a szerző jogait tiprjuk. Most ezt teszem.
vannak bakelitjeim a klasszikusoktól: Errol Garner, Ellington, Ella Fitzgerald...
szeretném még, ha lenne Modern Jazz Quartettem, (baromi drága a cd)
Van Herbie Hancock, Rosenberg trió, meg néhány magyar: Szakcsi....az ő vizsgakoncertjét meghallgattam annakidején a Zeneakadémián.
Szeretem Pegét, Babost, és néhány nagyon jó koncertete hallottunk tavaly a Szigeten a jazzsátorban.
szubjektíve is lehet?
olyan egyszemélyes ünneplés van, meg turkászás a régi számok között, egyszercsak előjött holly cole-tól az onion girl (i'm naked/and shameless/and peeling back the layers/like an onion girl/don't try to save me/just stay away from me/'cos i might make you cry), olyan kellemesen semmilyen stílusú country szám
ez volt az a szöveg, ami j szerint leginkább jellemezte őt. j volt a (tudomásom szerinti) első és utolsó megcsalatásom alanya (bár ha azt vesszük, hogy míg a j elcsábított engem mondatban valóban j az alany, addig a megszeretkeztem j-t-ben j már csak tárgy, akkor inkább tárgya volt), ráadásul akkor történt, amikor még úgy istenigazából fájni tudott az ilyesmi, megszállottként olvastam végig kényszeresen az online naplóját, pedig a válasz nem ott volt, de ez olyankor szubjektív
most kíváncsi voltam, milyen lesz meghallani, de a keserűség elmúlt, hirtelen felismerés jött csak, hogy milyen üres volt j, pedig erre már abból is rá kellett volna jönnöm, hogy fontosnak találta megemlíteni, miszerint ő intelligens, és a sertéshúst szereti
nem is tudom, miért szoktam le a rádiózásról..... a zenei ízlésemet leginkább a vejem és a legkisebb lányom alakítják, egy csomó szuper cd-met köszönhetem nekik. Persze nem mindent szeretek abból, amit ők, de a zöme tényleg jó. Mostanában a kedvenc INXS, na meg persze a magyar blues, Equus, Ferenczi, Tátrai, a Dioptrió és még Hobo is.
Na meg a jazz!
Bp-n sok jó rádióadó van, legalább nem unatkoznak a mandrók a dugókban...Én amikor 'fent' voltam,akkor a Juventust hallgat-gat-tam anno, nekem az is nagyon jó volt.
UPC-n is sok adó van, csak ki győzi kiválogatni, hogy éppen melyik jó...A 'rockantenne' meg éppen mexünt, nekem a Yorin FM szok' tecceni leginkább.
csak néha-néha hallgatok rádiót....legszívesebben a Bridge-en a Fekete zajt hallgatom, őrült jó jazzek vannak rajta. Egyszer Martonvásártól a Kelenföldi pályaudvarig sem ért véget egy szám, én mintegy álomban, fejemen a majdnem maximumon szóló walkmannel, kezemben a kutyával, vállamon tatyóval átbotorkáltam a hatsávos Budaőrsi úton. Szerencsére megúsztuk, a kutya és én, de a szám kitartott a buszon is, egészen hazáig. A rádió C-n is szoktak jó zenék lenni!
Az igazi magyar virtust, a legeslegmélyről jövő kurucos indulatot és elszánást egyesiti a széles szemhatárú, nagyszerű kitekintéssel...
Mintha egy távolról készülődő fel-felmorajló és aztán lassan ki-kitörő nyári égiháború, égszakadás-földindulás, teljes természeti sokszinűségét vetitené bele egy tényleges csatajelenet megrázó és felemelő képsoraiba...
Pedig akkor még hol voltak a Lumiére-fivérek, meg a forgatókönyvek, snittek, fahrtok...
Dinamizmusában, belülről fakadóan vezérelt kérlelhetetlen
öntörvényű kifejlésében utolérhetetlen.
Nahát!
Kommandéros-Brigadéros
A Rákóczi indulót hallgatom már harmadszor. Nagyon szép, megrendítő, és felemelő dallamok, melyek büszkeséggel töltenek el. Ki sem tudom fejezni az érzéseimet, de minek is, amikor Hollósi Simon festőművész már kifejezett mindent, amit érezni lehet e mű kapcsán:
Hollósy Simon: Rákóczi induló, vázlat
[1899. Olaj, vászon, 92x127 cm Magyar Nemzeti Galéria, Budapest]
Mark Knopfler:Golden Heart az azonos cimű CD-ről.
Azért tetszik, mert a hangulati iv és az epikai történet együtthullámzását a zene erősiti, miközben az epikus történet sem veszik el, és egyidejűleg a lirai/érzelmi töltés is átjön.
Tipikusan a refrén a lirai...azt hiszem ez igy szokásos is, és nagyon jó...
Hallottatok-e epikus refrénről, amely nem lirai kicsengésű volt végeredményben?
-az országúton a szekérrel a négy ökör lassacskán ballagott...-
A múltkor a Stex-házban voltunk, és csak az alagsorban jutott hely. Két fiatal roma zenész játszott, (egyik sem volt még harminc) egy billentyűs és egy gitáros, és jazzt. Bár a közvetlenül előttük levő asztalnál ültünk, nem zavart a beszélgetésben a zene. Már játszottak egy ideje, amikor eljutott a tudatomig, mennyire szuper a gitáros srác! Valami olyan könnyed technikával pengetett, és olyan jó zenét, hogy aztán meg nem tudtunk beszélgetni, csak rá kellett figyelni.
Hollósy Simon: Rákóczi induló, vázlat
