Vigyázz is rá lábhoz tett légpuskával, tekintettel arra a nem elhanyagolható tényre, hogy 2 vagy több morzés, tehát minden feladat megoldható vele (lassú-gyors-stop). Régebben Krefeld-ben csináltam egy L-100-asra (majd' minden német azt szereti:-)), azóta is működőképes. Azért a Csepel kapcsolói nagyon durvák lennének erre a célra :-)) Néhány hete vettem ezt a " varrógéphez való" pedált (az ismert helyen, ahol együtt is voltunk), jó lesz a kis XM-1-emhez.
1973-ban a MR 8-as stúdiójában is felvettek egy lemeznyi anyagot. Vagy kettőt? Az éneket mellőzték és Fridrich Károly harsonán hozta az énekdallamot.
Ausztráliában a már bemutatott 4-5 stúdiófelvétel mellett további 10-15 még előfordulhat. 1970-ben 3 stúdiószám még az ausztrál utazás előtt. Plusz sok koncertfelvétel. Vagy 8 CD-nyi anyag nekem is van még tőlük, szóval nem tartom valószínűnek hogy ismételt kiadvány lenne. Csak a legvégén, a nagy felállás utolsó hónapjaiban váltak offtopikká a Rhodes megjelenésével. Addig Hammond M100 részben lezlivel, a koncerteken gyakran keményen vonalból álló alapon, mint akkortájt ahogy Jon Lord is.
Azért szerencsére a 2000-es évek elején mégis megjelent még valami a nagy felállástól: a Most, Múlt, Lesz c. CD ausztráliai kiadatlan felvételekkel és a Széttört Álmok című kb. 40 perces szvit rádiófelvételével (nem összetévesztendő a 4 perces dallal a 1975-ös albumról, amelyet már nem a nagy csapat rögzített, de az is jó, Hammond nincs is rajta, helyette Schöck Ottó Rhodes-ozik) Kíváncsi vagyok erre a dupla CD-re, remélem nem AZ Ördög Álarcosbálja és a Most, Múlt, Lesz újrakiadása duplalemezen.
Köszönöm Neked is! Ha emlékeim nem csalnak, akkor ilyen kapcsolókat a régi hadi telefon központ (talán "K40"-es) Csepeleken, és/vagy Zil131-eseken lehet találni. Régebben az "M" zárolt alkatrész raktárakat amikor kiárusították, fillérekért lehetett ilyen cuccokat venni. De most nem tudom hol lehetnek ilyen cuccok
Csak ötlet : régen én is bütyköltem valakinek egy masszív laci-kapcsolót, és a választás az ún. "telefonkulcsra " esett. Ezek rendkívül strapabíró szerkezetek, az adott beépítésben hosszú évtizedekig bírták a mindig türelmetlen központkezelő által okozott gyűrődést :-)) A kézreállás meg elég meggyőző. A bal elég monstrum, a középső kihúzóreteszes, a jobb a nyerő, mutatóujjal lehet váltani. A beszerezhetőségük ugyan kétes, a régi telefonok gyűjtői őrzik hét lakat alatt ezeket a ritka alkatrészeket.
Hamarosan eddig kiadatlan dupla Syrius CD lát napvilágot!!!
Ez év végén lesz 40 éve, hogy megalakult minden idők legjobb Magyar együttese a SYRIUS !
December közepétől, a tervek szerint már kapható/megrendelhető lesz egy dupla SYRIUS CD, amely alkalomhoz illően nagyon igényes kivitelével és zenéjével (eddig meg nem jelent felvételekkel) gazdagítja majd lemezgyüjteményünket.
Budapesten, hogy hol lesz kapható? Arról a Syrius honlapon lesz részletes info! www.syriusegyuttes.hu Mindenesetre nálunk előrendelés már most leadható, és elsők között fogod garantáltan megkapni a CD-t! www.victoraudio.hu
Ráduly Misi találkozásunk alkalmával elmondta, hogy a hamarosan megjelenő dupla CD milyen unikum lesz, nem csak a zenei anyagát illetően, hanem megjelenésében is különlegességet fog nyújtani: vastag papírtokos kiadványként (2CD) kb 50 oldalas könyvvel, ahol korabeli 1970-1973 közti klub és koncertekről készült felvételek, fotók (zenekarról, közönségről) megtalálhatók lesznek!
Mint tudjuk, a Syrius együttesnek az itthon 1972-ben Pepita álltal kiadott lemezén a Devil's Masquerade: Ördög állarcosbálján kívűl szinte sajnos semmi nem jelent meg. Természetesen a nagy felállásról beszélünk: Jackie Orszáczky Miklós, Ráduly Mihály, Veszelinov András, Pataki László és Baronits Zsolt.
Érdekelne engem is ez a koncert. Lehet róla többet tudni? Mennyibe kerül a jegy? Mikor indulnánk? Ki jönne még? Esetleg hozzám is beférnének még négyen.
Köszönöm a dicséretet! Az érveidet is tiszteletben tartom! Sajnos addig nem tudhatjuk, hogy egy új valami jó, vagy nem jó, amíg nem tudjuk biztosan, hogy használhatatlan. A kapcsolóházat szemre készítettem, és egy meglévő sablonra hajlítottam. A kapcsoló, talán egy kicsit határozottabb a fendernél, de szerintem szerethető. Szerintem a próbáig ne vessük el ezt a megoldást. A két kapcsolóház közötti különbség lejjebb látható.
A Hammond billentyűzete is azért olyan jó mert messze van a csuklópont az erőtől. Szintibillentyűknél ez többé-kevésbé a látható rész után közvetlenül következik, ez is egy komoly hátrányuk. Még a mai waterfalloknak is.
Ezért olyan jó a Fenderkapcsoló is, mert az elvi forgási központja lényegesen messzebb van a kéztől, nagyobb utat jár be. Ez jóval precízebb, kellemesebb kezelést eredményez.
Nagyon szép munka, gratulálok!
Azon gondolkozom hogy a félhold íve közel áll a 110-es PVC lefolyó ívéhez. Az alsó-felső húrmetszet közé ilyet befaragni?
ha minden a terv szerint halad, jövő hét végén eladósorba kerül a VK8 modulom, ha a szaktársak közül valakinek épp egy ilyenre van szüksége, a benkodavidjanos@gmail.com címre írhat. beárazva még nincs, de nagyon olcsó lesz, az tuti! ;) amúgy a terv első megvalósulása lesz remélhetőleg az okt. 30.adikai a38-as duplabuli, amelyen egyszerre debütál az új leslie és egy új hangszer is, amely minden valószínűség szerint az egyik piros C lesz.
A délután sem telt el hiába. A lezli vezérlés kapcsolójának készítésével foglaltam el magam. Először is egy "zenész álló" három állású kapcsolót kellett keresnem, ami bírja a sok száz kapcsolást, és a durva bánásmódot is. Nem mellesleg ne égjen be az érintkezője szíre-szóra. Lehetőleg olcsó legyen, és a lezli stop is megvalósítható legyen :-) Nem ragaszkodtam a Fender gitárokba való kapcsolóhoz, inkább egy robosztusabb ipari kapcsolót választottam. Igaz a szárára kellett esztergálnom (a képen látható gomb, nem végleges:-) egy gombot, hogy kényelmes legyen a kapcsolás minden helyzetből, és ne repüljön el egy hirtelen kapcsoláskor. A hagyományos félhold formát választottam a kapcsoló házának, -de a végleges megoldásban- egy univerzális felszerelhetőségű kapcsolóház megalkotása a cél. Első nekifutásra így néz ki. Természetesen polírozva lesz majd! Aztán antikolódhat használat közben:-)
Visszatértét a Hammond hangzáshoz Zsolt a továbbiakban azzal indokolta, hogy a Nord C2 kipróbálása ihlette meg, annyival jobban szól számára a C1-nél, amit egy ideje már el is adott.
Kis C1 - C2 összehasonlító. A színe is más piros. Jól látni hogy a gombok elrendezésének összevisszasága kezd tisztulni.
Mi következhet a C3-ban?
Pl. baloldalt az XB5, DB5 mintájára manuálonkénti presetek, wheel brake szimuláció, csöves előfok?
Azt nem tudom megitélni, hogy megnyúlt-e, mert nincs eredeti új szíjam. Szerintem az előző tulajnak sem volt, így valami másból tehetett egy hasonló méretű darabot ebbe a lezlibe. A szíj teljesen por száraz. Olajosságnak még a híre sincs rajta, és a szövése sem kopott. A motor szíjtárcsa van nagyon kifényesedve, és azon csúszik meg. Lenne itthon gyantás ékszíj csúszásmentesítő spray-m, de nem fújom be vele, mert a koszt is összeszedné nekem. Egyébként a feszesebb -nem csúszós- beállításnál hajlamos volt egy rövid "fék csikorgást" belevinni a műsorba:-) A hangjára én is kíváncsi vagyok nagyon! Sajnos még nem sikerült felhoznom a negyedikre, mert nem akadt segítőm. Talán hétvégére sikerül alkalmas társat találnom:-)
Átkerült a színpad a hajó orrába, ami akusztikailag is előnyös.
Aki kihagyta (mindenki?), sajnálhatja. Néhány számot megismertem a két évvel ezelőtti műsorból, de azt sem úgy játszották. Sokkal jobban. Változatosabban, ízesebben. Meg több még nem hallott zene volt. Pörgősebb, feszesebb lett minden. Hosszabb motívumok gyakran hardrockos elemekből épültek. Már extrém virtuóz és hosszú unisonos progresszív rock futamokból sem volt hiány. Az egész némi modern és free jazz ízzel meg lett még fűszerezve. Szerintem leginkább Okumoto stílusához áll legközelebb. Viszont az egész nekünk kicsit hangos volt. Nem túl vészesen, csak az optimálishoz képest.
Kifejezetten ajánlom október 22-én a Take5 meglátogatását.
A Nord C2-vel való futó találkozás kellemesre sikeredett.
Zsolt írta hogy más a billentyűzete. Szerencsére nem kínai mint az új XK-kban. Maradt Fatar, csak az olaszok valahogy könnyebbé és gyorsabbá tették. Ez nagyon jó, mert a korábbi kissé kemény, nehéz volt egy bejáratott B3 billentyűzethez képest.
A fedélzete az átcsoportosítással sokkal jobban használható. Így tulajdonképpen rendben van. A perka úgy működik ahogy kell. On, soft, fast, 2-3 és végre némítja az 1' regisztert. Vagyis kiválasztható hogy így működjön. Az EQ mélyebben és magasabban működik, vastagabb hangkép alakítható ki. Kritikánkat Davidovics Hitspace Ádám még két éve elküldte a Claviának, lehet hogy levelünk is segítette a fejlődést. A többit nem volt most módom megvizslatni, de Zsolt szerint az új C2 lezliszimuláció magasan veri a szintén kiválasztható korábbi C1-ét. Az meg hogy a stop rögzíthető állású, páratlan szogltatás.
Igazából a hangja még nem értékelhető teljesen számomra. Azt hallottam hogy vastagabb, a mélye jobban ott van ahol kell lennie. Most egy picit vagy a magas, vagy a keyclickből egy kis többlet nekem még hiányzott. Meg némi csöves karcosság. Kíváncsi vagyok hogy a lehetőségek belső állítgatásaival és más cuccon, mit lehet a továbbiakban kihozni belőle?
Semmi baja a szíjnak azon a két okon kívül amit magad írtál le :-)
Megnyúlt=hosszú, és síkos=csúszik.
Egy új, picit rövidebb, zöldes gömbszíjjal ami tapadósabb felületű, lehet hogy plusz alkatrészek beépítése nélkül lett volna megoldás. Az is válhat hibaforrássá.
(és lesz egy szíj tartaléknak)
Az biztos hogy nem szabad túl feszesre húzni, mert a csapágyazásnak gyorsan vége. A 10/7mp-es átmenetek itt jónak számítanak.
Egyszerűbb lett volna szíjat cserélni, de ennek a szíjnak semmi baja sincs, csak a hosszát egy kicsit nagyobbra vették:-) (valahol nem is baj) Ezzel a megoldással nem az volt a cél, hogy citerahúr feszes legyen, hanem a meghajtó szíjtárcsán nagyobb felületen feküdjön/tapadjon a szíj. Sajnos ez az optimum, mert felpörgéskor a motor teljesítménye szab határt, fékezéskor meg a lassú motor tengelye, és a dörzskerék gumigyűrűjének a tapadása. Muszáj hagyni, hogy csússzon mindkét helyen, mert a túl feszes szíj a motor csapágyát teszi tönkre, (lásd Matyó alsó gyors motorja) ez a 60-70W-os motor amúgy sem tudná gyorsabban felpörgetni ezt a nagy dobot. Fékezéskor meg a dörzs gumi kopna jobban, és semmi kedvem garanciába hetente állítani a kis motor dőlés szögén állítgatni. Szerintem egy közel 3kg-s darabot teljes fordulatról 7" alatt megállítani nem rossz idő! Legfeljebb ennyivel hosszabb lesz a szám, ha gyorsból lassítva lesz vége:-)