Nos hát akkor itt olvasható az alábbiakban a hír, amire már hetek óta várt a topic törzsközönsége:
Lesz TT
A mai napon megtartotta első szekció ülését az V. MNK Topic Torna egyelőre még kissé hiányos szervezőbizottsága és arra az elhatározásra jutott, hogy nem hagyjuk elsorvadni ezt a szép kezdeményezést és legjobb tudásunk szerint igyekszünk megtszervezni e rangos eseményt.
Nem is vesztegettük sokáig az időt (mint a szövetség:))) és máris rögtön fontos döntéseket hoztunk:
Időpont: 2006. július 29-30 (szombat-vasárnap) Még nem 100%, de majdnem,a héten eldől.
Helyszín: Alba Regia Sportcentrum Szfvár Gáz u 19. (Köszönet érte a klub vezetőinek)
Mi is mint a torna szervezői maximálisan támogatjuk azt az itt is többször megfogalmazott véleményt, hogy a versenynek elsősorban a topictagokról kell szólnia és nem arról, hogy melyik szukolói csoport tud erősebb csapatot összeverbuválni az ismerősei köréből, ezért a versenykiírás mindenképpen tartalmazni fogja, hogy a meccsek teljes játékideje alatt minimum 3 topicosnak a pályán kell lennie.
Hogy ki számítson topicosnak, azon még lehet finomítani (ötleteket várunk), de szvsz az 50 hsz pillanatnyilag jó kiindulási alapnak lászik.
Tehát kérem a leendő csk-kat, hogy ennek megfelelően állítsák össze csapataikat. Ahol a topicosok száma kevés Pl Zeg. Sopron, Nyíregyháza , Bp. természetesen támogatjuk a fúziót.
Nevezés: 2006. június 25.-ig lehet nevezni a teamshow@freemail.hu ill. prayahot@hotmail.com címeken. Eddig az időpontig a csapatkapitányoknak jelezniük kell az indulási szándékot és a csapatnevet, bár már azt se bánjuk, ha körülbelüli létszámmal is elő tudnak rukkolni. A végleges nevezési határidő 2006.július 10. Ekkor már pontos csapatnévsorokat várunk, mezszámokkal nicknevekkel ill. a kísérők pontos számát.
Kérünk minden csapatot, segítsenek a jegyzőkönyvvezetésben és a bíráskodásban! Szívesen fogadunk minden segítséget. A pécsiek ezirányú felajánlását előre is köszönjük.
Már készül a honlap is Bandita23 jóvoltából, de még nincs értelme publikussá tenni, mivel érthető okokból nincs sok érdemi információ rajta, de ez innentől már rajtatok is múlik.
Egyelőre ennyi. Természetesen ahogy a szervezés halad előre, folyamatosan értesítünk benneteket itt a topicban, a honlapon,mailen stb.
Szorgalmazom én is, hogy aki olvas valami új infót az MNK-ban a TT-ről, az írja be ide is, mert sajnos nincs időm nekem se mindig követni. Remélem én is, hogy kétéjszakás lesz! :)
Megyek topictornára! Jelenleg megfelelő az időpont! Mindent megteszek annak érdekében, hogy később is jó legyen! Az időpont mikor válik véglegessé? Majd részleteket is írjál ide, ha tudsz, mert az MNK-t nem mindig tudom követni! Miért csak két napos lesz? Pénteken este nem lehet odamenni?
Mivel jun. 25-ig le kell adni az előzetes nevezést a TT-re, jó lenne ha mindenki visszajelezne itt, hogy előreláthatólag jó-e neki a tervezett időpont (július 29-30.). Meg hogy akar-e jönni. :) Tudom páran már írták, hogy okés, de jó lenne, ha mindenki jelezné ezt, és természetesen eljönne!
Tehát a tervezett utazókeret: Bazsyc Adric Simi23 pacey (+ a tesód?) lecsó11 lbjames dopic10 Laca Kiotó Moca Beam (Bazsy, beszélj vele légyszi, hogy mivan-mivan!) én + Edina
+ természetesen minden kaposvári topikos előtt nyitott a lehetőség, aki el szeretne jönni!
Osztályt váltott a Meló-Diák KOSÁRLABDA Kettős győzelemmel jutottak a döntőbe a kaposváriak Kun Zoltán
Magabiztosan, kettős győzelemmel harcolta ki az NB I/B-s indulás jogát a Kaposvári Egyetem Meló-Diák KK NB II-es férfi kosárlabda-együttese. A Mo-nok Tibor edző vezette gárda ezzel együtt az amatőr bajnoki döntő résztvevője is lett.
A tavaly még NB I/B osztályban szereplő fővárosi MAFC Kosársuli ellen lépett pályára a kaposvári egyetemi csapat az NB II-es rájátszás elődöntőjében. A somogyiak főleg az első találkozón nyújtott jobb játékukkal megérdemelten jutottak tovább.
Kosárlabda NB II, férfiak,
rájátszás elődöntő
az amatőr bajnoki címért:
MAFC Kosársuli I.–KE Meló-Diák KK 74–107 (16–38, 13–22, 20–17, 25–30)
Budapest, 100 néző.
Kaposvári Egyetem-Meló-Diák KK: Ágfalvi (18/12), Tömösváry (22/6), Veréb (3/3), Szabó B. (13), Hendlein (34/12). Csere: Fehér (2), Domonkos (8/6), Voj-voda (4), Karsai (3/3). Edző: Monok Tibor.
A kezdeti percekben nem találta a ritmust a kaposvári csapat, így 14–8 arányban elhúztak a hazaiak. Ágfalvi és Hend-lein vezetésével aztán megfordították az állást a vendégek. A védekezés határozottabbá tételével sikerült labdákat szerezni, amelyeket Veréb jól játszott meg. Társai pontos támadásbefejezésekkel folyamatosan növelték a Meló-Diák előnyét. A második negyedben a hatékonyan védekező vendégek négyszer találtak a hárompontos vonalon túlról az ellenfél gyűrűjébe, így a félidőre 31 pontos előny szereztek.
A második félidőben nagyot változott a kaposváriak játéka. A vendégek könnyelműen kosárlabdáztak, megengedték, hogy újra felpörögjenek a fővárosiak. A harmadik negyedben csak Tömösváry és Vojvoda tudott mezőnykosarat szerezni. A kaposváriak 11 kinti dobásukat rontották el és jellemző volt, hogy csak Hendlein tudott személyi hibát kiharcolni. A záró felvonásban a hazaiak zónavédekezéssel próbálkoztak. Ezt a két kiváló kaposvári bedobó, Hendlein és Ágfalvi könnyű- szerrel átdobta, így gyorsan 40 pont fölé nőtt a különbség. A budapestiek nem adták fel és egy 16–3-as rohammal visszahozták a meccset. A végén Fehér és Domonkos pontjaival magabiztos győzelmet arattak a kaposváriak. Jók: Tömösváry, Hendlein, Ágfalvi, Szabó B.
KE Meló-Diák KK–MAFC Kosársuli I. 81–68 (22–12, 12–16, 23–17, 24–19)
Kaposvár, Egyetemi csarnok, 100 néző.
Kaposvári Egyetem Meló-Diák K.K.: Ágfalvi (12/6), Tömös-váry (22/6), Kiss K. (13/3), Szabó B. (21), Domonkos (4). Csere: Fehér (4), Vojvoda (2), Karsai (3/3), Mester (-). Edző: Monok Tibor.
A fölényes budapesti győzelem után ha nehezen is, de ismét győztesen hagyta el a pályát az egyetemi csapat. Az első negyedben elsősorban Tömös-váry pontjaival szerzett 10 pontos előnyt a hazai együttes, amit a második negyedben nyújtott rendkívül gyenge teljesítménynek köszönhetően sikerült leadni. A második félidőben Szabó B. megtalálta a ritmust, és pontjaival sikerült újra elhúzni. A vendégek szimpatikusan és főleg szívósan játszottak. Valamennyi hazai támadási rohamra volt válaszuk, végig szorosan követték a Meló-Diák együttesét. A záró felvonásban Tömös-váry és Szabó B. pontjaival elhúzott az egyetemi csapat, így kettős győzelemmel vívta ki az osztályváltás jogát jelentő döntős helyezést. Jók: Tömösváry, Ágfalvi, Szabó B., Kiss K.