Én már most is leírom. Minek engedték haza a fiúkat? Ha már ilyen célokat tűztek ki maguk elé az a két nap nem nagyon számított volna. Ezt annak ellenére írom, hogy bárhol bárkitől elkaphatták, egyáltalán nem biztos hogy otthon, sőt.
Egyre inkább úgy érzem, hogy azért van némi amatőrség itt a válogatott körül Elég ha arra gondolunk, hogy egyet sem edzettünk az új arénában, pedig lett volna rá mód.
Montenegró-Macedónia meccsen most volt egy érdekes szituáció. Kapus indításra kijött. Hosszú vikt Vujovicnak egy kicsit a labda, de a kapus sem tudta birtokba venni. Próbált elhúzódni a montenegroi játékis elől de összeértek és a támadó elesett. Videózás után az ítélet kifelé szabaddobás volt ugyanis a kapussal történő ütközés előtt a kapusról lepattanó labdához a támadó lábbal vétlenül hozzáért.
Ja és közben ápolásra behívták a személyzetet Vujovichoz így hetes és a kapus piros lapja helyett neki kellett három támadásra a padra ülnie...
Legfeljebb fél óra alatt bármely lebegö részecske (por, aeroszol, prüszkölési melléktermék etc.) eljuthat a csarnok teszöleges pontjáról a csarnok bármely más teszöleges pontjára.
A fertőzés nagyban függ a kapott vírus mennyiségétől. Játékosok: távolságtartás. Nem a közönség között játszanak. Nem vagyok szakértő, de elég sok szakértő véleményét olvasom.
"Csak nem tudom, miért kell egy ennyire nyilvánvaló, látványos, és könnyen ellenőrizhető kérdésben ekkorát hazudni, hogy Pozsonyban mindenki hord maszkot. Nem, nem hord mindenki. "
Mert küldetése van annak a bizonyos khm. "sajtóterméknek", ami a nálunk minden rosszabb címszóval foglalható össze.
@Veszpremi "Egy ilyen csarnokban kb mindenki megfertőződik."
Ezzel azt is állítod, hogy minden játékos megfertőződik, hiszen nem tűnt fel, hogy ffp2-es maszkban játszanának. Én nem vagyok ekkora (semekkora) virusszakértő, de legalább remélem, hogy nincs így.
>ez az omikron már nem cseppfertőzéssel terjed, hanem aeroszolosan
Ez speciel már a deltára is teljesen igaz volt.
>Ebből következik, csak az FFP2 ér valamit
Ez nem teljesen igaz. Az viszont igen, hogy a Magyarországon még engedélyezett varrott, textil, pamut maszkok hatékonysága zéró. Az orr alatt hordott bármilyen maszké szintén.
Annyiban mindegy, hogy a lakosság nagy része láthatóan nem fél egy fertőzéstől, és ebben a helyzetben max. a nyers erőszak tartaná vissza az embereket. Az meg senkinek nem érdeke. Szóval mindenki elég jól elvan az "úgy csinálunk, mintha törődnénk a járvánnyal" hozzáállással, ez kb. mindenkinek megfelel.
Csak nem tudom, miért kell egy ennyire nyilvánvaló, látványos, és könnyen ellenőrizhető kérdésben ekkorát hazudni, hogy Pozsonyban mindenki hord maszkot. Nem, nem hord mindenki.
Csak annyit érdemes még mondani, ez az omikron már nem cseppfertőzéssel terjed, hanem aeroszolosan. Ebből következik, csak az FFP2 ér valamit, meg a távolságtartás. Egy ilyen csarnokban kb mindenki megfertőződik.
Igazam van, de én nem egy jövő idő kijelentő módú tényt közöltem, csupán azt írtam le, hogy az összes lehetséges végkifejletek közül nekünk mi lenne a legkedvezőbb.
Arra kiváncsi lennék, hogy a holland meccs és a portugalok elleni közötti napokon, időben mennyit fordítottunk a 7 a 6 elleni játékra? Mert ha csak 10 percet cuclira kerülhetünk.
Eltekintve attól, hogy ilyen körítés mellett ciki volt a nyitómeccsen így kikapni, azt is hozzá kell tenni, hogy a férfi kézilabda mezőnye sokkal sűrűbb. Míg a nőknél egy eb-n nagyjából borítékolható, hogy ki lesz az első 5-ben, 90%-os pontossággal meg lehet mondani akár már most , addig a férfiaknál van 14-15 olyan csapat, akik kimondottan jók. Nyilván van egy mag közülük is, akik fő esélyesek, de van egy csomó olyan 'kisebb' csapat, aki szintén nagyon jó és nem számít meglepetésnek, ha győznek. Ebbe a bő körbe érkezett szerintem Hollandia is, de mi is ide tartozunk. Míg női mezőnyben egy 10. hely ciki, addig a férfiaknál szerintem egy jó eredmény.
Nálam egy másik verzióra jött ki: nyerjük a két meccsünket, miközben a hollandok ikszelnek az izlandiakkal, majd kikapnak kis különbséggel a portugáloktól. Ekkor mi lennénk 4 pontosak, mögöttünk 3 ponttal a hollandok (feltéve, ha jobb lett a gólkülönbségük Izlandnál)
Az azért nagy gond, hogy ezt a portugál csapatot Hollandia is verheti és ebben az esetben Izland ellen már az sem mindegy hogy hány góllal nyerünk, miután így a hármas holtverseny is benne van pakliban.