> Azt jól mondták, hogy két pana videó egymáson zavarja egymást távkapcsolóilag?
Van a távirányítón egy kicsi átkapcsoló (vagy a menüben van?), amivel meg lehet adni, hogy az egyik a Video1, a másik a Video2, és vígan mennek egymás alatt-felett.
Persze ezek még a békebeli (4-5 éves) videók, hogy manapság mit spóroltak ki belőlük, azt nem tudom.
Némi ismerkedés után ami nem tetszik az új Thomsonban. Az igaz, hogy felezéses felvételkor nem lehet hallani és látni a különbséget, viszont készülék hangja van annyira hangos, hogy az már-már zavaró. A pana teljesen csendes. Ezenkívül nem jelzi ki a játékidőt, egyáltalán a kijelzőn csak annyi infó van, hogy van benn kazetta. Egy gombot kell lenyomni a távkacsolón, és akkor a képernyőre ir ki mindent. Ha a menü be van kapcsolva, nem adja ki a kazettát, ehhez ki kell lépni a menüből. Ha ki van kapcsolva, és eject nyomok, akkor ugyan bekapcsol, de még egy eject kell nyomni. A pana ebben is normálisabb, eject, bekapcs, kiad, kikapcs, magától. Valamint nincs jackdugós videóbemenet, csak scart. A panában a scart mellett van video in, és audio in, ez pont jó a konverternek, mert annak ilyen a vége, de a Thomsonban csak egy video in van, jackdugóval (nem jut eszembe a szaxerű neve) meg két audio out. Szóval igy laikus szemmel úgy tűnik, hogy mégis a pana azért jobb.
Azt jól mondták, hogy két pana videó egymáson zavarja egymást távkapcsolóilag?
Ja, és ha már itt vagyok még egy kérdés: Miért olyan bonyolult megoldani a lassítást a videón?
Csak léptetés van, aminek változtatni lehet a sebességét, de ez nem lassítás.
szvsz tök mindegy. A 6 fejes video azert 6 fejes, mert 4 fej a kepe, es van meg 2 plusz hangfej a helikalis dobon. Ezert hifi. A többi magnonak külön allo hangfeje van, ami a szalagon hosszaban rögziti a hangot. A helikalis dobon levö fejek a videofejekhez hasonloan atlosan pasztazzak a szalagot, igy nagyobb latszolagos szalagsebesseg, ezzel jelsürüseg erhetö el.
Összefoglalas: a 4 fejes es a 6 fejes video kepe közt elvileg nincs különbseg (gyakorlatilag persze ket barmilyen eszköz kepe közt is lesz..), a masolaskor tetszöleges iranyban masolva a hang mindenkepp mono lesz.
Egy gyors kérés, hátha valaki tud segíteni: kellene kézikönyv (akár elektronische formátumban) a Pana NV-J35HQ videóhoz. Plíz e-mailt küldjetek a doc@freemail.hu címre. Köszike
Ja, akkor amit irtál az a hifi készülékekre vonatkozott. Mert az enyém nem hifi, és azon markánsan hallatszik a hangkülönbség. Képen szemmel nem látom a különbséget, de gyorstekerésnél és képléptetésnél lp-ben feketefehér.
Amire gondolsz, azt én írtam, de nem egészen így hangzott.
Szóval egy HiFi VHS video SP és LP módban egyaránt ~5 m/sec relativ szalagsebességű. Igen érdekes volna, ha a hangon ezt meghallanád. A képen is csak azért látszik meg minimálisan, mert ott nem pár ezer Hz a jel, hanem MHz-ek. Ahhoz nagyobb jelsűrűség szükséges, ami nem megy - minimális - minőségromlás nélkül.
Próbáld ki, ugyanazt a "zenét" SP-ben és LP-ben is rögzíteni, ugyanarra a jó minőségű szalagra. Számítógéppel generált színuszhangokkal próbáltam ki, 10 Hz-től 18.000 Hz-ig. Aztán visszajátszottam a gépbe és megnéztem a hullámformákat. Egymásrahelyezve teljesen egyformák voltak. Fülre is.
Panasonic NV-SD 425 videóm van, 4 fejes, kábé 1-másfél éves.Valaki irta korábban, hogy még az LP mód szalagsebessége is több a stúdiómagnókénál, ehhez képest ennél LP-ben jól hallhatóan rosszabb a hang. Ami nem tetszik még benne, hogy nincs lassítás, és az óra lejátszás után nem áll viszza időmutatásra. Egyébként ez másfél éve még modernnek számított?
Ma találtam ki, hogy kell nekem egy új videó,azt hiszem ez is Panasonic lesz.
Érdekes, hogy a Sony cuccokat a HIFI-High-end topicban sem dícsérték agybafőbe.
Hello mindenki!Pana tulaj vagyok 94 -tol .Szervizkoltsegem 96-tol 48000 ft.Most is beteg ,mechanika vezerlo fogaslec tores - kopasbol adodoan es fejmotor problema jellemzi az allapotat.
Ez utobbi azaz egy fejmotor kellene,elfogadhato aron.Segitsetek!Koszi!Tipusa:Panasonic nv hd 101 eg.
Keresek akai svhst-lehet uj is ,fekvo -vizszintes , piros-feher kivezerles merovel,lehetoleg jog es fules aljzat.Minden variacio erdekel!
Akkor a nagyközönségnek is felkinélom eladásra a videómat:
Thomson 6950G
Remek gép, csak alig van használva, gyakorlatilag új. Áprilisig még garanciális.
55eFt a kikiáltási ár. (BP-en van)
Ha valakit érdekelne, kérem keressen.
Nohát-nohát! Tisztelt Videomagno forum!
Ennyire húzós volt a szilveszter? :-)
Már két hete senki sem írt ide. Ez bizony szomorú... Pedig annyira megörültem, mikor rátaláltam erre a topicra. Reméltem, hogy itt valaki talán tud segíteni. A helyzetem a következő: Van nálam egy Grundig GV 470s video kipróbálás céljából. Naon pipec kis ketyerének tűnik (SVHS, sztereo, 7(?) fejes, stb.), bár az ára elég borsos (75e). A problema az, hogy kezelni már nem annyira egyszerű, mint egy alapmodellt (play, stop, kalap-kabát...). Természetesen az előző tulaj már elveszített minden doksit hozzá. A kérésem: tudna-e valaki segíteni abban, hogy kézikönyvet (magyar/angol), leírást honnan lehetne keríteni hozzá? A neten immár 6 órája bolyongok, de semmi. Illetve van-e bárkinek tapasztalata ezzel a kütyüvel - megéri-e az árát?
Flex, Truth! Dec 22. óta beléptem a Pana video tulajok táborába.FJ-612, M&R szaküzlet 66.990 Ft.Itt és a Terminal fórumaiban szaglászódva jutottam erre a döntésre, és úgy néz ki hogy jó választás volt.Nekem szükségem volt egy meglehetősen tartós,megbízható, hifi alapgépre, ami tudja az összes sztereo hangnormát elviselhető áron, ezeket a tulajdonságokat én ebben a gépben véltem együtt felfedezni.Nyúztuk az ünnepek alatt, de bírta a gyűrődést, a hangja kaziról csodálatos, de a TV adásokban sajnos kevés még a sztereó (egyedi antennás vétel)
A videó jól műxik.
A magyar panásokat persze "megdicsértem" az europai központban és a japok felé is. Ráfér egy kis fejlesztés a magyarországi részlegükre.
De ez már a tavalyi hó...
Szia Pondró!
Csak a gyári filmeknél csinálja, amit én vettem fel, vagy más más videón, az tökéletes ebből a szempontból. Trackinggel próbálkoztam, de nem segít (egyébként automata követős) a TV pedig egy vadi új 72cm extra Thomson. Én is kódolásra gondoltam, de akkor ez sz@r ügy! 8-(
Ma, amikor egy kicsit ráértünk, átpakolgattuk a szobát és újra kellett kábelezni a tévét-videót. Rád is gondoltam, amikor a videót rakosgattam. Tényleg csak "rádjárt a rúd", örülök hogy rendeződött a dolog a videóddal. Szerintem bármilyen márkát vettél volna, azzal ugyanúgy várni kellett volna pár hetet a javításra. A lényeg, hogy karácsonyra megjavították...
Boldog karácsonyt és békés boldog új évet minden kedves topiklakónak!
Szerintem én kifogtam.
A 612-es pana többet tud mint a 600-as sony. a 700-as meg 10ezerrel drágább és szerintem kb a 612-esnek felel meg.
Most megint szép a kép és jó a hang.
A gondom igazán a körülményekkel volt. De félek a sony sem ugrott volna azonnal cserélni.
Magyarországon vagyunk :-(
Hi
Vagy a tracking áll rosszul (bár azt biztos megnézted ill. automata), vagy a TV-d régebbi tipus és nem szereti a Macrovision másolásvédelmet. Egy ismerősőmnek is ugyanezt csinálta, azzal a kűlöbséggel, hogy a kép felső harmada dőlt el jobbra + amit te leírtál.
Amúgy a Sony-ról vagy itt vagy a Terminálon azt írták hogy lejátszás üzemmódban annyira hangos a mechanikája, hogy halk filmrészleteknél az már határozottan zavaró.Ezt azért nem várná az ember ennyi pénzért!
Csak egy kerdes: Van valakinek tapasztalata a Sony SLV-SE 600 ill. SLV-SE 700 videokkal kapcsolatban? Truth esetet latva, lehet, hogy a Sony 700 jobb valasztas lenne, mint a Pana 612.
FleX
A videó jó lett, szép a kép és a doboz sincs összebarmolva.
A pesti koma nem írt.
A garancia szerint Pesten javították és csak 6 napot írtak jóvá a 13-ból.
Egyébként az RTLKlub és TV2 filmcím listájával nem mindig megyek messze, mivel soxor csak annyit ír ki, hogy "Szupermozi" vagy "Megafilm". Gondolom amiatt, ha esetleg csere lenne időközben, akkor ne legyen akkora blama.
Van valakinek ötlete, hogy mitől lehet az, hogy gyári műsoros kazettáknál lejátszáskor a kép átlósan többé kevésbé fehér pontokkal "perforált" párhuzamos csíkokban. Felvett kazinál nincs ilyen "hiba".
Most szóltak a szervizből.
Holnap MEO lesz, ha nem találok kivetnivalót akkor Karácsonyra lesz videóm. Remélem vigyáztak rá.
A szervizes szerint Pesten volt fejcserén a készülék. A pesti ígéretével ellentétben még nem jelentkezett a konkrétumaival.
Az biztos, hogy a Panasonic videóm csak bizonyos műholdas (külföldi) adások esetén rögzíti a "filmtárába" a felvett film címét (egyébként csak az adó neve és a kezdési időpont kerül be). Ebből azt a (rossz) következtetést vontam le, hogy a magyar adók nem szolgáltatnak ilyen jelet...
A magyar adóknál is van ilyen funkció, a Thomson Tv-m rendületlenül kiirogatja csatornaváltáskor az éppen adásban lévő műsor címét és kezdési idejét (m1, m2, Z+, Tv2, RTLKlub, a Duna viszont össze-vissza kavarja)
1. A csatorna hangolásakor "rátalál" a kérdéses teletext-oldalra (ha van olyanja a szolgáltatónak; magyaroknál ne is álmodj róla!)... mint ahogy a feliratozás oldalát is megtalálja, de a hangolás képernyőjén Te is meg tudod változtatni...