Az sajnos lehetetlen. A nyers uborkának még a gondolatától is kiszaladok a világból.
Őrzök egy sajátos emléket. Jó néhány éve Horvátországban találkoztam egy férfival, akinek rémületes "Vietnam-szindrómája" volt. Sose láttam ilyet se addig, se azóta: filmbe illő háborús trauma, csak épp itt, a mi határunktól húsz kilométernyire. Nem evett, folyamatosan méregerős kávét ivott, cigarettázott, és ha kicsit elkalandozott a beszélgetés, azonnyomban a délszláv háborúnál kötöttünk ki, napjában több tucatszor. Azt hiszem, tanár lehetett a háború előtt, utána meg valami egységparancsnok... Mindenesetre nagyon jól beszélt angolul. Mindössze egyszer láttam elmosolyodni: amikor egy étteremben azt kértem a pincértől, hogy bármit hozhat nekem, csak ne legyen benne nyers uborka. Boldogan lecsapott: "mindenki hülyének néz a családomban, hogyha szeretem a savanyú uborkát, mi bajom a nyerssel, ilyen nincs, tessék azt is megenni". Így lettünk lelki társak.
A Korona teraszával szemben, az út túloldalán pár éve alakítottak ki egy szuper pincelabirintust, ahol évekig bormúzeum volt nulla látogatottsággal (nem csoda, a bejáratnál pici betűkkel, csak magyarul adták hírül, hogy mi van a vaskapu mögött), majd nemrégen megjelent egy felírat, hogy ott Kémmúzeum működik. De ez nem az, ahová a Korona zárása után átmegyünk, azért a tartalék hely nem lesz ennyire izgalmas, de annál még közelebb található...
Görög dinnye borssal, fehér kenyérrel? A cvekedlis nagyanyám így ette. (Mondjuk ő bármikor lehúzott egy kis uborkasaláta-levet az aludttejre, semmi baja nem lett tőle, de anyám - amúgy zseniális - főztjére rendszerszerűen kijelentette, hogy "különleges... de sajnos ezt az én gyomrom nem bírja".)
Maradjanak az eredeti időpontok, mert ez a találkozó már volt több mint négyórás is, tehát egy órával korábbra hozni nem lenne megoldás. Kitaláltam időközben, hogy a Korona bezárása után (ami akkor már lehet, hogy nem is hatkor, hanem kicsit később lesz) attól pár méterre (!) folytathatjuk akár reggelig. Ez lesz az igazi meglepi...
Ők ebben a harcban nem érdekeltek, így kénytelenek a konyhaművészet más területén összecsapni a többiekkel (pl. kávé üresen vagy cukorral, tejfölös vagy ecetes uborkasaláta, üres vagy tojásos nokedli stb.)
Kedves kollégám vonatkozó története, hogy ifjú vőlegény korában a jövendő anyós megkérdezte tőle, szereti-e a sárgarépafőzeléket. Mondta, fogalma sincs, mert még sosem evett. Mire az anyós rém boldogan nekiállt, mondván, az egész megyében ő készíti a legfinomabbat. Föltálalta, a kollégám belemerítette a kanalát, evett egy falatot, majd kijelentette: "Nem szeretem a sárgarépafőzeléket". A frigy egyébként így is létrejött.
2 éve voltam hasonló esetben. Nálam a tökfőzelék egyszerűen visszaigyexik, nem bírom. 2 éve éhesen megkínáltak vörösesbarnás főzelékkel, fasírttal. Krumplifőzeléknek néztem...
Szintén mosolygós arccal és embertelen sok kenyérrel, de sikerült. Ez adta az ötletet a későbbi "bátorságpróbákhoz" :-)
Csak az eltérő étkezéshez. Úgy vettem észre hogy a bundás kenyeret mindenki sósan eszi. Én még életemben csakis lekvárral ettem.
Mikor egy unokaöccsnek megmutattam, azonnal belehabarodott. Nagyanyjánál ilyet kért. Kapott viszont helyette egy pofont és hogy ne disznólkodjon! :-)))
