Ez egy 2016-os kutatás, azóta volt már a meetoo, ami lehet, hogy átrendezné ezt a táblázatot.
Az kiderül, hogy Európában sem, M.o.-n pedig még annyira sem gondolják az emberek, hogy a férfiak ellen elterjedt a családon belüli erőszak. Tehát ez nem lehet indok az Isztambuli Egyezmény nem-ratifikálására, hiszen nálunk rosszabbul álló országok is ratifikálták.
A nők és a 25-39 éves korosztály a legkevésbé fogadja el, ebben még az EU átlagnál is jobbak vagyunk.
Olyan hülye következtetést tudsz levonni. Lehet, hogy nem kérdezted meg szó szerint, hogy beleegyezik-e, de biztos voltak nonverbális jelek. Miért állsz be a durva erőszakolók mögé? Miért inkább velük azonosulsz, őket képviseled?
És az 52 és 48% között azért van különbség. Pl. elmondhatjuk, hogy Magyarországon a nők többsége elítéli a beleegyezés nélküli nemi aktudt, a férfiak töbsége pedig nem ítéli el.
És egy csomó szomorú következtetés le lehet vonni: pl. az emberek (főleg a nők) nem tudják, hova fordulhatnak segítségért.
És MOST minden hányadik nőt ver naponta hétszer agyon a férje, barátja, alkalmi dugópartnere? És a CSBE halálos áldozatai hányan is vannak, és hány a nő?
es peldaul az az opcio szerepelt, ha a szexualitas alanya nem mond nemet, vagy nincs egyertelmu fizikai tiltakozas.
basszatok meg, meg soha notol nem kerdeztem meg aktus elott, hogy akarsz szexelni?! szoval ha kozben nem mondja, hogy "nem!", hanem hagyja magat, akkor az kibaszottul beleegyezes es kozos akarat...
es a magyar NOK es ferfiak velemenye a temaban kb. egyezik, 48 vs 52%, tehat nem az van, hogy a nok 0% vs a ferfiak 100%, hanem hasonloan gondolkodnak a temaban. innentol gyakorlatilag nincs mirol beszelni, ebben a kerdesben egyetertes van a nemek kozott... (3. oldal)
Haat, ez nagyon gyenge volt, patetikus, tele ismetlessel, mindenhol hiányzik a vessző, borzasztó helyesiras. Ilyenekre miért pazarlod az időd? Ennél sokkal jobb írások jelentek meg róla.
Az ENSZ Közgyűlése 2012-ben döntött róla, hogy felhívja a figyelmet a lányok jogaira és problémáira, ezért
október 11. a lányok világnapja.
Fontosnak tartjuk, hogy a lányok és a fiúk is időben hozzájussanak a párkapcsolatokról szóló valós, hiteles információkhoz, hogy minél tudatosabb és biztonságosabb lehessen az együttlétük. Ezért működtetjük a "Szívdobbanás" programunkat és írtuk ezt a tájékoztatót:
Ja-ja, én is több topikban kifejtettem már, hogy "érdekes " módon, ezek a 20-30 év után "hirtelen" kiderülő molesztálások/erőszakok célszemélye soha nem egy hétköznapi közalkalmazott, könyökvédős hivatalnok - hanem mindig valami milliárdos híresember...
Még az is szép produkció, hogy 20-30 év távlatából nem az jut eszébe hogy a sarki pék itatta le és kúrta meg, hanem egyetemi tanár, menő politikus vagy éppen a yorki herceg.
Azért az érthető, hogy a rendőrség nem hisz el mindent bemondásra. Köszönd a mitúzóknak, a 'mattress girl'-nek és a többi hamisan vádoló nőnek. Mind minden esetben, ezek a hisztérikusan túltolt dolgok a valódi áldozatok dolgát nehezítik csak meg.
Mivel pont egy bizalmi kapcsolat sérül, ezért nem tanácsos feltétel nélkül hinni. Maga a believe szó bizonyosságot, hitet jelent, amit pont a bizalomvesztés zár ki.