szerintem nem. és egyáltalán nem jellemző istenre az, hogy egy hülyegyerek számára is kiszámítható. pusztán külsőségek alapján egy hülye paraszt is megölhet valakit a bibliára hivatkozva. szerintem a bűn ez. és sátánra inkább jellemző, mint istenre.
én a nagy okos fejemmel csak most vettem észre, hogy a sátán és isten ugyanazokból a mássalhangzókból áll. még a sorrend sem változik.
most erre nem tudok mit mondani. annyiféle szar kapcsolat van. mindegy hogyan születik belőle gyerek. nyilván jobb a gyereknek, ha a szülők szeretik egymást. dehát a házasság is szinte szükségszerűen elromlik. én nem látok ebben törvényszerűséget, de lehet csak nem látom teljes egészében az egészet. de a tapasztalataim szerint szinte soha semmi látszatból nem lehet véleményt formálni szerencsére. mert akkor egyértelműen lehetne cselekedni, és istenre egyáltalán nem jellemző a külsőségek alapján való kiszámíthatóság. ezért szerintem a sátán mindig az olyan kijelentésekben van, amik a külsőségekből vonnak le megbélyegző következtetést.
még soha nem hallottam olyat, hogy valaki azért fizet egy rakás pénzt lombikprogramra, mert nem hajlandó 1x 2x szexelni.
mondjuk ha azt mondják nekik, hogy próbálkozzanak, egyszer majd összejön, és ezt nem akarják, akkor igazad lehet. de mennyi ilyen van? ha ffi nő között nincs szex, akkor minek vannak együtt, barátságból?
Ha valakinek nem jön a gyerek, miközben b@sztak, akkor az a Biblia fényében ÁTOK. Aki ennek ellenére művi módon csinál az Istennel karatézik az én vallásom szerint.
Amúgy ateistáknak se szerencsés szerintem lombikolni. Megkerülni a kúrás gyönyöreit......
ugyanakkor a tanultság sok szempontból jobb, mint a műveletlenség. a tanult ember kevésbé árt szándékosan másoknak. mert szerintem nem szabad keverni a megvásárolt diplomával rendelkezőket a valódi nemesekkel (nem születési alapon, hanem tényleges érdemek alapján)
"nem kell lenézni a segédmunkásokat, a szakikat, a kevésbé iskolázottakat, ettől ők még műveltebbek lehetnek az úgymond skollasztikus elméknél, mert szélesebb látókörben tudnak mozogni..."
szélesebb látókörben tudnak mozogni a segédmunkások? viccelsz, ugye. most azon vitatkozunk a hülyeség melyik formája jobb?
hát egyik sem természetesen. a hülyeség mindig kellemetlen, csak máshogy kell bánni a különböző formákkal. én magam is jobban szeretem az egyszerűbb embert, de amint konfliktusok vannak, megmutatkoznak a nehézségek. az egyszerűbb embert max nem lehet annyira gyűlölni, mint a tanult bűnözőt, mert azok aljasabbak, nagyobb a szándékosság a tetteikben. legalábbis úgy érezzük.
szépszép de nem válasz erre: A buddhisták mér hajtanak diplomára?
Amúgy nagyon kapufa volt, mer a buddhisták képesek komplexebben, összetettebben gondolkodni, a keresztények meg van hogy az 1x1-en is eltaknyolnak - hasonlat. Úgy is mondhatnám a buddhisták igényesen gondolkodnak, a keresztények igénytelenül. Utóbbiak között élek onnan tom. én evangélikus vok de má montam
mert az intelligenciát nem a papír, a diploma, a doktoriság adja...., nem kell lenézni a segédmunkásokat, a szakikat, a kevésbé iskolázottakat, ettől ők még műveltebbek lehetnek az úgymond skollasztikus elméknél, mert szélesebb látókörben tudnak mozogni...., így van ez a vallással is, azt gondolják, na a buddhizmus nem vallás, tudomány, közben a bnagy fenét, átverés ez is..., ja hogy ezt nem látják be, vagy nem érzékelik? Igen, a megszokott szemüvegig látás.... :)