Közel 25 éve vezetem a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Intézet (OSF) budapesti irodáját. Az elmúlt hónapok eseményei arra késztettek, hogy a sok téves állítás helyett elmondjam, mivel is foglalkozik az Alapítvány. Korábban úgy hittem, hogy az általunk támogatott ügyek világosan láttatják azokat a célokat, amelyekért dolgozunk, ám a körülmények radikálisan megváltoztak A ránk és a civil szervezetekre zúduló támadások arra indítanak, hogy én is a nyilvánosság elé lépjek.
1989-ben hasonló értékekért küzdöttem, mint ma, csak más társakkal. A Democracy After Communism (DAC) Alapítvány ügyvezetőjeként négy éven át többek közt Szájer Józseffel, Fellegi Tamással és Orbán Viktorral jövőbeli fiatal európai vezetők képzését szerveztük és támogattuk. A Garam utcai kis irodában mindünket ugyanaz foglalkoztatott, mint a DAC-alapító filozófust, Bence Györgyöt és Szájer Józsefet: hogy hogyan lehet kinyitni egy addig zárt világot. A kuratórium tagja volt Chikán Attila is, aki többek között a Rajk Szakkollégium alapító igazgatója, és az első Orbán-kormány gazdasági minisztere volt, jelenleg pedig a CEU kuratóriumának egyik tagja. Egyetértettünk abban, hogy az újgenerációs fiatal vezetők számára, akiknek képzéseket szerveztünk, elengedhetetlen a párbeszédkészség, a különböző kultúrákkal való együttműködés képessége, a nyitottság és a jogállamiság iránti mély és rendíthetetlen alázat és elkötelezettség.
Ügyvezetőként az én feladatom volt a lehetséges támogatók felkutatása, így találkoztam 1991-ben Soros Györggyel is. Beszélgetésünk nem tartott tovább öt percnél, és nem jártam sikerrel. 1992-ban már eredményesebben tudtam bemutatni a munkánkat, melynek eredményeként 25 ezer dollár működési támogatást kaptunk, majd egy év múlva még ugyanennyit. Ez a mai értéken sokszorosa annak az összegnek, amiért a jelenlegi Orbán-kormány már feketelistázná a civil szervezeteket.
Akkoriban több - ma is vezető - fideszes épp hazaérkezett a Soros által finanszírozott külföldi tanulmányaiból, nem egy közülük lelkes köszönőlevélben hálálkodott Sorosnak, hogy támogatta őket.
1993-ban megváltam a DAC Alapítványtól, helyemet Fellegi Tamás vette át. Soros György felkért, hogy vezessem az akkor alakuló Budapesti Nyílt Társadalom Intézetet (az Open Society Foundations, vagyis OSF budapesti irodáját), amely az indulástól kezdve a Közép- és Kelet Európa országaiban dolgozott az oktatás, a kultúra, az emberi jogok, a kisebbségi kérdések, az alkotmányjog és a gazdasági átalakulás területén. Eközben 1984-től a Magyar Soros Alapítvány kizárólag Magyarországgal kapcsolatos programokat támogatott.
Az első valódi kihívást számomra az akkor dúló délszláv háború jelentette: a körülzárt Szarajevóban egy zseniális dallasi mérnök, Fred Cuny tervei alapján víztisztító berendezést építettünk egy barlangban, hogy a szerbek ne tudják szétbombázni azt, és hogy a helyiek ivóvízhez jussanak, mert a legtöbb embert vízért való sorbanállás közben lőtték le. Egy oktatási programot is vezettem, hogy a gyerekek ne maradjanak ki az iskolából és ezért gyakran repültem a “maybe airlines-nak” hívott amerikai ENSZ gépekkel, amelyek hol repültek, hol nem. Ekkor tanultam meg, hogy a háború a valóságban nagyon eltér a filmekben látottaktól, a félelem zsigeri, az éhezés mindennapos.
