Egy világbanki tanulmány szerint 2005-ig 471 ezer ember vándorolt ki Magyarországról (1990 óta)
Kíváncsi lennék erre a világbanki forrásra, hogy pontosan mit is értenek a 471 ezer fő alatt. A hiányos statisztikák ill. szakértői becslések szerint Európában kb. 100-120 ezer magyar él. Az évente kivándorlók száma néhány eze fő, miközben jelentős a visszavándorlás is.
Ezt a témát rendesen bebuktad! Semmivel sem tudod alátámasztani azt a sületlenségedet, hogy 90-ben és 98-ban az MDF és a Fidesz szocialista programmal nyert! Tanulság: Mielőtt elindítod a billentyűzetet, rakd sebességbe az agyadat!
Pedig elkezdtek eltakaritani, az hogy a lakossag fizeti, pontosabban a dolgozok az mar mas kerdes. Most ezt az eltakaritast akadalyozzatok nepszavazasilag. Lelketek rajta. Engem bosszant, de nekem ettol rosszabb nem lesz. Plane, hogy nem hivatalosan mar ma eloleptettek. :))) Azt gondolsz amit akarsz. Azt hogy ki mit igert tenyleg kar beszelni, mert a) nem lett belole semmi es azert rossz,b) vagy pedig betartottak amit igertek, az pedig katasztrofa.
Ha ugy gondolod, hogy zagyvalok, nyugodtan ird meg, majd megprobalom magam visszafogni.
Kár arról zagyválni, hogy melyik mit ígért. Van két példa, mindegyikük kormányzott már, egymás mellé lehet tenni, hogy melyik mit TETT, amikor helyzetben volt.
A 2006-os kampányban még ugyebár dübörgött a pannon puma és a pénzügyminiszter intézkedett, hogy ne jelenjenek meg áht-adatok, nehogy megzavarják vele a választókat. Jól tette, megérte neki a sumákolás; ott maradtak a hatalomban. Akkor még úgy gondoltam oké; legalább takarítsák el a saját trágyájukat.
Erhardt az otvenes evek elejen a sved szocdemektol vette at a szocialis piacgazdasag modeljet,nem o talalta ki, nameg azert volt am ott kemeny szakszervezeti es szocdem nyomas is Nemetorszagban.
Hát persze! Mindenki tudhassa, hogy az MDF mérsékelten konzervatívnak álcázott, a kriptokommunista Erhard által kidolgozott szociális piacgazdaság megteremtését célul tűző, Szabadság és Tuljadon jelszavát hangoztató 1990-es programja nem egyéb, mint egy klasszikus szocialista program plagizálása. Hogy a Fidesz 1998-as nemzeti konzervatívnak kommunikált, ámde ízig-vérig a haladó baloldali eszmét megvalósítani szándékozó Polgári Magyarország programját - amiről elegánsan elfelejtettél megemlékezni - már ne is említsük!
Akkor meg minek szavaztatok a vizitdij es a tandij ellen? Egyenesen a radikalis vizitdij-emeles mellett es a maganbiztositokert kene obegatnotok, nem forditva.
Ha jol ertem, ez nalatok ugy megy, hogy az eredmeny jo, az aldozat meg a komcsik armanykodasa.
Azért itt a körülmények mások, itt nincs olyan Orbán Gyurcsány ellentét, utálat, nincs kettéosztott ország stb. A gazdasági célokban pedig egyetértés van, lásd euróbevezetés. Persze kisebb populista lépések vannak, de szerencsére nem olyanok mint MOn (50% os béremelés, 13.-14-15 havi nyugdíj stb :))
Várjál még egy kicsit azzal a bosszankodással.1998-2000-ig nálunk is jól ment ,aztán erősödött fel a populizmus.A Szlovák populista kormány még csak most tölti a második évét,van még ideje lerontani a gazdaságot.
"És ugyan mitől volt szocialista az1998-as vagy 90-es győztes programja?"
az MDF 90-es programja joreszt az egy nyugati ertelemben vett szocialista szocialdemokrata program volt.Raadasul meg a kampanyukat is teljesen a francia szocialistak kampanyarol koppintottak ,na nem ok hanem az a kampanyszervezo ceg akik ezt csinaltak es az ugyanaz volt mint amelyik a francia szocialistak kampanyait szervezte,a nyugodt ero ugye az Mitterand szlogenje volt eredetileg
Egy világbanki tanulmány szerint 2005-ig 471 ezer ember vándorolt ki Magyarországról,amiről a magyar statisztikai hivatalnak semmilyen adata nincs,ezért ezek az emberek még mindig úgy szerepelnek,mintha itt laknának.Ezért valószínű,hogy már rég 10 millió alatt van a lakosságszám.
Pedig ezzel a saját gazdaságunkat fojtjuk meg,ami a jövő felélését eredményezi. Nem elég a demográfiai válság,csinálunk mellé tartós gazdaságit is,ami így együtt végzetes lehet az ország számára.
Node térjünk vissza a topik témájához. Bezzegország - Kisebb lett a tervezetnél az államháztartási hiány Szlovákiában
2008-03-20
Szlovákia GDP-arányos államháztartási hiánya tavaly 2,16 százalék volt, sokkal kisebb a tervezett 2,9 százaléknál, közölték előzetes adatként a szlovák pénzügyminisztériumban csütörtökön.
Az euróövezeti csatlakozás feltétele legföljebb 3 százalékos GDP-arányos deficit. Az arányaiban szerény deficitet elsősorban a GDP gyors, tavaly 10,4 százalékos növekedése tette lehetővé. 2006-ban 3,7 százalékos volt a hiány. A pénzügyminisztérium azt is közölte, hogy az államadósság a múlt év végére 544 milliárd koronát ért el, a GDP 29,4 százalékét. Az euróövezeti belépés kritériuma a 60 százalékos GDP-arányt nem meghaladó adósság.
A jobboldali program azt jelentené,hogy csökkentenék az adókat,ezáltal növelnék az ország versenyképességét,cserébe csökkentenék a segélyeket ,nyugdíjakat ,szociális kiadásokat,és fizetőssé tennének néhány közszolgáltatást,csak úgy mint nyugaton,vagy a többi volt szocialista országban.
Épp az ellenkezőjét szajkózza a jobboldal,kivéve az adócsökkentést,amit fedezet nélkül lehetetlen megvalósítani.
Ezt en nem mondanam. Marmint hogy csak szocialista programmal lehet valasztast nyerni, mert nem lehet tudni. Jobboldali programmal meg senki sem indult a valasztasokon Magyarorszagon. Lehet ki kellene csak probalni, es ki tudja? Lehet hogy bejon.
Tudod ha az ellenzek akkor nepszavaztatott volna, amikor bevezettek a 13. nyugdijat, megemeltek a kozalkalmazottak beret 50 %-al, csokkentettek az AFA-t, meg stb. Hogy egyetert-e on azzal, hogy rovid idon belul csodbe vigye a kormany az orszagot, es a fizetesenek a 60 %-at nyulja le az allam, akkor nem szolok egy szot sem. De az ellenzek programja abban merult ki a valasztasok elott, hogy probalta tullicitalni az MSZP-s penzszorast.
Magyarorszagon minden kampany azzal foglalkozik, hogy mennyi szocialis kiadast igernek a partok, aztan a nep megvalasztja a legtobbet igerot. Egyetlen egy kampany vitat nem lattam, ahol valaki azt firtatta volna, hogy mibol lesz mindez kifizetve. Olyat szinten nem, ahol valaki programot nyujtott volna az allamadosag csokkentesere. Egyetlen egy part nem allt elo meg ilyennel. Bopat is erre gondolt szerintem.