Csak eltúloztam egy aranyborjúimádó kánaánita feltételezett álláspontját Mózesről. :-))
"Miféle vulkán kénes gőzeiről lenne itt szó?"
Egyébként a sínai helyről, ami a szintén az összegyúrt történetek terméke. A "hegy tetején lángoló csipkebokor" sokak magyarázata szerint nem más, mint a vulkánisten "saját helyén". Az araboknál - akik a midianiták legközelebbi rokonai - még Mohamed korában is gyakori volt a természeti jelenségek istenné személyesítése. Forrásistenek, hekyistenek és ligetistenek voltak Allah beosztottjai az arab pantheonban.
Egyes kutatók a szaudi Asir tartományban találtak ma is vulkánokat tisztelő falusiakat, a bökkenő csak az, hogy működő vulkánok nincsenek arra, de a geológusok szerint háromezer éve még akadt egy-egy. A babonás-vallásos emlékezet pedig megőrizte ilyen hosszú időn át is, hogy milyennek kell lennie egy működő vulkánnak. Lehet, hogy arrafelé ringott a Jahve-kultusz bölcsője?
Én inkább négy forrásról hallottam harangozni, de ez részletkérdés. Tény, hogy az Ószövetségben lévő párhuzamosságok arra engednek következtetni, hogy egy összeollózott kompromisszumos művel állunk szemben. És eme lelet alapján arra is lehet következtetni (bár nem 100%-os biztonsággal), hogy mikor állt ösze a mű:
Én eddig azt hittem, hogy a Tóra, vagy legalábbis a Mózes Könyvei a zsidó honfoglalást követő zűrzavar utáni konszolidáció alatt, de még Saul királyságát megelőzően íródott (már ha egyátalán Saul volt Dávid előtt az egyetlen király, amit csak gondolunk).
Ha a Tórát Júda papsága írta a kettészakadás után, az nagyon sok mindent megmagyaráz. Lehet, hogy ez okozta az eltolódást a Jahve-kultusz irányába az Élisták rovására, nem pedig a midianita-héber honfoglalás óta fennálló dominancia. Az pedig, hogy Mózes korába vetítik vissza saját normarendszerüket, máshonnan is ismert, teljesen megszokott dolog, tehát ettől önmagában még összesen száz éves is lehetne az egész Tóra.
Csábító gondolat, hogy a Izrael elveszett törzseinek egész más Tórája lehetett, ami alapvetően Élóhimról beszél, aki (vagy akik közül egy) feltétlenül aranyborjú formájú, az eretnek déliek meg valami láthatatlan, haragvó vihar-, vagy vulkánistent akarnak a népre eröltetni és kötáblákkal revolverezik őket, amit egy papjuk álmodott valami vulkán kéngőzeitől megrészegülve, de maga is belátta a dolog hiábavalóságát és össze is törte saját tábláit. És ebben a storyban Ábel ütné agyon Káint. :-))
Ha az Ígéret földjének kettétagoltsága a kánaánita és midianita eredetű zsidó csoportok területi dominanciáján alakul, akkor ez némileg más perspektívát ad Izrael egész korai történetének. Ebben az esetben a széttagoltság a természetes állapot, amit a környező nagyhatalmak időleges meggyengülésekor rövid időre felváltott az egység. Ez Saul, Dávid és Salamon kora. Aztán Mezopotámiában új hatalom támadt az asszírok képében és megint jött a normális széttagoltság. Mivel azonban Saul, Dávid és Salamon ahhoz a midianita gyökerű néphez tartoztak, amelyiknek az asszír uralmat saját törzsterületén sikerült túlélnie, a zsidóság szent könyveiben és kollektív történelmében Dávid és Salamon kora vált az eszményített aranykorrá, Dávid birodalmának restaurálása a kívánatos céllá ezer éveken át.
Sőt, ez a teória még messzebbre vezet. Mi van akkor, ha Izrael törzsei el sem vesztek, hanem Szamária és Galilea későbbi pogány népsége nem más, mint a dávid-kori "zsidó" népesség leszármazottai. Az volt velük az egyedüli bökkenő, hogy abban a formában, ahogy a Tóra leírja őket, sohasem léteztek. Nem lehet, hogy a galileaiak és pláne a szamaritánusok későbbi évszázados lenézése is ebből a "hazugságból" táplálkozik?
az északi elohisták és a déli jahvisták eredetileg lényegében különböző vallási és kulturális hagyományokat követtek, bár mindkét csoport az északnyugati sémi csoportba tartozó rokon nyelvjárást beszélhetett.
Az egységes királyság rövid időszaka (Saul, Dávid és Salamon uralkodása) alatt szerintem lényegében a jahvista déliek voltak hatalmon (Dávid és Salamon Júda-törzsbeli volt), de a hatalom érdekében nyilván engedményeket kellett teni az északi elohistáknak.
A királyság kettészakadása után az északiak többé-kevésbé nyíltan visszatétrtek a politeizmushoz és a képi ábrázoláshoz, az északi királyság fővárosában, Bételben aranyborjú szobrokat állítottak föl és sokat átvettek a kánaánita parasztság termékenységkultuszából is.
Miután az asszír invázió elsodorta az északi királyságot, sőt az északi törzsek nagy részét is, a déli királyság írástudó papsága tudatosan törekedett arra, hogy egybeolvassza a jahvista és az elohista vallási hagyományokat.
Az Ószövetségben Mózes öt könyve, az ún. Pentateuchus mai formájában tudatos szerkesztés eredménye. a szövegelemzések szerint lényegében három féle forrásból került összedolgozásra: a jahvista forrásból, az elohista forrásból és az ún. papi kódexből.
Így értettem én is. a kereszténység is, az iszlám is, a zsidó hit is bizonyíthatóan jelen volt a honfoglalóknál, de nép nagy része az ősmagyar hitvilág híve volt. A mocsararkban bújkáló, lovat áldozó táltosok a tatárjárás után tűntek el.
Az aranyborjú meg szerintem nem lehett más, mint Él totemállata, Él ábrázolásának forrása. Ezt persze Jahve hívei nem fogadták el, ezért volt okos kompromisszum az ábrázolás tilalma. Mindenki azt az istent képzeli oda, amelyikben hisz.
Szerintem Mózes is, de Ábrahám mindenképpen kultúrhéroszok voltak. Több különböző történet különböző hősét dolgozták egybe, személyesítették meg akkor, amikor a Tórát kanonizálták a bírák korában. Mózes egyszerre volt a Jahve-hívő midianiták főpapja (amikor felmegy a helyre, az égő istenségéhez a parancsokért), illetve az Egyiptomi menekülők vezetője. Ez minimum két, teljesen külön származású, egymástól évszázados távolságban lévő, vszleg más nyelven beszélő ember jótékony összegyúrása abból a célból, hogy az egyiknek és másiknak a követői egyaránt magukénak érezzék a Tóra törvényeit.
Ábrahám pedig egyszerűen nem lehetett más, mint valamelyik korai, mondjuk i. e. XX-XIX. századi északi bevándorlás vezéralakja, akiből majd' ezer évvel később egyistenhívő partiárkát faragtak. Annak is rejtett, átvitt értelme lehet, hogy megalkuvásból saját feleségét is összefektette minden helyi törzsfővel. Ezjelképezi azt, hogy a zsidók a bevándorlók és a helyiek, a szemiták és az egyiptomiak közös leszármazottai.
Dehogy is lettek a kánaániták kiirtva. Pont hogy be lettek darálva a héber hódítókba.
Az Elohim alak többes számú volta számomra tök nyilvánvaló, miért van. Mivel az egyistenhit mindenütt a világon úgy alakult ki, hogy az isteni pantheon egyik istenének hívei kinevezték saját favoritjukat egyetlennek, itt sem lehetett másképp. Jahve és él összeolvadása feltehetően már az előtt megkezdődött, hogy egyistenhitről szó lett volna arrafelé. Az egyistenhitet feltehetően Jahve hívei kezdték hirdetni, az élisták pedig Jahve cselekedeteinek helyébe nem Él, hanem Él és egész nemzetsége (Elohim) kollektív cselekedeteit helyezték. A tóra későbbi lejegyzői a kánaánita nyelvben - ami ekkor már csak szakrális nyelv lehetett - nem voltak annyira járatosak, hogy az egyszámot meg tudták volna különböztetni a többestől, ezért azt hitték, az Elohim nevú isteni kar kollektív cselekedetei az Él nevű fő- később egyisten egyéni cselekedetei, tehát így jegyezték le. Vagy azt hitték, a többes szám a méltóságot emeli, mint a fejedelmi többes. Vagy tudták az igazat, de lenyelték, mert ez benne volt a kompromisszumban, ameddig abban a pillanatban el lehetett menni komolyabb vallásháború nélkül.
"Ami Szt. István és utódait illeti, már meghaladott az a nézet, hogy POGÁNYok lettek volna."
Szerintem seni nem mondta, hogy Szent István (???) vagy utódai (a többi Árpád-házi király?) pogány lett volna. Viszont azt, hogy a széles pogány néptömegek megtérítése nem volt olyan könnyű, azt a még a XI. század második felében is kitörő pogánylázadások bizonyítják. István törvényei is leírják az akkori pogány szokásokat amelyekkeé felvette a harcot, azokat semmiképpen nem elhet "keresztény" szokásoknak tekinteni.
Egyistenhit már létezett a szkítáknál is. Csak ahogy ma is legalább 3 egyistenhit harcol egymással -- befolyásért / hatalomért --, ugyanúgy régen is kellett -----a sztyeppei hódítókat kivéve ( merthogy ők csak FÖNNHATÓSÁGI hatalmat gyakoroltak, vagyis csak adóztattak, földi javakat vittek, de a nyelvet , kultúrát meghagyták)---- a BEOLVASZTÓ ( főleg földművelést folytató ) társadalmaknál az erőszakos egységesítés -- nyelvben , kultúrában egyaránt....
Ami Szt. István és utódait illeti, már meghaladott az a nézet, hogy POGÁNYok lettek volna. A jelzett korban betelepülő népcsoportoknál nagy a valószínűsége, de akkor, amikor még István meg sem születik (Kr.u. 970? / 975? ) , az akkori magyar vezérek jócskán fölveszik a kereszténységet ( BULCSU, TORMÁS, AJTONY stb...sőt 973-ban GÉZA kér NYUGATI hittérítőket ...) Csakhogy ugye ezt a felvett kereszténységet teljesen átitatta a MANICHEIZmus.. ( lásd még Zarathustra és a napimádat...)
Namost sok kutató feltételezése szerint az ősi zsidóság északi ága (Izrael királyság népe) Ábrahám nemzetségéből származhatott és Elohim kultuszát gyakorolta, míg a zsidóság déli ága (Júda és Simeón törzse, a későbbi Júda királyság népe) volt Józsué "honfoglalóinak" leszármazottja.
Sok kutató szerint Elohim kultuszát Ábrahám és nemzetsége hozta magával Észak-Mezopotámiával, bár a kánaánita őslakosság maga is hasonló szóval jelölte a panteon főistenét: Él.
Egyébként a sémita nyelvekeben az él szó, ill. különböző származékai ( akkád ilu, óhéber el, eloah, elohei, arámi elaha, arab iláh) az "isten" fogalomra használt általános szó.
Ábrahám és félnomád pásztor-kereskedő nemzetsége a Kr.e. 2.000-1.800 közötti időszakban költözött be Kánaánba, attól függ, hogy melyik datálási rendszert vesszük alapul.
Az ő kapcsolatuk a kánaánita őslakossággal alapvetően még békés jellegű volt.
Az ősi izraeliták másik ága, Mózes és Józsué népe a Kánaánt délről és keletről határoló félsivatagos-sivatagos területekről érkeztek.
Az ős Istenük lehetett Jahwe8h), aki egyes feltételezések szerint a midiániták és más sivatagi népeknek a Hóreb-hegyen trónoló félelmetes viharistene lehetett (ne feledjük, hogy Mózes felesége révén szoros rokonságban állt a midiánitákkal).
Ez a csoport sokáig ("negyven évig") csak a környező hegyekről nézhették sóvárogva Kánaán szépen megművelt zöldellő szántóit, kertjeit, szőlőit és legelőit.
Mihelyst azonban elég erősek lettek, rázúdultak a politikailag és katonailag valószínűleg széttagolt és a jólétben (erkölcstelen életmódban?) kissé már elpuhult kánaánita városállamokra.
Kánaán elfoglalása a valóságban talán kevésbé volt gyors és alapos, mint azt az Ószövetség leírásai alapján gondolnánk, de mindenképpen eléggé kegyetlen lehetett.
Az azonban nem támasztható alá, hogy az izraeliták teljesen kiirtották volna a kánaánitákat. Egyébként maga az Ószövetség is elismeri - igaz, erősen elmarasztaló hangnemben - hogy egyes vidékeken jelentős kánaánita népesség maradt fönn, igaz, hogy az izraelitáknak alávetett helyzetben.
Szerintem már foglalkoztunk a topikon ezzel a témával.
SZVSZ jó helyen tapogatsz, bár én az egyiptomi eredetű papságot kihagynám a buliból.
Az Ószövetségben Isten megnevezésére két különböző név használatos, a Jahwe(h) (YHWH) és az Elohim ('LHM).
Régi feltételezés a kutatók körében, hogy eredetileg talán két különböző népcsoport istenei lehettek.
Mindkét istennév nagyon érdekes és máig nincs teljesen megfejtve az eredetük, sem nyelvészeti, sem történelmi szempontból.
Az elohim meg azért is érdekes, mert formailag ugyan többes szám, legalábbis a hímnemű főnevek többes számát jelölő -im a végződése, de nyelvtanilag egyes számú főnévnek tekinthető, mivel egyes számú igét vonz.
Namost, ha visszamegyünk az időben, a proto-sémik őshazája a kutatások mai állása szerint a Szír-sivatag, ill. az Arab-félsziget északi része lehetett.
A klímaváltozás, ill. a túllegeltetés miatt azonban ez a térség fokozatosan kiszáradt és elsivatagosodott, ezért a proto-sémik a Kr.e. IV. évezredtől kezdve több bevándorlási hullámban beözönlettek a Termékeny Félhold területére, fokozatopsan elsajátítva az ottani magasabb fejlettségű, városiasabb civilizációkat.
Több különböző hullámot különítebnek el a kutatók, de ebbe most nem mennék a részleteibe bele, az a lényeg, hogy Palesztína területén az ún. ókánaánita népek a Kr.e. III. évezredben jelentek meg. Ők már sémita nyelvűek voltak és magas szintű városias kultúrát hoztak létre.
A következő nagy hullám az amurrúk voltak, akiket a régebbi törikönyvek amoritáknak neveznek. Harcias sivatagi nomádok voltak, szintén sémita nyelvűek, Palesztínában inkább csak a peremvidékeket sikerült az ellenőrzésük alá vonni, a termékeny alföldeken tovább éltek a kánaánita városállamok.
Az izraeliták ősei a következő nagy hullámmal érkezhettek, amit az arameusokkal vagy arámiakkal lehet fémjelezni.
Az arameus bevándorlási hullám a Kr.e. 1.400-1.100 körül érte el a Termékeny Félholdat.
Időben ez azonosítható a Józsué-féle "honfoglalással".
Most találtam ezt a topikot és csak az első százvalahány hozzászólást olvastam el, úgyhogy elnézést, ha olyasmit kérdeznék, ami már rég meghaladott vagy megválaszolt itt a topikon.
Kérdésem, hogy a hatszázezer felnőtt férfi exodusa és a néhány száz fős exodusok sorozata mellett miért nem foglalkoztok azzal a harmadik, és szerintem mindkettő problémáit kiküszöbölő megoldással, hogy a Tóra több, a későbbi zsidóságot eredetileg alkotó nép történetét gyúrja össze.
A főníciai-mezopotámiai eredetű kánaániták nem haltak ki, nem vándoroltak ki, hanem beolvadtak a zsidóságba. Az ő főistenük volt Él, és az ő allegórikus honfoglalás mítoszuk Ábrahám története az i. e. 1943-as dátummal (hozzávetőleg).
A szemita héber pásztortörzsek, akik Jahvéban, a viharistenben vagy vulkánistenben és udvartartásában hittek, Arábia felől érkeztek a "negyvenéves" sivatagi vándorlás során, átkeltek a Jordánon, felgyújtották Jerikót az i. e. XV. században. Számukra a termékeny Kánaán földje tényleg az ígéret földje volt, a tejjel-mézzel folyó.
Az i. e. XIV-XIII. században érkezhetett Egyiptomból egy szűkebb csoportnyi szökött rabszolga, csatlósnép vagy az elit vallása miatt üldözött kisebbsége (mondjuk az amarnaiak maradványa), akik kultúrálisan messze fejlettebbek voltak, mint az addigra már a héber pásztorok uralma alatt élő és azokba többé-kevésbé beolvadó kánaániták, ezért ők alkották meg a zsidó vallást, Mózes vezetésével (pl. adaptálták az Athon-hitet vagy ennek valami válfaját az új népre). A politikai hatalom maradt a hébereké, az ő nyelvük lett a közös nyelv, de a papi hatalom az iskolázott, írni-olvasni tudó egyiptomi bevándorlóké lett, akik elkülönülve a leviták kasztját alkották egy jó ideig. Nekik csak az számított, hogy a láthatatlan egyisten mellé senki se állíthasson társat, annak neve érdektelen volt, a héberek ezért magától érthetődően Jahvénak, a kánaániták Élnek hívták. Az egyiptomi eredetű leviták alkották meg a Mózes könyveit, amiben összegyúrták a három eredetmítoszt, sajátjukba építve a többiekét. Innen az ellentmondások. Az aranyborjú és a többi konfliktus-történet azt meséli el, ahogy a héber elit a többistenhívő köznépre ráerőszakolta az egyiptomiak egyistenhitét, valahogy úgy, ahogy Szt. István és utódai a német klerikusok által hozott kereszténységet nyomták le a pogány magyarok torkán.
Számomra ez a magyarázathalmaz sokkal valószínűbb, mint bármi, amivel az ellentmondásokat eddig magyarázták.
A következő kérdésem a halra, mint ételre és mint szimbólumra vonatkozna:
Renan írja a Jézus életében, hogy bár a Tóra engedélyezte bizonyos halfajták fogyasztását, a hal tkp. csak Galileában, azon belül is elsősorban a Genezáreti-tó medencéjében számított hétköznapi eledelnek.
Renan azt is írja, hogy szerinte az Eucharisztiában a kenyér és a bor mellett eredetileg egy harmadik szimbólum is szerepelt, ez pedig a hal.
Több helyen fordul elő az evangéliumokban, hogy Jézus és követői halat esznek.
Namost Renan szerint az őskereszténységben az Úrvacsoránál a kenyér és a bor mellett még halat is szolgáltak fel, ez azonban később fokozatosan eltűnt az oltárról és a szertartásokból.
Az is köztudott, hogy a hellenista keresztények az ICHTHYS (hal) szóval az alábbi betűszót fejezték ki: Jézus Krisztus Isten Fia Megváltó (Ieszósz Chrisztosz Theoi Hüiosz Szotér).
Az ógörög grammatikáért nem vállalok kezességet:_-)
Meg tudnád mondani, Epstein doktor, hogy Jézus korában mennyi lehetett a zsidóság össznépessége és hogy ebből mennyi lehetett a palesztinai zsidóság és mennyi a diaszpóra?
A palesztinai zsidóságot judeai, galileai és samaritánus bontásban kérném, ha lehet:-)
Most volt a tv-ben az "Anna Frank igaz..."című film.Az lenne a kérdésem a hozzá értőkhöz,hogy a zsidó üldözésről szoló filmek végén amikor felsorolják,hogy hányan halltak meg 1-1 helyen,miért a "pusztult el" kifejezést használják a meghalt helyet?
1943 végén a német hadsereg kidolgozta Magyarország katonai megszállásának részleteit (Margaréta-terv), s 1944. március 19-én végre is hajtották. A kormányzó először hevesen ellenállt, de később utasítást adott, hogy ne álljon ellent a hadsereg. A birodalom teljhatalmú megbízottjává kinevezett Veesenmayerrel folytatott többnapos tárgyalásai után Horthy elfogadta, hogy a helyén marad, és hozzájárult Sztójay Döme volt berlini követ miniszterelnöki kinevezéséhez. A Gestapo és az SD (Biztonsági Szolgálat) magyar politikusokat tartóztattak le, felosztották a polgári, a kisgazda- és a szociáldemokrata pártokat, a szakszervezeteket, lapjaikat betiltották, s megkezdődött a zsidók deportálása (Horthy csupán július elején lépett közbe).
1961. április 11-én megkezdődött a Karl Adolf Eichmann elleni per tárgyalása Jeruzsálemben. Eichmann az SS alezredeseként szolgált a náci Németországban, ő volt az egyik főszervezője az európai zsidók megsemmisítésének, 4-5 millió zsidó halálához kapcsolódik neve.
Eichmann 1932-ben lépett be a nácipártba, 1935-től a német titkosszolgálatnál a zsidó ügyek felelősévé nevezték ki. 1938-tól ő szervezte az osztrák, a cseh és a német zsidók kényszerkitelepítését. 1941-től a Birodalmi Biztonsági Főhivatal zsidóügyi osztályának vezetőjeként a deportálások irányítója. 1944 márciusától a magyar hatóságokkal közösen szervezte a magyar zsidóság gettósítását és deportálását.
A háború után Németországban bujkált, majd náci szervezetek segítségével Argentínába szökött. 10 éven keresztül Ricardo Klement néven élt, míg 1960-ban izraeli ügynökök rátaláltak. Később kiderült, hogy a CIA is ismerte rejtekhelyét, de egyrészt nem akarta a nyugatnémet kormányt olyan helyzetbe hozni a hidegháborúban, hogy egy háborús bűnöse miatt kelljen magyarázkodnia, addigra ugyanis a nürnbergi perek rég lezárultak, másrészt a szökött náciktól számítottak érdemi információkra a kommunista vezetőkről.
A Moszad 1960-ban küldte ügynökeit Argentínába, akik négy hónapig nyomoztak a háborús bűnös után. Peter Z. Malkin, az ügynökök vezetője Harry Stein szerzőtársával együtt Eichmann a markomban című könyvében emlékszik vissza a tömeggyilkos náci elfogásának történetére. Felidézi négyszemközti beszélgetésüket Buenos Airesben. „Hogy volt képes megtenni, amit csinált?” – kérdezte Malkin. „Munka volt. Olyan munka, amit meg kellett csinálni” – válaszolta Eichman, aki a beszélgetés közben azt bizonygatta, semmi baja a zsidókkal.
Eichmannt végül hamis iratokkal Jeruzsálembe szöktették, az argentin hatóságokat nem tájékozatták a tervről. Az akció óriási diplomáciai vihart kavart, Argentína kiutasította az izraeli nagykövetet, és az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé terjesztettek egy határozati javaslatot, melyben elítélték Izraelt. Ugyan a határozatot a BT elfogadta, de az izraeli diplomaták számos gratulációt fogadtak világszerte, külföldi kollégáik magánemberként fejezték ki elismerésüket, idézte fel Malkin. Argentína és Izrael végül közös közleményben jelentette be, hogy az ügyet lezártnak tekintik.
Eichmann ellen a perben 15 vádpontot fogalmaztak meg, köztük emberiesség és a zsidóság elleni bűntetteket, valamint háborús bűnöket. A vádpontok felolvasása egy óra 15 percet vett igénybe. A tárgyalás héberül folyt, Eichmannak egy külön tolmács fordította a szöveget németre.
A vádlottat a tárgyaláson speciális golyóálló üveg mögé, egy üvegkalitkába ültették, ahol azonnal elkezdte rendezgetni papírjait. A ketrecet a buzgó bürokrácia apró szigetévé változtatta, fogalmazta meg a látványt az egyik néző. A biztonsági őröket úgy választották ki, hogy ne legyen olyan családtagjuk, aki a nácik áldozata lett volna, attól féltek ugyanis, hogy a per vége előtt valaki megöli a vádlottat.
Robert Servatius, Eichmann védője vitatta a tárgyalás jogszerűségét, álláspontja szerint ugyanis a megfogalmazott vádak elkövetésének időpontjában Izrael még nem is létezett. Azzal is érvelt, hogy ügyfele nem bűnös, mivel csak végrehajtotta felettesei parancsát.
Eichmann a tárgyalóteremben elhangzott, Magyarországról szóló vallomásának egy részét a degob.hu idézi. "Amikor Budapestre érkeztem, csupán 15-20 emberem maradt, beleértve a sofőrt és az őrt is." Eichmann, aki életében először irányította az akciót a helyszínről, tisztában volt azzal, hogy egy csaknem 170 ezer négyzetkilométeres ország egész területén szétszóródó, több mint háromnegyedmilliós zsidó közösséget ennyi emberrel képtelen lesz felkutatni, összegyűjteni, őrizni és deportálni. „Most, annyi íróasztal mögött, munkával eltöltött év után a harcmező durva valóságában találtam magam... úgy akartam viselkedni, mint egy igazi 'Mester'. Elhatároztam, hogy megmutatom, milyen tökéletesen lehet egy munkát elvégezni, ha a parancsnok száz százalékosan beleveti magát. Példát akartam mutatni...” – jellemezte saját hozzáállását. Alakulatának létszáma azonban legfeljebb néhány tucat falu, esetleg egy-két kisebb város „zsidótlanításához” lett volna elegendő. A siker egyedüli záloga kizárólag a magyar hatóságok együttműködése lehetett, idézte fel Eichmann.
Az ítélet meghozatalakor Izraelben nem létezett a halálbüntetés, ahogy azóta sem, mindössze egyszer tettek kivételt, mikor Eichmannt kötél általi halálra ítélték. A kormánykabinet külön ülést tartott, ahol a háborús bűnös kegyelmi kérvényével kapcsolatban vitatták meg, végrehajtsák-e azt. A 13 fős testületben vita alakult a kérdésben: az egyik tábor szerint „igaz, hogy Eichmannra mint a bűn szimbólumára kiszabott büntetés nem elégséges, de mivel a halálbüntetésnél nincsen súlyosabb, nincs más választásunk”. A másik tábor Martin Buber filozófust, aki ellenezte a kivégzést, idézte, mikor úgy érvelt: „generációkon keresztül egy új antikrisztus mítoszát fogja gerjeszteni, ami kárt fog okozni a zsidó népnek”. Másik érvük volt, hogy a zsidó nép nagylelkűségét bizonyítaná, ha elismerve, hogy Eichmann számára semmi sem elég nagy büntetés, futni hagynák őt. „Nem akarjuk, hogy az ellenség hóhért csináljon belőlünk" – mondták.
A kabinet végül egyhangúlag a halálbüntetés végrehajtása mellett döntött, az akasztást 1962. május 31-én hajtották végre. Eichmann holttestét elhamvasztották, majd a Földközi-tengerben, Izrael határain túl szétszórták, hogy sírja ne válhasson zarándokhellyé.
Először én is úgy gondoltam, hogy inkább ignorálom ezeket a nem idevágó hozzászólásokat, de az olyan lekezelő, de annyira meg tisztelem Birgutot, hogy inkább megpróbálom visszavezetni a forrás-tény-logika irányba. Hogy néha kicsit felkapom a vizet, istenem, ki mondta, hogy egy fórumon nem lehet vitázni... De inkább tolj le a stílusomért, és visszaveszek.
Tehát az egész emberiség egy nagy család. Ezt mondja az állítólag kirekesztő, soviniszta Ószövetség is. Ám Zakar meg akarja mondani, mit hihetünk s hogyan...
Friss fröcsögő ferdítésedet félkézzel fogom félresöpörni: -------------------------------------------------------------------------- Hiszen pont az egyházi állásfoglalás fejlesztése, a szemlélet bővítése a célja az általa közölt források és következtetések ismeretében:
"Befejezésképpen foglaljuk össze a sumér bibliai párhuzamok fokozatos megismerése során adódó következtetéseket, melyeket ezután mind a hittudományban mind a történetírásban, nyelvészetben, művészettörténetben, néprajzban stb. különösen figyelembe kell vennünk az Isteni Kinyilatkoztatásra vonatkozó II. vatikáni zsinati dogmatikus konstitúció szellemében. 1. Az ószövetségi kinyilatkoztatást tartalmazó szent és sugalmazott könyvek - még ha azokat csak történeti forrásokként használjuk is -, sok olyan nemes emberi eszmét, örök igazságot, isteni kinyilatkoztatás - részletet, különösképpen az egész emberi nem összetartozását, testvériségét valló részletet foglalnak magukban, melyek több száz, esetleg több ezer évvel azelőtt már megtalálhatók a környező keleti népek - főként a sumérok -- irodalmi emlékeiben."
Örülök, hogy újabb Zakar-idézetekkel erősítesz meg engem . Ui. itt nem mást mond, mint azt, hogy majd az egyház megmondja, mit hihetsz a Bibliából, mi isteni ihletésű a Bibliában, s mi nem...
Azok alatt gyújtottak mágláyt, kik legalább olyan jól ismerték, ám nem úgy magyarázták. Zakar András a római egyház elkötelezett híve (volt), inkvizítori lelkületét pedig saját sorai lelplezik le: hihetsz azt s úgy amit s ahogy a római egyház engedi...
Megkerestem. No megint akkorát sikerült ferdítened, hogy a tengeri csata csúcspontjából a csengeri tata púpcsontja lett:
"Ezt a túlzó nacionalista felfogást az ószövetségi könyvek szövegei is, helyenként kifejezésre juttatták. Ez azonban éppúgy nem volt tárgya a kinyilatkoztatott igazságnak, mint azok a részek, melyek a szent szerzők korabeli tudásának megfelelően tájékoztatnak földrajzi, természettudományi stb kérdésekről: Kinyilatkoztatott igazságok azok, melyeket a szent szerzők mint ilyeneket adnak elő a hit és erkölcs dolgában a tanító egyház értelmezése szerint."
Tehát a valódi mondanivaló pont az ellenkezője. Minek nézel te minket? Azt az agit-propos mindenit!
1961. április 11-én megkezdődött a Karl Adolf Eichmann elleni per tárgyalása Jeruzsálemben. Eichmann az SS alezredeseként szolgált a náci Németországban, ő volt az egyik főszervezője az európai zsidók megsemmisítésének, 4-5 millió zsidó halálához kapcsolódik neve.
Hahn István