A Kr. e. XIII. században rejtélyes új nép tűnt fel a Volga és a Duna közötti térségben. Kevéssé látszik hihetőnek, hogy az említett szkíta közösség légüres térben, ősnemződés útján keletkezett volna, mégis, némely modern szerző – a régészeti leleteknek, a történeti, nyelvi adatoknak fittyet hányva – szinte ezt sugallja. Kik voltak ők, akiknek nevét az ókori görögök nyomán aztán még seregnyi hasonló életmódot folytató, lovas harcmodort űző etnikumra alkalmazták? Csak úgy hipp-hopp ott termettek a semmiből a mai ukrán és dél-orosz sztyeppéken és a történelem színpadán? Szerencsére nem mindenki hisz a hús-vér szereplőkre ráerőszakolt fantasztikus mendemondákban. A lakatlan pusztákon való gondviselésszerű megjelenés tézisét a mélyrehatóbb történeti elemzések halomra döntötték. Kiderült, hogy a szkíták emlékanyaga a Hettita Birodalom etnikumainak hagyatékával mutat szinte a végletekig menő hasonlóságot. Csakhogy a hettiták állítólag „kihaltak”, köddé váltak. Előbb az ún. tengeri népek Kr. e. XIII. századi támadásai züllesztik szét a birodalom államgépezetét, majd Kr. e. 717-re utolsó támaszpontjukat, Karkemiš városát is beveszi II. Šarru-Kenu asszír király. Valóban így történt? És mi következett azután? A topic erre és a hasonló kérdésekre keresi a választ. A már létező Kik voltak a szkíták? rovat tágabban értelmezett szkítaságával szemben azonban – elkerülve számos félreértést – ezúttal csak a „valódi” szkítákra koncentrálunk, azokra, akik előbb Anatóliában, majd a Kr. e. XIII. századtól Kelet-Európa pusztaságain éltek. Elképzelhető, hogy közülük is csupán a „basziléioi”, azaz „királyi” csoport volt azonos a korábbi kis-ázsiai birodalomszervező hatti néppel. A többi sztyeppei szkíta közösséget talán a hajdani birodalom behódolt vagy csatlakozó népei és a helyben talált őslakosság adták.
Az az igazság, hogy egy valóban korrekt válasz kimondásához nagyon el kéne mélyedni a kéziratok keletkezésének kérdésében... Nem állítottam, h nem nevezi őket más vizigótnak – Jordanesután...
Vékony könyvét nemcsak érdeklődéssel olvastam annak idején, de alaposan ki is jegyzeteltem, és elkezdtem a dák, thrák, géta témának utánanyomozni. Az említett gyógynövényjegyzék Pedaneus Dioscoridestől való, az előbb megpróbáltam rákeresni a neten, épp a pipitér miatt, de nincs fenn sajnos az eredeti forrás.
Mócsy András és Tóth Endre írja az Erdély története c. sorozat I. kötetében (Akadémiai, Bp., 1986):
"A görög források az erdélyi dákokat ...getáknak nevezik, a görög forrásokból merítő római történetírók pedig gyakran önkényesen dáknak fordították a »geta« népnevet akkor is, amikor a tulajdonképpeni getákról volt szó."
"A rendelkezésünkre álló ismeretek szerint a dákok és a géták egyistenhívők voltak ...Hatalma tetőpontján Burebista állítólag 200 000 fős hadsereget volt képes felállítani, és megpróbált beleszólni a »nemzetközi diplomáciába«, így a római triumvirek hatalmi harcaiba is. Kr. e. 45-ben követeket küldött Pompeiushoz, szövetséget és katonai segítséget ajánlva fel neki, de a következő évben alattvalói fellázadtak ellene és megölték (nem sokkal azután, hogy Iulius Caesar összeesküvés áldozata lett). Halála után birodalma előbb négy, majd öt részre szakadt ...Az erdélyi folyónevek közül dák eredetre vezethető vissza a Temes, a Maros, a Körös és a Szamos neve, és fennmaradt a Zsil dák neve is: Rhabon, ami a görög szerzők szerint ugyanazt jelenti, mint a folyó mai, szláv eredetű neve: ‘eleven, fürge’."
"Iordanes azt írja, hogy Burebista a Cseh-medence és a későbbi Morvaország germán törzsei ellen is hadakozott, és hogy az uralma Carnuntumig (Ptolemaioszszerint a Visztula menti Setidaváig) terjedt. Egy görög nyelvű feliraton, amely Balcsik mellett került elő, Burebista »a trákok első és legnagyobb királya«."
Az utóbbi felirat azt jelentené, hogy a géták (hattik) Boirebisztasz korában a thrákokat – feltehetően a későbbi balkáni törököket, az ékiratok turukku népének utódait – is meghódították.
"A régészeti leletek egyértelmű tanúsága szerint a dákok nem voltak őshonosak a Kárpát-medencében és környékén, hanem őseik csak a Kr. e. I. évezredben vándoroltak be erre a területre. Ekkor jelent meg ugyanis Erdélyben a Gáva-Holihrad kultúra, amelynek az emlékeit a Balkán-hegység és az Al-Duna között elterülő síkságon és a mai Dobrudzsában is megtaláljuk, tehát azon a területen, amelyen a Kr. e. évszázadokban a géták és később két római provinciának is nevet adó mőszök ...éltek ...Szkíták már a Gáva-Holihrad kultúra megjelenése előtt is éltek Erdélyben. A korai és a kései vaskor fordulóján (Kr. e. 500 táján) itt újabb szkíta jövevények keveredtek a Balkánról felvándorló etnikai csoportokkal. A géták főként az Al-Duna menti halászfalvakban éltek, fontosabb településük a Szeret folyó alsó folyásánál Zergidava, Burebista király később központja volt."
Schütz István írja Fehér foltok a Balkánon (Balassi, Bp., 2002) c. könyvében:
A gótok történetét Flavius Magnus Aurelius Cassiodorusitáliai történetíró írta meg, aki kb. 487 és 583 között élt. Elveszett művének címe Libri XII de rebus gestis Gotharum (‘12 könyv a gótok tetteiről’), amelyben 551-ig írta meg a gótok történetét azzal a céllal, hogy a művelt rómaiakat összebékítse az általuk barbároknak tartott gótokkal. Művét Jordanes bizánci krónikás teljes egészében fennmaradt későbbi művéből – De origine actibusqueGetarum (A géták eredetéről és tetteiről) – ismerjük, amelynek adatait részben Cassiodorus említett művéből vette át, részben saját ismereteivel egészítette ki. Sajnos a történelmi tényeket összekeverte a gót eposz legendáival. Mivel művében részletesen foglalkozik a gótok főellenségének tekintett hunokkal is, tőle származnak a 19. sz. magyar irodalomban felkapott hun mondák is. (A mű címében a Getarum nem véletlen elírás eredménye, hanem a bizánci krónikások archaizáló történetírásának egyik jellemző vonása, akik műveikben a területen egykor élt népek nevén tesznek említést a saját korukban ott élő népekről.) Maga Jordanes származását tekintve alán vagy gót volt, fiatal korában a bizánci hadsereg egyik alán nemzetiségű parancsnokának volt az írnoka. Főművét feltehetőleg valamelyik balkáni kolostorban írta meg azzal a nem is titkolt céllal, hogy elősegítse a Kelet-római Császárságnak behódoló előkelő gótok befogadását a bizánci társadalomba.
"Jordanes csak egy erdőből szalajtott, kopottas keleti gót volt, aki nagyon ácsingózott az előkelő ősök után. Hogyan hihetnék, hát szavának?"
Az, amit elmondtunk a géta-dák uralkodókról, egy fontos argumentum e silentio, pontosan emiatt nem hiszek Jordanesnek – egyebek mellett. Nem véletlen, hogy a római szerzők egy árva szóval sem emlékeztek meg a géták közé tartozó dákok germánságáról. Amit a korábbi forrásokból is ismerünk, azzal semmi gond, ott Jordanes természetesen igazat mond.
"Most éppen kiről írsz? Az I-II. századi dákokról vagy a III-IV. századi gótokról?"
Azokról a géta dákokról, akiknek nagy uralkodóit Jordanes nemes egyszerűséggel besorolta a gót királyok közé.
"...bizonyítani kell, hogy a nyugati gótok valóban a géták leszármazottai..."
Jordanes pl. az összes fontos géta-dák uralkodót fölsorolja mint a gótok ősi királyait – jórészt Dio Khrüszosztomosz után –, így Boirebisztaszt, Dekaineoszt, Dorphaneust, akikről a római történetírók soha nem mondták, hogy germánok lettek volna… Azt ugye senki nem gondolja komolyan, hogy épp véletlenül elfelejtettek volna számot adni ennek a kemény ellenfélnek a tágabb etnikai hovatartozásáról, amelynek birodalma egy időben a Kaukázustól a mai magyar Alföldön át a mai Lengyelországig ért, és akikkel az Impérium légiói oly véres és hosszú harcokat vívtak…
Akkor inkább Wulfila, netalántán latinosan Ulfilas, megengedően Ulphilas, de így magyarosítva Ulphilasz-nak azért kissé erős:) A "hettita Biblia" kifejezést inkább nem kommentálnám:)
Ez esetben majd az olyan argumentumokra helyezzük a hangsúlyt, mint az (önmagában természetesen csekély bizonyító erejűnek nevezhető) Fravittaš név, ezek világosan megmutatják majd, hogy amikor a primer források szkítának nevezik a gétákat, akkor nem egy toposszal élnek csupán.
Néhány szempontot már eddig is felvetettem, és aug. végén remélhetőleg folytatom majd. Pl. szóba került már a "vizigót" Fravittaš tipikusan hatti hangzású neve. Ennél fontosabb azonban azoknak a kútfőknek a tömege, melyek a gétákat szkítának jelzik, és Jordanes felléptéig semmi nyomát nem mutatják a gót néppel való azonosság gondolatának, másfelől ugyanígy mérvadóak azok a források, melyek a gótokat világosan germán népnek mondják, és Skandináviába, ill. a Visztula alsó folyása mellé helyezik azok lakhelyét.
A forrásokkal nincs semmi gond, amikor a parthusokat szkítának mondják, csak a kutatóban kialakul egy kép, amely alapján valószínűsíti, hogy itt bizony toposszal állunk szemben, míg Hérodotosz szkítái esetében nem. Ezt kifejteni hosszadalmas lenne, a lényeg, hogy a "szkíta" terminus mint toposz a görögöktől terjedt el, ugyanis – még Kis-Ázsiában – ezek a hettiták (szkíták) voltak meghatározó hatással a műveltségükre. Ezért nevezték őket nemcsak a törvényalkotás, írásbeliség, a fazekaskorong, a vasolvasztás stb. feltalálóinak, de az ő nevüket alkalmazták később minden újonnan megismert, lovas-nagyállattenyésztő életmódot folytató népre.
Amikor az egykorú feljegyzések a nyugati és a keleti gótokat is gótoknak nevezi. vagyis egy népnéven akkor ezeknek a forrásoknak miért nem hiszel? Miért gondolod hogy az egyik gót az valójában hatti? Ha szerinted ezek a források tévednek akkor miért gondolod hogy a többi forrásnak hihetsz? Mi alapján döntöd el hogy hihetsz e egy forrásnak vagy nem?
Dák pikkelypáncél a Traianus-oszlopról
A dákok felgyújtják fővárosukat, Sarmizegethusát a római csapatok orra előtt
"Vizigót" lovasok Szent Izidor vizigót-mozarab Bibliájából
A Jordanes nyomán vizigót államnak mondott Hatti (Szkíta) Királyság a IV. század végén Nyugat-Európában
Lukács evangéliuma Ulphilasz hettita Biblia-fordításából