Mi okom lenne, ilyesmire nem számitani, háborúk voltak, vannak és lesznek....a jelenlegi helyzet nem ad okot az optomizmusra
Persze, de Európa történelme a háborúk történelme volt egészen addig a boldog békeidőig, amiben van szerencsénk élni.
Európában korábban nem telt úgy el 65 év, hogy nagyméretű háborús konfliktus ne történt volna, most meg ez van.
A délszláv háborút nem nevezhetjük világháborúnak, vagy 100 éves háborúnak, vagy bármi ezekhez fogható kaliberű dolognak.
Te tényleg úgy látod, hogy itt, Európában belátható időn belül egymásnak mennek a nemzetek megint?
Mert az nem hogy nem optimista, de kimondottan pesszimista szcenárió.
Ha neked van igazad és jön az újabb háború, akkor aztán édes mindegy, hogy te az államtól várod a nyugdíjat, vagy a banktól, nem fogsz kapni egyiktől sem.
Ha viszont háború nem lesz, akkor lehet azt a pénzt például ingatlanba fektetni, sarokházakat, mint tudjuk válság idején sem szokott az utcán fújni a szél.
Hogy aztán te a pénzedet aranyba fekteted, vagy földbe, vagy kurvákba az tök mindegy, de a te döntésed, míg az államra bízni meglehetős hazardírozás.
Az államadósság kérdés eleve nagyon zűrös, mivel a Magyar Köztársaság egyetlen kormánya sem kapott felhatalmazást azoktól akiket eladósított, arra, h eladósítsa őket! A kölcsönök kondíciói – javarészt – a mai napig titkosak, felvételük és felhasználásuk nem vezethető vissza az állampolgárok döntésére, így nem is tehetők felelőssé érte, következéskép igencsak vitatható, hogy kötelesek -e egyáltalán és ha igen milyen mértékben jót állni azok után.
Másfelöl, a pénzintézetek kizárólag gazdasági és pénzügyi szempontok szerint megszabott feltételei az ország gazdasági hanyatlását, az életszínvonal csökkenését, munkanélküliséget eredményeztek. Ilyen körülmények között, az ország gazdaságának megfojtása árán nem követelhető meg a törlesztések fizetése.
Ha pedig egyéb területekre gondolsz, akkor nem igazán értelek.
@
Mit nem értesz?
Teljesen nyilvánvaló, h korábban működő rendszerek, ma nem működnek. A közben megtörtént reformok mellett csak az a hipotetikus érv állhat, hogy ha azok nem történtek volna meg, akkor most még rosszabb lenne a helyzet. Gondolom, h aki ma ezzel elő merne állni, azt elsöpörné a népharag, mivel azzal is szembesülnünk kell, h a privatizáció, megszüntetések, át- és kiszervezések stb reformok során nem csak strukturális átalakulás történt [v. nem történt – most lényegtelen], hanem bizony eltűnt a lóvé is. Itt állunk koldusszegényen, miközben eladtuk az állami vagyont, felvettünk egy rakás kölcsönt, a kiadási oldalt pedig a strukturális reformokkal optimalizáltuk, ergo dúskálnunk kéne a pénzben.
Szóval egy dolgot biztos nem lehet: megmagyarázni a reformokat és az üres kasszát – egyszerre.
Érdekes, mennyire nem foglalkozol azzal, mi és hogyan történt. "Mások" nevében -ellentétben veled- nem beszélnék, de én bizony itt olyan beszélgetésben vettem részt, ahol a két rendszert hasonlítottok egymáshoz. Mert lehet, neked újdonság az a trivialitás, hogy alkalmas paraméterezéssel bármiből fenntartható rendszert csinálni, nekem nem az. Megjegyzem fenntarthatatlant is.
Ha egy kicsit logikusan gondolkoznál, az is nyilvánvaló válna számodra, hogy a vita tárgya a model(vissza)váltás. S ebben az ügyben testes mellébeszélés azon feltételkről való sumákolás, melyek sacc per kábé ugyanolyan módon és mértékben hatnak mindkét modellre. Érdekes módon ezt még Geo is megértette (:-), s inkább elkerülte a vitát, hogy ne kelljen azt kimondania, amit nem szeretne.
Szóval jegyezzük meg mégegyszer, hogy a manyup az egypillérskez képest egy 100+ éves megtérülésű befektetés jelentetős kockázatokkal.
Posztod második részében mondottakkal jó részével egyetértek. Az arányos(abb) nyugdíjszolgáltatás kívánatos, de mindezt nagyon nem szeretném azzal keverni, hogy x befizetés a kötelező rendszerben y nyugdíjat garantál. Főleg nem úgy, hogy mindennek a generációk közötti szolidaritás feladása az ára. Mint ahogy annak a folytatását se szeretném, amikor egy generáció, ha mégoly nyomorult körülmények köző kerülve, politikai erejét felhasználva a szolidaritás leple alatt olyan ellátmányt követel magának, amiért ha adják, hálálkodnia kellene.
Mindent összevéve mindegyik prioritást tudja kezelni az NDC rendszer, szvsz jobban, mint a vegyes. S a legnagyobb baj a vegyes logikai baklövése, a kötelező levonásból keletkező agyonkorlátozott magánszerű tulajdonnak értelmezett szörnyszülött, ami pont ott hozza az individualizmust, ahol nincs tere.
„A szövegösszefüggésből való mondatkiragadás nem intellektuális tevékenység, hanem szellemi bűnözés.”
Van még képed egy ilyen mondatot leírni? Nézd vissza az összes írásod mind, azon építkezik, hogy kiragadsz egy-egy mondatot, gondolatot a szövegkörnyezetéből és azt csócsálod évszámra.
A szövegösszefüggésből való kiragadás a publicisztikai és fórumozós szóhasználatban azt jelenti, hogy az idéző az idézéssel meghamisítja a szöveg mondandóját. Míg a „csócsálás” nem ezt jelenti. Én pedig, ha csócsáltam is pofátlanul, soha nem hamisítottam meg Babarczy mondandóját. Sem azt, amelyet a könyvében, sem azt, amelyet a fórumon írt.
Na most, Gördülő Kő éppúgy nem kedvel engem (sőt olykor kifejezetten rühell), mint Babarczy Eszter, vagy bárki más, ő viszont – lévén egy korábbi gondolatváltás egyik szereplője – értette, miről van szó, föl is hívta becses figyelmedet arra, hogy hamisítasz (s hogy azt aktuálisan melyik nickeden teszed, mellékes), vagyishogy a most éppen twist nicken idézett szöveg szimpla hamisítvány. Ilyen értelemben tehát az, amit itt már hónapok óta művelsz, szellemi bűnözés.
A fehérnépek nagyon is jól tudják, hogy a férfiasságuk teljében lévő egyedek, bizony erősen fokozott izgalommal figyelik a padlizsánt panírozó hölgyek köténykéje mögül kivillanó rejtett sejtett helyeket.
Ámdeviszont! Mit mond, mit ír Gyurica Úr! Azt írja, el lehet újra olvasni, semmi fokozott izgalom, és különben is le vagyok fokozva.
Ilyenkor az ember lánya csak áll és néz, hogy most mi van? Felveszem a legkurtább kötényt, ami csak van a sifonérba, panírozok, mint motoregér, villantok, mint Paris Hilton? Erre ez a válasz: „totál le vagyok fokozva”.
Itt - finoman szólva - nem bontottad ki teljesen az igazságot. Ugyanis az általad idézett hozzászólás (részlet) "záróakkordja" volt egy kis ironikus dialógusnak. A teljes beszélgetés a
(13340)
(13342)
(13343)
(13344)
(13349)-ben olvasható (már akit érdekel).
A lényeg: egy, az m1-en akkoriban futó műsorban (A' la carte) a topik hősnője is szerepelt. Ezzel kapcsolatban felmerült bennem egy ötlet a nézői élvezetek fokozására. És aztán ebből bomlott ki a dolog.
Persze, igazad van, magam is izgalommal nézném, amint szép férfikorom alkonyának nagy szerelme mily celebesen rántja a padlizsánt a konyhában, ámde nem fokozott izgalommal nézném, én ugyanis már totál le vagyok fokozva.
Erre a totál lefokozásra fejezte ki BE. sajnálatát.
A kérdésem az volt, miért foglalkozol a vélt magánügyemmel (amikor semmi közöd hozzá), továbbá: miért hamisítasz, miért vagy szellemi bűnöző?
Nem egészen költői a kérdés, noha formális válasz van rá: azért, mert piszkoskodni akartál velem, s itt jön az érdemi kérdés: miért? Miért akartál velem piszkoskodni, amikor én Gördülő Kővel Básti Juli intellektuális leamortizálódásáról beszélgettem, vagyishogy téged ezzel senki nem zavart? Miért tetted? Kérdezem ezt, persze nem tőled, hanem Babarczy Esztertől.
És? Akkor most győztél? Nem tudod. Ettől vagy okosabb, ettől vagy érdekesebb? A logikád, a fogalmazási készséged nulla, hát legalább azt tudhatnád, mit szól Almási Miklós ahhoz, hogy egykori tanítványa virtuális hímtagokra hámlik az interneten!?
Hogy Almási Miklós mit szól, azt nem tudom. Hogy mit szólnak ismerősei, tanítványai, főnökei, pedagógus kollegái valamint barátai? Elárulom neked és jobb, ha tőlem tudod meg. Egyesek csak szeretik, mások szeretik és tisztelik Babarczy Esztert és vannak, akik egyenesen imádják.
Meg ezért: „Sok jó ismerősöm megrökönyödésérevéleményem szerint a magyarok bölcsen választottak, és nemhogy katasztrófa nem várható, de június 7-én kezdődött a szebb jövő Magyarországon”.
Tisztelik, imádják. Én pedig tisztelem és imádom a gusztusukat.
Hát akkor csak igya a „többszörösen kivérzett középosztály” Babarczy Eszternek minden oly megnyilvánulását, melyet (az kékeres bránertől a barnult szebb jövőig) generálisan flatulál bele a polgári entellektüelek tisztelő tüdejébe!
„Rosszabb esetben valóban elhiszi[kiemelés tőlem – Gy. úr] magának, hogy bárki komolyan veszi, hogy egy fórumozó nicknek igaza van, de nem csupán elhiszi [kiemelés tőlem – Gy. úr], hanem ennek hatására kilép az eddigi életéből.
Ugyan miért tenné?”
Egyebek közt azért, mert tudja (már amennyiben tudja), hogy mi az „elhiszi” és a „megérti” fogalmak közötti különbség.
Én ugyanis így fogalmaztam (hadonászás előtt el lehetett volna olvasni): Babarczy, valami csoda folytán, megérti, hogy igazam van, és egyszerűen kilép eddigi életéből, kilép belőle, „mint egy rossz cipőből”. Ám egyáltalán nem azért, hogy „elringassa” (tovább ringassa) „magát”, hanem azért, hogy átöltözzék egy olyan cipőbe, amely már illik a lábára.
A „megértés” szó nyilvánvalóan szövegre irányul, ugyanis személyt megérteni más vonatkozásban szoktunk. Vagyis az idézett mondatban nem azon van a hangsúly, hogy én mondom, hanem azon, hogy adott egy érvrendszer, amelyet az olvasó vagy megért, vagy nem. Ha nem érti meg az olvasó a szöveget, akkor vagy azért nem érti meg, mert rossz a fogalmazás, vagy azért, mert az olvasó intellektuálisan nem alkalmas az értésre.
Nem tisztem a saját szövegem minősítése, ám azért megjegyzem illő szerénységgel: szerintem érthető vagyok. Bár, lehet, hogy nem. Egy biztos: hitről egy árva szót sem szóltam.
Soha nem akartam, hogy higgyenek nekem, mindig arra törekedtem, hogy értsék, amit mondok, s ezt még a legközelebbi rokonaim is (sajnálkozva) tanúsíthatják.
(Nem tartozik szorosan ide, de elárulom: sokan azért nem érezték igazán, hogy szeretem őket, mert soha nem elégedtem meg azzal, hogy hisznek nekem, mindig a – jóval macerásabb – értésre törekedtem. Ifjú koromban dühöngtem, ha ez kemény konfliktusokhoz, nem egyszer szakításhoz vezetett, ma már (kopott fejjel) meg tudom érteni azokat az embereket, akik a hiten alapuló szeretetet fontosabbnak tartják az értésnél. Egyébként pedig pontosan ez az ember iránti megértés, illetve a szöveg iránti értés közötti különbség.)
Még valami, s csak azért, hogy megelőzzek vele egy fölösleges szóváltást; ezt írtam korábban: Tessék elhinni: az a kijelentés, mely szerint Babarczy Eszter „hazavágta Richard Rortyt, leiskolázta Susan Sontagot”, nem nekem ártott, még kevésbé a répámnak (annak ugyanis van annyi esze, hogy ne foglalkozzék magas-esztétikával), hanem kizárólag Babarczy Eszternek ártott!
Itt a „tessék elhinni” szóösszetétel nem a hitre apellálás (nem érdekel, hogy Almási hisz-e nekem, vagy sem), hanem egyszerű publicisztikai fordulat.
Tehát: a rendszer esetleges reformja alkalmával intézkedni kellene a befizetett járulékok értékének megőrzéséről, sőt növeléséről, és ez csak valamilyen befektetési alapon működhet.
Ez a folytonos növekedés a mániája mindenkinek, holott ettől dől össze rendszeresen a pénzügyi (tőzsde, részvény, hitel, satöbbi) rendszer. Pár éves időtartamon belül létezik időszakos növekedés azon az alapon, hogy van 100 forintod és az folyamatosan hozamot termel, de ugyanez 30-50 éves távlaton belül nem létezik, talán kivétel Svájc, de ahhoz az is kell, hogy a betétesek elpatkoljanak elég megbízhatóan pl. Auswitzban.
Illetve volna egy harmadik kiút: Babarczy, valami csoda folytán, megérti, hogy igazam van, és egyszerűen kilép eddigi életéből, kilép belőle, „mint egy rossz cipőből”. Ám egyáltalán nem azért, hogy „elringassa” (tovább ringassa) „magát”, hanem azért, hogy átöltözzék egy olyan cipőbe, amely már illik a lábára.
Gyurica nick csak írt, gondolkodás nélkül.
Jó esetben.
Rosszabb esetben valóban elhiszi magának, hogy bárki komolyan veszi, hogy egy fórumozó nicknek igaza van, de nem csupán elhiszi, hanem ennek hatására kilép az eddigi életéből.
Ugyan miért tenné?
Gyurica nick enyhén szólva túllértékeli a saját személyiségét ráadásul úgy, hogy a személyiség köztudottan nem tud megnyilvánulni egy internetes nicken keresztül.
Ahhoz, hogy a személyiség képes legyen megnyilvánulni metakommunikáció is szükségeltetik, ugyanis a metakommunikáció képezi a kommunikáció 70%-át.
Gyurica nick folyamatosan állítja magáról saját kiválóságát, miközben nem tud túllépni egy lecsapott labdán, melyet maga dobott olyan magasra, hogy azt érdemes legyen lecsapni.
Tessék elhinni: az a kijelentés, mely szerint Babarczy Eszter „hazavágta Richard Rortyt, leiskolázta Susan Sontagot”, nem nekem ártott, még kevésbé a répámnak (annak ugyanis van annyi esze, hogy ne foglalkozzék magas-esztétikával), hanem kizárólag Babarczy Eszternek ártott!
Másként nem fájna neki annyira, hogy bárki - kiváltképpen B.E. - saját magának árt.
Egyszerű tanulási folyamat az, hogy valaki saját magának árt, nyilván Gyurica nick ezt amúgy is tudja, hiszen bizonyára nevelte a saját gyernekeit/gyermekét és több ízben szembesülhetett ezzel a ténnyel.
Gyurica nick tehát egyrész képtelen leszállni B.E. lecsapott labdájáról idestova 2 éve, másrészt képtelen beismerni, hogy bizony vérig sértette B.E. sajnálkozása, nyilván okkal.
Beismerés helyett ( nyilván magának kéne csupán beismernie) inkább magyarázza a bizonyítványát, egyszer azzal, hogy csupán plátói volt az a vozódás, amihez nem férhet ( miért is?) testi megnyilvánulás , vagy azzal, hogy lesajnálásával a lesajnáló csak magának ártott.
Gyurica nick nem veszi észre, hogy minden okfejtése ami a lesajnálással kapcsolatos magát teszi egyre sajnálhatóbbá.
Inkább az érdemelne figyelmet, hogy a magyar állam miért nem képes szemléleti-szervezeti átalakulásra, legyen szó bármely politikai színezetű kormányr időszakáról. A válasz egyrészt a kompromisszumképtelenségen, de még inkább a Kádár-kori szocializációban rejlik: azt a rendszert ismerték egyedül, nem mélyedtek el más rendszerek megismerésében, nem vettek részt más rendszerek működésében, a korábbihoz igazítják a megoldásaikat,...
31 évet dolgoztam a közigazgatásban, ebből 15 évet a kádáriban.
A rendszerváltás után átalakították a közigazgatást, nem is rosszul.
Másról van szó!
A közigazgatás erőteljes politikai befolyásoltság alatt működik, a közvetlen politikai utasítástól kezdve, a közigazgatásnak törvényileg előírt feltételeinek a negligálásán keresztül a személyi állomány kicseréléséig mindíg az adott politikai hatalom szájízének megfelelően.
Példák: Közvetlen politikai befolyásra Sukoró ügye( de ez csak a jéghegy csúcsa). Közigazgatás feltételeinek negligálása ügyében: állami szinten pl. a levéltárak már képtelenek befogadni közigazgatási iratokat, pedig régen 30 év multán is előkereshető volt egy építési engedély. Megyei szinten ugyanez: közgyűlés ( amely a megválasztott képviselőkből áll) simán kihúzza a költségvetésből az 5 évenkénti kötelező irattári rendezésre szánt 3 millió Ft-ot.
20 éve.
Olyanra kell költeni a pénzt ami látszik! (Jó esetben, mert van olyan is, ami személyes érintettség miatt élvez előnyt.)
A személyi állományt már említettem. De bejön ide a csókos cégnek kiadott közigazgatási munka, vagy törvénytervezet.
A törvénytervezethez érdekességként: Ha a közigazgatásba bekerül egy jogász, akkor 2 éven belül le kell tennie egy közigazgatási szakvizsgát, majd 2 évig tanul kifejezetten törvény előkészítési szerkesztést, szövegezést ahhoz, hogy kodifikátor lehessen.
Politikus simán kiadja a törvényelőkészítést egy ügyvédi irodának.
Ügyvéd és közig. jogász között kb. annyi a különbség, mint egy sebész és egy szemész között.
Egész egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak, hogy 42-45 éves rendőröket engedjünk el nyugdíjba. Gondolj bele, hogy az adott versenyző teljes életciklusa alatt dolgozott legfeljebb 20 évet, és cca. 50 évig részesül különböző jogcímeken támogatásban, azon belül úgy 30 évig nyugdíjban. Ez nonszensz.
Kedves Logofet!
Tudom,hogy van ilyen is, de bár csak ez lenne a valós probléma. Nem hiszem, hogy a nyugdíjasok között van öszesen 10% 45 év alatti rendőr, vagy volt katona.
De ez a kérdés sem vizsgálható önmagában, mert pl. meg lehetne fizetni a rendőröket rendesen. Ma nem fizetik meg őket (sem) és az egyetlen dolog ami vonzó ebben a pályában, a korai nyugdíjazás. Nyilván azért, mert a nyugdíj mellett dolgozni tudnak még örző-védő cégeknél, és végre hazavihetnek a nyugdíjjal együtt nettó 200 ezret.
Egy átlagos rendőr ugyanis nem visz haza nettó 100 ezret sem.
De elvileg lehetne ám, hogy állami cégeket állami örző-védő cégek védjenek, és lehetne ez az átmenet a nyugdíjazásig a kiöregedett rendőröknek, tűzoltóknak.
Hogy ez miért nem éri meg az államnak 1990 óta azt nem tudom.
Tippjeim vannak.
berohansz az önkormányzathoz, ahol elismerik, hogy tévedtek, de nem tudnak mit csinálni, azt mondják, fellebbezni kell.
Tudtak volna mit tenni, max. nem tudták, hogy mit kell.
De nem kell csodálkozni ezen, mert a közigazgatás létszáma 4 évente cserélődik.
A közigazgatás külön szakma, először meg kell tanulni, utána be kell gyakorolni és kell kb. 5 év, amíg valaki átlátja, hogy mi-mivel függ össze.
Ezért olyan, amilyen.
Na most, itt hónapok óta az történik, hogy az az állam amelyik képtelen kontrollálni és működtetni saját szervezeteit, képesnek érzi magát arra, hogy magán szervezeteket irányítson, befolyásoljon, minősítsen, kioktasson. Olyan területre merészkedik, amelyhez semmi köze, miközben saját területén képtelen bármit produkálni.
Pontosan, csak ez nem az állam, hanem a politika.
20 év óta mindíg a politika, amelyik hatlomra kerülve képes befolyásolni az államszervezetet.
"Hát ha te olyan léptékű kataklizmákra számítasz, mint az az említett 25 évben történt, akkor tényleg ne takaríts meg...."
Mi okom lenne, ilyesmire nem számitani, háborúk voltak, vannak és lesznek....a jelenlegi helyzet nem ad okot az optomizmusra....egy paradigma válátás elején vagyunk, de vannak bizonyosan várható dolgok...ilyen pl. ejrópa eljelentéktelenedése, az usak pozicióját veszélyeztető ujabb ellenfelek megjelenése, több polúsú világ ujbóli kialakulás, népességrobbanás, klimaváltozás....stb. ezek mind érdekellentéteket hordoznak, ellentmondással terheltek, az érdekek érvényesülni akarnak, az ellenmondások meg akarnak oldódni, ezek konfliktusokkal járnak, a konfliktusok nem békésen szoknak megoldódni....hegemóniák szünnek meg, ujabb hegemóniák keletkeznek.....szóval nem véletlen, hogy az arany ára felfelé megy és nem 50 évre kötik le az emberek a pénzüket a takarékszövetkezetnél....
Dehogyis nincsen az f/k állampolgári kontrol alatt, aki kormány hejtelenül bánik a nyugdijrendeszerrel a választók ki tuggyák bacni öket, mint macskát a hóra és olyan pártokra szavaznak, akik megfelelnek az igényüknek....
„A szövegösszefüggésből való mondatkiragadás nem intellektuális tevékenység, hanem szellemi bűnözés.”
Van még képed egy ilyen mondatot leírni? Nézd vissza az összes írásod mind, azon építkezik, hogy kiragadsz egy-egy mondatot, gondolatot a szövegkörnyezetéből és azt csócsálod évszámra. Közben nem veszed észre, hogy értékes is lehetne mondanivalód, ha szellemi energiád valami másra fordítanád. Nem azt mondom, hogy ne kritizáld Esztert, tedd ezt, ha úgy érzed, hogy ezt kell tenned, csak ne rajta követeld, hogy adjon választ mások kijelentéseiért. Írjál nyílt levelet például, - általad semmire tartott uraknak -, hogy ugyan magyarázzák már el, hogy miért mondták, amit mondtak.
„Mit szólnak ehhez az ismerősei, a tanítványai, főnökei, pedagógus kollégái? Mit szól hozzá Almási Miklós?”
Hogy Almási Miklós mit szól, azt nem tudom. Hogy mit szólnak ismerősei, tanítványai, főnökei, pedagógus kollegái valamint barátai? Elárulom neked és jobb, ha tőlem tudod meg. Egyesek csak szeretik, mások szeretik és tisztelik Babarczy Esztert és vannak, akik egyenesen imádják.
Gondold meg! Immár öt éve, hogy itt gyötröd magad Babarczy Eszter bűvkörében. Nem tudsz el - leszakadni róla. Olyan vagy, mint egy túlkoros csecsemő, aki nem tud eltávolodni a tápláló anyától. Most látom milyen óriás ő! Hmm… Minden ismerhető, látható tevékenységed Eszter körül manifesztálódik. Kérdések merülnek fel az emberben. Mi ez? Szerelem? Gyűlölet? Féltékenység? Irigység?
Legközelebb, ha találkozom Jenő bácsival (Ransburg), okvetlenül megkérdezem tőle….Kell e félteni Ein Gespents-től Babarczy Esztert?
Asszem belépek egy vadásztársaságba! Bár nem hiszem, hogy van olyan állat, akit le is tudnék lőni.
Gyurica nick ugyanis vérig sértődött, hogy az általa többször leminősített B.E. ezt merészelte intellektuálisan mondani neki, és még most - idestova 2 év után - is nyalogatja a sebeit.
Tudod, míg mondjuk Állományjavító vagy Doppelstangel egy-egy reflexióban, leírja, hogy ez és ez a szöveg úgy hülyeség, ahogy az le van írva és szerzője, különben is már régen leöngyilkolta magát, napirendre tér a dolog felett és új narratívákba kezd. Addig Te immár évek óta mást sem teszel csak, mint egy imamalom duruzsolsz, hogy így Almási meg úgy Esterhaus néha egy Verebes is előjön…
Ezért. Hogy „így Almási meg úgy Esterhaus”. Ezért kellett visszavágni Babarczynak „egy boldogtalan pillanatában”, továbbá „egy szerencsétlen lépésével” „lecsapni a labdát”. Merthogy „így Almási meg úgy Esterhaus”.
Nem egészen értem, ugyanis részemről egyáltalán nem történt „így meg úgy”. Azt kérdeztem a hősileg „kivérzett középosztály” írmagjától amolyan pörgemagyarosan, hetyke prolisággal, egyenesen bele a polgári pacekba: mi bizonyítja Almási professzor állítását, mely szerint Babarczy Eszter „leiskolázta Susan Sontagot”? Majd, amikor nem érkezett a kérdésre válasz, megkérdeztem: miért nem érkezett a kérdésre válasz? Ami pedig egyáltalán nem „így meg úgy”. Hanem viszont kérdés. Lehet rá válaszolni. Értelmesen. És akkor nincs további kérdés. Logikus, nem?
Logikus, és még sincs érdemi válasz a „többszörösen kivérzett középosztály” részéről, hanem Babarczy hirtelen úgy érezte, ő már elegendő „intellektuális” birkózószart evett ahhoz, hogy „intellektuálisan mondjon nekem” (valamit), vagyishogy „lecsapja a labdát”.
Tudod, míg mondjuk Állományjavító… egy-egy reflexióban, leírja, hogy ez és ez a szöveg úgy hülyeség, ahogy az le van írva és szerzője, különben is már régen leöngyilkolta magát…
Igen, csakhogy a hivatkozott Állományjavító semmit nem ért ebből, ugyanis Babarczy Eszter mentális gyöngesége (kvázi „morális és intellektuális öngyilkossága”) nem abban áll, hogy időnként mond valami baromságot (ha ez volna az öngyilkosság, rajtam kívül már senki nem élne Magyarországon), hanem abban, hogy Babarczy Eszter képtelen bármiféle korrekcióra, s itt nem a hülye „bocsánatkérésre” gondolok természetesen, hanem lényegi-mentális helyesbítésre, önkiigazításra; képtelen erre, s amiben (ceterum censeo) a Nagy Esztétaprofesszor az egyik főbűnelkövető, az a tekintélyes tanár (nota bene: férfi tanár!), aki elhitette a „kisdarab nővel” (vagy „csak” megerősítette benne a lappangó hitet), hogy ő már egy „koros guru”. Almásiék bojtos entellektüel-csengőt kötöttek Babarczy Eszter macskafarkára, s a szerencsétlen azt űzi, kergeti közel másfél évtizede, immár egészen a „szebb jövőig” jutott önfarkának idült hajszolásában.
Babarczy Eszternek muszáj (necesse est) tévedhetetlennek látszania, mert akiről egyszer kimondatott, hogy originális, unikális, leiskolázó „jelenség” stb., az az ember a személyes teljességében semmisül meg, mégpedig óhatatlanul, ha nyilvánvalóvá válik, hogy nem az valójában, aminek láttatják s aminek igyekszik ő maga is láttatni magát. Almásiék, Esterházyék Babarczy Esztert olyan pszichés csapdába szorították, amelyből vagy sikerül kvázi „koros guru”-ként, „bölcs” „kisdarab nőként” kikecmeregnie valahogyan (s ami látszólagos jellege miatt mindig is csak kvázi megoldódás lesz), vagy egyszerűen elpusztul (ridegen mondom, mert minden tény rideg). Illetve volna egy harmadik kiút: Babarczy, valami csoda folytán, megérti, hogy igazam van, és egyszerűen kilép eddigi életéből, kilép belőle, „mint egy rossz cipőből”. Ám egyáltalán nem azért, hogy „elringassa” (tovább ringassa) „magát”, hanem azért, hogy átöltözzék egy olyan cipőbe, amely már illik a lábára.
Na most, tovább görgetve a metaforát: szerintem a tény, hogy a nők tűsarkú körömcipőkben nyomorgatják szerencsétlen lábaikat, az agyműködésükre is kihat. Miként a talpmasszázs is befolyásolja az agyi tevékenységet. Tehát nem pusztán arról van szó, hogy a buta csajok lesznek „barbik”, „szőke nők” stb., hanem fordítva is áll: a barbizódás, a „hajszőkítés”, a tűsarkúsodás bizony butít. Hangsúlyozom: ez pusztán hipotézis, nincs róla tudomásom, hogy mérték volna valahol a tűsarok és a butulás kauzális viszonyát, csupán személyes tapasztalataim vannak. Pró és kontra. Például a feleségem lábán még csak magasított sarkú cipő sem volt soha, nemhogy tűsarkú, és meg is lehet nézni az agyműködését, akik ismerik a nejemet (vannak ilyenek a topik olvasói között néhányan), azok tudják, miről beszélek.
Nyilván nem tudhatom, hogy Babarczy Eszter milyen par excellence lábbelit visel, ám hogy a szellemi léte idióta-tűsarkon billeg, az egészen biztos. Ceterum censeo: e nyomorító „cipőt” Almásiék adták Eszterkéjük „lábára” (az egyetemen, a Mozgó Világban, az Élet és Irodalomban), s ezért tartom Almási bírált cikkét gondatlanságból (egész pontosan: ostoba jóindulattal) elkövetett bűncselekménynek.
Tessék elhinni: az a kijelentés, mely szerint Babarczy Eszter „hazavágta Richard Rortyt, leiskolázta Susan Sontagot”, nem nekem ártott, még kevésbé a répámnak (annak ugyanis van annyi esze, hogy ne foglalkozzék magas-esztétikával), hanem kizárólag Babarczy Eszternek ártott! Már amennyiben nem tartjuk normális dolognak, hogy egy pedagógus, ismert közéleti szereplő olykor egészen pitiáner módon „sajnálkozik” valamely internetes nick nemi szervének elképzelt potenciálja fölött. Még az önmutogatás sem helyénvaló cselekedet (én legalábbis kifejezetten irtózom a Benkő Dánielektől, a „mellbimbóik hetykeségéről” értekező politikai publicistáktól), míg a másik ember intim szférájának macerálása kifejezetten beteges tevékenység. Szerintem. Ha viszont én kórosan maradi vagyok e tekintetben is, merthogy az élet egészségesen fejlődik a totális valóvilágosodás felé, akkor Almásiék nem ártottak, hanem használtak Babarczy Eszternek értelemszerűen. Ezt a „vitát” a történelem dönti el.
Igaz, a fentiek egy részét már leírtam néhányszor (lehet unalmas is), ám mivel twist kolléga láthatóan nem értett a szavaimból semmit, újólagos fölvetéseire újólag reflektáltam. És ha megint azzal jönnek, hogy nékem „személyes érintettségem” van Babarczy Eszter iránt, akkor majd megint leírom, hogy én a személyes ügyeimet személyesen intézem, nem pedig a nyilvánosság előtt. Másként fogalmazva: ha rajtam múlik, ez a fórum nem válik primitív valóvilággá, tehát: ha van (vagy lesz) „személyes érintettségem” Babarczy Eszter irányába, azt kérném tisztelettel nem fogja megtudni senki. Még Babarczy Eszter sem.
a rendszer esetleges reformja alkalmával intézkedni kellene a befizetett járulékok értékének megőrzéséről, sőt növeléséről,
Magyarul bevezetnéd azt, hogy az erőforrások korlátlanok és a fák az égig nőnek. Nem, ez nem megy.
Szépen emelgetni kell a nyugdíjkorhatárt, a hamis rokkantnyugdíjasokat kiszórni a rendszerből, az íróasztalvitézeket (nyugdíjas, 45 éves hízott seggű bakákat, rendőröket) kirúgni a nyugdíjrendszerből, magyarul egyensúlyban tartani a befizetéseket és az igényeket. A probléma ott van, hogy a szocik 20 év óta a nyuggerekkel szereznek szavazatot, azaz felélik a jövőnket a saját jelenükért.
Nyugger alatt értsed a szellemileg rövidlátó, 19ezerért megvehető prolit, aki viszi a cihát a zsidótól, de a kuláktól is (mindegy neki, hogy náci vagy komcsi a rendszer) és rászabadította a szocikat 19 ropiért 2002-ben az országra.
Ameddig a szocik a nyuggerdemagógiával tudnak a felszínen maradni, addig itt reform nem lesz. Ugyanis ha nem kezdenek el orrba-szájba hitelt felvenni a nyugdíjhoz, akkor a gazdaság sokkal jobban állna és meglenne a valós fedezete a nyugdíjaknak és nem pedig a 25%-a hitelből menne.
Érdekes, hogy bár óvatosan, de a mostani kormány is elkezdte használgatni a "reform" szót (Orbán Brüsszelben), tehát remélhető, hogy a pusztító verbális mantraháború után talán legalább a szavak a helyükre kerülnek.
Reform = átalakítás, a polgári demokrácia kötelező kűrje bizonyos helyzetekben, amikor a korábbi rendszer már az egész szisztéma fejlődését gátolja.
Nem helyes általában az államról beszélni, mert sok helyen az állam felelős és professzionális szervezet, meglehetős hatékonysággal, lásd skandináv államok.
Inkább az érdemelne figyelmet, hogy a magyar állam miért nem képes szemléleti-szervezeti átalakulásra, legyen szó bármely politikai színezetű kormányr időszakáról. A válasz egyrészt a kompromisszumképtelenségen, de még inkább a Kádár-kori szocializációban rejlik: azt a rendszert ismerték egyedül, nem mélyedtek el más rendszerek megismerésében, nem vettek részt más rendszerek működésében, a korábbihoz igazítják a megoldásaikat, sőt, mivel észrevették, hogy a társadalom jó része erőteljes nosztalgiát táplál a korábbi rendszert illetően (leváltotta azt, de nem újította meg), nos ezért politikailag kifizetődőnek tartják annak nem-bolygatását, ami által egy Kádár-rendszernél rosszabbat hoztak létre az elmúlt 20 évben, (szerintem ma több a mindenféle hivatal, mint akkor) és a nagy struktúrákat illetően nem történt szinte semmi. Ami pedig történt, azt az éppen aktuális "másik" oldal gondosan lefékezte, lebombázta, hiteltelenítette, elbizonytalanította, fellazította, visszafordította, ezáltal a közönség közönyössé vált a struktúrális kérdések iránt.
Én például állami vállalat-párti lennék olyan értelemben, hogy az állam kivonulását a termelő szektorból visszafordítanám, de persze nem államosításokkal és nem is feltétlenül amgáncégekbe való bevásárlással, hanem projekt-cégek létrehozásával, amelye éppúgy profi piaci alapon működnének, és profitjukat a költségvetésbe forgatnák be. Minden további nélkül el tudnék képzelni például egy nagy állami távközlési céget is, hol van az előírva, hogy ezek csak külföldi multik lehetnek? Állami kereskedelmi banknak is lehetne terepe, és akkor máris nemm kellene különadókkal veszkölődni.
Nincs már "elve", mert az elv, amelyen alapult 100 éve, az megváltozott vagy elenyészett, hiszen:
- sokkal több a nyugdíjas (arányszámában)
- sokkal kevesebb az aktív
- a magas munkanélküliség miatt az aktív korúak befizetései is csökkenő értékűek
Tehát: a rendszer esetleges reformja alkalmával intézkedni kellene a befizetett járulékok értékének megőrzéséről, sőt növeléséről, és ez csak valamilyen befektetési alapon működhet.
Nem feltétlenül a nyugdíjakat kell csökkenteni, hanem a nyugdíjra összességében kifizetett összeget. Ami nyilván úgy jön ki, hogy csökkenteni kell a nyugdíjban részesülők számát. Hogy egy példát mondjak: Egész egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak, hogy 42-45 éves rendőröket engedjünk el nyugdíjba. Gondolj bele, hogy az adott versenyző teljes életciklusa alatt dolgozott legfeljebb 20 évet, és cca. 50 évig részesül különböző jogcímeken támogatásban, azon belül úgy 30 évig nyugdíjban. Ez nonszensz. Most arról ne is beszéljünk, hogy ki az a hülye, aki megengedi magának, hogy mire egy általa fizetett illető szakmailag megfelelő színvonalra jut, azonnal elküldje.
Szép is lenne, ha egy 5%-os ÁFA-csökkentés 1250 Mrd-os hiányt okozna, az azt jelentené, hogy az ÁFA-ból befolyó összeg 6250 Mrd forint.
A közig. hivatalok törvénysértő átszervezése óriási baki volt, sok esetben ex lex állapothoz vezetett, az elpazarolt pénz mennyiségét megsaccolni sem tudom, de nyilván nem két fillérről beszélünk. Hogy hogyan működik a magyar közigazgatás, arról inkább ne is beszéljünk, minek. Nem működik sehogy. Bár nekem egyszer szerencsém volt velük, ők legalább megértették, hogy a 66,2% az kevesebb mint 2/3-ad, ezt az akadályt a méltán nagyhírű terézvárosi önkormányzat arra hivatott szakemberei képtelenek voltak venni. Most gondold el: Születik egy elutasító határozat, amely arra alapul, hogy a társasház közgyűlése 2/3-ot meghaladó arányban utasította el a hozzájárulást az általad folytatni kívánt tevékenységhez. Megkapod a határozatot, és mivel magad is részt vettél a közgyűlésen -és tudsz számolni-, berohansz az önkormányzathoz, ahol elismerik, hogy tévedtek, de nem tudnak mit csinálni, azt mondják, fellebbezni kell.
Fellebbezel tehát a közig. hivatalhoz, ahol meghosszabbítják az eljárás határidejét, nyilván konzultálnak szagértőkkel, mennyi a 2/3 százalékra lefordítva. Végül kiderül a váratlan, 66,2<66,66. Hurrá! Legfeljebb egy szűk fél évre volt szükség az egész ügyhöz, amit egy általános iskolás gyermek 2 perc alatt oldott volna meg.
Na most, itt hónapok óta az történik, hogy az az állam amelyik képtelen kontrollálni és működtetni saját szervezeteit, képesnek érzi magát arra, hogy magán szervezeteket irányítson, befolyásoljon, minősítsen, kioktasson. Olyan területre merészkedik, amelyhez semmi köze, miközben saját területén képtelen bármit produkálni.
