A héber nyelvű ószövetség több helyen is tartalmazza (vagy tán nem is?) a négy mássalhangzót tartalmazó szót, mely sokak szerint Isten neve. Kiejtése bizonytalan, eredeti jelentése sem ismert egyértelműen. A fordításokban gyakran más szóval helyettesítik. Mi lehet ez? Név? Létezést kifejező szó? Netán nem is volt benne az eredeti szövegben, és bálványisten nevét hekkelték oda?
Napnál világosabb, hogy a kereszténység (valamint az iszlám) a judaizmusban gyökerezik (és nem a hinduizmusban pl.), de ettől még Isten nem a zsidók Istene, hanem univerzális, aki a hívők szerint valós személy és nem kitalált mesefigura mint pl. a láthatatlan de vörös hajú Pumuckel.
A rejtélyes név, melyet a zsidók nem mondanak ki (bár le van írva) a JHVH (YHWH) mássalhangzócsoport, melynek nincsenek jelölt magánhangzói. Ehelyett a 3oá magánhangzók vannak a szótörzsön jelölve, abból a célból hogy felolvasáskor inkább Adonájt (Úr jelentéssel) olvassanak. Ám sok zsidó számára ez a szó is szentté vált (áttevődött rá a szentség), és így kimondhatatlanná vált), így helyette a ha-Sém szót (a Név) olvassák.
A görög nyelvű septuaginta fordításban Küriosz (Úr) áll helyette, a latin vulgátában Dominus, a nemzeti nyelvekben az Úrnak megfelelő Lord, Pan, Seigneur, Herr, Úr stb.
A tudományos módszertannal történő bizonyításnak és a logikus gondolkozásnak bizonyos szabályszerűségei vannak, amit a vallások, és sokszor a filozófusok sem tartanak be. Ez alapvetően nem baj, hiszen a Micimackó rajzfilmektől sem várjuk el, hogy tudományos igényűek legyenek. Tehát a vallások is jellemzően ezért logikátlanok és tele vannak belső önellentmondásokkal. A tudományos bizonyítás szabályai szerint viszont addig egy elméletet, nem szabad elfogadni, amíg a belső önellentmondásait nem tudtuk feloldani. Ezért Isten tudományos igényű, vagy logikus definíciójában nem lehetnek önellentmondások, és le kell fednie a külső független szemlélő számára a mások által képzett isten definíciókat is. Ezt nevezem én Általános Istennek, vagy általános Isten definíciónak. Speciális Isten definíciónak, meg azt nevezem, ami csak egy adott vallás, vagy egy adott környezetben megfelelő, de már mások által definiált Isten definícióval ütközik. A könnyebb érthetőség miatt felsorolok néhány ilyen speciális Istent: Aton, Hórusz, Mithrász, Dionüszosz, Attis, Krisna, Baál, Thor, Wotan, Borvo, Jahve azaz a bibliai Isten, Allah, Ré, Zeusz, Siva, Ahura Mazdá, Nagy Manitu.
... de engem nem nagyon zavar, mint már írtam mások kényszerképzetei ... és a gyógyítást is csak a bizonyítás miatt dolgoztam ki.
.... a LÉNYEG: hogy ezzel logikailag megbukott az ateizmus.
Isten, a Tudományos Isten vansága tény.
úgy hogy itt is hagyom ezt a topikot is, mert bármilyen vita is lesz itt, a lényegen nem tud változtatni.
A tudományos módszertanon átfutott már a "Naprendszer" is.
Az eleinte nap-középpontúnak vélt égitest halmazt végső soron föld-középpontúnak nyilvánították. Hosszú évszázadokon keresztül ez volt az elfogadott, s amikor Kopernikusz előállt újra a Nap központúságával, a tudományos módszertan elvetette. El is kellett vetnie mert a Nap körül körpályákon keringő bolygók sokkal pontatlanabb eredmény nyújtottak, mint az addig használt epiciklusok, melyek azonban a mérésekkel jó egyezést nyújtottak.
Végül a tudományon újra átfuttatott elmélet mégis bizonyítást nyert, miután Kepler a Ticho Brahe által összegyűjtött adatokból kiszámította, hogy a körpályák helyett az ellipszis pályák még az epiciklusoknál is pontosabb leírást eredményeznek.
Az általad használt isten-fogalom leírása jó!
Nagyon pontosan összefoglalja az embereknek az istenről alkotott képeit. És az is nagyon fontos, hogy ezeket az isteneket fölszámoljuk, azzal a tévhittel egyetemben, hogy isten nem létezik. Ez biztosan gyógyulást hoz azoknak, akik a felsorolt, és a valóságban mítoszlényként, kényszerképzetként, vírus/mém-ként létező valamiban hisznek. Ehhez csak gratulálni tudok, és munkásságod elismerendő.
Ám azzal a - még valaminek sem nevezhető - izével, amely már akkor is létezett, amikor évmilliárdokon keresztül az ember sem volt, s mellette még a világegyetem is létezett (szintén ember nélkül), nos azzal ez a Tan mit sem tud kezdeni, nem ezekbe a körökbe sorolható, és felesleges is ilyen módon viszonyulni hozzá, s egy tévút lenne a köreiben belevenni. S nagyon helyes, hogy még nevet sem adunk neki, és ha azt megpróbálnánk a tudományos módszertanon átfuttatni, akkor lehetetlenségre vállalkozunk, hiszen azt önmagán kellene átfuttatni (s valamit nem bizonyíthatunk önmagával).
Ám, ha van aki mégis egy nevet akar rendelni hozzá, az semmi esetre se legyen az "isten" szó, hanem egy másikat kell alkotni. ugyanúgy, mint a középkorban, amikor a nap-központúság elfogadásával új nevet kapott ez az égitest halmaz: Naprendszer. Valahogy ezt a tényt már jól érzékelte egy embercsoport, még évezredekkel ezelőtt, amikor nem kívánta megnevezni.
Csak a tudomány képes arra, hogy egy rajta átfuttatott dolgot újra értékeljen, és idővel újra futtassa azt át önmagán - ha egyáltalán az lehetséges.
De a bizonyítás eszköze nálunk van! A tudományos módszer "Isten"-től ered. Alapja az ok-okozatiság, azaz a kauzalitás.
A kauzalitás az egész világegyetemünkben működik. Minden időben, és minden pontján. Még a legkisebben is! Ő ilyen módon is bennünk van, és mi őbenne.
Az okozat az októl származik, egy - adott esetben arra vonatkozó - törvény által. De az ok és az okozat egylényegű, mert az okozatból utána meg ok lesz (ugyanabból a halmazból valók). Ok, okozat, törvény: ez egy szétválaszthatatlan "háromság", mint amilyen Ő, aki mindig változik, de egyben mindig ugyanaz is marad. És ez a kérlelhetetlen "változatlanság" az állandó változással nem más mint maga a szeretet. Benne a végtelen igazság, s vele együtt a végtelen irgalom.
Nem lehetetlen fizikailag a kimondas, mert ha a hangok rendelkezesre allnak, akkor kello gyakorlassal kimondhato. (Bocs, az eszkozomon nincsenek ekezetes betuk)
Isten létezik. Ezt bizonygatja gyakorta - sajátos módon - egyik kedves fórumtársunk is. Ezek azonban véges, emberi kreálmányok mind. Semmiben nem hasonlíthatók ahhoz aminek lényege az, hogy embertől függetlenül is VAN. Amely (AKI) amíg létezik idő, annak minden pillanatában ott VAN.
Nagyon helyes, hogy felhívta a figyelmünket arra, hogy ezt a szót: "Isten" ne használjuk rá! Mert Ő nem az. Ő ennél végtelenszer több. Ugyanezt javasolta már régóta Karl Rahner teológus is. Ő csupán addig jutott, hogy "fel kellene függesztenünk az Isten szó használatát, vagy 50 évre". Szerinte is ezt a szót elkoptattuk mindenféle más istenekre.
S nagyon helyes következtetés a fórumtársunktól (talán itt is megjelenik), hogy át kellene térnünk Isten nélküli életre. Ám Ő megmarad nekünk, mert mindenütt ott van, Ő köztünk VAN, Ő bennünk VAN, s mi pedig Őbenne. S ez akkor is igaz, ha tagadjuk, ha e tagadással - mint egy vastag fekete pokróccal - letakarjuk magunkban. Ő ott van, mindenféle ítélkezés nélkül, nem vádol semmivel, bármilyenek is vagyunk, és csak egyet csinál: Szeret. Végtelenül, s örökké. Életünk minden lélegzetében ott van! S létét lehetetlen tagadni, mert nincs neve. De próbáljuk meg csak a lélegzetünket örökre megtagadni. Az hová vezet?
Egyes források szerint ez a négy betű - helyesen kiejtve - egy emberi belégzést és az azt követő kilégzést szimbolizálja. Egy sóhaj arra, hogy nevét kimondani lehetetlen.
Kimondani nem szabad? Inkább kimondani lehetetlen! Kimondásához végtelen mennyiségű emberi hang lenne szükséges. Bármilyen szót is használunk helyette, az csupán tévedés. Ha a célunk a nevének kimondása, akkor bármilyen szóval is illetjük, az csak cél tévesztés.
A héber "bűn" szó eredeti értelme: "célt tévesztett nyílvessző". Ezért nem akarják sokan kimondani a téves nevet.
Ebből a 4 betűs végtelenségből bármennyi véges rész is betöltené az egész - szinte felfoghatatlan méretű - világegyetemet, az önmagához képest így is csak: 0
A kérdés az, mikortól resze ez a szó a szövegnek. És valóban Isten neve-e. Ha pedig igen, mennyire fontos inákban használni. Hisz a zsidók közül sokak szerint még kimondani sem szabad, olyan szent.
