Az ember felemelkedésének nagyon komoly mozgatórugójának kellett lennie. Mert ugye az állat, pl. a majom is, ha a körülményei kedvezőek leszakítja a gyümölcsöt, teleeszi magát az után nem csinál semmit csak keres egy árnyas helyet és "döglik" tovább. Ha azonban, időről időre rendkívül szélsőséges időjárási viszonyok közé kerül, vagy elpusztul vagy kénytelen valahogyan túlélni.
A vízimajom elméletet nem vetném el teljesen, de én nem tartom valószínűnek, hogy amennyiben volt is olyan időszak, amikor a vízi (vízközeli) életmód sokkal dominánsabb volt a mainál, hogy ennek döntő jelentősége lett volna az emberi evolúcióban. Végül is egyértelműen szárazföldi lény lett az ember, akár volt vízimajom korszak, akár nem. Ez a korszak így legfeljebb egy apró adalék, mellékes körülmény lehetett.
" ... A felegyenesedésnek feltehetően az volt az oka, hogy az éghajlati változások miatt csökkent az őserdő, s növekedett a ritkásabb szavanna aránya, s ezért többet kellett a talajszinten tartózkodni. ..."
Van szavannás feltevés, de van vízi-majmos is. Utóbbiról egy cikk:
Szerintem ezek a tudósok tévedésben vannak, s felcserélték az okot az okozattal.
Az emberi álkapocs csökevényesedése nem oka, hanem következménye az agynövekedés miatt bekövetkezett életmód- és táplálkozási változásoknak. Továbbá – mint ahogy a cikkben más tudósok is megjegyzik – ellentmondana az evolúciós elveknek is. Amikor ugyanis még olyan életmódot folytatott az emberős, hogy szüksége volt az erős rágásra, akkor egy gyenge állkapcsot jelentő mutáció hátrányt jelentett volna a fennmaradásban, így ez hamar kiszelektálódott.
Az evolúció elveinek az a forgatókönyv felel meg, hogy amikor az ember – fejlettebb agyának köszönhetően – könnyebben jutott könnyen rágható élelemhez (általában húshoz), s ezt még főzéssel tovább puhította, már nem volt szüksége olyan erős állkapocsra, így az olyan mutációk, amik gyengébb állkapcsot hoztak, már nem voltak károsak, legföljebb neutrálisak, ezért nem szelektálódtak ki, vagyis tovább öröklődtek. Ugyanez zajlott le más szerveink esetében is, például így csökevényesedett el a testszőrzetünk is.
A fokozatosan romló időjárási viszonyok között a korai ember kénytelen volt kidolgozni az élelmiszer tartósítás fortélyait, öltözködnie kellett, a tűzgyújtás, megtartás, mint éltető, egy külön fejlődési lépcsőfok. Számítási képesség kialakulása, mennyiségi kalkuláció, egymás számontartása, létszám arányos készletezés, készség a takarékosság megtartására, stb., biztos, hogy nem egy kitüntetett földi periféria, behatárolt térség kellett ezek előtérbe kerülésére?
A korai világmindenség vizsgálólétesítményeinek felbukkanása, ilyenből nálunk is előkerült néhány száz.
Ezek, a jégkorszakok nélkül valószínű, hogy nem válnak szükségessé és nem történnek meg.
Nyilván közben mutációk és szelekciók sorozatát is el kellett szenvedniük az elődeinknek a korszakoksorozata ebben is jelentős szerepet játszhatott?! Vagy nem?
Szerintem valóban megdöbbentő, hogy mennyire téveszmések ezek a gondolatok. Az az érzésem, ezen nézetek hangoztatóinak gőzük nincs arról, mitől is ember az ember, mi különbözteti meg az embert más élőlényektől. Kapjanak már a fejükhöz! És ezzel meg is találták a különbséget. Bár itt nem az emberiség kiemelkedéséről van szó, hanem a különböző emberi társadalmak közötti különbségről, azonban ez esetben is igaz, hogy az embert a gondolkodása, és felhalmozott tudása teszi naggyá. Ettől persze még az is igaz, hogy a sikeres társadalmak felemelkedési helyei egybeesnek a földművelésre alkalmas területekkel, ami lehetővé tette az emberek jelentős elszaporodását, és ez kikényszerítette a hatékonyabb termelési mód megjelenését. A monogámia állítása ráadásul nem is igaz. Csupán az szükséges, hogy a vagyon (a termelő eszközök) öröklődése társadalmilag szabályozott legyen.
Az ember "felemelkedésének", vagyis intelligens lénnyé válásának, sok összetevője volt szerintem, s nem lehet csupán egy tényezőt kiragadni.
A környezetváltozásnak, ezen belül az éghajlat és az élőhely megváltozásának nyilvánvalóan komoly szerepe lehetett abban, hogy az emberfélék a többi majomfélétől eltérő útra térjenek.
Hogy világosabban lássunk, nem elég az elmúlt néhány millió évet figyelni, hanem a korábbi időkre is vissza kell tekinteni. Nézzük meg az alábbi ábrát, amit S. J. Gould: Az élet könyve c. művéből vettem.
Látható, hogy mintegy 20 millió ével ezelőtt még az emberszabású majmok tették ki a főemlősök nagyobb részét, majd ez az arány később megfordult, aminek az volt a valószínű oka, hogy a közönséges majmok kifejlesztették a vegyi védekező mechanizmusukat. Ha a trendet nézzük, akkor mintegy 3 millió évvel ezelőttre az emberszabású majmoknak teljesen ki is kellett volna pusztulniuk. Hogy ez nem történt meg, annak az lehetett az oka, hogy az emberszabásúak is "találtak" valamilyen "kitörési pontot". Ez pedig nem volt más, mint a kefalizáció, vagyis az agy növekedése, s az ezzel együtt járó intelligensebb viselkedés. Hogy ez az utolsó pillanatban történt meg, azt az mutatja, hogy meglehetősen kicsi a fajszám az emberszabásúaknál (néhány gibbon-, gorilla-, csimpánzfaj, valamint az ember).
Az ember szempontjából a következő lépés a felegyenesedés volt, ami akkor még nem járt az agyi képességek gyökeres megváltozásával. A felegyenesedésnek feltehetően az volt az oka, hogy az éghajlati változások miatt csökkent az őserdő, s növekedett a ritkásabb szavanna aránya, s ezért többet kellett a talajszinten tartózkodni. Egyes emberszabásúak (gorilla, csimpánz) az ujjperceken való négylábú járást "fejlesztették" ki, míg az emberfélék a két lábon való járást. A felegyenesedésnek aztán további következményei voltak. Felszabadult a mellső végtag (kéz), amit mindenféle manipulációra lehetett használni (élelem cipelése, botok, kövek használata védekezésre stb.), ami viszont további agyfejlődést indukált. A fejlettebb agytevékenység elősegítette a társas lénnyé válásnak egy magasabb szintjét, ami viszont a kommunikáció fejlődésére volt jótékony hatással. Először csak a hanghatásokkal kísért mímelés (mutogatás) fejlődött, majd később kialakult a tagolt nyelv. A beszéd és a társas kapcsolatok összhatásaként pedig megjelent a kultúra.
E rövid és erősen leegyszerűsített leírással azt próbáltam bemutatni, hogy mennyi aspektusa volt az ember felemelkedésének, s akkor még nem is említettem a jó szerencsét, hiszen könnyen előfordulhatott volna, hogy kipusztulunk, mielőtt ennyire el tudtunk volna szaporodni. Az agy ilyen túlfejlettsége ugyanis meglehetősen kockázatos lépés, hiszen nagy energia ráfordítással jár ennek a szervnek a fenntartása, s csak akkor éri meg, s biztosítja a fennmaradást, vagyis ha az előnyök meghaladják a ráfordítást. Az embernél ez, úgy tűnik, sikerült, de hogy hol a vége ennek a történetnek, azt még nem látjuk világosan.
Volt idő, amikor az eszközkészítést, vagy a nyelvhasználatot, vagy a társadalmi rendet tekintették az ember kiemelkedésének fő motívumaként. Nyilván J. D. Unwin (Sex and Culture) művében megfogalmazott következtetésekben is van némi igazság. Az én véleményem szerint viszont nincs értelme egy dolgot, egy tényezőt kiemelni, azt túlságosan felnagyítani a többi rovására, mert az emberi felemelkedés, fejlődés sok tényezőből tevődik össze, amik jelentős része egymást erősítette, kiegészítette.
Nem igazán lehet tudni, hogy ugyanaz a mozgatórugója-e, mint pl. a már értelmes emberi civilizációknak felemelkedését befolyásoló tényezők jelenléte.
Freud feltevésére alapozva J. D. Unwin antropológus végzett kutatásokat, mely még számára is meglepő eredményt hozott. A művének címe: Sex and Culture. Ha a következtetései igazak, akkor arra a mai kor kulturális változásai nagyon is ráillenek.
Az embertani oldalát pedig azok a - hormonokkal kapcsolatos - friss kutatási eredmények alapozzák meg, amelyek még széles körben alig ismertek, és szintén megdöbbentő összefüggéseket tárnak fel.
Az emberré válás alapjának szerintem a rendszeres időjárás változásoknak tekinhető. Ha nem lettek volna jégkorszakok az emberiség nem fejlődött volna, még ma is valahol az állatvilág valamely grádicsán helyezkednénk el.
Azért ide szántam a kérdés megvitatását mert ez nem történelmi, hanem inkább földtörténeti, illetőleg embertani kérdéskör.
