Sajnos az egykulcsos adó megrengette Mo-on a társadalmi szolidaritás alapjait....
Én fordítva látom, az egykulcsos adó előtt gyakorolt jövedelemátcsoportosítás tette tönkre a természetes társadalmi szolidaritást, e csatornák addig bedugulva maradnak, míg az adózók széles rétegei nem tapasztalják meg: nincs negatív hatása számukra az elvont jövedelmen kívül.
megszabadult a visszahúzó Dávid féle bandától. Ők 2006-ban nyíltan ki is mutatták a foguk fehérjét.
S azt se feldd el, hiogyha a hülye fletód lemond 2006 őszén és előrehpozott váélasztéásokat írnak ki, nem lett volna 263-a a fidesznbek és nem valósithatta volna meg mindazt ami miatt tör benneteket a frász 2010 óta!
Az elvtársakanak 15 évig nem volt kifogásuk a ballib dominanciával kapcsolatban-úgyhogy most hagyjuk a rizsát. Jelenleg csak a ballib monopólium megszűnését látjuk, de messze nem a jobbos sajtófölényt.
15 évig az balos és főleg libero álszentek a Szent Piac törvényeire hivatkoztak-miközben az állam csöcsén lógtak. Ennek hiányában az ÉS és társai kb 5 perc alatt zártak volna be.
Az is baj ha megfogadták Megyó et. jótanácsát? Tán ez volt az egyetlen épkézláb ötlete :-)
Miert vettek volna ki? Kik? A kabel tv szolgaltatok nezettseg szerint osztjak a csatornakat, szarnak a politikara, foleg, hogy kulfoldi tulajdonban vannak 99 % ban.
Az, hogy az orszag 3/4-e jobboldali, oket is kenyszeriti lepesre. Nem fognak ballik frocsogeseket sugarozni, ha nincs nezettsege. Abba belebuknanak.
Ebben mélyen igazad van, és talán abban is, hogy ez így nem feltétlenül okay.
De, amíg nem kap garanciát az adózó szavazók szegmense, hogy e pénz nem ellenük lesz felhasználva (ugye a társadalmi szolidaritás jegyében az életviszonyaik tönkretételére használták fel adóforintjaikat), addig stabil szavazóbázisa lesz a Fidesznek.
-"Nem várom el tőled (sem), hogy tágabb esemény horizontot firkálj magad elé, de ennyire szűkre azért nem gondoltam."-
Nem ártana neked sem megérteni, mennyire veszélyes az, ha egy párt a törvénytelenségek törvényesítésére használja fel a választásokon egészen másra kapott felhatalmazását.
Azzal, hogy követhetetlen forrásokból, homályos emberkék országos televíziós csatornát vásárolnak maguknak azzal, hogy csúcspozíciókba választásokon átívelően ragasztják be pártkatonáikat azzal, hogy lenyúlták az AB-ot és egy feltételezhető következő kormány buktatására helyeztek el az alkotmányban szöveget, amit az AB pártkatonáinak kell majd végrehajtaniuk. Ezt tartalmazza pl. egy tágabb, szélesebb ívű gondolkodás, ami ha általános lenne, megakadályozná a pártok országdúlását mindenféle hazaffyas köntös ellenére is.
érdekes módon az elvtrásak nem akarták frusztrálni a jobboldali médiiumokat......s nem adtak nekik rendeléseket, sőt az előfizetéseket is letiltották az állami intézményeknél, a kábeltévékből meg ahol lehetett számüzték őket! S ezekután az ilyen niemandoknak van pofája egyenlőségjelet tenni....
Azt hogy ki mennyit lop az adófizetőktől azt pont az bizonyítja, hogy a Fidesz hatalmas médiafölényt szerzett, a baloldal meg, ahogy irod, "kegyelempénzekből " tartja fenn a sokkal gyérebb érdekeltségeit.
Kétségtelen, hogy a Fidesz eredményeket ért el abban, hogy a saját maffia érdekeit nemzeti érdekként tüntesse fel.
Ezt sok jobboldali, főleg fideszes megette, talán még néhány jobbik érzelmű is....
Ha az én érdekköröm szerez befolyást, az csupán a magánszoktor áldásos tevékenységének tudható be (Fidesz), amit a mélyen tisztelt baloldal is üdvözöl ( ugye ez a fideszes szemforgatás).
Ha a 90-es években még fungáló és döntő ballib médiafölény csorbul vagy megszűnik, az a szólásszabadság és a demokráci végét jelenti ( szoclib vetítés), igazából ezért, mert hülyék voltunk, nem magyar, hanem külföldi tőkéscsoportok érdekeit képviseltük eddig, és azt hittük, hogy a sajtónk fenntartható állami támogatással az idők végezetéig.
A nagy hiba: a belpolitikai viszonyok másodlagosak a külhoniak számára, ha kell, akkor -jó pénzért- kiegyeznek a Fidesszel is. De ez nem volt szempont a szocik berkeiben.
Hogy viselkedett az ellenzékkel Rudi Zoltán? Esetleg nem is meghívta őket az összes politikai műsorba? Egyenlő teret biztosított a kormánypártnak és az ellenzéknek? (2009-től még a Jobbiknak is)
milyen állami mpénz van aHirTv-ben vagy az Echoban? nehogy már aközszolgálatinak kötelező lenne ellenzékinek lennie? Így is túl lojális veletek szemben, messsze túl azon ,a hogy 2002-2010 közt viselkedett az akkori ellenzékkel Rudi elvtárs ée bandája!
De agresszív lettél te setét. Gondolom nálad akkor vágta volna ki ilyesmi a stájszot, ha Szekeres Pupi vette volna meg, monnyuk Puch Lacával karöltve. Nem kellene ballibáznod....helyette berluszkonizhatnál inkább. Nem várom el tőled (sem), hogy tágabb esemény horizontot firkálj magad elé, de ennyire szűkre azért nem gondoltam.
A vicc az, hogy a jobboldaliak messze nagyobb része partnerként tekint rátok és ki akar egyezni. Illetve nem is az, nem vicc, mert komoly. Egészen addig, amíg össze nem jöttök a szadisokkal.
Ugye a 90-es években még létező ballib médiamonopólium birtokában többszörös és gúnyos kiszólásban részesült a jobboldal: vegyen magának médiát, ha nincs és ennyire vágyik arra.
Ez a kiszólás a 2002-es Fidesz választási vereség után, amikor is a OV a közpénzen fenntartott M2-t akarta magának. Erre mondta Medgyessy Péter , hogy aki tv-t akkar az vegyen magának. Ezt csak azért tettem, mert nehogy ez a közönség hazugság pontosítva ne legyen.
piaci alapon létezik jobber média,
______________________________
Nem létezik piaci alapon joboldali média. Az összes állami pénzzel van kibélelve.