A Robert J. Sawyer regénye alapján készült sorozatban a világon mindenki elájul 2 perc 17 másodpercre, hogy hat hónappal előre belepillantsanak a jövőbe, legyen az személyes vagy globális jövő. (Az ABC 4 évadra tervezi.)
Szerintem is igazán egyedi sorozat, és nem értem a nézőket, mit nem szeretnek benne. Igazából az a kérdés szokott megfordulni a fejemben, hogy "mit, ha még ezt sem?". Néha az az érzésem, hogy amelyik sorozatban nincs gépi nevetés, annak esélye sincs az amerikai (és ezáltal világ) piacon. Mondjuk ezzel a több mint három hónapos szünettel tényleg csak magukkal toltak ki a készítők...
Én nem vagyok, és soha nem is voltam egy nagy sorozatmajszoló. Igazából a FlashForward volt az első napjaink sorozattömkelegéből, amit elkezdtem nézni. Sok embertől olvastam, hogy azért csalódott benne, mert a Lost után ennél többet várt.
Én a többségtől merőben elütök azzal, hogy pont fordítva csináltam, tehát az olyan mondatok, mint az "ez nincs olyan jó, mint a Lost" hatására kezdtem el nézni a Lostot :D Gondoltam, hú, az aztán milyen szuper lehet, ha már a FF is szenzációs. És tényleg, a decemberi szünet óta kényelmesen végigdaráltam a Lostot, meg utána még bőven belefért a komplett PB is, de még mindig nem értem, mi a baj a FlashForwarddal. :)
Egyedi hangulat, jó beszólások... A mostani rész is kitűnő volt, és igazán kíváncsi vagyok, mi lesz a vége. Remélem lesz több évad, és azt is, hogy nem mindegyik azzal fog befejeződni/kezdődni, hogy (remélem nem spoiler) "hopp, lett mégegy ájulás", és egészen addig, amíg a nép végleg meg nem unja. Ennél azért valami egyedibbet várnék, bár kétségtelen, hogy a film címe FlashForward, így olyan túl sok egyéb dologról nem szólhat :)
mi is imadjuk:) viszont megut a guta, mert felirat nelkul lezavartam a leguttobi reszt es az utso mondatot nem ertem krisztalytisztan ill. nem vagyok bizots benne, jol ertettem-e...ááááááá
ne sértődj be! semmiféle késztetésem nincs semmi ilyesmire! ha nem vagy kíváncsi a véleményemre, akkor ne is érdeklődj iránta és akkor jó eséllyel le sem fogom írni!
"Csak halkan megsúgom ilyen volt az ókori római birodalom"
???
ez európai kultúra egyik bölcsője? hááát, azért biztos volt ott még egy-két egyéb dolog is! :)
de mindegy, a véleményemet kérted, az meg ez. és azt sem bánom, ha én vagyok a százból az egy! ismered a sok légy meg a lótrágya mondókáját, igaz-e? :)
Szegény PB topicot hagyjuk békében nyugodni. :) Azt már eléggé szétoffoltuk a LOST-tal anno. Itt meg javaslom, mint topic nyitó is, hogy térjünk vissza az FF-hez.
Ha esetleg erős késztetésed van a Spartacust szidni, akkor innentől azt oda írd kérlek.
a vér is, a sok erőszak, az izzadt koszos izmos testek, a logó pöpők :), a színek valahogy az egész egy olyan nettó arrogancia a trükkök meg tényleg iszonyat gagyerákok olyan, mint egy mortal kombat játék vagy street fighter vagy mi, tudod, régen volt ilyen verekedős játék
azért nem az elejével kezdtem, mert azt írtátok, ezek a jó részek, gondoltam meglesem őket, aztán meglátom milyen is lehet
na mindegy, szóval nem az én világom van benne sok erőszak, izmok, gyúrás, meg jó csöcsök, meg szex hát nem tudom, én nem annyira szeretem, amikor ilyesmikkel akarják megragadni a figyelmemet
No, még ezt se mondta senki! :))) Undorít? Melyik? A vér, vagy sexjelenetek? Bár a véres jelenetek annyira túlzóak (értsd képregényesek), hogy azt ember nem képes komolyan venni...
Hogyhogy nem az elejével kezdted?
Az viszont tény, hogy a 4. rész a legdurvább a sorozatból...
na, kikeresgettem a caprica nézettségeket jujujujuj!!! ahogy sejtettem, ehh... itt is teljességgel indokolt a csúnya mélyrepülés itt is csodálkozni fogok, ha ez marad így és mégis lesz folytatása! basszus, én el kellene menjek ilyen elemzőnek vagy minek! :)
Ha jól értem utálad? Hány részt láttál? És ezzel akarsz kiengesztelni??? OMG! :DDD
Egyébként csak halkan hozzáteszem, hogy akik az elején utálták az eltúlzott vér és stb miatt azok most egytől-egyig rá vannak kattanva. Részről részre egyre jobb.
"Baromi nagyot fejlődött a sorozat, egyre jobb és jobb, mindenkinek ajánlom, aki dobta a pilot után, megéri nézni, tényleg kurva jó lett! A 4.-5. rész tájékán már teljes értékű a sorozat. "
"Nem hiszem el,de Spartacus szempontjából nekem a pilot volt a mélypont és még az is maradásra bírt, hát akkor ezek a részek :)"
"én is csak azt tudom mondani, hogy aki első 1-2 rész után kaszálta próbálja be újra mert sokat javult a sorozat."
"A Spartacus tényleg sokat fejlődött a pilot óta, kíváncsian várom az új részeket! Minden részben találni valamit, ami miatt szerethető a sorozat."
és igen, ahogyan sejtettem roppant lehangolóak az adatok, és a vélemények is ez a sorozat (tulajdonképpen már a nyitány óta) nagyon-nagyon mellément kíváncsi vagyok, lesz-e második évad...
na, megnézem a capricát is, ott is nagy bukót vizionálok
mondjuk tényleg lusta vagyok, de azért össze ne tojd magad!
amúgy közben megeröltettem magam, leporoltam a testemről vagy 5 kiló földet, átnéztem a sorozatjunkie-ra, mindenféle MAGYAR nézettségi adatokat találtam ott, de amerikait nem, pedig az lett volna az érdekes
Spoilereket ritkán és akkor is csak kifehérítve jelenítik csak meg. (A sorozatokkal foglalkozó oldalakat pedig összekevered a spoiler oldalakkal. Bár nem tudom mi alapján, mert úgy tűnik, hogy egyiket sem ismered. Pedig az előbbieket nem ártana...)
A fontos infók fele fel sem bukkan ezeken a fórumokon és egyáltalán nem azért mert nem fontos...
Bocs! Nem tudtam, hogy téged csak a FF nézettsége érdekel és más sorozatokról szóló hírek, érdekességek, mint pl LOST a BSG vagy épp más egyéb, az totál hidegen hagy...
Nekem sincs kedvem keresgelni, ez meg egy forum, ahol dumalni szoktunk. Beirhattad volna hogy esett a nezettseg, vagy meredeken novekszik vagy barmi mert nem a konkret szamok erdekeltek volna. Na mindegy, akkor lapozzunk. :)