Rendőröktől hemzseg a főváros
2009. március 14. 14:41 | Forrás: STOP/HavariaPress
Míg más napokon akár órákig sem lehet rendőrt látni a főváros utcáin, most szinte nem telik el úgy perc, hogy ne botoljanak a járókelők 6-9 fős rendőrcsoportokba Budapest
A több száz, gyakorló ruházatba öltözött, kokárdát nem viselő rendőr láthatólag nem keres senkit, az egyenruhások sok helyütt csak a kirakatokat nézegetik. Ennek ellenére mindenütt legalább hat fős csoportokban járják a Belvárost és a nagyobb forgalmú tereket, főutakat. Rendőrségi mikrobuszok parkolnak a fontosabb közintézmények előtt is, ahol ugyancsak jelentős szintet ért már el a rendőri készültség, egy nappal a nemzeti ünnep megemlékezései előtt
Néztem a TV-t. Már amikor mutatták őket, de akkor meg nem volt időm megnézni, hogy van-e kokárdájuk.
Most komolyan! Te nem valahol Ausztráliában, vagy USA-ban élsz egy magyar kolóniában? Olyanokat írsz, hogy nehezen tudnám elhinni, hogy itt élsz Magyarországon.
Én nem vagyok egyik párt szimpatizánsa sem, a szélsőségeket meg utálom. De hogy valaki ennyire oda legyen ezért a kormányért, ez már orvosi eset!
Végig éltem a Kádár-rendszert, majd a nagy demokratikus kormányokat, de még ilyen kormány nem volt hatalmon, amelyikbe ennyi gyanúsítottként, vagy vádlottként bíróságot megjárt "köztiszteletben álló" ember lett volna!
Engem, l964. március 15-én, agyba főbe vertek,mert a győri Petőfi szabornál gyertyát nyujtottunk:az akkori rendőrfőkapitány ,ma is ott ül a parlamentben, sőt a fiacskája is!! Akkor? Mi a kérdés? Van kérdés?
A Gyurcsány rendőrség tolvajok, rablók, gyilkosok, sikkasztók elfogására alkalmatlan, egyedül a magyar nép veréséhez ért. Ez március 15-e előtt kiemelt feladatuk.
Érzik is ezt a románok-szlovákok, gyenge a magyar kormányzat, mert csak a magyarokkal szemben tud fellépni, aláznak is minket úton, útfélen.