Ezt a topicot azért nyitottam, hogy legyen egy olyan hely itt nálunk, ahol együtt szurkolhatunk, és nem kell hozzá labdát rúgni. Ha bármi olyan esemény van, ahol magyar érdekeltség is fenn áll, bárki írja ide, és mi majd jól örülünk neki. Remélem együtt! Hajrá Magyarok! (A szó legszorosabb - és politika mentes - értelmében.)
Százhalombatta Város Önkormányzata azzal bízta meg Stefano Favarrót, hogy folytasson tárgyalásokat egy nemzetközi feltételeknek megfelelő sportlétesítmény megvalósítása érdekében.
Talmácsi Gábor menedzsere korábban azzal kereste meg a várost, hogy egy motoGP pályát is magában foglaló komplexumot építene az általa képviselt cég Százhalombattán, és ehhez 300 hektár földterületre volna szükség. A nemzetközi szinten is kitűnő sport- és üzleti kapcsolatokkal rendelkező szakember által ismertetett befektetői szándékot a képviselő-testület az önkormányzat közigazgatási területét érintően támogatásra méltónak találta, és felhatalmazást adott Stefano Favarrónak arra, hogy kizárólag Százhalombattát képviselje a tervezett beruházás magyarországi helyszíneként. Minderről zárt ülésen döntött múlt hónapban a képviselő-testület.
Talmácsi ismét unkában. Tegnap előtt tesztelt, és ő volt a leggyorsabb! Ügyes, és példaértékű. Remélem nem hagyja magát eldurrantani a sportriporterek által.
Niedermayer Antalra (Tóni) gondolsz? Ő már akkor is fantáziát látott Talmában és segítette, mikor a világbajnoki cím még a vágyálmok szintjén sem került szóba.
Ismételten gratula Talmának és köszönet Tóninak, mert ebben a sikerben neki is oroszlánrésze van!
Gratulálok Talmácsinak! Fantasztikus teljesítmény az övé! Minden nehézség ellenére is VAN EGY TECHNIKAI-sportbéli VILÁGBAJNOKUNK!
Azt már megszoktuk, hogy Kajak-Kenu-ban, Vizilabdában, Öttusában rólunk "is" szól a Világ sportja. De, hogy egy technikai - és elismert tecnikai - sportágban is diadalmaskodik hazánk fia... Na ehez nem voltunk hozzászokva.
További sportsikereket, és kitartást Talmá-nak!
És még valami:
Javaslom, hogy kerülje az új, ("már régen figyeltük és szerettük, csak eddig...") "barátokat"!
P.S.: Kíváncsi leszek, hogy pld. a Palik mikor jön rá, hogy a Talma már gyermekkori jó barátja volt....
Nem tudom, ki tudta, hogy Talma első menedzsere / szponzora (gondolom, róla emlékezik meg az Index főoldalán lévő életrajz is) ÉRDI illetőségű. Azaz, az volt tavalyig, de maradtak érdi kapcsok pl. a gyerekük a VMG-be jár ma is. Ő -Talmával együtt persze- már évek óta mondta, hogy benne van a világbajnoki cím, de még ő sem igazán hitt benne, hogy valaha is sikerül az elnyerése, mert, hogy Mo. nem piac a motorsportot támogató nagy cégeknek, szervezeteknek, ezért marketing szempontból mindig is a spanyol, olasz, japán versenyzőket támogatták, Talmának meg maradt a resztli. Sajnos, ennek is köszönhető, hogy maradt és marad is még egy olyan osztályban, aminek tulajdonképpen nem igazán jegyzik sehol a nemzetközi eredményeit, ahelyett, hogy szépen fokozatosan, tehetségének megfelelően ment volna előre, akár mostanra egészen a király kategóriáig... (lsd még: Tények és tévhitek cikk eleje) Mindez nem von le sem a szimpatikusságából, se a tehtségéből, és, még csak kevésbé sem szeretjük miatta. Viszont ENNYIT tényleg megérdemelt már a mi Talmánk! (és tényleg reméljük, hogy azért 2009-től bizonyítani tud majd még a 250-esek közt, és ki tudja, aztán talán még feljebb is...)
Faubel minden, csak nem sportember! Az a kiszorítósdi nekem nem fér bele, különösen, amikor a célegyenesben egyértelműen látszik, hogy neki a motorja erősebb, Talmának meg a tudása több (amint két kanyarral odébb rendre kiderül. :o) )
Talmácsi nagyon megnyerte az időmérőt Valenciában. Egyrészt körrekordot ment, másrészt a 3 legjobb köréből bármelyik elég volt a pole pozícióhoz. :o) Ha valami katasztrófa nem történik, nem hiszem, hogy ne hozná a futamon a 3. helyet, és az már elég a VB győzelemhez. Mindezzel együtt is :a vízművek vezetését rúgják ki!
Egy nálam is nagyobb F1 fun barátom véleménye szerint, mikor korrigálnia kellett a kicsúszást, véletlenül "belekapott" a rajtautomatika gombjába. Ő a Premieren nézi, és esküszik a belső kamerán ezt látta. Ez azért alapos indok lehet. Ha belegondolsz, látva a lassításokat, Hamilton vagy egy percig mindent nyomott, ami hasonlított egy akármilyen gombocskára.
A kis brit elcseszte az első kanyarban, de azért érdekelne, mi volt az a rejtélyes motorleállás! Ő nyomott félre valamit a gépben, vagy valami külső beavatkozás volt? Sose fogjuk megtudni.
Mindenesetre a Ferrari megoldotta a helycserét. Az vesse rájuk az első követ, aki nem így csinálta volna.
Tulajdonképpen megérdemelte Mr.Iceman a végső győzelmet.
Meg bízhatunk a mindíg éhes, hajtós Pesek, Pasini, Koyama ottlétében. Ma nagyot vívott velük Faubel és nem volt fölénye. Ha az előbb említettek nem perecelnek, láttuk, bármikor jók az első helyre. Szorítsunk.