A mai Egyiptom lényegében egy időzített bomba, iszonyatosan túl van népesedve.
Több mint 90 millió ember zsúfolódik össze a Nílus szűk völgyében.
Már rég nem tudják ellátni alapvető élelmiszerekkel a saját népességüket, élelmiszerimportra szorulnak, ami mindig veszélyes dolog.
Ha megszűnne valami oknál fogva az élelmiszerimport, a népesség kb. egyharmada viszonylag rövid időn belül éhen halna.
Egyiptom, amely a hellenisztikus korban, de még a római kor egy részében is a világ "gabonaraktára" volt.
Amellett a mai Egyiptomban a túlnyomórészt muszlim népesség egyre nagyobb része radikalizálódik, amely részben szintén a túlnépesedés és az ebből fakadó túlzsúfoltság, a növekvő társadalmi-gazdasági feszültségek és a növekvő szegénység egyenes következménye.
Arról hallottatok már, hogy Napóleon Bonaparte az 1799. évi egyiptomi hadjárata során egy titkos beavatási szertartáson vett részt a gízai nagypiramis belsejében?
hellenisztikus matematikus, földrajztudós, csillagász, filozófus, költő, zenész. Irigyei eleinte „Bétának” hívták, arra utalva, hogy sok mindennel foglalkozik ugyan, de mindenben csak a második legjobb tud lenni (a görög ábécében a béta a második betű). Később tisztelői inkább az öttusázó atlétát jelentő „Pentatlosz” ragadványnéven emlegették sokoldalúságáért.
.
A mai Líbia területén állt Kürénében született, de tanulmányait már Alexandriában kezdte meg, főként a Nagykönyvtár akkori igazgatója, Kallimakhosz költő irányításával. Húszéves korától tíz évig Athénban képezte magát tovább, ahol a sztoikus khioszi Arisztón, a szkeptikus Arkeszilaosz, a festő Apellész és Bión, a szellemes író voltak mesterei. I. e. 246-ban III. Ptolemaiosz Euergetész, Alexandria királya hazahívta, és Kallimakhosz utódaként megbízta könyvtár vezetésével, majd ötvenéves korában rábízta a trónörökös nevelését is. Itt barátkozott össze Arkhimédésszel, akivel később is levelezett: Arkhimédész hozzá írta a Módszer néven híressé vált levelét. Öregkorában megvakult, és efölött érzett elkeseredésében halálra éheztette magát.
.
Mint költő, Kallimakhosz nyomdokain járt. Költeményeiből három nevezetesebb: a „Hermész” című az isten életét beszélte el, az „Anterinüsz” című Hésziodosz halálával szólt. Leghíresebb az „Érigoné” volt.
.
Foglalkozott irodalomtudománnyal is (ő nevezte először filológusnak magát, és ezzel a szóval valószínűleg mindenirányú érdeklődését kívánta jelölni), fontos volt a „Peri arkhaiasz kómódiasz” (Az ókomédiáról) című műve.
.
ét, történelmi tárgyú munkája, a Khronographiai és az Olümpionikai afféle mérföldkő a történetírásban: ezek voltak az első olyan történeti művek, amelyekben a szerző tudományos igénnyel és pontossággal próbálta meghatározni, mikor és milyen sorrendben is történtek az egyes, említett események.
.
Fő matematikai munkájának, a Platónikosznak egy rövid kivonatát ismerjük szmürnai Theóntól. Sikerrel foglalkozott a kockakettőzéssel (déloszi probléma), és eszközt is készített annak megoldására. Ezt a sikerét az alexandriai Ptolemaiosz-templomban elhelyezett márványtáblán versben és prózában is megörökítette; az eszköz bronzmakettjét a tábla fölött helyezte el. Hatékony módszert talált fel nem túl nagy sokaságokból a prímszámok kiválogatására; ezt az eljárást róla nevezték el Eratoszthenész szitájának. Peri mezotéton című, a különböző középértékek elméletével foglalkozó művéről csak Papposztól tudunk.
.
Elfogadta azt a tételt, hogy a holdfogyatkozást a Föld árnyéka okozza, az árnyék megfigyeléséből pedig egyértelműnek tűnt, hogy akkor a Föld gömb alakú. elvileg helyes módszert talált a Föld kerületének számítására eredménye 39 250 km, ami a ténylegesnél mindössze 2 %-kal kevesebb. Másfél évezred múlva, amikor ismét elkezdtek foglalkozni a gömbölyű Föld eszméjével, annak méretét Eratoszthenésznél jóval pontatlanabbul, többnyire jelentősen kisebbnek becsülték – egyebek közt Kolumbusz is ebben a hitben vágott neki első útjának. Ebből az eredményből kiindulva képes volt meghatározni a Hold méretét, valamint a Föld és a Hold távolságát is. Ennek elméleti alapjait már korábbi gondolkodók lefektették, de a számításhoz ismerni kellett a Föld átmérőjét – így miután ezt Erasztothenész meghatározta, a többi számítással viszonylag egyszerű dolga volt.
Aristarchus Samius(kb. Kr. e. 310, Szamosz – kb. Kr. e. 230, Alexandria) görög matematikus és csillagász.
.
.
Alexandriában lampszakoszi Sztratón természetfilozófus tanítványa volt. Elsőként vizsgálta, hogy milyen összefüggés van a kör középponti szögei és az azokhoz tartozó húrok hossza között, így lényegében eljutott a mai értelemben vett szinuszfüggvény fogalmához. Ezért a munkásságáért a trigonometria előfutárának tekintik.
A heliocentrikus világkép hirdetője. Ő volt az első olyan tudós, aki Athénban már 1800 évvel Kopernikusz előtt is azt tanította, hogy a Föld a Nap körül kering és saját tengelye körül forog – maga a Nap pedig nem istenség, hanem csak egy izzó kőgolyó. E tanáért, aminek előfutára a csaknem száz évvel korábban élt pontoszi Hérakleidész volt, Kleanthész istentelenséggel vádolta, ezért el kellett menekülnie a városból.
A Nap és a Hold relatív távolságának meghatározása. Háromszögelős módszerekkel ő számolta ki először elvileg helyesen, de a mérések kezdetleges technikája miatt jelentős hibákkal a Nap és a Hold távolságát.
Arkhimédész így ír róla: „Hipotézise lényegében abból áll, hogy az állócsillagok és a Nap állnak, ellenben a Föld körpályán mozog a Nap körül, mely a rendszer közepében van. ... Az állócsillagok szférája ugyanazon központ körül forog, mint a Föld, s az állócsillagok távolsága a Földtől úgy aránylik, mint a gömb középpontja a felületéhez.” Ez utóbbi nagyon fontos kijelentés, mert ezzel azt állapította meg, hogy a földpálya elenyészően kicsiny a Világmindenség méreteihez képest. Ezzel kivédte Arisztotelész ellenérvét, amely az állócsillagok elmozdulására vonatkozott.
Arisztarkhosz még több érdekes tételt is kimondott, mint például: 1. A Hold a Naptól nyeri fényét. 2. A Hold két széle egymástól 0,5º-nyira van.
Minden logikájának dacára eredményei annyira nem illeszkedtek a kor nézetrendszerébe, hogy Arisztarkhosznak nem voltak se tanítványai, se követői. Halálával a heliocentrikus világkép gyakorlatilag feledésbe merült; eközben megalkotójáról mint a legnagyobb csillagászok egyikéről emlékeztek meg rendszeresen. Tiszteletére becsapódási krátert neveztek el róla a Holdon, az Arisztarkhosz-krátert.
Demetrios Phalereus (i. e. 350 körül Athén – i. e. 280 körül Alexandria)
.
.
Athéni szónok, államférfi filozófus, Arisztotelész és Theophrasztosz tanítványa, az alexandriai könyvtár első vezető könyvtárosa.
.
Korának híres szónoka volt, Démoszthenész kortársa, Démoszthenész öreg korában neki mesélte el, hogy akadozó beszédén a szájába vett kavicsokkal igyekezett javítani.
.
Miután Kasszandrosz a diadokhoszok háborúi során i. e. 318-ban meghódította Athént, i. e. 317-ben Démétrioszt nevezte ki helytartónak, aki türannoszként kormányozta a várost. (nesze demokrácia)
.
Egyik első rendeletében i. e. 317-ben korlátozta a „sírluxust”, ezentúl csak szerényebb síremlékeket lehetett állítani. Démétriosz érdeme volt, hogy a peripatetikusok egy telket kaptak az athéni Lükeionban.
.
Békés kormányzásra törekedett, fejlesztette a gazdaságot, hogy megédesítse a makedón uralmat. (nem is olyan jó dolog a demokrácia, ha van annál jobb is).
.
Pártolta a művészeket, barátságába fogadta a szintén Theophrasztosz-tanítvány Menandrosz komédiaköltőt. Türannoszi pozícióját 10 évig megtartotta, amíg i. e. 307-ben Démétriosz Poliorkétész 250 gályával el nem foglalta az athéni kikötőt, Pireuszt. Phaléroni Démétriosz hamar megadta magát és Démétriosz Poliorkétész visszaállította a demokráciát, azaz a vezetők ezután az ő parancsait követték. Phaléroni Démétrioszt biztonsága érdekében kísérettel Thébaiba küldte.
.
Könyvtárszervező
.
Démétriosz gyűjtötte össze az i. 4. század végén Aiszóposz meséit. I. Ptolemaiosz a századfordulón alapította a Muszeiont, azaz az alexandriai könyvtárat. Megszervezésére Démétrioszt kérte fel, aki II. Ptolemaiosz trónra léptéig, i. e. 282-ig dolgozott itt.
Egyiptomi hellén filozófus, matematikus és csillagász, az ókorivilág egy kimagasló egyénisége. A matematikus Alexandriai Theón lánya, aki kezdetben az Alexandriai könyvtár tanára, majd vezetője is volt. Brutális halálát a Kürillosz püspök által felbuzdított és fanatizált keresztények tömegei okozták, pogánynak titulálása és újplatonista tanai miatt. A halálát követően műveit elégették, és egy levelén kívül semmi sem maradt az utókorra. Ma őt tartják számon, mint az első ismert matematikusnőt. Életéről kevés megbízható adat maradt fenn. Szókratész Szkholasztikosz antik keresztény 4 - 5. századi egyháztörténész írt róla Egyháztörténelem című művében, erre a könyvre vezethető vissza az összes későbbi életrajzi adat, valamint Szókratész tanítványának, kürenei Szünesziosz püspök írásaira és 154. levelére támaszkodtak Hüpatia későbbi életrajzírói. A 7. századi nikiui János kopt püspök Világkrónika című művében emlékezett meg a tudósnőről. A 10. századi bizánci Szuda-lexikon regényes feldolgozásban ír róla egy fejezetet, de ez a feldolgozás is régebbi forrásokból táplálkozott.
.
Hüpatia műveinek legendás híre volt az antik világban. Diophantosz Aritmetikájához, valamint Apollóniosz Konikájához és a matematikus, csillagász Klaudiosz Ptolemaiosz műveihez írt magyarázatokat. Miután Athénben filozófiát tanult, azt követően hazatért Alexandriába, és tanítani kezdett, nem csak a Muszeionban tartott előadásokat és felolvasásokat, hanem saját otthonában is. Különösen az újplatóni és az arisztotelészi filozófiával foglalkozott mélyebben, hanem összhangba kívánta hozni a két filozófiai rendszert is. 383-ban a platonikus iskola tanára lett, ezt követően 400-tól a vezetője is. Bölcsességével nagy hatással volt környezetére, a tudását a legmagasabb körökben is méltányolták. Távoli vidékekről is látogatták iskoláját. Hüpatia látogatta a férfiak gyűléseit, és bölcsessége itt is nagy tiszteletnek örvendett. Megismerkedett a keresztény vallással, de hű maradt a hellenizmushoz. Szünesziosz püspök „anyám, nővérem és tisztelt tanítóm”-nak szólította, és még a római prefektus, Oresztész is nagy tisztelője és barátja is volt egyben. Hüpatia jó kapcsolatokat tartott fenn a politikusokkal.
.
A római prefektus ellensége volt Kürillosz püspök, aki úgy vélte, hogy Hüpatia ellene hangolja barátját, továbbá mágiával és a tömegek hipnotizálásával is vádolták. Kürillosz egyébként is türelmetlen és kegyetlen volt azokkal szemben, akiket a kereszténység ellenségeinek vélt, csak az alkalmat várta, hogy leszámoljon velük. Hüpatiát tanai miatt (neoplatonizmus és matematika) eretnekséggel vádolták. 415-ben a fanatizált tömeg megtámadta a Muszeionból hazatérő matematikusnőt, a Cesariumnak nevezett templomba vitték, és ott brutálisan megölték, elsőnek ruháit letépték, testét kövekkel és kagylókkal összekaszabolták, testrészeit szétszórták Alexandria szerte. Más források szerint vadállatokkal tépették szét, Szókratész szerint maradványait elégették, a későbbi források is erre a leírásra támaszkodnak. Művei közül csak egy levele maradt az utókorra, mert meggyilkolása után azokat elégette a feldühödött tömeg. Matematikai kommentárok mellett csillagászati canont is készített. Egyes források szerint a tudósnő fejlesztette ki az asztrolábiumot, de legalábbis értett a készítéséhez. Csillagászati előadásain, felolvasásain kísérleti eszközöket használt, amivel ámulatba ejtette hallgatóságát. A természettudományokban többre tartotta a kísérleti bizonyítást az elméleti okoskodásnál. Egyes történészek szerint a hidrométert ő találta fel, de erre kevés a bizonyíték. Műveiről tanítványai írásaiból van tudomása az utókornak. Halálával az alexandriai matematikai iskola is hanyatlásnak indult, ugyan még az athéni iskola egy ideig működött, de hamarosan már azt is bezárták.
Origenész köztük a kedvencem, de az önkasztrálás legendáját nem tudom elfogadni. Paul Johnson (egyháztörténész) is úgy tartja, hogy az ő derűs tanai ha érvényesülhettek volna, más irányba fordítják a világ történelmét, helyette azonban Agustinus (Szent Ágoston) "Isten városáról" vált meghatározóvá.
Nem érdemes ilyesmi miatt bánkódni, kevés ország mondhat ilyen múltat magának mint Egyiptom, mégha a jelenük elég siralmas is, viszont a magyarok sok kiváló tudóst és művészt adtak a világnak a 19-20. században.
Igen, rengeteg történész, sőt talán többségük, Márk teste elrablásának körülményei alapján, hely, díszes mauzóleum etc. tartja úgy, hogy anno a rablók nem Márkot vitték Velencébe hanem Nagy Sándort. Azóta keresztények milliói borulnak le tisztelettel (tévedésből) Nagy Sándor maradványai elé a San Marco-ban.
Még folytatom és az ókorvégi Egyiptom története (Kr. u. 100 és 400 között tele volt gondolkodókkal, tudósokkal, filozófusokkal, szerzetesekkel, szentekkel és aszkétákkal).
.
Jó lenne tudni, hogy mi magyarok is az ókorban ennyi kiválóságot termeltünk.
Jó ez a sorozat. Az arab hódításig Egyiptom volt a kereszténység egyik központja. Gyakorlatilag öt nagy központ volt az arab hódításig: Alexandria, Jeruzsálem, Antiochia, Konstantinápoly és Róma. Róma csak első volt az egyenlők közt. Az arab hódítás kiütött három központot, maradt a két konkurens, a kelet központja Konstantinápoly és a nyugat központja Róma.
A kései rómaikor keresztényei meglehetősen fanatikusak voltak és nem igazán tisztelték az ókori tudományos eredményeket, persze a konkurens keresztény irányzatok tagjait sem kímélték.
Két azonos nevű híres aszkéta ugyanabban az időben és ugyanabban az országban -- hogy is ne történt volna meg, hogy felcserélték őket. (A másik: Egyiptomi Szent Makariosz; lásd: 42. o.)
Makariosz ,,az alexandriai'' vagy ,,a városi'' melléknevét szülővárosáról, a Nílus deltájának nyugati végénél lévő híres, akkoriban még virágzó egyiptomi világvárosról kapta. A hagyomány szerint kereskedő volt, és túlléphette harmincadik évét, amikor szerzetesi hivatása kivezette a pezsgő életű nagyvárosból.
Úgy látszik, hogy Makariosz először a nitriai szerzetesekhez csatlakozott, akik Alexandriától délnyugatra, a pusztába nyúló Mareotis- tó túloldalán laktak. Később mélyebben benyomult a Líbiai-sivatagba, ahol a remeték a legkeményebb életfeltételek közepette és egymástól távol éltek. Ott töltötte hosszú életének hátralévő részét, kb. 340-től a remeték papjaként, később pedig vezetőjeként.
Makariosz még az akkori fogalmak szerint is alig elképzelhetően szigorú aszkézisben élt. Folytonosan azon fáradozott, hogy mások gyakorlatait utánozza, vagy éppenséggel felülmúlja. Az alábbi kis történet jól megvilágítja ezt. Makariosz egy napon világi ruhát öltött, hogy meglátogassa Szent Pakhomiosz (lásd: 271. o.) nagy kolostorát a Nílus melletti Tabennisziben. Novíciusnak jelentkezett, de előrehaladott kora miatt nehezen vették fel. A ,,novícius'' azután az először csodálkozó, majd zúgolódó testvérek szeme láttára olyan aszketikus gyakorlatokat végzett, olyan emberfeletti teljesítményeket ért el a böjtölésben, az éjszakai virrasztásban, a hallgatásban, az imádságban és a munkában, hogy Pakhomiosz számára nem maradt más hátra, mint hogy tiszteletnyilvánítása mellett elbocsássa az új testvért, aki úgy tűnt, mintha nem is húsból és vérből való volna. Nem akarta ugyanis kockáztatni, hogy saját tanítványai megfutamodjanak.
Makarioszt egyszer elfogta a vágy, hogy öt napot szüntelenül imában töltsön. Két nap és két éjszaka után azonban meggyulladt a lába alatt lévő gyékény az egész cellával együtt, és abba kellett hagynia gyakorlatát.
Makarioszban, a testileg jelentéktelen kis emberben a tüzes, excentrikusságra hajló lelkialkattal mély, imádságos lelkület s nagy emberi gyöngédség és alázatosság párosult. A legenda elbeszéli a szent néhány megkísértését; olyan nehéz harcot tükröznek, amelyet az egy és ugyanazon emberben lévő ellentétes képességek szabadíthattak csak fel. Egyszer hirtelen haragjában két hibázó testvért kizárt a közösségből. Amikor ez az egyiptomi Makariosz fülébe jutott, ezt közölte az üzenet átadóival: ,,Nem a két testvér van kizárva, hanem Makariosz apát.'' Alig jutott el ez a mondás az alexandriai Makariosz füléhez, izzó bűnbánattal a közeli mocsárba menekült. Ott talált rá az egyiptomi Makariosz, amikor már tetőtől talpig összecsípdesték a moszkitók. Alázattal fogadta névrokonától a hibázó testvérekkel szemben tanúsított keménysége miatt a korholást, és bocsánatot kért.
Valóban és ezentúl megrendítő is. Annyira, hogy nem csak Caravaggio (lásd lenn), hanem az összes élvonalbeli művész foglalkozott alakjával és Szent Katalin témája végigvonul a művészet történeten.
.
Akit lent látsz mint alexandriai Szent Katalint, ő Fillide Melandroni Róma egyik legfelkapottabb prostija és Caravaggio gyakran foglalkoztatott modellje. Nemcsak Szent Katalinnak, de Máriának is modellje volt. Tragikus sorsú escort volt, 36 évesen meghalt 1616-ban. :( Az egyház megtagadta tőle a papi temetést. Nyugodjék békében és legyen számára könnyű a föld. Szépsége évszázadokon fog átsugározni. :((
Katalin, a szép királylány az egyiptomi Alexandriában élt, és műveltségével kitűnt kortársai közül. Amikor Maxentius császár (305-- 312) Alexandriába látogatott, halálos ítélettel fenyegették meg mindazokat, akik nem áldoznak a bálványoknak. Katalin a császár elé lépett, és a keresztet vetve értésére adta, hogy keresztény. Bátran vallomást tett arról, hogy egyedül az Úr Jézus Krisztust követi, mert a filozófusok és a költők műveinek tanulmányozása során fölismerte e világ bölcsességének hiábavalóságát.
A császárnak tetszett Katalin okos beszéde, de kényszeríteni akarta, hogy mutassa be az áldozatot a bálvány-isteneknek. Katalin ezt megtagadta és lehetőséget kért a császártól, hogy tudományos vitában védje meg hitét. Maxentius ezért sürgősen Alexandriába hívatta birodalma leghíresebb ötven bölcselőjét. A tudományukra hiú bölcselők azonban egymás után hajoltak meg Katalin érvelése előtt. A császár dühében máglyára ítélte valamennyit. Amikor ezeket jajgatások közepette a vesztőhelyre vitték, Katalin azzal biztatta őket, hogy a tűzhalál pótolhatja a keresztséget, és ha hisznek, elnyerik az örök életet.
A császár ezután fölkínálta Katalinnak a császárnői trónust, s ezzel burkoltan a házasságot, azzal az ígérettel, hogy minden városban szobrot állíttat neki. Katalin egyértelműen visszautasította ezt. Ezután Maxentius erőszakhoz folyamodott: letépette Katalinról ékes ruháját és ólmos ostorokkal megostoroztatta. Börtönbe vetették, de az ott töltött tizenkét napot Katalin térítésre használta föl: amikor a kíváncsi császárné eljött, hogy esetleges ellenfelét megnézze, a kíséretében lévő testőrtisztre Katalin olyan hatással volt, hogy az kétszáz katonájával együtt keresztény lett.
Ekkor a császár halállal kezdte fenyegetni Katalint. Készíttetett egy késekkel fölszerelt kerekekből álló kínzószerkezetet, ami félelmetes zajt keltett. Katalin azonban nem rémült meg. Amikor meg akarták ölni, angyalok mentették meg, és a széttört kerekek darabjai sok katona halálát okozták. A látványtól megrémült tömeg tiszteletet adott ,,a keresztények hatalmas Istenének'', s a császárné kérlelte urát, hogy hagyjon föl a harccal, amelyet Isten ellen folytat. Maga is megvallotta, hogy hisz Krisztusban. Erre a császár őt is megkínoztatta, majd a testőrtiszttel és a kétszáz katonával együtt lefejeztette, s kiadta a parancsot, hogy Katalint is fejezzék le.
A vesztőhelyen Katalin arra kérte az Urat, hogy mindazok, akik Krisztus szeretetéért megemlékeznek róla (Katalinról), bőséget lássanak kenyérben és borban, testük egészséget nyerjen és minden földi jóban részesüljenek. Akik tisztelik őt, azokat óvja meg Isten a természeti katasztrófáktól, betegségtől, s főleg a hirtelen haláltól. Aki segítségül hívja az ő nevét, testének tagját el ne veszítse, egészséges gyermeket szülhessen és meg ne haljon gyermekágyban. Utoljára bűnbocsánatot kért az őt segítségül hívók számára. Miután a mennyből hang hallatszott, amely jelezte, hogy kérései teljesülni fognak, fejét a hóhér kardja alá hajtotta.
Ami ezután történt, az a legenda szerint nyilvánvalóvá tette, hogy Katalin kiragadtatott e földi világból: amikor feje lehullott, testéből nem vér, hanem tej folyt. Majd angyalok jöttek, fölemelték a testét és elvitték, hogy a Sinai-hegyen temessék el.
A 6--7. században görögül írt Katalin-passiót valószínűleg a képtisztelet vitái és a képrombolás elől nyugatra menekülő szerzetesek vitték magukkal Rómába, ahol a 14. században kiegészítették gyermekkorának történetével. Eszerint Katalin a ciprusi király leánya, akit szülei csodás ajándékként kaptak Istentől. Miután fölserdült és megkeresztelkedett, másnap megjelent neki látomásban a Szűzanya ölében a kicsi Jézussal, aki eljegyezte Katalint magának.
Márk gyermek volt, amikor Keresztelő János föllépett és Jeruzsálemben az Úr Krisztus meghalt és föltámadt. A hagyomány úgy tudja, hogy a tanítványok közé tartozott. Az Apostolok Cselekedeteiből tudjuk róla a következőket:
Márk anyja özvegy lehetett, mert a férjéről soha nincs szó. Házát az első jeruzsálemi keresztények rendelkezésére bocsátotta. Pétert a háznép is jól ismerte, mert az ajtónálló szolgáló, Rodé a hangjáról ráismert.
Vannak tudósok, akik valószínűnek tartják, hogy ugyanebben a házban volt az utolsó vacsora, és itt készültek az Apostolok a Pünkösd ünnepére is. A Getszemáni-kert is Márk anyjáé lehetett, így alhatott Márk az Úr elfogatásának éjjelén ebben a kertben.
Ezek után érthető, hogy a föltámadás után Márk anyjának háza lett Péter szállása, s hogy az ifjú Márk az elsők között lehetett, akik Jeruzsálemben megkeresztelkedtek.
Az Apostolok Cselekedeteiben három néven is találkozunk Márkkal: előfordult mint ,,Márknak nevezett János'' mint ,,János'' vagy egyszerűen mint ,,Márk''. Ugyanarról a személyről van szó mindhárom név esetében, s ugyanolyan kettős névvel állunk szemben, mint Saul-Pál és Simon-Péter nevénél. János a zsidó, Márk a görög neve annak a tanítványnak, aki három apostolnak is -- Barnabásnak, Pálnak és Péternek -- segítőtársa volt.
Kr. u. 44-ben, amikor Júdeában éhínség volt, az antiochiai egyház a jeruzsálemiek segítségére sietett, s Pál és Barnabás hozta az adományt. Nyilvánvalóan Márk anyjának házában szálltak meg, mert Barnabás Márk nagybátyja volt, talán épp édesanyjának a testvére. Amikor visszaindultak Antiochiába, magukkal vitték Márkot, akit immár elég érettnek tartottak arra, hogy segítségükre legyen az apostoli munkában.
Egy évvel később Pál és Barnabás Ciprus szigetére indult, és magukkal vitték Márkot is. Befejezvén ciprusi küldetésüket, Pál vezetésével Asia tartománya felé vették útjukat és Pergében kötöttek ki. Mikor azonban Pál úgy határozott, hogy elindulnak a tartomány fővárosa, a piszídiai Antiochia felé, Márk megriadt a nehézségektől és visszatért Jeruzsálembe.
Hamarosan elindultak a második apostoli útra, és Barnabás magával akarta vinni Márkot is. Pál azonban nem helyeselte, s emiatt nézeteltérés támadt a két apostol között, melynek végeredményeként elváltak egymástól: Pál Szilással Asia felé, Barnabás Márkkal Ciprus felé indult.
A következő tíz évből (50 és 60 között) Márkról nincs adatunk. 60 körül Szent Péter mellett Rómában, 61-ben Pállal van. Ezt onnan tudjuk, hogy Pál a Kolosszeieknek és a Filemonnak írt levelében mint mellette lévő munkatársról emlékezik meg róla. Ezek után Rómából keletre ment, mert Pál második fogságában, röviddel a halála előtt, arra kéri Timóteust, hogy siessen hozzá, és hozza magával Márkot is, mert ,,jó szolgálatot tenne nekem''. Ha Timóteus és Márk időben megérkezett, Márk jelen lehetett Pál vértanúságánál.
A legszorosabb kapcsolat Péterhez fűzte, annyira, hogy a hagyomány úgy beszél Márkról, mint ,,Péter tolmácsáról''. Ezzel függ össze evangéliuma is. A rómaiak ugyanis, látván, hogy Péter megöregedett, kérték Márkot, foglalja írásba az evangéliumot, amelyet Péter hirdetett nekik. Márk ezt meg is tette (50--60 között), és Szent Péter prédikációiból összeállította az evangéliumot.
Ha Szent Márk evangéliumát olvassuk, nem nehéz meghallani Péter szavát, aki a résztvevő szemtanú elevenségével mondja el a Keresztelő Szent János keresztségétől a mennybemenetelig történt dolgokat. Ezért találhatunk apró részleteket Márknál -- és csak nála! -- amelyek csak szemtanútól származhatnak.
Ha ezt az evangéliumot a másik hárommal összehasonlítjuk, Máté logikusabb rendszert alkotott, Lukács pontosabb időrendet követ, János pedig mintha ki akarná egészíteni az előtte készült három művet. Máté ugyanis 40 körül, Márk 50--60 között, Lukács 62 körül, János pedig a század végén, 90--100 között írt.
A hagyomány Márkot mint az alexandriai egyház alapítóját és vértanúját tiszteli. Ő volt a város első püspöke, és valószínűleg Traianus császár idejében (98--117) szenvedett vértanúságot. Velencei kereskedők 828-ban megszerezték ereklyéit, és az arabok pusztítása elől Velencébe vitték. Ettől kezdve Szent Márk Velence védőszentje. Ünnepét a keleti egyház kezdettől fogva, Róma a 11. századtól, április 25-én üli meg. Megj. többen úgy tartják, hogy Márk testének elrablói tévedtek, egy díszes mauzóleumból emelték ki a testet. Ma sok történész úgy gondolja: igazából Nagy Sándor testét lopták el és most Nagy Sándor az akit tisztelet övez a velencei Szent Mártk bazilikában.
Alexandriában született és ott is élte le élete nagy részét. Korai éveire vonatkozóan Euszébiosz Egyháztörténetében olvashatunk, de annak megbízhatatlansága miatt az ott közölteket óvatosan kell kezelni. Az biztos, hogy sokat utazott, járt Rómában, Athénban, széles látókörű, nagy tudású bölcs tanító volt. Sokan úgy tartják, hogy Órigenész volt alexandriai Kelemen (kb. 150- 215) szellemi utódja, életművének tovább folytatója, elméletei kései kibontakoztatója. Kiválóan ismerte a görög irodalom klasszikusait és iskolája munkaprogramjában szerepelt a nagy filozófusok műveinek tanulmányozása. A 'szentírás' témaköréhez tartozó dokumentumok nagy többségét állandóan olvasta és sok szöveg részt állítólag kívülről tudott idézni. Irodalmi munkássága rendkívül gazdag, hiszen folyamatosan írta magyarázatait az általa szentnek tartott írásokhoz, ám azt tudnunk kell, hogy a számtalan szerzeményének csak egy kis töredéke maradt ránk, és azok sem eredeti hitelességükben.
.
Nyíltan, egyenesen Órigenész Platón, vagy más ókori gondolkodó írásait nem helyezi előtérben: soha nem hozza segítségül, ám mégis sokszor merít – anélkül hogy hivatkozna rá - elmélete alátámasztására a korábbi nagy bölcselők elképzeléseikből. (Elfogadta pl. és tanította a lélek Istennel való rokonságának platóni tételét és még sok más bölcseletet is.) A klasszikus platonizmusnál, - attól függetlenül, hogy nagyra tartotta - mégis sokkal több szál kötötte az un. közép platonizmushoz; mint Albinosz, Numeniosz, Attikosz filozófiájához. Látogatta a filozófus Ammoniosz Szakkasz előadásait, akit tanítójának tekintett. Ammoniosz Szakkasz híres görög filozófus az alexandriai Újplatonista iskola egyik megalapítója többek között azt tanította, hogy a keresztény és a pogány hit helyesen értelmezve, valójában nem különbözik egymástól, mindkettő egy tőről fakad és így mindkettő ugyan az.
. Órigenész jártas volt a különböző filozófiai iskolák tanaiban, könnyedén igazodott el a platonikus, arisztotelikus, sztoikus, epikureus álláspontok között. Ő maga olyan tanrendszert állított fel, mely a platonikus előfeltételek elfogadását, nagyobb mérvű érvényesítését kívánta meg. Sztoikus filozófia segítségével oldotta meg az etikai kérdéseket, a gondviselés kérdését. Tisztában volt a Jézus Misztériumához tartozó rendkívül gazdag vallásirodalmi anyag meglevőségéről, mint azt ő is írja Lukács kommentárjában: „nem négy Testamentum volt eredetileg, hanem nagyon sok, melyekből az elődök kiválasztottak négy szent iratot megszabadításunk szemléltetésére.” . Töredékesen maradt ránk a Hexelpa című óriási fordítási és szöveg összehasonlítási munkája, melyben Órigenész párhuzamos oszlopokban írva egymás mellé állította az Ószövetség héber szövegét és annak különböző fordításait összehasonlítás céljából. Az egymás mellé felrótt szövegekben soronként, szavakként jelölte be az eltéréseket, hiányosságokat, amit bizonyítékként könyvelt el az allegorikus megközelítés alátámasztására. Rengeteg kommentárt írt az Ószövetség, Újszövetség szövegeihez, (Jánoshoz pl. 33. magyarázatot írt) és ő volt első igazi értelembe vett módszeres szentírás-magyarázó. Szentírás-magyarázataihoz elengedhetetlennek tartotta az allegorikus értelmezést. Azt vallotta, hogy allegorikus értelmezés nélkül a szent szövegek, - különösen az Ótestamentum – nem tűnnek többnek, mint régi törzsi hagyományok, szertartási törvények halmazának, melyekkel nem lehet mit kezdeni. . Hasonlóan szellemi elődjéhez Alexandriai Kelemenhez, Órigenész is sokat bírálta a pogány és a gnosztikus vallások sokféle megnyilvánulásait, ám ennek ellenére mégsem lehet őt pogány-gnosztikus hitrendszereket gyűlölő fanatikus ortodoxnak tekinteni.
. Maguk a gnosztikusok és pogányok is állandóan vitáztak, egymás elméleteit szüntelenül - néha gorombán – támadták, bírálták egymást, és Órigenész is hasonlóan cselekedett. Ám azért kinevezni Órigenészt ortodox vallásvédelmezőnek, mert támadta pl. Kelszoszt, helytelen. Mert tudniillik, Órigenész a nála korábban élt híres gnosztikus tanítóval, Kelszosszal is vitába száll, hogy ‘Kelszosz Ellen' című munkájában bizonyítsa saját igazának bölcsességeit. Kelszosz világos és logikus érvelése kibillentette az amúgy magabiztos bölcs Órigenészt, a feltett kérdések meg különösen rosszul eshettek.
. Nézzünk egy példát, mire is gondolok. Órigenész mindig nagy súlyt fektetett az ember szabad akaratának hasznosítására. Művében (Princípiumokról) Órigenész több helyen hangsúlyozza minden értelmes lény szabad akaratát.
.
Órigenész szerint ez a világ mindössze egy a sok közül, létrejötte előtt is létezett egy másik univerzum és ezen világunk megszűnése után, ismét új világ teremtődik, és ez így fog folytatódni tovább az idők végtelenségéig.
. Ez a pogány-eretnek-gnosztikus szellemiség leginkább a lélekvándorlásról vallott nézetiben nyilvánul meg. Úgy vallotta: az anyagi világ mulandó, az ember földi élete a lélek örök életének csak egy szakaszát jelenti. A világ teremtése ugyanis örökké tartó folyamat: mi világunk előtt is voltak világok és e világot követik majd újabbak. A lélek a testtel való egyesülés előtt is létezett s létezni fog a testöl való elválás után is és az egyik testből a másikba vándorol mindaddig, míg meg nem tér Istenhez.
. Órigenész nem értett egyet avval az ortodox felfogással sem, miszerint a bűnösök és a pogányok lelke haláluk után örökkön a pokolban fog szenvedni, mivel szemben úgy hirdette, hogy idővel minden lélek megváltatik és így immáron megtisztulva újból leszületik. Minden bűnös megmentetik, beleértve a démonokat is, sőt a Sátánt is, mert az eszkatológiai álláspontja szerint: a végén a Logosz őket is megtisztítja az isteni kegyelem által.
.
Szerinte a lelkek már a születésük előtt is léteztek ezért a megtisztulás után új testben születnek újjá, ezért nincsen örökké tartó pokol és minden teremtmény részesül a megváltásban.
.
Más korai keresztény atyák végidőre vonatkozó nézeteit Órigenész ugyanolyan megközelítéssel fogadta el csupán, mint a többi keresztény teológia tételt; „Szimbolikus nyelven fejezik ki tartalmukat, de ha valaki szó szerint, materiálisan fogja fel azokat, akkor az értelmetlen és elvetendő.”
- Az ókor egymással versengő, keresztény szektái között a Szentháromságtan pontos értelmezése mindig eltérő viták alapját képezte. Órigenész úgy tanította, hogy a Szentháromságot kitöltő ‘személyek' különbözők, ám a személyek valós különbsége ellenére hangsúlyozta a Fiú Atyától való örök születését. A szentháromsági személyeket egylényegűségük ellenére is egymásnak alárendelt állapotban tüntette fel, egymás alatti-feletti viszonyban szemlélte. Tömören összefoglalva; az Atya az első, mert ő minden létező eredete, a Fiú földi birodalmában tartozik minden értelmes emberi lény, a Szent Lélek pedig áldásával megtölti a szenteket és hatását a megkeresztelkedett hívőkben kamatoztatja. . Más, ennél jobban elvonatkoztatott témákkal is sokszor bosszantotta, megbotránkoztatta kora vaskalapos egyházvezetőit. Órigenész a gnosztikus Kandidosszal szemben állította, hogy az ördögnek is lehet reménye az üdvösségre, még az ördög is megváltható. Ezen állítása szervesen hozzájárult az ellene irányult kampányhoz ami nem csak a kiközösítéséhez vezetett, de menekülni is kénytelen volt Alexandriából.
.
Ellenállást váltottak ki azok a nézetei is, miszerint a csillagok és a mennyei égitestek élőlények, lelkük van és létük racionális, célszerű. Későbbi korok, dogmákban megerősödött atyái Origenészt eretnekké nyilvánítottak, felróva számlájára többek között, hogy a kereszténységet megrontotta a hellén műveltség mérgével.
. Methodosz, Szent Jeromos, szalamiszi Epiphanosz, - hogy csak néhányat említsünk - voltak azok az ultra-ortodox atyák, akik éles támadásukkal közvetve hozzájárultak, hogy az 533. konstantinápolyi zsinaton Órigenészt kiátkozták az egyházból. Több tételét elítélték, és a reinkarnáció tanát elfogadhatatlannak nyilvánították a katolikus egyház számára. . Órigenész monumentális munkássága mély hatást gyakorolt a misztikus-gnosztikus Krisztus követőkre éppúgy, mint az ortodox kereszténységre. Porphüriosz a híres filozófus személy szerint ismerte Ammoniust és Órigenészt, akiket 'nagy Platonistáknak' nevezett. Plotinosz (kb. 200-269) a misztikus filozófus - Gallienus császár kedvence - tanítványa volt Órigenésznek és Ammoniusnak is, mikor Alexandriában tevékenykedett. (Porphüriosz, Plotinosz tanítványa volt) Minden átírás és hamisítás ellenére a korai szerzetesmisztika bizonyos áramlatai Órigenész metafizikai, kozmológiai és pszichológiai tanításait alap-princípiumként használták Jézus Misztériumának helyes értelmezéséhez. Népszerűsége ma sem szűnt meg, számos vallástörténész szentelt könyvet, tanulmányt az utóbbi évtizedekben Órigenész személyének, tanításának, a vele kapcsolatban felmerült kérdéseknek.
Alexandriai Szent Kelemen (Kr. u. 150 körül – Kr. u. 215/220 körül)
.
.
Nem tudjuk mikor és hol született, de azt tudjuk, hogy mielőtt végképp kikötött volna Alexandriában sokat utazott Itáliában, Görögországban, Szíriában, Palesztinában. Miután Alexandriában letelepedett kapcsolatba lépett a város egyik leghíresebb tanárával a gnosztikus keresztény hitre megtért Pantainosszal, aki Indiában is megfordult, és így tisztában volt a Buddhista és Brahman tanokkal.. Valamelyik meghaló-feltámadó isten kultuszát szinte minden utcasarkon meg lehetett találni; Ozirisz, Szerapisz, Mithrasz templomai, szentélyei jól megfértek a Valentin gnosztikus keresztény imaházaival. Kelemen idejében, Valentinus gnosztikus tanai különösen széleskörű népszerűséget mondhattak magukénak Alexandriában.
.
Az a tény, hogy hat generációval Jézus állítólagos halála után még mindig nincs egységesen elfogadott történelmi Jézus üdvrendjét hirdető tanítás, bizony nagyon zavarta a későbbi korok ‘valódi’ ortodox atyáit. Ugyancsak sok fáradtságukba tellett a sok később élt történelemhamisító egyháztudósnak – Euszébiosszal az élen –, amíg átköltögették, áthamisították az antik alexandriai misztikus keresztények munkáit, hogy azokból ortodox-keresztény művek legyenek.
.
Az alexandriai könyvtár gazdag gyűjteményének köszönhetően, Kelemen az ókor vallásirodalmának tömkelegét jól ismerte, ám leírásait nem tartotta megtörtént eseményeknek. Philónhoz hasonlóan úgy tartotta, hogy mindenféle szentírás történéseinek, mondatainak,szavainak van megfejtésre váró allegorikus jelentése. Philon szellemi követőjeként akként gondolta, hogy a tanítás lényegét a 'szentírásokban' az igazság rejtélyekben, szimbólumokban, allegóriákban és más szóképekben találhatjuk meg. De csak az képes meglelni az elrejtett értelmet, aki mélyebb tudással, gnózissal bír. A gnózis nélkül csupán a külső burkát látják a misztériumnak, a felületes, felszínes elbeszéléseket, történéseket.
.
Kelemen legnagyobb műve a Sztrómata [szőnyegek] nyolc könyvet foglal magában. Maga a Sztrómata szó valójában egy sajátos késő ókori irodalmi műfajt jelöl, melynek sajátosságai többek között, hogy az elkezdett témát váratlanul abbahagyja, majd máshol újra elkezdi, de már más szempontból fejtegetve a felvetett kérdést. Laza, színes írás, melynek nincs egységes vázlata, megírásával ötleteket, gondolatokat ajánlott megfontolásra az olvasóinak. Misztika, misztérium lengi át írásait, sokszor fogalmaz homályosan, burkoltan, vagy máskor költői visszaemlékezések formájában tárja elénk erkölcsi és teológiai nézeteit. Fő művét olvasva talán a legszembetűnőbb, hogy Orpheusz nevét többször említi, mint Jézusét, mely élesen bizonyítja a II. évszázadi Orpheusz kultusz töretlen népszerűségét az alexandriai keresztény gondolkodásban.
.
Kelemen úgy vallotta, hogy az igazi keresztények azok a gnosztikus-keresztények, akik képesek behatolni a szentírások allegorikus értelmébe és megértik a szavak önkényessége mögött búvó rejtélyt. Elfogadja azon pogány-gnosztikus szemléletet, miszerint Isten a teremtésével minden emberbe beleplántálta az igazság és tudás magvait. A teljes igazság megértéséhez ezeket az eszmei magvakat a ‘gnózis’ segítségével képes kicsíráztatni a beavatott, és ez a megértés különbözteti meg a közönséges hívőtől, aki csak felületesen, csak a betű szerinti elmondásban érti meg az igazságot.
.
Alexandriai Kelemen kiválóan ismerte az ókori filozófusokat, misztikusokat, az Ószövetséget, valamint a Jézus Misztérium több száz könyvre tehető vallásirodalmát. Műveiben 360 pogány szerzőt idéz, nem is számítva a keresztény írókat, apokrif írásokat. Nem tudott és nem is akart különbséget tenni kései és korábbi keresztény vallásirományok és ősi bölcseletek között, mindent felhasznált saját igaza alátámasztására.
.
Mint írja: „Vedd a görögök könyveit kezedbe és vizsgáld meg Szibillát. Milyen tisztán beszél Istenről és az eljövendő dolgokról; és akkor nézd meg Hüsztaszpészt, és abban láthatod, hogy az Isten Fia sokkal tisztábban és érthetőbben van abban a számunkra leírva.” (Strom. I.-6)
.
„A filozófusok közül Platón mondta ki a legtöbb igazságot Istenről.” – vallotta Kelemen, és ezért visszaakarta állítani jogaiban az ősi platóni ethoszt, mert azt nélkülözhetetlennek látta a tanításban. A test tisztán tartása, ápolása fontosságának kihangsúlyozásában is Platónt idézi: „A lélek harmóniája érdekében ápolni kell a testet, minek tisztaságával életünk egészséges útját járva ismerjük meg a gnózist.” (Strom. 4-VI.) .Természetes volt nála, hogy a görög filozófiát az isteni gondviselés művének tartotta, és elhelyezte az üdvtörténet keretében.
.
Írásaiban Krisztust igazi, új Orpheusznak vallja, aki énekével tényleg képes felhozni az alvilágból a holtakat, azaz örök életet biztosítani számukra. Orpheusz alakja, szerepe elvont formában keveredik Jézussal, habár a kettő nem ugyanaz, de mégis egyik tanítása sokszor kiegészíti a másikét. Kelemennek tulajdonított egyik írásban, - valójában levél – Márkról érdekes dolgokat mond. Úgy írja, Márk nem csak abból a mindenki által ismert Evangéliumból tanított, hanem három különbözőből aszerint, hogy a követők milyen lelki, szellemi szinten állottak. Elmondása szerint, Márk írt egy másik un.‘ Titkos Evangéliumot’ is, még az Újtestamentumból ismert Evangéliumon kívül, továbbá; Márk mindkét művét Alexandriában állította össze, ahol Kelemen idejében még mindkettő mű könnyen fellelhető volt.
.
Ilyeneket olvasva Kelemen írásaiban nem csodálkozhatunk, ha a IX. századi ortodox vallásvédelmező Phótiosz elítélte és eretneknek bélyegezte meg, majd a XVII. században az egyházvezetés törölte a szentek listájáról.
.
A mai keresztény szemlélet ‘világi’ keresztény atyaként tartja őt számon, mert nincs bizonyíték arra, hogy valaha is pappá szentelték volna. Ez a meghatározás azonban helytelen. Alexandriai Kelemen gnosztikus keresztény volt, még akkor is ha saját gnózisát 'igaznak' vallva azt a többi gnózis felé emelte is, és ezért sok más pogány és gnosztikus elméletet, szokást bírált, elvetett. Nem volt szellemi elődje, sem képviselője a mai kereszténységnék, mert Jézus történelmi létezésének tényére még halványan, átvitt értelemben sem utalt, sőt mindig a szentírások allegorikus értelmezésere ösztökélt.
Antal-életrajzrot Alexandriai Szent Atanáz érsek 365 táján, tehát alig tíz évvel a nagy szerzetes atya halála után írta.
Rajta kívül vannak azonban megbízható tanúságtevők a 4. század szerzetesi irodalmából, különösen Pakhomiosz írásai.
.
Ott van azután az a hét levél, amely Antaltól ránk maradt. Ezekben egyénisége természetesen háttérben marad a tárgyalt kérdések mellett. Mindenekelőtt az Atyák mondásai (Apophtegmata Patrum) címen ismert nagy gyűjteményben találhatók tetemes számban Antal mondásai, amelyekből jobb képet kapunk egyéniségéről, mint hosszú beszédekből vagy beszámolókból.
.
Amikor Antal 251-ben vagy 252-ben megszületett Koméban, Közép- Egyiptom egyik falujában, a régi kereszténység éppen talán legsúlyosabb megpróbáltatását élte át. Decius császár (249--251) restaurációs politikájának megfelelően keresztényüldözést indított. A következő évtizedekben, egészen 313-ig, amikor Konstantin császár kiadta a milánói türelmi rendeletet, a kereszténység vállalása életveszélyt jelentett. Aki meg akart maradni kereszténynek, annak állandóan készen kellett lennie a vértanúságig való helytállásra.
.
Antal jómódú házban nőtt föl. Amikor húsz éves lett, meghaltak szülei, és ráhagyták a családi örökséggel való gazdálkodást és a húgáról való gondoskodást. De egyszer csak történt valami, ami egy csapásra véget vetett annak, hogy a fiatalember csak úgy békésen éldegéljen a világban. Egy alkalommal a szentmisén az igehirdetésre figyelve hirtelen belévágott a fölismerés, hogy neki szól az, amit a lektor Máté evangéliumából éppen olvasott: ,,Ha tökéletes akarsz lenni, add el, amid van, az árát oszd szét a szegények között... Aztán gyere, és kövess engem!'' Az ige nem volt ismeretlen előtte, de az ifjú Antal úgy érezte, hogy akkor és ott hangzik el először, és egyenesen a szívébe kiált. Olyan ellenállhatatlan ereje volt a szónak, hogy követnie kellett. Úgy tett, amint hallotta: eladta a családi birtokot, és ami nem volt szükséges a húgáról való gondoskodáshoz, a szegényeknek adta. Azután megkezdte az új életet, amelyről még nem is sejtette, hová fogja őt vezetni.
.
Antal is visszavonult a hétköznapi élettől, és teljesen a vallásos gyakorlatoknak adta át magát, elsősorban a zsoltár-imádkozásnak. Kezdetben még a falu közelében lakott. Aztán hamarosan a líbiai sivatagban egy sziklasírban húzta meg magát, majd később egy omladozó kastély romjai között. Egy barátja hordta neki a nélkülözhetetlen szűkös eledelt. Ettől eltekintve minden összeköttetést megszakított a külvilággal. De minél inkább eltépte a földi ragaszkodások kötelékeit, annál elviselhetetlenebb lelki támadások érték. Ősi keleti elképzelések szerint -- aminek visszhangját Jézus megkísértésének történetében is megtaláljuk -- a sírok és az elhagyott helyek, mindenekelőtt pedig a sivatagok a démonok hazája voltak. Antal ebbe a birodalomba hatolt be, és ott épített ki magának szállást. Hogyan is történhetett volna másképpen, mint hogy a démonok támadást indítottak ellene. Antal pedig -- az apostol intelmének megfelelően -- ,,Isten teljes fegyverzetét'' öltötte magára, hogy ,,a sátán cselvetéseinek ellenállhasson''. Így ő lett a győztes. Amikor végül húsz év után ismét az emberek közé ment, úgy jelent meg előttük, mint bölcs férfi, aki ,,ismeri a mélységes titkokat és telve van Istennel'' (Antal élete). A szigorú önsanyargatások ellenére nem tört össze a teste. Arcán azoknak a hatalmas tapasztalatoknak fénye tükröződött, amelyek bensőleg átalakították.
.
Nevét hamarosan fölkapta a hír. Mindenfelől özönlöttek hozzá az emberek, akik imáiba ajánlották magukat, vagy szerzetesi életet akartak élni az ő vezetése alatt. Antal nem tudta a kérők ostromát elhárítani. A közeli és távoli környéken mindenfelé remeteségek nőttek ki a földből. Így a világ elől menekülő remetéből a ,,szerzetesek atyja'' lett.
.
Bármennyire szerette is Antal a sivatagot és az Istenben elmerült magányos életet, abban semmi sem akadályozta meg, hogy az emberek közé menjen, ha a kereszténység napi problémái úgy kívánták. Ez történt, amikor Maximinus Daja császár idejében (308 táján) az alexandriai börtönökben sínylődő hitvallókat erősítette a hitükért vívott harcukban. Egy másik alkalommal, élete vége felé, püspök-barátja, Atanáz kérésére ment a fővárosba, hogy nyilvánosan föllépjen az ariánusok ellen. De ezt igazolja a már említett vonzerő is, amelyet Antal a lakosság minden rétegére gyakorolt, föl egészen a magas klérusig és a császári udvarig. Maga Konstantin és gyermekei is leveleztek vele.
90 éves elmúlt már, amikor útra kelt, hogy szemtől szemben láthassa a másik nagy remetét, Pált (lásd január 15-én). Találkozásukat Szent Jeromos leírásából ismerjük.
.
356-ban halt meg Antal, 105 éves korában. A sírja -- mivel kérte testvéreit, hogy titokban temessék el -- 200 éven át ismeretlen volt. 561-ben megtalálták, ereklyéit Arles-ban, a Szent Julien-templomban őrzik.
Írják hogy ez a legrégebbi töredék ami fennmaradt.
.
Szerény tudomásom szerint, amikor az alexandriai könyvtárat kezdték betölteni az antik doksik, akkor a fáraókori papíruszokat (ilyesmiket is, aminek töredéke fennmaradt) átszállították Serapis isten templomába és a fáraókori doksik ott voltak elhelyezve.
Aztán valamikor 392 előtt Tephylos pátriárka aki Theodósius császár barátja volt, lehet hogy a császár kérésére, lehet hogy saját elhatározásból felgyújtatta a templomot. Ki akarták próbálni, hogy a Theodosius féle ediktumot hogy fogadja majd a birodalom népe.
Ekkor vesztek el a fáraókori Egyiptom doksijai, irodalmi, történelmi és tudományos munkái.
Azt írja, Egyiptom legősibb papíruszát hozták nyilvánosságra 3 évvel 2013as fellelése után.
A papírusz tartalma Kheopsz nagy piramisának építéséről szól.
Ebben Mere (a papyrusz szerzője) aki 200 munkás felügyelője volt írja, hogy Kheopsz uralkodásának 27. évére a Nagy Piramis csaknem elkészült, hiányzik még a mészkőburkolat befejezése.
Írja, hogy a mészkőlapokat Tura bányáiból szállították.
A papírusz még megemlíti hogy a piramis építés főfelügyelője (magyarul construction managere) Ankhaf.
(A tervezője (magyarul desginere) szerény tudomásom szerint Hemunui volt, jó kövér pasi. a szobra fennmaradt, Kheops-é sajna nem, csak egy kicsi valami)
