Míg nincs rendesen begyökerezve, addig rendszeresen ( nyári kánikulában akár hetente 2 szer is) meglocsolhatod kb. 8-10 liter vízzel, lehetőség szerint esővízzel, vagy az öntöző vízhez: 10 literhez 1 dl. ecetet adagolva.
Könnyen kiszárad a földje és akkor szokott ilyeneket produkálni. 2 hete meg igencsak hőség volt.
A mostani időjárás esetén is érdemes legalább hetente egyszer locsolni. Nyáron, legalább is az első évben.
Szisztok.
Tavadszal ültettünk egy magnolia fát ami szépen be állt,fejlődik,most kb 110-120 cm es viszont elkezdett száradni a felső levelei,az ujabba hajtások.Mi lehet a baja?Mit csináljak vele?
Köszi!
Ne aggódj, szép, egészséges a növényed. Természetes jelenség, a tavalyi leveleit most cseréli le. A virágzásra, ha magról vetett, -márpedig az esetedben valószínű erről van szó- gyakran 6-8 évet is várni kell. Ezért oltják őket, azok sokkal korábban virágoznak, és fajtaazonosak.
Segítsetek légyszíves, a következő képeken ahogy látjátok így felkopaszodott az örökzöld magnólia.Ez normális dolog vagy netán valami baja van ? Ha igen akkor mit tudok vele tenni?
Másik kérdésem pedig az lenne ,hogy milyen tápanyag utánpótlást javasoltok, hogy minél szebb és több virágot hozzon? Mit tanácsoltok, mit vegyek? 2 éve ültettem, tőzegbe és lágyított,semleges és kicsit savas vízzel locsolom ,de még nem virágzott.
Többen írtátok már ezt a problémát és Én mindig értetlenül állok e felett, mert nálam mindegyik már az első évtől virágzik és utána minden évben hatványozottabb a virág mennyiség.
Ráadásul ahogy Te is írod, hogy foszforos műtrágyát adtál neki, ráadásul savanyú talajt biztosítottál, vagyis mindent megadtál, hogy virágozzon.
Magnoliákat általában bujtással szaporítják, vagyis az egészen fiatal 1 éves növények is már virágoznak. A másik szaporítási mód, főleg a különlegesebb fajtáknál az oltás, ami szintén már nagyon korán virágzó képes növényeket biztosít.
Arra gondolnék, hogy ha ilyen körülmények között nem akar virágozni (amit biztosítottál neki), annak esetleg az lehet az az oka, hogy magról nevelt magoncot vásároltál, ami valóban 10-15 év mire eléri a virágzó kórt.
A másik ami miatt esetleg nem virágozhat, hogy árnyékos helyre ültetted, mivel a magnolia kedveli a napfényt, virágzáshoz kell a napsütés.
Mindenesetre, a korábban leírt tanácsok nagyon fontosak:
- Első évben rendszeres öntözés, esővízzel, hogy ne meszesedjen vissza a talaj a kemény csapvíztől, de azért vigyázni kell, hogy ne álljon mindig a vízben.
- vasazás, lehetőleg minden évben legalább 5 éves koráig, de lehet tovább is, mert akkor jó kondícióban marad és ha egészséges a növény akkor bőségesen virágzik is.
Kérdéssel fordulok hozzátok. Többször találkoztam már a problémával, hogy a magnólia soulangeana nem akar virágozni. A foszfor hangsúlyos trágyán, és a savanyított talajon van rá jobb tippetek? Segítségeteket előre is köszönöm!
Általános szabály, annyit hogy jól átnedvesedjen a gyökérzete, ( ne csak a felső 1-2 cm. ) Inkább ritkábban, és bőségesen.
Egy 1-2 éves, méter magas magnoliának elég egyszeri locsolásnál kb. 10 liter víz. Egy 10 éves magnoliának, nyilván nem sokat jelent 10 liter. Bár Én az ilyen idősebb magnoliákat már egyáltalán nem locsolom, mivel kellő képpen mélyre eljutottak a gyökerei és megtalálja a nedvességet.
Első évben folyamatosan, csapadék híján, nyári melegben kb. hetente egyszer locsolom, (csak a nyári melegben, összel tavasszal, nyilván ritkábban) majd folyamatosan csökkentve, 3. évtől már egyáltalán nem szoktam locsolni, még a nyári aszályban sem őket. Igaz az én talajom elég kötött és nem szárad ki gyorsan, mint a homokos talajok.
Éppen tegnap locsoltam végig én is a rhodi, azálea, hortenzia, zanót, skimmia és magnólia töveket. Én csak fél decit mertem önteni 10 l-hez, majd legközelebb töményebbre keverem.
Én szoktam, teljesen jól működik, (valóban savanyít) és mivel egy természetes dolog, ezért nem kell semmilyen talajterheléstől tartani. 10 liter lehetőség szerint esővízhez szoktam 1 dl. 20%-os ecetet adni. Évente 3-4 szer nyugodtan odalöttyinthetsz neki, csak hasznára fog válni.
Én mindig kifigyelem mikor szokott akcióba lenni a P..yben, a literes 20%-os ecet kb. 120 Ft-ért és akkor évente egyszer veszek 5 litert csak talajsavanyítás végett.
Legkönnyebbben hozzájutni a yellow bird-hez lehet, az is nagyon szép sárga. Sokan erre esküdnek.
Nekem első évesek, eddigi tapasztaltok szerint ez a goldstar, (nekem legalább is) nagyon bejön. Ráadásul a külföldi oldalak azt írják, hogy a levélzete mér szebb mint a virágja, ami szerintem túlzás, ( már csak azért is mert nagyon intenzíc citrom sárga a virága van) de tényleg nagyon szép rajzulatú és színű lombja van. Ha valahol hozzá tudsz jutni, nem szabad elhalasztani.
Szerintem csak egy kis téli gombásodás, az örökzöldeknél még belefér ( nálam is szokott lenni mindig ) az újonnan kihajtó leveleken már nem szabadna jelentkezni.
Ezek már ilyenek maradnak, de nem szokott tovább terjedni.
Sziasztok! Megmaradt a magnoliam. ...sőt. rengeteg levelet hozott. Újra. Az elfagyottat mind levagtam. És most tiszta lleveles. megint!! Tudjátok segíteni abban hogy az ecetes. savanyitast lehet e alkalmazni és ha igen milyen sűrűn és milyen arányban.?