Akkor ő bizonyára a kombinálást kedvelő olvasók kedvence lehet.
Ha (túl) sok olvasnivaló könyve van, ezesetre van másik linkem! Itten rádiószíházasítva van egy másik novellája, meg lehet spórólni az olvasás fáradalmát: Idegen városban
Én sajnos nem ismertem, és hiába is szerettem volna, igazi könyvet nem találtam tőle, csak valami hangoskönyv verziót, azt pedig sértődötten nem vettem meg, mert én szeretek a magam hangján olvasni. (Bár vasalás közben pl elég jól ki lehet használni az ilyesmit, de azért mégsem az igazi..) A rádiószíház azért más. Van zene, és igazi színészek beszélnek, lélegeznek.. Meghallgattam, nekem tetszett.
Igen, Bodor Ádámot ismerem. Félbehagytam egyszer egy novelláskötetét. Kellemetlen volt olvasni, mert úgy ír, hogy mindent ránk, olvasókra bíz és ráadásul szikáran, lehetőleg rövid modatokban, ritkán használva jelzőket vagy hasonlatokat (ha mégis, arra felfigyel az ember). És soha nincs vége a történeteknek, mindig valahogy nekünk kell befejezni, fejben. Kényelmetlen, az ember szeretne ízlelgetni olvasás közben, vagy legalább elmerülni valami illúzióban. De nem engedi. Ezért is hagytam félbe. De lehet, hogy egyszer még befejezem. Felgyülemlett időközben vagy 13 könyvem, amit el kellene olvasnom enélkül is.
Találtam egy ilyen írót, Bodor Ádámot. (Spiró György beszélt az írásairól olyan szenvedéllyel az egyik esti Zárórában, hogy kíváncsi lettem rá.) A neten pl ez a novellája van fent, tényleg érdekes: http://vasarnap.transindex.ro/?cikk=47
Ezt a Rejtőt eredetileg én is csak viccesnek találtam, igen. Viszont a maga késes történetéhez kapcsolva számomra egy másfajta olvasat bújt elő belőle a késről, ami kellemetlen, de hozzánk tartozik és mindenáron eltávolítva elvérzéshez vezethet. Vagyis jó az, ha az ember tisztában van a helyzetével, és nem ringatja magát mindenféle ábrándokba, mert könnyen pofára eshetik.
De ezzel együtt én úgy gondolom, hogy ez még nem ok a nem nevetésre. Még ha fáj is. Ha nem a nevetéstől, akkor fáj az pusztán a tudattól is. Most gondoljon bele, pl. sosem dőlhet hátra! (milyen jó, lehet ezt is szimbólikusan érteni!) Úgyhogy én inkább nevetnék.
Értem azért, hogy maga hogyan gondolja, nem is akarom lebeszélni róla, csak én ezt máshogy képzelem.
Talán ez egy kicsit más. Az eredeti idézetben volt valami tragikus, ez itt inkább vicces. Persze Rejtő hősei is akasztófahumorral élnek, és írójuk élettörténete is illeszkedik némileg az eredeti idézethez. Tehát nem áll távol a kettő egymástól. Mégis, nekem más.
Én azt éreztem szépnek az elsőben, hogy vannak emberek, akik úgy élnek, hogy tudják: számukra az élet olyan, mint kés a hátukban, és még így is lehet élni, ha lassan elszivárog is az erőnk, csak nevetni ne akarjon az ember, mert akkor nagyon fáj. Az ilyen emberek teljesítménye, az, hogy élni is tudnak, nemcsak túlélni, tiszteletreméltó. Most tessenek nevetni, akinek nem fáj!
Igen, nem. De úgy látszik ennek így kell lennie: vagy olyasmiért dicsérnek meg amihez semmi közöm, vagy ha jogosan óhajtanának dicsérni, akkor eltévesztik az nevemet az emléklapon. :)
Kedves _béem_, tren! Tudom, hogy nem igazán nektek kell írni a gartulációkat, de a cseh csapat valóban remekül - és idáig a vb-n talán a legmeggyőzőbben focizott. Gratulálok hozzá, örültem sikerüknek. (Pedig egyébként a csehekkel kissé 'csehül' állok...).
Talán nem egészen kapcsolódik, de a vicces könyvből származó idézeten belül a dőlt betűs volna az előzőkhöz ráadásként az én megjegyzésem:
"- Uram! A késemért jöttem!
- Hol hagyta?
- Valami matrózban.
- Milyen kés volt?
- Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta?
- Várjunk... Csak lassan, kérem... Milyen volt a nyele?
- Kagyló.
- Hány részből?
- Egy darabból készült.
- Akkor nincs baj. Megvan a kés!
- Hol?
- A hátamban.
- Köszönöm...
- Kérem... A csapos mesélte, hogy milyen szép kés van bennem. Egy darab húszcentis kagylóritkaság.
- Forduljon meg, kérem, hogy kivegyem...
- Kitartás! A kocsmáros azt mondta, hogy amíg nem hoz orvost, hagyjam bent a kést, mert különben elvérzek. A kocsmáros ért ehhez, mert itt már öltek orvost is. Régi étterem."
Ma olvastam egy cikket a Népszabadságban egy roma fiatalasszonyról, aki most 28 éves, és 8 évesen megvakult. Nyilván nehéz élete van, amit nem túl mélyrehatóan mutat be a cikk, de a végén felteszi neki a kérdést a cikkíró: Honnan az erő, ami bennetek lakik. És a cigánylány azt mondja:
"Olyan ez, mint amikor valaki találkozik egy férfival, akinek kés áll ki a hátából. Csodálkozva megkérdezi: mondd, nem fáj? Mire a késes elhúzza a száját, és így válaszol: csak ha nevetek."
Akár mondta, akár nem, ha csak a cikkíró találta ki, akkor is, ez nagyon ott van. Mindenütt. És talán válasz is a korábbiakra.
A hiányolt alany a fotózz-on található, ha ott nem, akkor nyilván máshol van. Gyermekes anya lévén nyilván nem távozik nyom nélkül mindenhonnan, legfeljebb a virtuális térből, idővel vissza is térhet, itt keresni legalább annyi eséllyel kecsegtet, mint bárhol máshol a hálón.
Meg a hatalom is megszépít, legyen az bármilyen jelentéktelennek tűnő. Pl. mindig csodálkoztam azon, hogy nem tud olyan buszsofőr teremni az ég alatt, aki mellett ne ácsorogna előbb-utóbb egy lelkes nő.
Azért csak ne becsüljön fölé! Az igaz, hogy élő-egyenesben nem, sőt még felvételről sem követtem, de azért szorgalmasan utánaolvastam ám!:) Máskülönben pedig...bizonyos szempontból talán ő is tekinthető fogyatékkal élőnek, annak ellenére, hogy szép. Szóval ettől még akár lehetnének érdekesek is az önéletrajzírói szempontjai.
Sötéten örvénylő tengerként vesz körül a most; múlt habjai átcsapnak felettem hideg karokkal húznak le a mélybe így várom a jövőt, vívódva, gyötörten.
Fáraszt most a nap, ólomként húz az élet a színek, a fények – most nem érdekelnek és hiába szól az illat, hiába énekelnek csábítón szép madarai az égnek
- rohanó sorsom, adj most időt, gondolatnyit zilált napjaim hadd rendezzem sorba - Remények? Vágyak? Csak egy falatnyit villantsatok, és kapaszkodom a fogókba
mert ilyen az Élet – vívnunk kell csatánkat, hullámtarajt kell ott fenn keresnünk s ha üvölt a szél is, akkor is: a holnap szólít fel arra, a mélységeket mind feledjük
Elfelejtettem, hogy magácska alulképzett magyar médiaszemélyiségekben, lehet, hogy nem ismeri Anikót. Dióhéjban:
Valami valóságsóban tűnt fel eleinte, ahonnan kiesett, majd igyekezett a felszínen maradni, különféle hírekben szerepelni, később talán a Plébojban is szerepelt, majd jött a Nagy Ő című műsor valamelyik szériája, ahol férfiak vetélkedtek érte, majd ezek után másod és harmadvonalbeli sztárocskák oldalán iygekezett felbukkanni és felküzdeni magát a bulvárlapokba, hogy aztán panaszkodhasson, hogy mennyi minden rosszat írnak róla. Jelenleg könyvet ír, miután megjelent az első, önéletrajzi ihletésű könyve.
Ezt az Anikósat nem olvastam, de van abban valami előjelszerű, hogy a habostortán találta (bár nem ismerem a lapot, csak a hangzása miatt), és hogy az ajánlóban a lényeges mondanivaló a biztonság kedvéért meg van vastagítva. Vajon a könyv is ilyen lesz?
..mondjuk egyszer hasonló aláhúzós szövegkiemelést én is elkövettem egy közepiskolai irodalom dolgozatomban, de esküszöm azóta nem csináltam ilyet!:)
Szerintem az utolsó mondatának van igaza. Miért lenne furcsa, hogy maradt benne gyűlölet, nem állította az ellenkezőjét talán sehol a könyvben, de ha mégis, az is belefér, hogy ennek ellenére mégis. Tiszteletre méltó, amit tett, még akkor is, ha esetleg nem szimpatikus. Tudom, hogy nem korrekt, de hasonlítsuk össze ezt a teljesítményt mondjuk más önéletrajzírók teljesítményével.
Jó is, hogy éppen azt a könyvet említi, én is gondoltam rá a csúnya történet kapcsán, csak más szempontból. Ebben a könyvben is az zavart engem egy kissé, hogy ugyan sikerült az írónak felülemelkednie testi nyomorán, (az elvárásokkal ellentétben a csendben, vagy akár ordítva kimúló közönyös hulla helyett olvasott, művelt, több nyelven beszélő író,és családos ember lett belőle) de a lelkin nem egészen, mert én úgy éreztem a sorok között, hogy maradt benne gyűlölet az egészségesekkel szemben. Ezt pedig olyan furcsának találtam. Amikor olvastam, azt gondoltam, hogy nem egészen hiteles a története, mert így olyan, mintha nem sikerült volna teljesen felülemelkednie a helyzetén, és ezt éreztem a csúnya férfi -általam ellentmondásosnak vélt- viselkedésén is. De most azt is gondolom, hogy talán ettől hiteles mégis, vagy egyszerűen ettől igaz.
Rájöttem (nem teljesen magamtól), hogy talán mogorvának tűnök. Ennek két oka van: egyrészt mogorva vagyok (unom, hogy társalognom kellene a társalgás kedvéért, nincs türelmem udvariaskodni, ilyesmi), másrészt annak is látszom, mivel esetenként nem válaszolok semmit sem az ide írogatóknak. Ennek az lehet a mellékhatása, hogy kevesen mernek megszólalni, mert talán azt gondolják, nekem nem elég jó, amit írnak. Ennek ellensúlyozására, visszamenőleg (vagy posztumusz) szeretném felsorolni azokat, akiknek elégedetten elolvastam a hozzászólásait, mondjuk a topik újabbkori feléledése után (osszátok be, mert lehet, hogy továbbra is mogorva leszek):
-apca: köszönöm a folyamatos figyelmet,
-gondok: köszönöm a látszást,
-zsoltu: szerintem neked nem kell magyaráznom,
-_béem_: mindenkor öröm,
-szalakota: kicsit túlzol néha a dícséretben, de örülök, hogy olvasol (és jó az UZ Bence),
-mitcsenkov: örülök, hogy teszik, amit írok, és mást is olvasol,
-pklesitz: szótlan, de kitartó jelenlétedet nagyra értékelem (és jártam nálad),
-mifene: írjál csak,
-abrash: nem tudom, olvasol-e, vagy csak erre jártál, a Fenevad napját nézd meg mindenképpen, zene is van benne,
-Mr. Roboto: nem tom mér, ez nekem Styxnek hangzott, aztán kigugléztam, és most már tudom mér (Kilroy was here?),
-n0teasy: örülök, hogy végül szóra bírtalak,
-pogesz: neked is köszönöm a figyelmet.
Elnézést, ha valakit kihagytam, írjátok mogorva természetem számlájára.
A csúnya nő ezt magáról gondolja: "Rászedetted magad, bolond".
Igen, ő tényleg beleélte magát a táncba, tényleg jó volt, végre Nőnek érezhette magát. De mint mondtad, a férfi csak játszott. És egy kicsit belefeledkezett a játékba, a táncba és csak ezért táncolt a csúnya nővel.
Nekem volt egy olyan érzésem, hogy a csúnya férfi nem tartja magát csúnyának. Ahhoz túl magabiztos. És ő csak egy szép nőt tart méltó partnernek.
Ez így is van, meg nem is. Megrontja az embert a kirekesztettség, és, amellett, hogy persze a különbözőségnek is megvannak az előnyei, elzárja olyan élményektől, tudástól, amivel jobbá válhatna. Kivételes alkat kell ahhoz, hogy nyom nélkül túlélje ezt az ember, és csak keveseknek sikerül kitörni. Ők azok, akik aztán fogyatékosságukból erőt merítenek, íróvá vagy tudóssá válnak, ld. Fehéren feketén.
Igen ez lehetne a csúnya nő szemszögéből a befejezés. De most nem ő a főszereplő, és valahogy az az érzésem, hogy ő nő, akkor is, ha csúnya, őszintén beleélte magát a táncba, és jó volt, amíg tartott. A férfi inkább játszott, vagy bemutatót tartott, elismerésért cserébe. És aztán persze, mikor elérte, már nem volt elégedett vele, olyan "sose lennék tagja olyan klubnak, amelyik hajlandó volna felvenni" jelleggel.
