Kis-Ázsiában ha vannak fagytűrő fajták, akkor lehet hogy onnan származó török fajtákat is érdemes lenne behozni, ott azért vannak hidegek(a belső vidékeken télen), csak hát nem tudom, hogy van-e nálunk kultúrában ilyen.
Ha a bolgárok is foglalkoznak olajfával ott is lehetne kutakodni, a fagytűrő francia fajták mellett azok strapabíróak lehetnek. Időnként keletről, elég nagy hidegeket kaphatnak (Persze ez is feltételezés, mert nem tudom, hogy Görögországtól északra meddig ültetik a kertekbe)
A pálmatartók fórumon az egyik fórumozó tagnak van egy szép olajfája, igaz védett helyen neveli, de elég strapabírónak tűnik, majd megkeresem az oldal linkjét és beillesztem ide.
jól teszed, hogy óvatos vagy mert sajnos ezeknél a növényeknél nem szabad könnyelműnek lenni.
A kérdésedre a válaszom az: igen, valóban kísérletezek az olajfa meghonosításával és erre meg is vannak a módszereim. Nagyon sok fajtával dolgozom és folyamat szelektálom ill. cserélgetem őket. Több telepen tevékenykedem és fogékony vagyok új kísérleti telepek iránt. A nemesítésbe is belevágtam, mert szinte biztos vagyok abban, hogy csak egy saját fajta fogja megoldani a fagyproblémákat.
Aglandaou, Bouteillan, Tanche, Arbequina
Mindegyik fajtát ismerem és csak jót tudok mondani róluk. De a legnagyobb fagytapasztalatom csak az "Aglandaou"-val van mivel vele dolgozom a legrégebb óta. Épp ezért őt tenném fagyügyileg az első helyre. Nálunk -15.5 fok volt (az én mérésem szerint) és ezt majdnem sértetlen kibírta a legidősebb.
Bouteillan: szintén az egyik legfagytűrőbb francia fajta, de fagyügyileg még nem fogok mondani rá semmit. Viszont azt tudni kell róla, hogy magától termékeny korai fajta impozáns bogyómérettel. Vaskosabb, erőteljesebb mint az "Aglandaou".
Tanche: az egyik szerelmem. Sajna fagyügyileg semmi infót nem tudok adni, de cserépben az egyik legkoraibb(!!!!) és leggyönyörűbb bogyójú olajfa. Erről fel is rakok egy képet.
Arbequina: Szintén semmi infó a fagyról, de az egyik leggyorsabban(!!!) növő olajfa. 100% önsteril!
Ezeket a felkiáltójeleket (!!!) azért raktam mert az irodalom szerint a "Tanche" december eleje-közepétől január közepéig érik. Nálunk Október végére "full" fekete. Az "Arbequina" pedig az irodalom szerint az egyik legkisebb olajfa fajta, de annyira, hogy cserépben is lehet tartani. Én 2 éve dolgozom vele, tavaly óta szaporítom és ő a NO1 gyorsaságügyileg a huszonvalahány fajtából. Azt tudni kell, hogy nem kispályásokat utasított maga mögé!
Két éve vannak olajfáim, az egyik egy ismerősöm hozta Görögországból, a másikat a Teszkóban vettem, valószínű nem fagytűrő fajták!
2015-2016-os télen -12 c°-on visszafagytak, de nyár végéire szépen újra hajtottak, 2016-2017-es télen -16 c° volt a leghidegebb, szerencsére felszedtem a töveimet, így nem fagytak el. Az idei télen is óvatos voltam, felszedtem inkább a növényeimet.
Pécsen Te kísérletezel olajfa ültetvény meghonosításával? Ha igen, gratulálok a próbálkozásodhoz, DM kertes fagytűrő fajtákkal próbálkoztál már, hogy vizsgáznak?
Sziasztok,melyik fajta az,amelyik önporzó,és viszonylag korán ki lehet ültetni a kertbe (nem kell máshol teleltetni) és jól tűri a telet,és étkezésre alkalmas bogyókat terem? Melyik a legkisebb méret,amiben meg lehet vásárolni? Kell-e a kiültetésnél alkalmazni valamit télre? Köszönöm ha valaki hozzá tud szólni .
Nincs megkötés, hogy mikor és milyen cserépbe kell ültetni. Ha most nagyobb cserépbe rakod sokkal intenzívebben fog nőni. Erős, karakán hajtások lesznek.
Mennyi időközönként lehet átültetni az olajfát? Az olajfámnak a cserepe sokkal kisebb, mint a lombja, ezért át szeretném ültetni egy sokkal nagyobb cserépbe, amelyben jól érezné magát, de csak 1 mérettel lehet nagyobb cserépbe ültetni.
az olajfam levelei osszepondorodtek és ilyen barnás elszinezodes alakult ki a leveleik szélén. Szerintetek mitől lehet? Átültettük egy laza földbe, hátha az segít. a gyökerei epnek tűntek... talán valami hiány betegség? Vagy a telet nem viselte jól? Elvileg -9 celsiusig telallo, amikor ez alatti hideg volt pár napig, kénytelenek voltunk behozni a lakásba. De azt tavaly is simán tulelte...
Nálam tavaly a kertben teleltek, -12 c° kaptak a leghidegebb hajnalokon, visszafagytak tavaszra, igaz téli napfényt is kaptak, ami mediterrán örökzöldek esetén nem ajánlott , utána alulról szépen kihajtottak, nem mertem kint hagyni az idei télre, jól tettem, a hosszú hideg miatt is, egy hűvös, de fényszegény helyen teletettem, már ki is tettem, az éjszakai fagyokkal nem lesz bajuk, ha nem megy sokkal 0 c° alá!
Én tavasszal vettem a madaras tecsoban cserepes olivát, kb. 60-70 centis volt, májusban virágzott de nem maradt meg termés rajta. Ősszel jobb híján bevágtam fűtetlen, viszonylag sötét félig szuterén félig pincébe, már egy ideje 0 fok körül van ott, pár fokkal alatta-fölötte sávban, volt körülötte befagyott víz is. Nagyon kevés vizet kap, azt is néha. Nem fagyott le, vagy még nem látom rajta, összes levél fent van. Jól néz ki, egyelőre. Nem olyan mint egy érzékeny citromfa teleltetés. Bár az is igaz, olajfán lehet végig kitartanak a levelek, elszáradt dugványnál sem estek le. Egyébként kint szabadban volt kb. -20, fügék lefagytak, de lehet kajszi is, hamarosan kiderül.
hátha valakinek érdekes lehet...a budaörsi Auchanban van két leértékelt olajfa. 16.990 Ft helyett 9.000 Ft-ért vihetők el. Hetek óta nézegetem őket, hasonló levélhullatós állapotban voltak, mint az enyém, de csak most értékelték le őket.
köszönöm szépen a választ és a megnyugtató szavakat!:)
Ahogy leírtad, a szokásostól eltérő, gyenge, világoszöld, hosszúkás kis hajtásai lettek. Ezeket el is kezdtem visszametszegetni mikor megjelentek, de folyamatosan csak hozta az újakat.
Remélem tavasszal már az újra kizöldült, dús lombozatú fámról tudom küldeni a képeket!:)
Az olajfa mediterrán növény, nem trópusi, ezért meleg volt neki a 20 c°-os szoba, ott nem szabad teletetni, jobb lesz a mostani hely ahova került, tehát a raktár!
Az előző helyen gondolom volt öntözve is(ami a meleg hely miatt szükséges is), azzal, hogy meleg helyen volt, a növény azt érezte, hogy itt van a vegetációs időszak, sajnos a kevés fény miatt megnyúlt ágakat produkálhat, a mostani hajtások gyengék, azokat ne sajnáld, sőt csipkedd inkább le, mert betegség forrása lehet. Ilyenkor a cél, az, hogy nyugalmi állapotban legyen a növényed, igényli ezt, amit egy fagymentes, de hűvös helyen kell most már befejezni, mivel a növekedésből ítélve beindult az olajfád! Tavasszal szoktatni lehet a kinti levegőhöz, a tartós fagyok után ki is kerülhet véglegesen, de addig kevésszer kell öntözni, nagyon ritkán, amikor öntözzük akkor viszont bőségesen, a felesleget le kell önteni az alátétből, ne álljon alatta!
Rendbe fog jönni, az lenne a cél, hogy tavasszal induljon, ne most!
tavaly júliusban lettem boldog olajfa tulajdonos. Az IKEÁ-ban leértékelve találtam rá. Mituán hazahoztam egyből át is ültettem (1. kép). Nagyon szépen fejlődött, nőtt, nem győztem metszeni. Viszont decemberben (2.kép) behoztam az erkélyről a hideg miatt. Sajnos december vége óta egyre rosszabb állapotban van. A szobában körülbelül 20 fok van. Ugyan rengetek friss hajtást kezdett el hozni, de folyamatosan dobálta le a leveleit. Az alsóbb ágakon már nincs semmi. Múlt héten úgy döntöttem, hogy beviszem a munkahelyemre, ahol a raktári részen hűvösebb van, hátha ez majd segít. A mai napon meglátogattam és az a látvány fogadott, hogy már a friss kis hajtások is lefelé lógnak és elkezdtek elszáradni és a levele továbbra is hullik (3. kép).
Szeretnék segítséget kérni tőletek, hogy mit tudok vele most tenni? Nagyon szeretném, ha életben maradna, de már nem tudom, hogy jót vagy rosszat teszek neki, ha melegebb helyre viszem. Most a hőmérséklet 5 fok körül van.
Idén tavaszra elfagytak az olajfáim, majd alulról gyökér közelről újra kihajtottak, ha vissza olvasod írtam, hogy -12 c ° minimumot kaptak, amúgy fajtája válogatja, hogy mit bír, ezek így látszik, hogy nem a legjobb klónok, az egyiket egy ismerős hozta Görögországból, a másikat teszkóban vettem, az is valami finnyás déli típus lehet.
A DéeM kertészete több hidegtűrő fajtát árul. Idővel azokból szeretnék beszerezni!
Sziasztok, ez nem tudom milyen fajta, talán olaszból való, de 2 éve ki van ültetve. 1db bogyó volt rajta idén, tavaly csak virág.. A tövében nő egy fióka.. Szaporítanom hajtásról még sajnos nem sikerült, pedig többször megpróbáltam..
Teljességgel osztom a véleményed! Érdemes kis létszámban étkezési ill. kettős felhasználású fajtákat tartani és igen, érdemes elkészíteni is őket. Teljesen más ízűek, mint a bolti vagy akár az eredeti helyén kaphatóak. Különlegesebb íze van, és már az a tudat is élmény, hogy mi magunk csináltuk, mi magunk pácoltuk xy fűszerekkel.
ezen az oldalon egy leírás van zöld bogyó elkészítéséről:
Ezt én magam írtam és ha kérdésetek is van az elkészítéssel kapcsolatban, akkor az e-mail-en, vagy itt fel is tehetitek.
A másik pedig az, hogy ne csak egy fajtát használjunk, mert akkor csak kevés bogyónk lesz ...hanem sokfélét (min 2-3 de minél több annál jobb) a keresztporzások miatt.