SZOCIALISTA KÖRÖKBEN EGYRE NŐ AZ ELLENÁLLÁS GYURCSÁNY FERENC ÜGYNÖKTÖRVÉNY-ELKÉPZELÉSEIVEL SZEMBEN. ÉRTHETŐ: AZ ÁLLAMBIZTONSÁGI AKTÁK TELJES NYILVÁNOSSÁGA KÍNOSAN ÉRINTENE EGY SOR RÉGI VÁGÁSÚ PÁRTTAGOT. EGYKORI III/III-AS TISZTEK A LAPUNK BIRTOKÁBA KERÜLT LEVELÜKBEN MEGFENYEGETTÉK HILLER ISTVÁNT: HA A KORMÁNY NEM HAGY FEL A PISZKÁLÁSUKKAL, A VOLT MSZMP POLITIKUSAIT KOMPROMITTÁLÓ IRATOKAT HOZNAK NYILVÁNOSSÁGRA.
"Ezen nyílt levélben szólítjuk fel az MSZP pártvezetését, a parlamenti frakcióját és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök urat, hogy az általuk újabban tervezett (...) ügynöki és operatív tiszti múlt további látványos kiteregetésének tervezetét fejezzék be." Ez a mondat abban a levélben olvasható, melyet januárban három egykori III/III-as tiszt küldött Hiller Istvánnak, az MSZP elnökének. A szerzők így folytatják: "Kérésünk nem teljesítése esetén kénytelenek leszünk az 1990 előtti különböző, olyan dokumentumokat nyilvánosságra hozni, amelyek egyértelműen bizonyítják, hogy a BM III. főcsoportfőnökség, de különösen a III/III. csoportfőnökség tevékenységét az MSZMP országos és megyei vezetése irányította."
ELHÁRÍTJÁK A FELELŐSSÉGET
A lapunkhoz eljuttatott írás szerzői felpanaszolják, hogy az utóbbi ötven évben a pártvezetés háromszor verte el a port az állambiztonságiakon. Először 1954-ben, amikor a kommunista vezetők az Államvédelmi Hatóságot tették felelőssé az előző évek kegyetlenkedéseiért. Ezután 1962-ben, az 56-os forradalom utáni évek leszámolásáért, végül 1989-ben, amikor fény derült az ellenzéki politikusok megfigyelésére. Mindhárom esetben személycserékre került sor, s az állambiztonság munkatársai úgy érezhették: a párt őket tette meg bűnbaknak. Nem csoda: az 1989-es Dunagate következményeként Pallagi Ferenc és Horváth József - a BM III-as főcsoportfőnökség, illetve a III/III-as csoportfőnökség vezetői - ellen vádat emeltek, majd megrovásban részesítették őket, Horváth István belügyminiszter pedig lemondott; más politikai vezető felelőssége azonban nem került elő.
A levélírók attól tartanak, hogy hasonló leszámolás készül most is - a maguk részéről viszont elhárítják a felelősséget: "Szeretnénk emlékeztetni a kissé feledékeny elvtársakat, hogy 1989 előtt a "belső elhárítás" fő feladatait az MSZMP KB és a Politikai Bizottság határozta meg." Miként pedig további szavaikból kiderül, "az érintett elvtársak többsége - az azóta elhangzott nyilatkozataikkal ellentétben - nemcsak elolvasta ezeket a "Bizalmas " és "Szigorúan titkos" jelentéseket, hanem széljegyzet formájában ráírta az úgynevezett hírigényét is".
Egy lapunknak nyilatkozó volt állambiztonsági tiszt szerint lehet alapja a fenyegetésnek. Az állami és pártvezetők ugyanis a Belügyminisztériumtól kapott jelentésekre gyakran saját kezű megjegyzéseket írtak, ha egy-egy ügyben további híradásra tartottak igényt. Ilyen dokumentum 1990 óta nem jutott nyilvánosságra - s ha most megtörténne, nem egy politikus érezhetné kényelmetlenül magát. Horn Gyula például decemberben a Nap-keltében az állambiztonsági jelentésekről így nyilatkozott: "Kaptam külügyminiszterként tájékoztató anyagokat. Bevallom férfiasan, (...) hogy jóformán egyiket se olvastam el, mert nem érdekelt egyfelől. Másfelől nem volt erre idő."
Amikor pedig Medgyessy Péterről az átvilágítóbírák 2003-ban úgy találták: a rendszerváltás előtt miniszterelnökhelyettesként kapott állambiztonsági jelentéseket, s ezért lemondásra szólították fel, a politikus - amint a bírák határozatában olvasható - azt válaszolta: "Ezek közül csak egyeseket olvasott el, a döntéseihez a jelentéseket nem használta fel." Ha viszont most előkerülnének az ilyen nyilatkozatokat cáfoló iratok, az zavarba hozhatna egyes szocialistákat.
Másik informátorunk szerint nem csak ilyen dokumentumokkal lehet zsarolni az MSZP-t. Mint fogalmazott: annak idején pártberkekben mindenki mindenkivel intim viszonyba keveredett (forrásunk ennél vulgárisabb kifejezést használt), s nem lenne meglepő, ha valakik bespájzoltak volna ezekről az együttlétekről titokban készült fényképekből, hangfelvételekből. "Akik évekig tanulták, hogyan kell másokat eredményesen zsarolni, most a korabeli módszereket sikerrel alkalmazhatják volt megbízóik ellen" - fogalmazott az állambiztonsági szakértő.
ÓVATOS SZOCIALISTÁK
A fentiek ismeretében kevéssé meglepő, ha a szocialista pártban mások sem lelkesednek azért, hogy Gyurcsány Ferenc minél szélesebb körben nyilvánossá tenné az állambiztonsági iratokat. (Eddig az átvilágítás csak a III/III-as belső elhárítás ügynökeire terjedt ki. A kormány a nyilvánosságot kiterjesztené a III-as főcsoportfőnökség további részlegeinek - hírszerzés, kémelhárítás - ügynökeire és munkatársaira is.) Az új ügynöktörvény-javaslat megfogalmazásával megbízott Burány Sándor első, január végi tervezete a miniszterelnök szerint nem volt elég bátor lépés az iratok megismerhetősége felé, ezért újabb elképzelés megfogalmazására utasította a politikust. A kormányfő megszimatolhatta, hogy a "nulla pont nullás" változat mindenre, csak nem az általa tervezett nagy leleplezésekre alkalmas (lehetőleg persze a jobboldalon). Erre utal azon értesülésünk is, hogy a szocialistáknak a területtel foglalkozó műhelye Burány eredeti javaslatával tökéletesen megelégedett volna. Ahogy egyik képviselőjük fogalmazott lapunknak: "Nyulat nem lehetett volna lőni vele, ám az egykori állambiztonságiak leleplezése nem is járt volna beláthatatlan következményekkel a mai szolgálatokra."
A miniszterelnök ezután az SZDSZ-t hívta segítségül elképzeléseihez. "A koalíciós kormányban van két párt - a Szabad Demokraták Szövetsége egy nagyon széles, nagyon mély megismerhetőség mellett érvel. Nekem muszáj ezt figyelembe vennem" - hangzottak múlt héten a Magyar Rádióban a kormányfő egyes szocialisták kedélyeit borzoló szavai. Gyurcsánynak szüksége is van külső támogatásra, hiszen pártja nagy öregjei közül többen - például Gál Zoltán és Suchman Tamás - fenntartásokkal fogadják a javaslatot. A nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő államtitkár, Tóth András már csak hivatalból is a korlátozott nyilvánosság híve, de úgy tudjuk, Kiss Péter kancelláriaminiszter sem rontana ajtóstul az állambiztonsági levéltárba.
Kinek-kinek más oka lehet az óvatosságra. Gál Zoltán fél életét a belügy környékén töltötte, s éppen a rendszerváltozás előestéjén, az 1990-es választások előtt lett a tárca vezetője, mely minőségében nem keveset forgolódott az állambiztonsági iratok környékén. Tóth András 1983 és 1989 között a MSZMP KB közigazgatási és adminisztratív osztályán is dolgozott, mely részleg az állambiztonság pártirányításának felelőse volt; a politikus így jószerivel ma ugyanott folytathatja, ahol a rendszerváltozás előtt abbahagyta. (A törésvonalakat jelzi, hogy Gyurcsány Ferenc szerint a jövőben nem a nemzetbiztonsági szolgálatok irányítói, hanem jogszabály rendelkezne arról, mely iratoknak kell államtitoknak maradniuk. Ezzel a kormányfő lényegében Tóth András hatáskörét nyirbálná meg.) Suchman Tamás pedig értesüléseink szerint a Magyar Zsidó Örökség Alap felügyelőbizottságának elnökeként attól tart, hogy napvilágra kerülhet: a zsidó szervezetekben ki működött együtt az állambiztonsággal.
Amikor utóbbi politikust a készülő jogszabályról kérdeztük, valóban óvatosan nyilatkozott. Mint hangsúlyozta, a múlt lezárásának több módja lehetséges, s ezek egyike lehet a törvényalkotás is. "Ám nem biztos, hogy a cseh vagy a német mintát átvéve a legszélesebb nyilvánosság megteremtésére van szükség. Figyelembe kell venni egyes érzékenységeket is - hogy az igazság kiderítésével ne okozzunk aránytalanul nagy sérelmeket. Ha tizenöt éve megegyezéses rendszerváltás volt, akkor ma ne folytassunk boszorkányüldözést" - mondta.
JOGÁLLAMI AGGÁLYOK
Más szempontból ugyan, de az adatvédelmi biztos is bírálja a készülő törvényjavaslatot, s a maga részéről csak a közszereplők, a közhatalmat gyakorlók múltjának megismerését tartja elképzelhetőnek. "Súlyos - jogi, erkölcsi, egzisztenciális - következményekkel járhat a hálózati vagy akként nyilvántartott személyek - meghatározott cél nélkül - azonosíthatóvá tétele. Egyfelől azért, mert a törvény nem tisztázza: bűnösnek, erkölcstelennek, rossz embernek kell-e tekintenie magát annak, aki - állampolgári kötelességtudattól vezérelve vagy zsarolás miatt - segítette a (politikai) rendőrséget a bűnüldözési feladatok ellátásában. Másfelől azért, mert több jogerős bírósági ítélet utal arra, hogy a nyilvántartásban fellelhető személyek nem voltak ügynökök; az ilyen tevékenységükre utaló 6-os kartonok hamisak voltak" - sorolta aggályait múlt heti levelében Péterfalvi Attila Burány Sándornak. Amint pedig egy tévéműsorban a kormányfő alkotmánymódosítási elképzeléseire utalva hozzátette: "Jogállami keretek között nem valósítható meg alkotmánymódosítással sem ez a fajta teljes nyilvánosság." (Az például, hogy valakit hazafias alapon ügynöknek szerveztek be, szerinte politikai felfogásra utaló, tehát védett adat, melyet nem szabad nyilvánosságra hozni.)
A sok politikai és szakmai kifogást figyelembe véve ma lehetetlen megjósolni, hogy az Országgyűlésnek lapzártánk után benyújtott törvényjavaslat elnyeri-e a képviselők többségének voksát, s nem maguk a szocialisták fogják-e leszavazni a tervezetet. Amikor az MSZP-frakció nemzetbiztonsági szakértőjét, a törvény adta lehetőségeken belül a legteljesebb nyilvánossággal egyetértő Tóth Károlyt arról kérdeztük, a képviselőcsoport vezetősége elrendel-e kötelező szavazást, a politikus kijelentette: erről még nem tárgyaltak. Miként azonban hozzátette, náluk ritka ez a módszer, mert általában előzetes tárgyalásokkal jutnak egyetértésre. Kérdés persze, hogy ebben az ügyben elegendő lesz-e szokásos egyeztetés - sőt lapzártánkkor még az sem dőlt el, hogy a kormány mikor és milyen tartalommal nyújtja be alkotmánymódosító javaslatát.
Akiknek jelentettek
A szocializmus évtizedei alatt egyes állami és pártvezetők hivatalból megkapták a Belügyminisztérium szigorúan titkos jelentéseit. Amint például az 5/1982. számú BM-államtitkári intézkedés elrendelte, a meghatározott tisztséget betöltőkkel napi, illetve heti rendszerességgel közölni kellett "az állami, társadalmi, a gazdasági irányításban hasznosítható - operatív vagy más bizalmas forrásból származó - politikai információkat, amelyek hazánk és szövetségi rendszerünk biztonságát érintik, és segítik az ellenséges erők terveinek, tevékenységének időbeni megismerését".
A Heti Válasz az 1982-es rendelkezés alapján összeállította azoknak a vezetőknek a listáját, akik bizonyosan megkapták a jelentéseket. Mivel azonban a lajstrom kormányonként változott, az alább felsorolt hivatalok betöltőinél bizonyosan szélesebb kör - egyes becslések szerint az 1990 előtti évtizedek idején összességében több száz ember - ismerhette meg a tájékoztatás tartalmát, illetve adhatott megbízást az állambiztonsági szolgálatoknak.
az Elnöki Tanács elnöke az Elnöki Tanács titkára az Országgyűlés elnöke a legfőbb ügyész a Minisztertanács elnöke a Minisztertanács elnökhelyettese a belügyminiszter a külügyminiszter a honvédelmi miniszter az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai az MSZMP Központi Bizottságának (KB) titkárai az MSZMP KB közigazgatási és adminisztratív osztályának vezetője (és alkalomadtán egyes más osztályvezetők) az MSZMP budapesti pártbizottságának első titkára (és helyi tájékoztató formájában a megyei párttitkárok) az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának elnöke a KISZ Központi Bizottságának első titkára a Népszabadság főszerkesztője
Ja, csak valahol kimaradt az elso szabadon valasztott az osszes MRP privivel, a majd 80%-os mezogazdasagi privivel. ugyanakkor meg a pufajkasok nyakaba varrni a karpotlasi jegyes privit.
Különösebb illúzióim nincsenek egyik kormánnyal kapcsolatban sem.
Tudom, hogy mindegyik a saját klientúráját eteti.
De nekem ne jöjjön senki üvegzsebbel, meg lop-stoppal, főleg az az oldal ne, amelyik -és ezt bárki beláthatja, ha van szeme a látásra- az igai nagypályás lopást bemutatta.
Én annyit kérek, hogy nekünk is essenek le morzsák, hogy egy picit mi is jobban élhessünk.
És ennek a kormánynak a regnálása alatt erről szó sincs.
Legyen igazad,de én belső infóból tudom hogy Vitykáék tutira vették a második uradalmi négy évet.Szvsz arra hagyták a többi privatizálást,csak nem jött be.
A nép az istenadta nép leváltotta őket,ezért is volt olyan eszeveszett újraszámoltatás a szavazatokban. Ezért aztán minden priv. fáj nekik.
"Én nem nagyon ismerem a többi céget, amelyek miatt elindultatok a privatizáció leállítása irányába." Szerinted okés volt a mostani privatizáció? (Szeretnék én is gratulálni neked..) Lenyúlják cirka 1 milliárdal olcsóbban a szemünk előtt egy olcsó trükkel gyurcsány üzlettársai a céget ti pedig arról filóztok, hogy pokorniék is a holdudvarnak adták a megrendeléseket? Gyanítom ez alapján nem lehet különbséget tenni közöttük, bár jó példa lehetne a sokat emlegetett orbánbányák. Összevetni a szocis zarándok árait feltételeit az orbánbányák áraival. :)
Ami tény, a szocik jóval áron alul, szarért-hugyért eladták a tankönyvkiadót.
Ábrahám pártállását ismerve nem valószínű (jól emlékeztem arra, milyen lelkesek voltunk a kiadóban vezetőtársaimmal együtt, amikor 1998-ban hírét vettük, hogy egy pedagógus, korábbi ismerősünk várományosa az oktatási tárca vezetésének) hogy valóban örült a Fidesz-győzelemnek.
Egyébként mindentől függetlenül elképzelhető, hogy a Fidesz-holdudvar is le akarta nyúlni a céget.
Kedves Kolléga, Képviselő Úr! Ismét rászántam magam az írásra, és azt hiszem, most sem fogok választ kapni, mint ahogy az korábban már többször előfordult.
A privatizációról van szó.
A Nemzeti Tankönyvkiadó vezérigazgatójaként 2000 májusától az év végéig sok telefonnal és több levélben kértem találkozást tőled, az oktatásügy miniszterétől. Alapvetően a privatizációról, a Nemzeti Tankönyvkiadó magánosításáról szerettem volna személyesen beszélgetni veled. Összegyűlt egy csomó olyan tény, amely arra utalt, hogy megindult ez a folyamat, bár hivatalosan ez nem volt téma: egy csoport elkezdte magának privatizálni a céget.
Úgy gondoltam, hogy az oktatásügy egyik meghatározó, állami tulajdonban lévő cége vezetőjétől nem reménytelen kérni személyes találkozást a miniszterrel. Eltelt jó félév, egyetlen találkozási időpontot sem kaptam azon kívül, hogy érdeklődésünkre a hivatalodtól valaki mindig megerősítette: megérkezett a kérés a személyes találkozásra, majd értesítenek. Értesítés nem jött. Ezt máshogy nem tudtam magyarázni, hogy a beszélgetésre vázolt témát a miniszter ismeri, az ott folyó dolgokkal egyetért, nincs miről beszélni. Így aztán lépéskényszerbe kerültem: 2000. decemberének közepén kértem, hogy akkor más vigye tovább a Nemzeti Tankönyvkiadó vezetését, ami 2001 márciusától meg is történt.
Mi volt a bajom a kiadónál? Alapvetően a következő: az akkor regnáló hatalom egyre egyértelműbben kezdte szűk érdekeknek megfelelően pénzszerzési forrásként használni a Nemzeti Tankönyvkiadót. Egy könyvkiadó az esetek többségében fővállalkozó: nem főállású emberei írják, lektorálják a könyveket, nem saját tulajdonú nyomdák készítik azokat, és a kereskedelem is partnereken keresztül valósul meg. Ebben a vertikumban számos helyen lehetőség van partikuláris érdekek érvényesítésére, különösen egy olyan szituációban, amikor - állami vállalat lévén - szinte hivatalnok a cég vezetője, és a számba jövő partnerek nagy többsége magántulajdonú cég. 1992-től, amióta rám bízták a kiadó vezetését, korábban is szórványosan előfordultak kisebb kaliberű tulajdonosi kérések, amelyeket el tudtunk hárítani, ha az szellemiségében nem volt vállalható, vagy a piaci helyzetünket gyengítette volna. Például: alig egy évvel a kinevezésem után nagy meccset kellett vívnunk egy (a belső politikai körökhöz is tartozó) szerző kézirata miatt, ami minden szakmai bírálat szerint rossz volt. Végül is nem jelentettük meg. Nagy baj nem lett belőle, igaz, hogy abban az évben a vezetői prémiumom kicsit kisebb lett, de más retorzió nem történt. A nagy pénzek a kiadón keresztül a nyomdák irányába folytak. Ennek becsületessé tételére rögtön az elején kialakítottunk a nyomdai megbízásokra egy olyan rendszert, amely nyílt pályáztatáson alapult, és a kiadóban egy viszonylag széles körű team hozta meg a döntést, amelyben természetesen én is részt vettem, de nem egyszemélyi döntések születtek. Ezt a rendszert a tulajdonosi jogokat gyakorlók ismerték, és látták azt, hogy gazdaságtalan-etikátlan döntésekre a kiadó ezen a vonalon csak igen nehezen kényszeríthető, ezért próbálkozások sem történtek.
1999-ig. Az 1998/99-es tanév könyveit 1998 nyaráig kinyomtattuk, az új szezon 1999-től indult. A Fidesz 1998-as választási győzelme után a kiadó kilenctagú igazgatóságát és felügyelőbizottságát "egyszínűvé" tették: csupa jobboldali személy került ezekbe a testületekbe. (Korábban is voltak változások politikai hatalomváltáskor - amit egyébként akkor sem nagyon értettem, hogy miért van erre szükség -, de azelőtt nem volt ilyen egyértelmű a helyzet, hiszen például a kezdetektől megbecsült tagja volt az igazgatóságnak Jelenics apát úr.) Az igazgatóság tagjaitól egyre többször kaptunk szolid-szelíd ajánlásokat bizonyos (nem baloldali) értelmiségiek szerzőként, lektorként történő foglakoztatására. Gyakran el is fogadtuk ezeket, ha vállalható volt az alkotásuk. Más esetekben átdolgozásokat kértünk, illetve nem siettettük a megjelentetést. A nyomdák kiválasztására tett ajánlások veszedelmesebben voltak: egyrészt a tulajdonosi jogokat gyakorló ÁPV Rt.-től érkeztek (ahonnan egy négyszemközti beszélgetés közben, amikor megkérdeztem, mi lesz, ha nem teljesítjük a kérést, az ÁPV-s kapcsolattartónk mosolyogva felelte: semmi, holnaptól itt lesz egy másik ember, aki majd teljesíti), másrészt sokkal nagyobb összegekről volt szó. A nyomdai megbízatáskérések olyan nyomdákra vonatkoztak, amelyek tulajdonosainak politikai beállítódása közismert volt (nem baloldali...). Kisebb anyagi kihatású esetekben és a piaci árakhoz közel álló árajánlatot adó nyomdáknál esetenként adtunk is megbízást munkavégzésre, de amikor beérkezett egy konkrét felkérés legalább nyolcvanmilliós nyomdai munka kiadására és a kért árajánlatok 40-50 százalékkal haladták meg a hasonló munkáknál tapasztaltakat, próbáltam ellenállni. Erre tulajdonosi utasítással leállították a teljes tankönyvgyártási programunkat, veszélybe sodorva a tanév elejére szükséges tankönyvek megjelenését, és így ellehetetleníteni a céget (vezetőjét?).
Érkeztek továbbá hírek arról is, hogy a minisztérium közreműködésével (szervezésében?) az addig jól működő tankönyvterjesztési rendszert is átszervezik: a megkapott tervezetben az addigi terjesztői jutalékoknál jóval magasabb százalékok szerepeltek.
Erősítette továbbá a "pénzt szerezni a hatalom gyakorlóinak és híveiknek a tankönyvek révén is" érzésemet az is, hogy a különböző tankönyves pályázatokon egyre furcsább eredmények születtek. Például a nemzetiségi tankönyvellátás addig a Nemzeti Tankönyvkiadóra volt bízva. Ezeknek a kis példányszámú, mégis tartalmában-formájában igényes könyveknek főállású, gyakorlott szerkesztői egyedül a Nemzeti Tankönyvkiadóban voltak, és mi mindig is kardinális kérdésnek tekintettük ezt a területet. Fontosságukat aláhúzta az a tény is, hogy a határainkon túli magyar iskolák tankönyvellátásában politikai szinten is hivatkozni lehetett arra, hogy milyen minőségi és zavartalan a nemzetiségi tankönyvellátás Magyarországon. A minisztérium pályázatokat írt ki a nemzetiségi tankönyvek készítésére, amelyeken többnyire nem mi nyertünk. Nagyon nehéz volt a minisztérium hitelét magyarázni a munkatársaimnak, amikor kiderült, hogy például egy horvát nyelvű tankönyv darabját huszonhétezer forintért szállította egy általunk korábban nem ismert cég. Vagy máig homályos a 2000 szeptemberére az általános iskola első osztályba lépőknek szánt olvasókönyv (amit Orbán Viktor személyesen ajánlott a gyermekeknek) esete: a pályázati kiírás szerinti sokábrás, négyszínű könyvre mi darabonkénti előállításra 200 forint körüli ajánlattal indultunk. A pályázat nyertese az ábra nélküli, lényegében egyszínű könyvet (a sajtóban megjelent adatok szerint) darabonként sokkal drágábban készítette. Hova lett-tűnt ez a megmagyarázhatatlanul magas árrés?
Kedves egykori kollégám, a fentiek alapján nem találod indokoltnak az akkori döntésemet, hogy én kiszállok ebből a játékból? Ha már az az egyetlen felelős személy, aki esetleg változtathatott volna a helyzeten, bezárta előttem a kaput. Nagyon szomorú voltam személyesen is: jól emlékeztem arra, milyen lelkesek voltunk a kiadóban vezetőtársaimmal együtt, amikor 1998-ban hírét vettük, hogy egy pedagógus, korábbi ismerősünk várományosa az oktatási tárca vezetésének. Valószínűleg te már nem emlékszel arra, hogy a választási győzelmetek után, de még a kormányalakítás előtt felkerestünk két helyettesemmel a képviselői irodaházban, ahol elmondtad vívódásodat: szabad-e neked "köztanárként" ilyen magas polcra ülnöd. Egymás szavába vágva győzködtünk: Zoltán, mindenben támogatunk, melletted vagyunk. Kiderült, hogy igencsak egyoldalúvá vált a dolog. Eszembe jutott Herczeg Ferencnek egy, még a könyv indexes idején olvasott műve, amelyben az őszirózsás forradalomban részt vevő tiszta lelkű ifjú sodródását írja le 1919 közepéig, a Szamuely-fiúkig. Bölcsészként nyilván ismered a könyvet és tudod a végét is.
Én nem nagyon ismerem a többi céget, amelyek miatt elindultatok a privatizáció leállítása irányába. Nagyon remélem, hogy nem ugyanaz a cél, mint amit feltételezhetek a Nemzeti Tankönyvkiadónál tapasztaltak alapján egy esetleges újabb választási győzelmetek esetére.
Talán naivul, de még minden reményt fel nem adva kérdem: kedves kolléga, tényleg ezt akarjátok?
Hát igen. Összeszedhetném már magam. Ha már a Fidesz is meg az MSZP is meg az MDF is meg az SZDSZ is meg ...izé ... összeszedte magát. Csak nekem valahogy nem frankó a módszer.
