Meg volt idén Lefkada. szép és jó, de mi két gyerkőccel voltunk (8és 5 éves), hát több dolgom volt mint tavaly Thassoson. Tudom utána kellett volna olvasnom, de nem tettem, bíztam a feleségemben, aki a sziget szépsége miatt lett szerelmes Lefkadába.
Sehol egy kagyló, amit lehetne gyűjtögetni, egy homokos part, ahol lehet várat építeni. (kivéve talán Vasiliki, de itt meg olyan hideg volt a víz, hogy délelőtt felszisszentünk mikor belementünk. Délután már okés a meleg miatt). A többi nevezetes helyen általában nagy hullám, amitől féltek a gyerekek.
( Milosban konkrétan akkorák voltak, mint én. Felnőttként nagyon jó volt). A szállásunk a fővárosban volt, minden rendben volt vele.
Az valami áramlat miatt van, hogy a tenger melegebb a sziget északi-északnyugati oldalán, lefelé haladva ( Egremni, Porto Katsiki) pedig hidegebbnek tűnt legalább 2 celsius fokkal?
Gyerekeknek való védettebb strandot találtunk Agh. Nikitasban és Nikianában .
Összességében azért rendben volt. Ha tudtok ajánlani jövőre valami homokos, kagylós, nem túl zsúfolt helyet, írjátok már le.
Mi tavaly velük voltunk Lefkadan, semmi gond nem volt. A sofőrök szlovákok voltak, de jól beszéltek magyarul, kedvesek voltak, poénkodtak. Semmi negatívumot nem tudok mondani se róluk, se a 2 hetes nyaralásról.
Idén negyedszer megyek Lefkadára, csak a tapasztalataimat írtam le illetve írom le.
A-z.info-s buszjáratot felejtsd el. Naponta, sőt óránként változhat a menetrend. Nincs hivatalos csak főidényben, azt is Nidriben egy információs központban tudod megnézni (egy kis épület Lefkada térképe felfestve a falra).
Néztünk mi már nagyon sok időjárás előrejelzést, egyetlen egy jött be: meteo.gr
Persze meg kell találni rajta Lefkadát és csak pár napot mutat előre.
Hajóútra visszatérve csak annyit, hogy (ahogy írtam) nekünk az egész napos unalmas volt. Viszont sokaknak tetszett, szóval hajrá menjetek csak.
Sziasztok! Nagyon régóta szeretnék már eljutni Lefkadára a családommal, de nem tudom, hogy melyik irodával érné meg a legjobban. Három éve voltunk Sartin az aeolussal, ami nagyon jó volt, hamar leértünk, a sofőr csak egy kicsit beszélt magyarul, de nagyon rendes volt, a szállás is pont olyan volt amilyenre számítottunk, szóval nagyon jól éreztük magunkat. Viszont a fórumon olvastam sok negatívumot róluk, ezért érdeklődnék, hogy mostanában volt- e velük valaki Lefkadán?
Posidon Hotel az Aeolusnál nagyon király! :) Ajánlom mindenkinek :) Életem egyik legemlékezetesebb nyaralását töltöttük ott tavaly vőlegényemmel :) A buszút kicsit hosszú volt, de hát Görögországon belül minden település kb. ennyi időt vesz igénybe, de abszolút megérte az egész napos utazás. Lefkada az egyik legszebb sziget amit láttam és a hotel egyszerűen lélegzet elállító! Olyan látvány tárult elénk, hogy egész nap tudtam volna bambulni:) A hotel maga nem az a mega szálloda, de mi nem is szeretjük a nagy komplexumokat, ahol vadászni kell egy szabad napágyért. A kaja kifejezetten jó volt, változatos és minden nap tudtunk valami finomságot választani, pedig a párom nagyon finnyás :D Mi motort béreltünk úgy jártuk be a szigetet.
Valahogy körbe kell nézni a szigeten. Én viszont nem bérelek autót , vagy egyébb járművet.
Szeretek is hajókázni. Itt szerintem a partok a legszebb látnivalók.
Vettem a fáradtságot és megkérdeztem egy pár társaságot.
A Google fordítót használva egész pofás leveleket küldtem el. Mindenki hamar és udvariasan válaszolt.
A Nikolauszos csapat megdöbbenésemre hazai nyelven . ( Facebook)
Szóval. Az MS Christina jó programot csinál ( 45 E) . MInden nap megy . Mindent adnak . Ebéd , pia , búvár cucc. A vitorlát nem bontják ki , mert macerás.( ahogy mondtad)
A Nikolaus hetente 2x megy a nyugati partok strandjaira. 20E
A többi nap ugyan az mint a Christina , csak 25 E.
Az Odysseia más merre kavar , ebéd búvár cucc . 40 E
A Chritinának és az Odysseianak saját honlapja van. Ott megtalálható a műsor.A Nikolaus pedig a Facebookon a Borsalino trevel oldalán.
Üdv. Idén először mennénk görögországba, sokat olvasgattam, nézelődtem, hogy pontosan hová is vezessen utunk, aztán Lefkadánál kötöttünk ki. Tovább kutattam a témában és rájöttem, hogy a nyugati part a nekünk való. Ugy olvastam, hogy azon az oldalon viszont kevesebb a szállás, és jóval drábábbak is. Ag. Nikitas pont ideális lenne.
Már csak azt nem tudom, hogy augusztus végén kb. milyen árban lehet ott szállást kapni helyben. Tud valaki segíteni ebben?
Habár még sose utaztam vele, de úgy tudom a Christina motorral megy, nem vitorlával. Legalábbis egyik évben megkérdeztük tőlük és az volt a válasz, hogy nem bontanak vitorlát.
A kirándulóhajókon általában van egy kb 3-5 méteres palló, azokon lehet kisétálni a partra. Ha szerencsétek van, akkor csak kicsit inog és simán kisétáltok. Ha kevésbé vagytok szerencsések akkor nagyon dobálja a hajót a hullám és ennek megfelelően a pallónak is van egy kilengése ami függ a hullámok nagyságától.
Tavaly Zakynthoson voltak jó méteres hullámok, ennek megfelelően a pallónak kb fél méteres kilengése volt. Az úszni nem tudók nagyon megijedtek és inkább fennmaradtak a hajón.
Egy hajóutat azért érdemes bevállalni bármelyiket is választjátok. Nekem még az egy is sok volt, mivel unalmasnak találtam. Persze ízlések és pofonok.
Sziasztok új vagyok itt !!! Lenne pár kérdésem ,mi jul 31 én indulunk Lefkadára 4 en pontosabban , Agios Petros on lesz a szállásunk.Az lenne a kérdésem milyen messze vannak a szebb strandok? Mert azt tudom hogy,Agios petros nem épp a tenger parton van .Autóval megyünk a másik kérdésem az ,hogy minden strand megközelíthető kocsival vagy van olyan ami csak hajóval? Előre is köszönöm ha valaki válaszolna :)
Sajnos nyelvi segítséget csak itthon tudok kérni a lányaimtól . Lent csak a kézzel lábbal való mutogatás ( nemzetközi jelzések)marad. Tehát egy sört bár hol meg tudok inni pl.
Szóval a kirándulásoknál vagyok elakadva.Ezekkel és esetleg a szállással kapcsolatban várnék egy kis segítséget.
Hajóval szeretnénk több napot is eltölteni a tengeren .
A Christina képeit , videóit láttam. Nem olcsó . Kifizetem , ha teljes vitorlázattal megy egy darabon. Ezt az életben nem tudnám megkérdezni.
Aztán ott van a Nikolaos . A videón kiköt a parton. Mások azt mondják , csak 100 m-re áll meg. Ez azért fontos ,mert én még csak kievickélek valahogy , de a nejem tuti nem. Csak ha addig megtanul vízen járni. Harmadikként pedig az Odysseia.
Ezen kívül busszal tervezem megközelíteni a Katsimát .
A Filió apartman 5.sz szobájában leszünk.
A szoba felszereltége ( konyha) is érdekelne esetleg.
Szerintem Lefkada túl csodálatos ahhoz, hogy más helyre is ellátogasson az ember ugyanabban a vakációban, hacsak nem egy hosszú vakációról beszélünk. Lélegzetelállító tájakkal van teli, sokszor a neten megjelenő képek nem is tükrözik a valódi szépségét. Kiváló hely olyanoknak, akik szeretik felfedezni a helyeket és minden nap más strandra járni. Erre talán az egyik legjobb kiindulópont Vassiliki, mivel innen a nyugati strandok aránylag közel vannak, a helyiség pedig nem túl zsúfolt és az esti sétákra nagyon alkalmas. Pár hónappal ezelőtti bejegyzésben valaki Sarti és Lefkada közül szeretett volna választani, de szerintem Lefkada semmilyen szempontból nem hasonlítható össze Sithoniával. Ha nyüzsgésre vágyik az ember, akkor esetleg Nidrit érdemes itt számításba venni, de ez elég messze van a sziget igazi szépségeitől.
Parga - ra menjetek gyönyörű, mi tavaly voltunk autóval szegedtől 1160 km. Közel van Lefkada szigete autóval, az meg valami csodálatos, főleg Porto Katsiki.
ugye azt vágod, h egy hét évvel ezelőtti hsz-re kommenteltél, egy olyasvalakinek, akinek van összesen négy hozzászólása, és közülük a legfrissebb is hét éves? :D
inkább nézz körül a booking.com-on. tud magyarul, kisezer szállást fogsz ott találni, beállíthatod, h neked milyen kell, és akkor csak azokat fogja mutatni, rendezheted ár szerint is, olvashatsz a kiszemeltekről személyes véleményeket is...hajrá. :)