Bontom az 1.4 es klímás 2002-es évjáratú autómat ,esetleg ha valami érdekel benneteket írjatok. Amúgy teljesen üzemképes autóról van szó, csak a kovid műszaki után nem költöttem rá, Így bontom darabokra.
Az én kalózom is jónéhány éve "csak" munkába-pecázni járós autó lett. Gázos, így mostanában nem éri meg lecserélni. Inkább javítgatom, ha kell. Kopp-kopp a kuplunggal eddig nem volt problémám, nyilván nem olyan pontosan kattannak a helyükre a fokozatok mint fiatalabb korában.
Én azért nem fogok 1 órával hamarabb kelni. Éjszaka indulok fél4-kor reggelente + a ház mögött a parkoló. Amíg nem költözünk addig ez marad. Szerencsére mostanság nincs olyan hideg, inkább eső van, de az is elhanyagolható.:)
Ami nagyobb gond mostanság, hogy elkezdte nehezebben venni a 2 - 3 fokozatokat, de csak hüvösebb időben. Változó, hogy épp mikor melyiket. + 5-ben van egy érdekes "sípoló" hang is előről, de csak gázadásnál. Fura. Olaj nemrég volt cserélve mikor kuplungot cseréltek. Mondjuk korábban is csinálta ezt néha. Változó, hogy épp mikor melyiket. Kulisszát is kellene cserélni, mert eléggé lötyög + a rugó az oldalán el is van törve, de nem nagyon találok a közelben. Olvastam, hogy nem mindegy, hogy melyiket tesszük bele, mert nem egyformák. Lutrira meg nem akarok rendelni. Majd megnézem a bontókban itt. Motorkód alapján valszeg lehet találni azonos verziót. lehet, hogy hagyom így a fenébe, és nem foglalkozok már vele. ~1 év és amúgy is cserélem egy újabbra. '11-es aveo-t nézegettem. Nincsenek nagy igények. Munkába járni kell csak. Van egy csillagos márka is a családban, de az csak "hétvégi, nyári autó" Ilyenkor ismerősöknél van a garázsban.
Én nem kapargatok. Indulás előtt egy órával bekapcsol a fűtés és tiszta, meleg utastérrel indulok. Mire párásodhatna addigra meg már megy a fűtés is a kocsiban.
Az sajnos már csak jövőre lesz ha költözünk. Viszont akkor már autót is kellene cserélni, mert ez már picit szűkös, pedig csak munkába járós. A glicerint kipróbálom, hátha segít valamit. köszi:)
Tuti megoldás csak a garázs. Anno glicerinnel kentem be a gumikédert, most van a garázsban jégoldó, azzal fújom körbe ha szükséges. Ha olyan helyen állsz, jó lehet a ponyva esetleg.
Van valami tuti megoldás a reggeli ajtó fagyásra? Nem a zár fagy be, eső sem esik, szimplán csak -4, -5 fok van éjjel. Reggelente lehet "kapargatni" Fura, de többnyire a bal első ajtónál van ilyen gond. A többi 10/9x nyílik. Hiába kentem be szilikonnal a gumit, valamiért reggelre elég jól be van fagyva. 2-3 napja már a jobb1-ből jutok be az autóba. Ilyenkor belülről a kilincset nyitva + picit megnyomva már nyílik. Nem akartam "rángatni" kintről, mert a végén megint a kezembe marad a kilincs. Elég idegesítő, hogy ezzel indul a nap télen:D
Szia!Nekem ez a gond tavaly télen jelentkezett először. Kiálltam a garázsból és amíg becsuktam az ajtót leállt a motor. A későbbiekben ez addig ment,hogy 1-2-3 -asban alacsony fordulaton is leállt. Fogyasztás megnövekedett,viszont nekem a sárga lámpa jelzett ,lambdaszondát cseréltünk,minden oké.
Sziasztok!2003.03-as évjáratú Kalosom van,17 éve használom. Eddig semmi komoly gond nem volt vele,viszont most 5 -6 fok alatt a reggeli első beindítás nagyon döcögős. Akkumulátor ki lett cserélve,önindító fel van újítva,gyertyák újak,Vezérmű jeladó,ill.a levegő hőmérséklet jeladó teljesen új.Az első beindulás után már egyből indul.Azt szeretném kérdezni Tőletek,hogy ez a probléma jelentkezett-e már nálatok és ha igen akkor melyik jeladónál volt a gond? Hibakód nincs ,a gép szerint minden tökéletesen működik.Előre is köszönöm válaszotokat.
Szia Ken, 1,6-mm-es Jakoparts tömítéshez melyek a nm és fok szükségletek? Feltettem, 25nm és 2x60 fok+ 1x30. 300 km-ig heppi, aztán füstölt másnap. A gyártó nem mellékelt sajnos.
Szerintem ne kapcsoltasd vissza, valószínűleg nem véletlenül lett deaktiválva, az enyém is évek óta világított, így megoldottam egy időzítővel, gyújtás után 5mp-ig világít, aztán elalszik ;-) Ennyi idős autónál nem kell ilyesmivel foglalkozni, menjen, az a lényeg, szerintem :-)
Tisztelt Tagok! A Kalosom 2003-as 1.4 8V az utóbbi időben háromszor előfordult, rendszertelenül, hogy a lámpánál várakozáskor minden előjel nélkül leáll a motorja. Újraindításkor egyből beindul, a hibajelző lámpa nem világít, alapjárattal sincs gond, de valami baja van, mert eddig ilyet nem tett. Mi lehet a probléma?
Üzemanyag szivattyú tökéletes.Most minden csatlakozót befújtam kontakt spray-vel.Még nem mentem vele,de jobb lett a hangja is.Remélem "csak" ennyi volt a baja.
Huhh, üzemanyag szűrőt egyébként sem árt cserélni, a csatlakozók könnyen törnek sajnos. A szivattyú hangja normális? Kismillió ok lehet, a kalosoknál a trafó szokott meghalni még.
Szia.Köszönöm a válaszodat.Igen.Megoldódott a dolog.Trisóval átmostam mindent.Olyan dugolás volt a hűtőben,amilyet még nem láttam.Most tökéletes.Persze kapott új termosztátot és a vízpumpát is lecseréltem.Most majd következik a fűtőradiátor.
Viszont lenne más problémám.Van,hogy 25-30 km-t is elmegyek rángatás nélkül,de menet közben olyan,mintha levenném a lábamat a gázról és vagy padló gázadásnál indul el újra,vagy ha folyamatosan kisebb gázadást produkálok.De be-berángat a motor.Már kipucoltam mindent, kivéve lambdaszondák..Ötlet?
Szemből baloldalon lent van egy műanyag leeresztőcsavar a hűtő oldalán. tekerd le a kiegyenlítő sapkáját, tekerd ki óvatosan a csavart, nyomkodd meg a csöveket. Ha nem folyik, akkor slaggal mosd át a hűtőt. De lehet inkább új kellene, pláne, ha valaki előtte hűtőtömítővel javította az esetleges szivárgást.
Sziasztok.Alany:Kalos 1,4 8v. 2003-as évjárat.Olyan problémám akadt,hogy megforrt a vizem és a hűtő felétől lefelé hideg.A felső része pedig forró.Lehet dugulás?Mivel tudnám kimosni?Válaszokat köszönöm.
Üdv .Mindenkinek! Olyan kérdésem lenne, hogy vásároltam egy 2004 Daewoo Kalos 1,2 .A MIL(Chek) lámpa nem világit! (sem indítás előtt ,sem hibánál) Van egy olcsó ODB kiolvasom ami azt írja hogy a MIL" ki" állapotban van. Valaki szoftveresen kikapcsolta a MIL lámpát? Lehetséges ez? Mivel lehetne újra visszakapcsolni? Köszönöm a válaszokat
Olyan probléma adódott a Kalosomon, hogy a bal első ajtón a zárbetét, amikor nyitottam volna ki, egyszerűen beesett az ajtó belsejébe. Fogalmam sincs mi tartotta a helyén, javítható, vagy cserés lehet, addig nem akarom leszedni az ajtókárpitot, hátha valaki tapasztalt már ilyet. Köszi.
Egyszerű: fogod, ráadod a gyújtást. Akkor minden visszajelzőnek világítania kell és meg kell húznia az üzemanyagrelének. Ha nem húz meg a relé akkor vagy rossz vagy nem kap feszültséget. Ha rossz, az a jobbik eset mert lehet cserélni, viszont ha gyújtáskor nem kap feszültséget akkor a vezérlőegység nem jó vagy tiltja. Akkor gondolom lehet keresni valami ezzel foglalkozó szakit aki képes helyreállítani a programot vagy ilyesmi.