Mivel az elejénél nem voltam itt - utólag meg nem pontosan értem a dolgot - kérlek légyszi szépen, lassan, tagoltan: pontosan kik rongáltak meg és pontosan mit?
A Szerencsejáték Rt nevű cégé. Aztán amit nyereség vagy adó jogcímen befizet, az lesz a közpénz. Ebben különbözik az egyéb tulajdonú cégektől, hogy itt a nyereség is közpénzzé válik a nyereségfizetés pillanatában.
Viszont természetesen ennek a cégnek is joga van elötte hajszálpontosan ugyanazokat a dolgokat megtenni - tudomén alapítványok támogatása adócsökkentés céljából, a repikeret igénybevétele, stb - mint bármely más cégnek.
Index: "A kabinet bruttó 45 millió forintot hagyott jóvá a kezdeményezésre. Ennek az összegnek a birtokában írták ki az első meghívásos közbeszerzési pályázatot, amire azonban csak a jóváhagyott összegnél drágább ajálat érkezett, így első körben nem hirdettek eredményt. (Kiemelés tölem.)
Nem közpénz attól, hogy az állam a tulajdonos. És rendelkezhet a tőkéjével, de nem veheti ki belöle kénye kedvére!! Mit szólnál hozzá, ha most kivenné az ötöst, és azt mondaná, kérem, szükséghelyzet van, nagy a deficit, ebből fedezzük. És a te szolgáltatásért befizetett pénzedért nem kapsz semmit sem?? Postáskám, ez nem úgy van, ahogy gondolod!!
Elmondom mégegyszer. A közpénz, az adó. A szerencsejáték bevétele nem adók, ne folynak be az államkasszába, ergo nem közpénz!! Nagyon nehéz ezt felfogni?? Látszik, egy postásnak csak ennyi esze van.
illetve a cég működésébe is beleszólhat a törvényi kereteken belül. - nu, pontosan ezért nem közpénzek. Ugyanis ha azok lennének, az állami tulajdonú társaságoknak semmiféle önálló gazdasági mozgásterük nem lenne...itt az állam (köz) jogosítványa a tulajdonosi jogok gyakorlásáig terjed, pont annyi, mint amennyi egy részvényesé egy Rt-ben...
100%-ban állami tulajdonú (köztulajdonú) cég pénzei közpénzek, mivelhogy a 100%-os tulajdonos jogait gyakorolva bármikor rendelkezhet a tőkéjével, illetve a cég működésébe is beleszólhat a törvényi kereteken belül.
Attól, hogy nem költségvetési pénz megy bele, még köztulajdonban van, kedves kis bogárka.
A Szerencsejáték bevételei nem közpénzek. Cáfolj meg!! És az nem az én pénzem, meg a te pénzet. Max akkor, ha te lottózól, de akkor ilyen alapon a te pénzedből épül a Tesco új áruháza, ha te is vásárolsz benne. Így van??
Esetleg ha az állami tulajdon, a tulajdonosi jogok szavakra rákeresel jártasabb leszel a kérdéskörben. Ha nem megy tovább, akkor az ÁPV Rt. tulajdonviszonyai környékén is nézz körül.
Bár kétségtelen, hogy könnyebb festeni, ezért mondtam, hogy a bejglievés jobban áll neked.
"És mégvalami! VOlt közbeszerzés is. Tehát tényleg elhúzhatsz a Mea-ba!!"
MSZP-s képviselő szülei építhetik a parlamenti jégpályát
2002. december 11., szerda, 16:53
Egy XVIII. kerületi szocialista önkormányzati képviselő, Hámori László szüleié az a cég, amelyik megnyerte a Miniszterelnöki Hivatal meghívásos pályázatát a Parlament elé tervezett korcsolyapálya elkészítésére. A 45 millió forintos beruházáson nyertes cég tulajdonosai azt állítják, hogy nekik nincs közük az MSZP-hez. Az ifjabb Hámori a választásokig szintén a cég tagja volt.
Egy MSZP-s önkormányzati képviselő szülei a tulajdonosai annak a cégnek, amelyik a parlament előtti korcsolyapálya építésére kiírt miniszterelnökségi pályázatot nyerte. Hámori Lászlóné, a Szín-Lap Bt. tulajdonosa az [origo]-nak elismerte, hogy fiát, Hámori Lászlót az őszi önkormányzati választásokon az MSZP jelöltjeként képviselővé választották a XVIII. kerületben.
Hámori László a cég másik tulajdonosa, az önkormányzati képviselő édesapja elmondta az [origo]-nak, hogy fiának nincs köze a jégpálya-pályázathoz, ahogy neki és feleségének sincs semmi köze a Magyar Szocialista Párthoz.
A fiatalabbik Hámori László, a XVIII. kerület önkormányzati képviselője az [origo]-nak azt mondta, hogy a választások után azonnal kiszállt a családi vállalkozásból, azóta semmi köze sincs a céghez. Nem tartja aggályosnak, hogy édesapja cége kapott 45 milliós állami megrendelést egy meghívásos pályázaton. A politikus azt mondta, hogy szerinte semmi köze sincs egymáshoz annak, hogy édesapja mivel foglalkozik és hogy neki milyen társadalmi megbízatásai vannak.
A nyilt pályázat nem neked nem közbeszerzés?? Tényleg ennyire hülye vagy fiam?? MEgjártad már a Mea Culpát?? Mert illene már. Amit ebben a topikban elkövettél, azt egy normális ember nem tudná. Megvolt az agymosás ott jobboldalt rendesen, ugye??