Hát igazából nem gond a gitározás, miután egyszer meghallgattam a rádióban, utána azonnal nyomtam a főriffet, de ami miatt a kotta kéne, az, hogy pontosan meg akarom tanulni a kiállásokban lévő muted-string scratch-eket (fogalmam sincs, hogy fordították) szoval azokat a ritmus dolgokat.
De az is jó lenne, ha mp3-ban letölthető lenne vhol..
Amugy megnéztem az oldalukat, egész szinvonalas...
Ami meg a washburnt illeti:
Az Eldorádó vásárolta fel az egész magyarországi készletet, szal keresd a ferenc körúton, vagy a westendben (inkább a westendben, mert a ferenc köruti eldorádó vezetője egy pénzéhes f@xkalap...)
Ismereteim szerint nincsenek a neten R&Á kották, legalábbis én 3 hónapos kutatómunka során nem bukkantam rá sehol, pedig napi 5-6 órákat lógtam rajta. Nem tudom hogy állsz a gitározással, de szerintem jó pár dalt füllel is le lehet szedni, ha foglalkozik vele egy kicsit az ember. Nekem legalábbis sikerült, annak ellenére, hogy most csak egy elektroakusztikus WASHBURN gitárom van(nemrég adtam el egy Fender telét). Ha véletlenül hozzájutnék valamihez, ígérem, hogy szólni fogok neked. Te meg, ha tudsz olyan őrültet, aki eladja az N4, vagy N2-esét, akkor valahogy jelezd!
Addig is hallgass sok R&Á dalt (na meg Nuno Bettencourt-öt)!
üdv!
És hova írok nekik személyes mélt...
Vagyezt megtalálom az oldalukon?
Megnézem...
Hátha tudnátok tőlük kérni kottákat (esetlek eredeti kézirat, dedikálva:)) azt nagyon megköszönném. Vagy ha hírt adnátok rólam: elmondom miért ( ez egy humoros story- jajj mostmár jan.1.után ki kell írnom ugyanekkorában magyarul is...:)- szóval törpénet lex, bár közvetlenül nem kapcsolódik a topic témájához, de mindenképp tanulságos...)
Szal a történt egyszer (réges, régen, egy messzi-messzi galaxisban), hogy a HoliWoodoo zenekar gitárosa beírt a topicomba (Gitármánia), hogy gitárost keresnek, mire én félig-meddig humoros felhanggal, műfelháborodva beírtam, hogy ilyen drogozást népszerűsítő zenekar ("micsoda éjszaka volt....") gitárosa húzzon a topicomból a rákba, csaképpen elfelejtettem kitenni a szmájlit (gondoltam IQ-ból veszi a lapot, de nem), mire ő besértődött, és egy haverom mesélte (egyébként Jehovaszóda a fórumon), aki egykor vette axem a Wanted magazint, hogy egy Holiwoodo interjúban megemlítették a hozzászólásomat, hogy az együttesről ilyen visszajelzések is érkeztek...
Szóval amióta sztár lettem... őőő. bocsánat: csillag...hogy a wantedmagazinban rólam szól az interjú szóval odafigyelek, hogy miket mondok, és kinek... jaéshogy kinek adom meg a mobiltelefon...őőő... elnézést: hordozható távbeszélőkészülék-számomat :))))
Éljen az új nyelvtörvény, és puszi mindenkinek...
(Én nem érzem magam sztárnak...)
:)))
Az Ádám a legutóbbi kérdezz! linkben a www.royesadam.hu-n azt írta, hogy hamarosan feltesznek a honlapjukra kottákat. Talán ott tudnál utána érdeklődni ennek. De ha ez megnyugtat, akkor jan. 17-én meg tudjuk tőlük kérdezni, és talán (ha jó hangulatban vannak) adnak nekünk párat. :)))
Nézz utána (írj nekik személyes e-mailt), mi is próbálkozunk. Ha jutottunk vmire, megírjuk a topicban.
Egyelőre ennyit tudunk ígérni.
Addig is hallgassatok minél több R&Á-t!!!! :)))
Xal én nem vagyok nagy R&Á fan, viszont az órám másképp jár c. dal eléggé rendben van, (ha azt mondom, Washburn N2-esem van (gitár), akkor az avatottabbak már tudják is, hogy miért tetszik), és érdekelne, hogy aki gitározik közületek, tud- é e kottát, ami hozzáférhető neten, vagy valahol (lényeg, hogy ne kelljen rá kib@xni tizezer Ft-okat-amilyen árban manapság a kották vannak)
Elég valószínűtlen, hogy mint nem trú fan találok valamit, minthogy magyar zenekaroknak kissebb problémájuk is nagyobb annál, hogy a netre tegyék fel kottáikat, a rajongók meg lusták hozzá, vixont ti biztos jobban benne vagytok az együttessel kapcs infókban, és gondoltam vki tud segíteni. (vagy esetleg mp3-ban átküldené emilben, hogy fülre leszedjem...)
Napááá:
Na, aki volt a 25-i Old Mans-es buliban, az tudja miről beszélek: nagggyon ott volt a banda, bár Roy hangszál-gyulladás gyanús hangja kiérezhetős volt, de amúgy is kezd Charlie-s lenni a sok viszki-cigitől! :)) Na, ha ezt elolvassa, biztos tépi majd a haját! (nem igazán szívlelik az említett énekest, és akkor még finom voltam!)
Aki meg nem volt ott, az sokat veszített - szerintem!
k751225: utólag is boldog szülinapot!
De ha meg nem haragszol, azért 27 évesen én már nem tudnék így ismeretlenül rajongani vkiért! De persze mások vagyunk mindannyian... Ezt amit érzel én is átéltem, még amikor 20 éves voltam (amúgy egyidősek vagyunk pont, pár hónap csak a difi), szóval nekem kicsit fura amiket írsz!
Amúgy szerintem Ádám pont az ilyen szitukat utálja a legjobban! Nála ez a közeledés biztosan nem fog célba érni! Ugyanis ahogy Anu is írta, ő nem az a könnyen barátkozó tipus mint az összes többi srác a bandában! Szerintem Roy-jal sokkal könnyebb dolgod lenne! Ő nagyon kommunikatív és közlékeny! Ádám nehezen nyílik meg, szinte csak olyanokkal beszél(get), akiket már ezer éve ismer. Azért mi már pár éve ismerjük a fiúkat, tehát az arcunkat biztos ismeri már, és még talán 1 szót sem váltottunk Ádámmal! Pedig jópár estét mulattunk át együtt!
Tehát szerintem próbáld kerülni a nyilvánosságot! Írj neki személyesen egy levelet, hagyományosan postai úton. Amit csak ő fog elolvasni!
Vagy gyere el egy koncertre, és bemutatunk egy pár embernek! Ha neked tényleg fontos, szívesen segítünk, nehogymár rajtunk múljon! :)))
Ja, és remélem azért nem bántottalak meg, csak őszinte voltam!
Elárulok egy még nem publikus dolgot, de hát részesüljenek már vmi pluszban akik olvassák e topicot!
Szóval a következő klip a Boldogság egyszerű c. nótából lesz, ami szerény véleményem szerint kitűnő választás, zseniálisat alkotott Roy papa! :))
Ők szoktak az Alcatrazban játszani. Egyszer lemegyek megnézni őket.
Én csak a Jazzpressiont szoktam megnézni. Az ő zenéjüket nagyon csípem.
(meg az énekest is) :)))))))
Amúgy a fogyaszthatóbb jazz zenét én is szeretem.
Igen, jóban vagyunk a zenekarral, de Ádámmal nem nagyon szoktunk dumálni, pont azért, mert ilyen visszahúzódó. A többiek nagyon közvetlenek, és mindig odajönnek hozzánk koncert előtt, után dumálni. Ádám nem szokta keresni a mi társaságunkat. Ő inkább a bandával szokott lenni, meg már régről ismert arcokkal. Meg általában siet haza a kisfiához.
Hogy van -e barátnője, azt nem tudom.
Ha levelet akarsz neki írni, írj a www.royesadam.hu-n lévő levelezőlistába. Az ottani leveleket mindig elolvassák (néha elég komoly késéssel ugyan), és válaszolnak az arra érdemes sorokra.
A 25-i koncert nagyon állat volt. Utána még jó sokáig maradtak a fiúk bulizni.
Ha közelebb akarsz kerülni Ádámhoz, talán próbálj meg haverkodni a zenekar többi tagjával. Nem tudok jobbat.
Egyet szeretnék kérdezni (remélem nem bántalak meg). Ha nem ismered személyesen, mit szeretsz benne? Vagy ez csak puszta vonzalom?
Sziasztok! Ahogy olvasom, Ti eléggé ismeritek a fiúkat. Tudom, hogy egy vagyok a több...-ból, de szeretnék tanácsot kérni Tőletek, vagy akár magától Ádámtól, ha esetleg Ő is olvassa soraimat.
Annyi a lényeg, hogy én is úgy érzem, hogy őrületesen tetszik nekem az Ádám és az a baj, hogy ez a kis visszahúzódása is csak még jobban vonz hozzá. Nem vagyok egy rajongó típusú lányka, aki koncert után odamenne gratulálni és stb., inkább csak a háttérben meghúzódva élvezem a gitárjátékát, de ugyanakkor annyira de annyira szeretnék kicsit közelebb kerülni hozzá. Hogyan lehetséges ez? Azt sem tudom, hogy, sőt bizti van komoly barátnője vagy szerelme. Szerintetek mit lehet tenni? Ádám! Milyen jelet adsz annak a lánynak aki esetleg Neked is tetszik picit? Bocs, hogy ilyen butaságokkal traktálom ezen fórumot, de jelen pillanatban nagyon nagyon fontos nekem, hisz nem mindennapi vonzalmat érzek, azt hiszem :-))). Kérlek, ha időtök engedi véleményezzetek!
Sőt Ádám! Mégha megmosolygod is a dolgot: titkos randit javaslok :-))). Sajna én most elutazom és nem lehetek ott 25-én az Old man's-ben, pedig szép szülinapi ajándék volna ha nekem játszanátok egy kedves számot. Mivel ott nem leszek: várom egy mailedet. :-))))))))))
Sziasztok, Szia:-) Kiss Szilvia
Mi volt a Jazz-zenekar neve? Nem emlékszel rá véletlenül? Ugyanis én a jezz zenét is szeretem.
Többek között. Meg a United-ot, meg Ákost, stb.
Ha emlékszel rá, írd meg, hátha ismerem a zenéjüket.
Köszi
Mi a New Orleans-ben voltunk és a Rolling Rockban. Kár, hogy nem a Roy&Ádám játszott, hanem valami jazz zenekar.
Szerintem kicsit még ismeretlen a "nagyközönség" előtt, hogy létezik ez a topic. Ennek kell egy kis idő, na meg egy kis reklám is. :)
Talán jövőre tényleg beindul és több hozzászólás lesz.
Itt vannak! :))
Biztos azért ez a nagy hallgatás, mert mindenkinél most vannak a céges karácsonyi bulik és mindenki fáradt. :)
Én is csak 2 órát aludtam tegnap óta, de "az én órám másképp jár" :)
Az előtérben csinálta, igen. De nem a Szabi rakta a fejére a hamutartót, hanem a Fácán. :))) És majdnem ránkborította a játékautomatát is.
És akkor hajnalban volt az amikor a Szabi tepertős pogácsát evett Univer majonézzel, mert hogy az csak úgy jó és pontban hajnali fél 5-kor.
Milyen jó bulik voltak azok...
Dec 21-én lesz RésÁ karácsonyi koncert. Addigra már össze lesz vágva a filmem, úgyhogy elviszem nekik megmutatni.
Emlékszem!!! Húú, mit röhögtünk össze?! :)))
"Volt egyszer egy öltöző!" - na az is szép volt!
Azt a táncot hol tanította? Ott az előtérben, vagy hol, ugye? Ahol az Erdei Andrissal is beszélgettünk. Meg akkor ültem a Roy-jal a lépcsőn és majdnem ránk esett a Szabi a hamutartóval a fején! :))))
Nem tudom emlékszel -e, de egyszer a Fészekben nekünk előadta ezt a Szabi. Be volt nyomva, és még táncolt is hozzá. Meg is tanította nekünk azt a táncot. :)))))
Az én toplistám:
1. Eleven
2. Csak egy pillanat
3. Túl forró
4. Az én órám másképp jár
5. Feketén a hófehér
6. Mr. Tökéletes
7. Édesem
Egyelőre ezek jutottak eszembe. De biztos van még amit szeretek!
Meg is van!
8. Mi lesz...? (asszem ez a címe. A refrénje ez: Mi lesz ha egyszer lehallgatják a telefonom...)
9. A bőröm alatt is pénz van
Nem csinálunk egy top listát abból, hogy kinek mik a kedvenc számai?
Kezdem én, hátha kedvet kaptok ti is hozzá! :)
1. Trambulin
2. Mondd el
3. Zsebemben a holnap
4. Eleven
5. Mr. Tökéletes
6. Túl forró
7. Az én órám másképp jár
8. Feketén a hófehér
9. Édesem
10.Gyanús sláger
Az új lemezről még nincs kialakult kép, de folyamatosan hallgatom, a Pengék és halak pl. baromi jó! A Cowboys in the town pedig irtó vicces, szinte látom közben a hülye Joker Szabi fejét, ahogy marháskodik! :))
Láttátok reggel a Lazacban őket? Elég álmos fejük volt!
Milyen számokat nyomtak? Lemaradtam róluk, csak a riportot láttam.