Minden az iPodról, egy kivétellel, légyszi ne kérdezd meg, hogy:"az iPodra Intézővel másolt zenét le tudom játszani?"
Mert a válasz: NEM. Az iPodra csak megfelelő szoftverrel, leginkább a hozzá tartozó iTunes használatával tudsz zenét másolni úgy, hogy le is tudd vele játszani.
Ha ráfér, akkor igazad van persze. De ahhoz hogy a flac vagy normál minőségü mp3 közötti a különbség hallható legyen, ahhoz rendes fülhallgató/fejhallgató/stb kell, az ipod sajátja messze kevés ahhoz.
Most biztosan magamra vonom az autó hifi-sek haragját, de autóban meg végképp fölösleges - az ottani egyéb zajok mellett ne fogod hallani a különbséget.
Flac-ot egyébként azt hiszem fel lehet pakolni az ipodra, de ahhoz alaposan meg kell hackelni
Van egy csomó zeném flac-ban, és ha már fér rá (80gb), és adott a lehetőség, akkor minek tömörítsem.(?) Ebben az esetben mindegy, hogy mp3-ba, vagy alac-ba konvertálom.
Nagyon nagy szükségem lenne a segítségetekre.Nekem egy rózsaszín ipod nanom van, még két éve vettem.Eddig jó volt.De kb egy hete mikor frissítettem az itunes-t akk már régebbi verzóban sem voltak rajta a számok amik az ipodomra raktam pedig nem töröltem ki.Letöltöttem az új verziót erre pedig hiába rakmon fel a dalokat az ipodomra nem szinkronizálja,érzékeli,de be sincs állítva a szinkronizálás és mikor beállítom akkor elkezdi szinkronizálni de rögtön abba is hagyja és azt írja ki h nem lehet szinkronizálni mert nem találja a megfelelő dokumentumokat.(Van még egy ipod is az nem az enyém de az jó az új itunes-al is)Segítsetek kérlek mert nem tudom mit csináljak vele!Köszi:)
Lehet, hogy bután "hangzott" a kérdés, bocsi, ha ezzel álmatlan éjszakát okoztam bárkinek is! Én kérek elnézést!
Egyébként gyakran találkozok olyan hívatkozással, hogy ipod-on a lejátszható losless formátumot flac-nak hívják,pedigazalacezekszerint.
Vettem egy iPod classic "video"-t (állítólag ez a neve, 5,5 gen.) és olyan problémám akadt, hogy az itunes-al nem lehet losless (.flac) fájlokat rátölteni. Pedig leginkább ezért vettem meg :( Ez valami szoftveres beállítás kérdése, vagy ez a készülék tényleg nem tudja lejátszani ezt a formátumot? Az mp3 gond nélkül megy.
sziasztok - egy kéréssel zavarok. Kaptam 5 (nekem fontos) dalt, de m4p formátumban, és szeretnék belőle mp3-at csinálni, de nem megy. Nem küldhetném el valakinek aki - ha tudja - átfordítja nekem és visszaküldi (ha lehet ilyet kérni...)
Próbáltam én is letölteni átalakítókat, de az egyik beakadt és nem installálódott, a másik hatalmas méretű lett és a legeslegvégén hiányolt még valamit MAJD összeesett, stb stb. Próbálkoznék én még, de tényleg csak 5 számról van szó, és már így is egy csomó időt küzdöttem vele, és a gépem tele maradék ikonokkal meg ezzel-azzal.
Ha az átalakítóra van valami egyszerű, gyors javaslatotok, azt is megköszönöm, lehet hogy elsőre pont a legszerencsétlenebbekbe szaladtam bele, de tényleg csak 5 szám, hátha egyszerűbb ha Hozzátok fordulok a konvertálás kérésével. Lehet ilyet?
Továbbá azt vettem még észre, hogy azoknál az albumoknál nem akarja berakni a képet, amelyek teljes albumok. Amikor 1-2 szám van egy albumon csak, akkor szinte mindig beteszi. Nem értem...
Köszi a segítségedet. Ezzel már közelebb jutottam, de még mindig nem teljesen jó a dolog. Valamelyik albumhoz enged képet rakni, valamelyikhez nem. Van valami felkiáltójel a számok mellett. Talán azzal lehet összefüggésben, de nem tudom. Ha valamit tudsz ezzel is kezdeni és segíteni nekem, azt nagyon megköszönném. :)
En ugy csinalom, hogy elobb az internetrol lementem az album boritot egy jpg-be. Az itune-ban kijelolom az albumot, ekkor a bal also sarokban lenne a borito ami most ures. Atmegyek a bongeszobe, megfogom a kepet, rahuzom az egerrel a toolbaron az itunes ikonra. Ekkor az itunes lesz az aktiv program. Tovabbra is nyomva tartva az egergombot odahuzom a bal also sarokba a borito helyere.
Remélem tud valaki segíteni nekem. Vettem nemrég egy 5. generációs ipodot. És rájöttem, hogy filmet és zenét, hogy tudok rárakni, viszont lenne egy problémám vele. A zenék albumaihoz nem tudok hozzárendelni képet. Próbálkoztam én itt mindennel. Get info-ban megváltoztatni a képet, amit oké után nem változtat meg az ITunes. Olvastam fórumokon, hogy valami trükkös programmal csinálta valaki, ami nekem nem jött be, mert így nem lehet szerintem. Acountolni nem szeretnék, ha egy mód van rá és elfogytam az ötletekből. Valaki segítesen. Előre is köszi!
Én is próbáltam használni, de az ipod scrobblingot szinte sosem sikerült beizzítani. Aztán kiderült, hogy a háttérben felzabálja a program az erőforrásokat, ment a kukába....
Ilyen nekem is volt, én újratalapítettem az Itunes-t és utána jó volt. Szerintem próbáld meg ezt te is. Csak elötte mentsd el a cuccaid a mappájából hogy újra tudd majd szinkronizálni. Egy próbát megér.