Azért, mert a NAT és a kitűzött cél - legyen az érettségi belépő az egyetemre - feloldhatatlan ellentmondás feszült, és a NAT segítségével sikerült elérni azt is, hogy az iskolaváltás kvázi lehetetlenné vált.
Szykla kolléga örülhetett ugyan a Sulinetnek, de azért jó lett volna az is, hogy amire van gép az oskolában, addigra van már tartalom is a Sulinet szerverén. Nomármost, ez az, ami csak mostanra kezdett lenni, hála a most távozó OM-irányításnak.
Engem pl. nem nyugtat meg, mert '94-ben is úgy kezdodott, hogy Jánosi volt azállamtitkár Fodor mellett... A legnagyobbbaj azmégiscsak az, hogy az oktatásügyben az előző négy évben nem Fodor, majd Magyar elképzelései valósultak meg (nekik olyan nem nagyon volt), hanem Horn Gáboréi. A Fidesz kezdhet reménykedni.
Nézd, az én hozzászólásom fölötte áll a tiédnek...
Íme:
"...mai magyar valóságtól teljesen elrugaszkodott, amolyan internacionalista vagy legalábbis a nemzeti történelmi hagyományokat félredobni igyekvő, a másságot és a globalizációt mindenek fölé helyező világnézet. "
No most: ez közönséges ostobaság, még csak vitára sem érdemes. Miépes körökben szajkózzák.
És van még ehhez hasonló.
Miért kell ostobaságokat írni, mikor komolyan is lehet fenntartásokat megfogalmazni?
Lehet, nem is értesz a témához?
Kedves Figyelő, nem szokásom ilyen szinvonalú hozzászólásokra válaszolni, de rokoni és baráti kapcsolataim révén a témával elég sokszor találkozom és tisztában vagyok néhány dologgal.
De ha valami nem tetszik nyugodtan érvelhetsz és cáfolhatsz.
A koalíciós tárgyalásokon az SZDSZ kijelentette, hogy ha nem kapják meg az oktatási tárcát, és Magyar Bálint nem lesz oktatási miniszter, akkor alakítson kisebbségi kormányt az MSZP, mert ők nem lépnek be a koalícióba.
Az MSZP felsőoktatási és tudományos tagozata kétségbeesetten tiltakozik, vidékről is tömegével érkeznek a Magyar Bálint ellenes faxok és E-mailek a Köztársaság térre.
Hillernek felkínálták az államtitkárságot, de még nem döntött, amúgy teljesen maga alatt van.
Jól tudja, hogy ha elvállalja, akkor Magyar és sleppje ugyanúgy el fog bánni vele, mint annak idején Jánosival.
Az MSZP most megihatja annak a levét, hogy egy "pártonkívüli" kommunistát tett meg miniszterelnök-jelöltjévé. Az új kormányban a jelen állás szerint több lesz az SZDSZ-tag, mint az MSZP-s.
a minőségi bérpótlékot nem rátermettség alapjéán adták, hanem jobb esetben szociális alapon , rosszabb esetben a diri lieblingjei(nek). Amiwel aztan szepen wisszatermeltek a '89 elotti kiemelkedo feudalis wiszonyokat... (Bar ahhoz mar a bokros csomag is lyo inditas wolt.)
Szykla! Sokan, beleértve jómagamat, azért félünk egy SZDSZ-es oktatási minisztertől, mert ismerjük az SZDSZ liberálisnak mondott oktatási-kultúrális alaptéziseit, és ezt 4 évig meg is tapasztalhattuk. Ez a liberalizmusnak mondott valami számomra a mai magyar valóságtól teljesen elrugaszkodott, amolyan internacionalista vagy legalábbis a nemzeti történelmi hagyományokat félredobni igyekvő, a másságot és a globalizációt mindenek fölé helyező világnézet.
Igyekszik majmolni a liberálisnak mondott, de meglehetősen alacsony szinvonalú tengerentúli oktatási rendszert, ahol lassan már a diák kérdezi ki a tanárt, hogy készült-e az órájára.
Ezt erőltetni lehet, de a magyar hagyományoktól abszolút idegen, és mást nem lehet elérni vele, csak szinvonalesést.
Az oktatás igenis stratégiai ágazat, és a magyar oktatásügy nagyon jó minőségben teljesít a hagyományos keretei között, csak nézzük meg a különböző nemzetközi versenyeken elért eredményeinket. Az szdsz-es libaralizmus többek között ezt is veszélyezteti.
És amit konkrétan hallottunk tőlük, hogy a magyar ifjúság túlzottan nacionalista és ez ellen tenni kell, az egyenesen ijesztő. Emlékezz vissza, 94-98 között voltak olyan tervek, hogy a történelmet mint érettségi tantárgyat eltörlik. Egy olyan tárgyat ami az általános műveltség egyik alapja.
Nem ismerem máshol milyen a helyzet, de kétlem hogy van egy olyan európai ország is ahol a történelemtanítást nem az egyik fontos oktatásügyi alapkérdésként kezelnék. De az szdsz szerint, ha valaki tüzetesen megismeri az országa múltját az a nacionalizmus csírája.
SZVSZ az oktatásügyet tekintve az MSZP sokkal közelebb áll a FIDESZ-hez mint az szdsz-hez, ezért reménykedtem, hogy tényleg megtartják maguknak.
- Puha drogok engedélyezése; Korományváltó barátom! Mit fogsz érezni, amikor a 14-16 éves gyereked hazajön az iskolából, és büszkén újságolja, hogy Apa, ofön kipróbáltuk a puha drogokat.
- Devianciák terjesztése a iskolákban; Homoszexuális és leszbikus csoportok járják majd az iskolákat, magyarázzák és fogadtatják el a természetellenes tanokat.
- Liberalizmus terebélyesedése; Most is sírva jön ki (tapasztalatból) a tanár az óráról, mert abszolút kezelhetetlenek a diákok. És az erfurti trgédia szele is itt lengedezik.
- Multikultúra; Múzeum helyett lesz plázalátogatás, szináz, hangverseny helyett performance.
- NAT; Ide nem is írok, mert ezt csak érezni lehet, magyarázni nem.
Amit hallottam Magyar bálin miniszterségéről, tényleg azt bizonyítja, hogy nem volt rossz. A kultúrpolitikáját már többen kritizálják. Pedagógusok inkább amiatt voltak idegesek, hogy a minőségi bérpótlékot nem rátermettség alapjéán adták, hanem jobb esetben szociális alapon , rosszabb esetben a diri lieblingjei. Persze ez nem biztos, hogy a miniszter hibája. Ugyanakkor - szintén pedagógus ismerőseim - inkább örültek, amikor a fidesz eltörölte a NAT-ot. Mivel nem vagyok szakmabeli,nem tudom, hogy azért, mert sz@r volt, vagy mert nagy követelményeket támasztott velük szemben.
Sulinet bevezetése az iskolánkban (internetezési lehetőség számomra is), minőségi bérpótlék, liberális oktatáspolitika, jó közérzet, jó hangulatú szakmai tanácskozásokon való részvétel.
Nem mellékes, hogy az ő idejében lett a másoddiplomám szerzése anyagilag is kedvező számomra. (Előtte magam fizettem az utazást, szállást, stb., az ő minisztersége alatt ezt is visszatérítették.)
Aztán jött Pokorni. Sulinet visszafejlesztése, minőségi pótlék megszűnése, idióta NAT bevezetése, minőségbiztosítási tanfolyam, ahol csupán annyit tudtunk meg, hogy az a minőség, ha alkalmazkodunk a vevők igényeihez, augusztusi tanévkezdés, a vasárnap őszi szünetként való elszámolása, hazug fizetésemelés kötelező óraszám emeléssel, számítógép pályázati lehetőség, de csak ha meghatározatlan mennyiségű ingyenmunkát vállalok otthon a saját telefon- és villanyszámlámra hétvégén, na kösz...
Röviden ennyi, most mennem kell.
Talán Magyar Bálint minisztersége alatt megérem azt is, hogy számítástechnika tanár létemre nekem is lesz otthon is internetezési lehetőségem normális feltételek mellett...
Gimnáziumi tanár vagyok. Magyar Bálintot tartom az eddigi legjobb oktatási miniszternek, nagyon örülnék, ha ismét ő lenne az.
Négy éve a Fideszre szavaztam, de épp Pokorni Zoltán műkődése döbbentett rá, hogy óriásit tévedtem. (Lásd a Pokorni úr mindenkit hülyének néz? c. topicom.) Azóta rájöttem, hogy a fideszesek mind egyformák. Istennek hála, hogy megbuktak! :-)
Hillert hallottam egy választások előtti vitaműsorban, szimpatikus volt, azt se bánnám, ha ő lenne az új miniszter, de azért Magyar Bálintnak örülnék legjobban. Nagyon remélem, hogy benne most sem fogok csalódni.
Szykla
Már a topic címe megadja a választ. Magyar remegett azért, hogy visszakapja az oktatásügyet, és elég nagy befolyása van a pártjában. Persze a Szadi akkor lenne igazán érdekérvényesítő (zsaroló) pozícióban, ha a Fidesz felé is nyitva lenne a koala, de azt a gesztust meg tenniük Kovácséknak.
Fodor nem meleg. (Ha igen, akkor is lehetett volna jó miniszter, de sz@r volt.) Pulya Frigyes pedig még az akkori garnitúrában is az egy hihetetlenül sötét bunkónak számított, Magyarról -akár szereti valaki akár nem - ez nem mondható el.
Én senkit nem neveztem kommunistának. Az Mszp egyes vezetőit hivtam exkomcsinak, de ez igaz.
De számomra a bal: Maszop, Szadesz, Centrum, Munkáspárt
A jobb: Fidesz, Mdf, Miép, a kisgazda pártok
Hehe, teccik, ahogy a balosok hisztiznek a saját pártjuk ellen:-)))
Szvsz ne hisztizzetek, nincs erkölcsi alapotok rá. Megszavaztátok őket, tehát ezt akartátok. Megérdemlitek...