Remekül kezdte a francia bajnokságot az AJ Auxerre együttese, hiszen a csapat az első fordulóban idegenben nyert 5-0-ra a Stade Rennes ellen. A mérkőzés hőse a vendégek csatára, Djibril Cissé volt, aki egymaga négy gólt jegyzett, és ezzel már az első forduló után tetemes előnyt szerzett a góllövőlistán.
Fotó: Reuters
Cissé négyet vágott kezdésként
Cissé Arles-ban született 1981. augusztus 12-én, első és eddigi egyetlen klubja az AJ Auxerre. A magas termetű, jó testfelépítésű játékos remek képességeire hamar felfigyeltek, és Guy Roux egy mérkőzés erejéig már az 1998-99-es szezonban felvitte őt az első csapathoz. Cissé 1999. március 20-án, a Paris Saint-Germain ellen mutatkozhatott be a francia élvonalban, 13 percet kapott a bizonyításra. Abban a szezonban pontosan kétszer annyi találkozón léphetett pályára, mint előzőleg, azonban továbbra is csak az utolsó percekre vetették be, így gólt nem tudott szerezni.
A múlt nyáron aztán az a Daniel Rolland lett az Auxerre vezetőedzője, aki korábban az utánpótláscsapatnál Cissé trénere volt, és sokkal jobban bízott benne. Ennek igen hamar meg is lett az eredménye, hiszen bár a második fordulóban Rolland csak az utolsó hat percre cserélte be a Metz ellen, Cissének ez is elég volt ahhoz, hogy megszerezze első élvonalbeli találatát. A következő játéknapon már kezdő volt, és az ötödik körben a Saint-Etienne ellen megint betalált. Ezt egy hosszabb szünet követte, nemcsak a gólok, hanem a mérkőzések terén is, mivel az Auxerre leigazolta a szenegáli Khalilou Fadigát. Neki azonban nem nagyon ment a játék, és így Cissé megint lehetőséget kapott, amivel élni is tudott: gólt szerzett az FC Nantes, a Guingamp ellen, nem is beszélve a PSG elleni kupameccsen elért duplájáról. A bajnokság végére így már stabil kezdő ember lett, és meg is hálálta a bizalmat, végül hét találatosként zárta a pontvadászatot. A nyáron sem kapott sok pihenőt, hiszen az argentínai U20-világbajnokságon volt jelenése, és bár a franciák már a legjobb négy közé kerülésért kiestek a házigazdák ellen, Cissére nem lehetett panasz, ugyanis csapata legjobbja volt, és összesen öt gólt szerzett. Úgy látszik, jó formája a bajnokságra is megmaradt...
Cisse a legjobb csatár a mostani Franci bajnokságban veri Pauletát,de Kluivertet azért nem!
Egyszóval fiatal csapat sok erővel Kapo,Fadiga.Cisse,Cisse!
Amúgy milyen nemzetiségű Cisse NO#9?