Hehe, hát az nem én leszek, aki jobban emlékszik rá, mert össz. egyszer láttam a filmet (nálad), akkor is belealudtam :) Na, persze nem azért, hogy annyira unalmas lett volna a film, csak fáradt voltam.
Egyébként éppen vasárnap előszedtem a naplókat, hogy folytatom, de jaj, hát úgy rám jött a fáradság, hogy nem sokra jutottam vele. Úgy látszik, én mostanában mindenen elalszom :)
Volt itt szó arról korábban, hogy hogyan/milyen (szöveg)környezetben, hol említik SP-t. Eszembe jutott, hogy a Harcosok klubjában mondanak valamit, ami úgy kezdődik, hogy "A tibeti filozófia és Sylvia Plath szerint". A folytatásra nem emlékszem. Ha akad valaki, aki esetleg kívülről fújja a filmet, segíthetne:)
Udvozlet!
Nos, en is Plath-parti vagyok, mert az Uvegburat pont a legjobbkor olvastam, akkor, amikor minden egyes `tunet`-nel vagy `allomas`-nal a sajat gondjaimat es viselkedesemet veltem felfedezni, ez persze egy bizonyos pontig ment csak, mert az ember, ha mentalis betegsegekrol olvas, netalantan tanul, ohatatlan, hogy magan is kezdi diagnosztizalni az adott `korsag`-ot.
Nekem az a konyv akkor kotelezo olvasmany volt, ket nap alatt befaltam, es nagyon tetszett.
Nekem a Zabhegyezo remlett fol itt-ott, nemcsak a stilus, hanem az esemenyek es a `fohos` onkepe miatt is.
By the way, én is távolságtartónak ítéltem meg a könyvet. 17 évesen egész másnak tűnt. Van egy olyan tippem, hogy ezt a könyvet nem nagyon éreztheti az, aki nem esett át olyasmin, amin Esther. Azt hiszem enélkül nehéz átérezni, milyen félelmetes, hogy valami ok nélkül jön, ugyanúgy megy is el, és nem érted miért.
Voltam már depressziós, hajlamos is vagyok rá ( tudtam, hogy ezt mondanom kellett volna, mert rákérdeztek :-) ). Szóval van fogalmam arról, miről is van itt szó, kérem. Olvastam és élveztem is már olyan könyveket, amik ilyesmivel foglalkoztak. Ez valahogy nem ad nekem sok élményt. Elolvasom, nem volt rossz, de semmi több. Jó, lehet mondani, hogy azért mondom ezt, mert nem értem a könyvet, de ugye erre én meg azt mondhatnám, hogy értem és kevésnek érzem...:-)
Na mindegy, olvasok majd verseket tőle, és esetleg majd visszatérek az Üvegbúrához.
Hát valahogy úgy, ahogy greenwood mondja. Nekem az volt furcsa ebben, hogy éppen azt "kritizálod" ebben a könyvben, ami a lényege. Vagyis te valami mást keresel benne, mint ami valójában, és épp a fölött siklasz el, amit ábrázol. Persze nem kötelező, hogy mindenki szeresse, és érezze, hogy miről szól ez a könyv... talán ezért is ismerik SP-ot olyan kevesen.
Azért ezzel a szellemi szegénységgel tudnék vitatkozni... Másrészt, ha az ember depis, akkor valóban egy szellemi 0 szinten áll, nincs dolog, ami érdekelné magán kívül. De ez nem jelenti azt, hogy valóban az.
Ez a könyv a depresszióról szól (most erősen egyszerűsítek); amikor visszamenőleg is szürke és üres lesz minden, kívül-belül, a világ, az emberek, a múlt, a jövő, te magad. Mint a villanypóznák egymás után, tudod. És hát ez az Üvegbura. Ha valaki nem élt át hasonlót, elismerem, válthat ki ilyen reakciókat, bár ez izlés kérdése is (a költői képek nevetségességén nem akarok veled vitatkozni). Ha pedig átélted, akkor az átélt élmények ijesztően pontos lenyomatát kapod, ami felkavar, talán tiltakozást és félelmet vált ki, de a maga módján mégis _szép_.
Olvass bele a versekbe, bár ezek után kétlem, hogy azok jobban bejönnének; viszont a versek mégis egy kicsit más világ...
OK, nem okoskodom tovább, ez volt az én véleményem, ha másnak is van, írja le.
Kicsit behalt mostanában a topic, úgy látom, tehát megragadom az alkalmat, hogy a topic felhozásával egyidőben megosszam veletek gondolataimat és kérdéseimet az Üvegbúrával kapcsolatban.
Nos, nem olvastam még végig, 120 oldalon vagyok túl, de valószínűleg nem fogom befejezni. Nem látok ugyanis semmi olyat benne, ami ezt indokolná. Unalmas. Egy szürke, üres emberről szól, aki nem "üressé vált", hanem mindig is üres volt. Mondjuk úgy, mint az Egy tenyér ha csattan (A. Burgess) főhőse. Szegényes körülmények között nevelkedik, szellemi szegények között él, ő maga is az. A stílus megintcsak ásítást keltő, a költői képek nevetségesek (bár ez beleillik a főhősnő, mint rossz költő szerepébe, de akkor is unalmas). Egyébként nekem bejön az ilyen minimalista próza amúgy, de ez valahogy nem... Legyetek szívesek, meséljétek el, nektek mitől jó ez a regény! Kíváncsi vagyok, miről maradok/maradtam le, és most ebben semmi gúny nincsen.
A költészetét nem ismerem, arról nem tudok nyilatkozni, majd utánaolvasok.
Annyit azért még hozzátennék ehhez az idézethez, hogy azt hiszem, hogy erre szokták mondani. Segíts magadon, s Isten is megsegít...
Vagyis hiába várt ő valakitől is segítséget, mindenki úgy vélte, hogy az első lépést neki magának kéne megtennie... de hát ez nem olyan könnyű. És asszem nem is sikerült neki :( Legalábbis véglegesen sosem sikerült neki. Csak jobb időszakai voltak.
Nem is tudom, hogy miért pont ez volt szimpatikus. De talán azért, mert ez annyira jellemző Sylviára. Ezzel az egy mondattal szinte lehetne jellemezni őt.. MInden benne van.
Az idegesség szerintem csak akkor foghatja el az embert, ha egyrészt nem tud azonosulni a könyvbeli főszereplővel, vagyis sosem élte még át azt (vagy hasonlót), amit a főhős, és (nem vaggy) nem befogadó ilyen téren, vagyis hajlandóságot sem mutat, hogy megértse... Persze egyáltalán nem kötelező. Inkább örüljön az ilyen, hogy még sosem került hasonló helyzetbe!
ZedlzDead, menjünk együtt radiátorszerelőnek! Én se tudom elolvasni a könyvet már régen, legföljebb belenézek időnként. Mert azért hiányzik, de túl sok. És vannak olyan időszakok, amikor kifejezetten veszélyes.
Viszont nagyon jó is a könyv, Sally, örülök, hogy tetszett.
River: A radiátorszerelő lelke nem hiszem, hogy szegényes, mert az idegesség szerintem teljesen természetes reakció... A "könyv mondanivalója" baromi idegesítő. Akár radiátorszerelő valaki, akár negyedikes bölcsészhallgató...
Jaj, hát szó sincs megölésről kedves Sally, csak a topikgazdának néha másfele is jár az esze... de azért nyomonkövetem az írásokat
Örülök, hogy elolvastátok az Üvegbúrát. Ez a könyv azokat is megfogja szerintem, akik nem hajlamosak a depresszióra, mert annyira kiválóan érzékelteti azt a hangulatot, hogy teljesen átérezhető. Aki viszont hajlamos a depizésre, az egy sorstársa talál benne...
A radiátorszerelő lélekvilága úgy látszik valamelyest szegényesebb, mert nem érezte át a könyv mondanivalóját... szóval kedves...jajaj hogy is hívnak, nem látom a nickedet, talán ha nem muszáj, mégse menj radiátorszerelőnek :)
Mindenesetre kellemes meglepetés volt, hogy egy radiátorszerlő is elovasta...
Én nem a gyönyörű képektől fakadtam sírva azon a könyvön, hanem a belőle áradó depressziótól...ennek ellenére imádtam, viszont azon ritka könyvek közé tartozik, amit kiválónak tartok, de képtelen vagyok újra elolvasni. Mehetek radiátorszerelőnek?
időközben kiolvastam a könyvet (és megöltem a topikot???), én őszintén szólva nem tudtam, miről szól, és hát jól eldurvult a közepétől, de tetszett, bár az ilyen depresszív gondolatok és érzések engem eddig szerencsére elkerültek, szóval nem mondhatom, hogy ismerős volt a téma, de még így is nagyon megfogott, azt hiszem, nagyon különleges könyv. mondjuk mindig is szerettem az olyan könyveket, amikről tudni, hogy önéletrajzi ihletésűek, vhogy azok érdekesebbek.
jaj, én még a topik elején voltam itt, de még csak most jutottam el odáig, hogy kezembe fogjak könyvet s.p.-tól. az üvegbúrával kezdtem, ahogy többen tanácsolták, és nagyon tetszik!!! ez a stílus vhogy teljesen lenyűgöz. lehet, hogy hüjeség, de engem updike-ra emlékeztet, ő bír még egyszerű dolgokat, nagyon hétköznapi szavakkal olyan gyönyörű képpé formálni, hogy az ember leginkább sírva fakadna. persze lehet, hogy csak nekem van ilyen érzésem, nemtom
na, a lényeg, hogy nagyon jó, és ma még volt egy vicces dolog is, mert a szobámban olvastam és közben voltak nálunk radiátor-szerelők, és az egyik megkérdezte mit olvasok, egy nagy szakállas manus, és hát gondoltam mit tudhat ő s.p.-ról, de azért megmondtam, mert jólnevelt kislány vagyok, és ismerte, sőt, olvasta is, bár leszólta, azt mondta hogy ideges lett tőle (ennyit az előítéletekről, azért mert szerelő vki, nem biztos, hogy nem olvas)
és bocs, hogy ilyen hosszú voltam, de hát lelkes vagyok, na :-)
De jó, ez az egyik kedvencem, csak magyarul nem olvashattam még, nem lehet kapni, ha jól sejtem...
"Now, I am a lake. A woman bends over me,
Searching my reaches for what she really is.
Then she turns to those liars, the candles or the moon.
I see her back, and reflect it faithfully.
She rewards me with tears and agitation of hands.
I am important to her. She comes and goes.
Each morning it is her face that replaces the darkness.
In me she has drowned a young girl, and in me an old woman
Rises toward her day after day like a terrible fish."
Én is tegnap mélyedtem bele a Naplókban - már túl a felén:) Rájöttem, hogy minden napjából (amit leír), ki lehet emelni egy mondatot, ami megadja az aznapi hangulatát. Be is jelölgettem őket, csak nincs itt a könyv.
A legjobb, amikor valami olyasmi kérdéssel indít, hogy azon gondokodik él-e, vagy élt-e valaha egyáltalán?
