Teljesen egyenesre ugyanazzal a géppel, amivel meghajlították. (Én majdnem egyenesre úgy hajlítottam vissza, hogy a végét bedugva egy 'betonvillanyfa' lyukába, a másik végénél fogva apránként erőltettem. A fele után a másik végéről kezdtem. Macerás!) /Nagyon erős, idős villás elágazású fa is jó, csak megsérti a kérgét. Cseresznye fám bánta az első kísérletet./
A stokiról érem el a legfelső polcot, mikor locsolom.
Munkámból adódóan, jobbára este-éjszaka megyek ki az üvegházba és miután elvégzem a teendőket, jól esik egy kicsit ücsörögni, kandallóban ropog a tűz, totális stressz oldás.
Nagyon fontos, hogy ne áruházban vegye az ember a hagymát mert drága és ki sem hajt, mert valamivel kezelve van. Én így jártam egy polcnyi hagymával.
A jófogáson vettem egy termelőtől méret alatti hagymát, négy nec zsákkal 2000 Foritért. Ebből kb. 1000db ment az üvegházba, amiből szinte mind hozott újhagymát.
Bocsánat nem vettem észre a kérdést, ha még érdekel:
Nagyon élveztem ezt a telet, mert a kert hiányát pótolta az üvegház.
Természetesen minden féle növényt akartam, de gyorsan rájöttem, hogy ami az uborkának jó az a salátának nem.
Így maradt a hidropóniás saláta és az orosz videókból látott, újhagyma termesztés (erre nagyon rákattantam). Az első két polcnyi hagymaszüret február másodikán volt.
Mikor ezek lementek, akkor jött a palánta nevelés.
Ezt követően még raktam be néhány tő paradicsomot, uborkát, jalapeno paprikát, de a nyári melegben csak szenvedtek.
Az aluminium váz örök életű, a polikarbonát is jó, csak kicsit drága az egész. Én a képen látható henger helyére tenném, háttal a ház falának, így tavasszal több Napot kapna.
Mielőtt hosszútávra megvenném, előbb kipróbálnám, hogy megfelelő-e a hely a tervezett növényeknek. Egyszerű lécvázból készítenék egy hasonlót fólia borítással. (1-2 év.) Ha beválik, akkor jöhet a végleges.
Nekem a házhoz csatlakozva 10 évig volt (szögvas-üveg) fűtetlen. Bevált, ezért később fűthetővé tett, hőszigetelt üvegű télikert lett. D-i fekvés.
Szeretném a véleményeteket kérni. Lehetőségem lenne a házunk mellé építendő tároló egyik végében egy kis üvegházat kialakítani. Ennek a mérete vagy 192x128cm alapterületű, ez a termék, vagy pedig a tároló méretéhez igazodva max 260x200cm alapterületű, egyedi vázas. Mellékelem képen a vázlatot, a fehér toldás lenne az üvegház. A tájolása dél-délnyugat, mellette viszont ott a házfal.
Szerintetek van ennek így értelme? Egy-két növény téli tárolására használnánk, de akár palántázásra is. Csak kérdés, megéri-e? Mit gondoltok?
A tárolót gondolom fémvázból kéne, valamilyen szendvicspanel szigeteléssel. Ha nem lesz üvegház, akkor pedig favázat gondoltam. A termék, amit linkeltem, az ér valamit? 4mm polikarbonát a fala, meg eloxált alumínium a váz.
Sziasztok! Üvegház alappal kapcsolatban lenne kérdésem. Milyen érdemes csinálni? Egy kb. 9 m2 alapterületű házról beszélünk. Azt javasolták, ahol vettük, hogy legalább 30 cm mély legyen.
Zsalukő kiöntve betonnal és ehhez rögzítve, megfelelő lehet?
Eredetileg medencetetonek keszitett , de uveghaztetonek is alkalmas aluminiumvazas polikarbonat teto elado. Ket db van, egyenkent 2,5 m x 4 m, 1 m magas. Egymas melle helyezve 5 m x 4 m. 100 E Ft. Alkukepes.
Igen, de ebben az esetben ez az alkatrész eléggé részletkérdés, ha az ember nem ért a szereléshez. Egy kis 2x3 méteres üvegházikó esetében talán túlzás is, és ajtót nyitok, nem ablakot.
Az ablak nyitása nem sokat hűt, és mivel raschel hálóval van árnyékolva, rengeteg rovar fogságba esik és elpusztul, ha kinyitom. Inkább nem nyitom ki.
"És inkább az automatizálás lenne a fontos, a vezérlés, motoros nyitással"
Az általam hirdetett alkatrész pont erre való.
Az automatikus, motorizált működéshez kell egy aktuátor, ami a motor forgó mozgását átalakítja a szellőző ablak mozgásává. Ilyen esetekben a feladat mindig a motoros meghajtás illesztése a nyílászáróhoz. Gondoskodni kell a megfelelő fordulatszámok, nyomatékok (különösen nagyobb nyíló felületek esetén fontos ez) és a mechanikus nyitő elemek megfelelő illesztéséről stb.
Az mindeneképpen megnyugtató, hogy azért vannak még, akik figyelemmel kísérik a fórum életét.
Ali-bának:
Jogos az észrevétel, én sok ilyet láttam, nekem természetes, hogy mi hogyan működik, de nem feltétlenül egyértelmű ez másoknak.
Mellékelek egy rajzot, amin talán jobban érzékelhető a működés.
(Videó is akad a témához, de közel 50 Mb a mérete, az lehet, hogy túl nagy lenne ide)
Szóval a lényeg, hogy kell egy tengely, amire ráhúzom, majd rögzítem a fogaskereket.
A tengelyt valaminek tartania kell (nevezzük csapágyazásnak) és valaminek hajtania is kell.
(A meghajtás lehet kézi, vagy motoros. A kézi meghajtás fő előnye, hogy olcsó. A motoros meghajtás az már sokkal előnyösebb, mert amellet, hogy drágább megoldás, akár automatizálható is. Felettébb hasznos, ha a szellőző akkor is nyílik/záródik szükség esetén, ha senki nincs otthon. A motoros hajtásnál az a legfőbb kihívás, hogy mindenképpen hajtóművel egybeépített lassú kimeneti fordulatú hajtás szükséges. A vezérlés legegyszerűbb esetben lehet egy időkapcsoló óra, vagy egy termosztát.)
A fogaskerékre ráteszem a fogas ívet, ami a fogaskerék forgatásakor előre/hátra irányuló mozgást végez. A fogasív egyik vége a kinyitandó nyílászáróhoz kapcsolódik, míg a másik vége szabadon mozog. Azért, hogy a fogasív ne ugorhasson le a fogaskerékről kell egy kengyel, ami összetartja a fogaskereket, meg a hozzá kapcsolódó fogas ívet úgy, hogy közben akadálytalanul mozoghassanak egymáson.
Röviden ennyi.
Illetve még annyi, hogy nem csak ablak, hanem ajtó nyitása is megoldható vele.
Én meg nem látom a működési módszert. A fogaskerékbe kell valami hajtókart valahogy beleszerelni, aztán tekerni? Azt a kengyelt meg mire kell rászerelni? Gondolom az ablak /keret/ a fogasív valamelyik végén van. Egy kép, vagy pláne videó a működő állapotról sokat segítene.
Nekem olyan helyen van az üvegházam, hogy télen sok napot kap, de nyáron a déli órákban árnyékot - elég ha kinyitom az ajtaját ilyen melegekben, még a két nyitható ablakot sem szoktam :) ..
Talán az itt olvasók közül keveseknek van ekkora üvegháza vagy fóliája.
Nekem is csak egy pici üvegházam van, ahol az ajtót nyitogatom, ahhoz ez nem jó. És inkább az automatizálás lenne a fontos, a vezérlés, motoros nyitással, ha jobban el akarnék mélyedni a tökéletesítésben. Ha korán megyek el otthonról, ez tavasszal gond.