Időközben kiderült, hogy Kata és Zui nemcsak a VB (17 éveseknek) miatt lesz távol 1 hónapra (és gondolom a felkészülési meccsekre), hanem a 18-as válogatott keretnek is tagjai és máris utaznak egy tornára. (Persze a 19 év alattiaknak keretébe is be fognak kerülni.)
Ha az MTK ezt megcsinálja azaz engedi, megválaszthatjuk a legnagyobb luzernak. Eddig is annak tartottam, de most pecsét is kerül az elismerésre. Persze a Honvéd szurkolókkal és az MLSZ-vel együttérzünk. (Jóllehet az UEFA döntése, hogy a zöld gyepen
dőlt el a továbbjutás és nem a zöld asztalnál, teljesen korrekt. Az más kérdés, hogy még erősebb büntetéssel kellett volna sújtani a Craiovát - +pénz + üres stadion)
Szép eredmény. Zui előtt le a kalappal. Azt hiszem, hogy Mezeitől kapta a nagyszerű labdát az első gólnál. De ehhez el kellett indulnia. Úgy tűnik, hogy ennek acsapatnak nagy erénye a sok, lendületes mozgás és a kondíció is
megvan hozzá. Ha a védelem is felnő, akkor lesz lehetőség küzdeni a feljutásért. Érdekes lesz a helyzet, amikor Zui és Kata 1 hónapra eltávozik a VB miatt. (Persze a jó MLSz engedélyezi, hogy halasszunk á la FTC. )
Ma a jó formában játszó, eredményes Doroggal lesz meccsünk. Kíváncsi vagyok, hogy egy esetleges (remélt) Pintér Baki kettőssel rendbe jön-e a védelmünk.
Idő kellett, hogy szembesítsem magam a valósággal. Azt hittem, hogy reményünk van egy kiélezett bajnokságban visszakerülnünk oda, ahová jussunk van. Azt hittem, hogy 2-3 nagyon tehetséges fiatal mellett rutinos, elszánt, koncentrált
érett játékosokat szerepeltetünk. Azt hittem, hogy bár minden bizonnyal Bese nagyon tehetséges , idén már nem ő áll a kapuban. Most már tudom, hogy a középmezőny lehet a cél. Kiábrándító volt a védelem, kiemelten Katona. Kiábrándító volt
Bognár, Lencse, Vass játéka. A fiatalok rendben voltak, csak ők MÉG nem világmegváltók és túl sokan voltak. (Persze, ha az idősebbek így játszanak, akkor talán mégsem.) Hab a tortán az edző nyilatkozata.(Kata)Ezzel benne is elveszítettem a
bizalmamat. Ezt a meccs 4 góllal is elúszhatott volna. Ami rendben volt, hogy erőnlétben felülmúltuk a Budaőrst.
A mai meccs nagyon fontos. Részint az eredmény, részint most láthatjuk először hazai pályán, , hogy mit akar játszatni az edzőnk és, hogy azt képesek-e megvalósítani a játékosok. Van-e bennük 90 percre erő, elszántság, koncentráció. Tehetségük mire futja. Én a furcsa szurkolók közé tartozom: rossz eredmény, de jó, ambiciózus, agresszív játék és jó érzéssel megyek haza, míg a fordítottjával ambivalens érzésekkel indulok haza.
üdv! azt hiszem - tudom - hogy egyik csapat szurkolói sem ilyen rajtot vártak. Szerdán lehet javítani. Én szeretném, ha az év végén, kéz a kézben mennénk föl az NB1-be!
Nem sikerült, amiben abíró is vastagon benne volt. De ne vele foglalkozzunk, hanem a hibáinkkal. Bőven voltak. Lassu hátvédekkel semmire sem megyünk. A fiataloknak több meccs kell, hogy lehiggadjanak.
Nincs baj, de az lehet, ha a második (holnaputáni) meccset nem nyerjük meg.
Fontos lesz a mai mérkőzés. Egy győzelem, egy jó rajt sokat lendíthet, megadja az alaphangot. Önbizalmat ad annak a 5,6 ? játékosunknak, akik először játszanak NB-s meccset az MTK-ban.
2 a labdarúgásban tevékenykedő ismerősöm állította. Az FTC fiókcsapata és most is több játékost kölcsönben foglalkoztatnak. Az elöző szezonban is jól szerepeltek és a kupában is sokra vitték.
Egyébként észérvet az MTK-ra sem tudok mondani. Érzelmit annál inkább.
Sok az esélyes és ez jó, nagy körbeverések lesznek. Remélem, hogy az MTK ebből kimarad és magabiztosan hozza a feljutást.
Az esélyesek (Vasas, Gyírmot, Eto, Nyíregyháza, Szhely, Soroksár) mellett biztosan lesz 1-2 meglepetéscsapat is, akik nemvárt módon az élmezőnyben lesznek.
Úgy tűnik, hogy az NBII az a magyar nemzeti I. osztály. Az NBI néhány kivételtől eltekintve (Paks, Debrecen) vegyes balkáni-afrikai túlnyomásos egyesülettel feltöltött állagú. Hogy mi a jó 9-10-11 külföldivel felállni? és még a tartalékok között is
túlnyomóan idegen útlevéllel érkezettek vannak. (Persze a Kisvárda megtehette az NB2-ben is, hogy magyar állampolgárokként szerepeltethetett magyarul nem tudó (esetleg a Mc Donaldsban magukat feltaláló) játékosokat. Éljen a NER!)
Ha az FTC és Videoton/Vidi/Mol/Székesfehérvár/Parmalat továbbjut, az a magyar foci felemelkedését mutatja, vagy a külföldiek megszerzésének anyagi képességét.
Nagy Fradi drukker szomszédom képtelen volt 3-nál több Fradi játékost megnevezni és bevallotta, hogy a jelenlegi csapat nem tudja lelkesíteni.
Valaki írta nekem, hogy gyerekkereskedelem folyik a magyar fociban. Ha gyerekkereskedelem, úgy azt a szülők folytatják, akik joggal vagy jogtalanul külföldön Angliában, Olaszo-ban. Németo-ban, stb látják az esélyt, hogy fiacskájuk
karriert, nagy pénzt csináljon. A gyerekek is már úgy vannak szocializálva, hogy a külföldi foci az igazi. (Ez utóbbi biztos igaz.) Az MTK-tól most külföldre igazolt 4 játékosból, legalább kettőre a "szakértők" azt mondták, hogy kívételes
tehetségek. Kérdés, hogy 16, 17 évesen elviselik-e az idegen pályán/környezetben őket érő fokozott nyomást.
Sajnálom, hogy ismét fiatal játékosok szerződtek el, illetve kerültek kölcsönbe. Köztük egy olyan 17 éves stabil válogatott, aki a nagy csapatba is beférne. Lehet ezt az MTK dicsőségének is elkönyvelni (olyan jó a nevelésünk, hogy viszik tőlünk
Olaszországba a játékosokat), de én inkább a magyar futball vérveszteségének és leértékelődésének tartom.
A Vasas is egy sötét ló. (Sok ilyen van a jelenlegi NBII-ben)
Több olyan játékosa van, -pl Balajti, Szatmári, őket jól ismerem az MTK-ból -akik játéka nagymértékben ingadozó. Nem véletlen, hogy mindketten igen sok klubban megfordultak, kettejük átlaga 10 körül van.
Ha az első 3 mérkőzésük jól alakul, meglehet az NBI. (Egyébként az MTK esetében is meghatározó lehet az első néhány meccs.)
Köszi,de engem az érdekelne,hogy a Kispest klubkártyát ,tényleg csak a Salgótarjáni út 12-14 szám alatti a klubkártya pénztárban, és valóban csak meccsnapokon lehet átvenni?