Szakmai, műszaki példákat és esetleges érveket vagy ellenérveket (esetleg tán még pozitív ellenpéldákat a stúdiók munkatársaitól) gondoltam... de ha nem hát nem.
Én a "rövidlátásommal" nem is panaszkodhatom, hiszen hemüveg nélkül nem is látom (és már nem csak a txt-et nem!) élesen az adást (a képet) 2,5-3m-ről. Mindezt 0,75/0,8D töréssel, azaz agyilag van a bibi (állítólag) :-O
ÜDV!
Robi
Hű! Elegem van magamból! Újabban mindig CTRL+ENTER-rel akarom elküldeni az üzenetet! (lásd outlook express)
Én, aki örülök, ha a szomszéd nem mászkál, emiatt nem serceg a TV2 erre mit mondjak??
Annyit ér a TV minősége mint a benne látható műsor szellemi építőereje.
Egyiktek (Csaba) a home videó műfajában utazik (már bocs;-D), míg CiluHS műszaki munkához használja a rendszerét (és nem mozgóképek digizésérére!).
Tehát antagonisztuikus ellentét van már a kiinduló feltételekben is, így nem lehet összehaonlítani sem a két rendszert. (Alma és körte esete...)
Mindketten a magatok útját járjátok, de ezen nem kellene egyikteknek sem a másik felé harcot indítania - nem?
Engem - középúton?) - a legjobban inkább az zavar, hogy olyna mértékben nem figyelnek oda a műsorláncok elejétől már (stúdiók, mint források esetében (!), de főleg a kifelé továbbított - AH, műhold, mikor mi - jelek tekintetében) NEM figyelnek sem a kép (Y jel) sem a hang szintezésére!
6-20dB szintkülönbséggel (hang) jönnek csak amagyar nyelvű adások ÉS NEM A KÁBELESEK SZÚRJÁK EL! (Tiszteletlenség néhány negatív kivételnek).
A képjelek (Y szint) eltérései illetve szintezetlenségei pedig sokszor már a fekete-fehér dinamika (névleges értékének is a ) rovására mennek. És a feketeszint helyreállításnak köszönhetően a helyzet a vevőkészülékekben még tobvább romlik (a videók pedig kifejezetten megsinylik - azaz a felvételek persze) ezta tűrhetetlen állapotot.
Ahhoz képest, hogy a (kép)kioltási időben mérősorok vannak, érdekes módon mintha ezeket senki sem használná. Sőt: műholdas fellövés esetén kifejezetten rontanak a minőségen (kisebb hangszint, kisebb Y szint), hogy az ottani elektronika "ne másszton bele" (ezt AH-októl hallottam) a jelbe, vagy épp a műhold üzemeltetője kérésére - mindegy, a lényeg, hogy ami kijön, az egy nagy rakás...
Ja, ez valami iszonyat! Amig nem lesz TFT tévénk max 5 cm vastagságban minimum 100 cm HDTV formátummal, addig nem is érdemes foglalkozni az egésszel. Csakhát addig is nem mindegy hogy az amatőr felvételeid a CSÍZ nagysikerű home-video műsor minőségével, vagy a tv híradóéval hasonló képminőségűek. LÁTSZÓLAG, az amatőr, ostoba nézők szemével, televíziós készüléken nézve, teszem hozzá mielőtt megint kapnék a fejemre.
Én inkább az utóbbira voksolok, ha már lehet választani.
Igen, monitort használok, méghozzá ámítógépmonitort a hozzá szükséges HW-vel...
A jó videomonitorok baromi drágák, a PCmonitorok sokkal olcsóbbak, és mivel nem kell többet egymáshoz hangolni, így bőségesen megteszi a maga 1200 soros felbontásával az 576 soros képhez :-)
A műszaki dokumentálás elengedhetetlen feltétele a brutálisan nagy felbontás, mivel ha gagyi a minőség, akkor többször annyi időt kell forgatni. nem hidakat veszek fel, hanem épületvillamossági és épületgépészeti állapotokat, ahol a feliratoknak távolabbról is látszania kell (adattábláknak is), alkatrészek típusjelzéseinek, stb. Csak azért nem nagyfelbontású digitális fényképezőt használok, mert nagyon sok fényes tárgy van, és még olyat nem fejlesztettek ki, amelyikkel gyorsan és jól lehetne fotózni elsőre... a kamera spotlámpával viszont elsőre azt adja, ami kell. Több 10ezer kép készül, ugyanazt az egy részletet számos szögből lehet kattogtatás és vakutöltési idő nélkül felvenni.
Jó dolog az archiválás, a kivitelezők baromi gyorsan felejtenek.
A házimozi rendszerek a rossz vicc kategóriába tartoznak. Eddig életemben egyetlen olyan "házimozimonitor"-t láttam, amire azt mondtam, hogy "na ez már valami", kb. 230cm képátlója volt, és 7milla volt az ára. Valószínűleg TFT lehetett. A színhűség teljes volt, a színhőmérséklet tökéletes, nem volt utánvilágítás és zaj sem. Az árából viszont 3 olyan projektort lehet venni, amine ennél is sokkal jobb képe van...
A nagyképernyős TV-k (különö tekintettel a projektorosokra) sokszor centiméteres konvergencia hibával, iszonyatos zajszinttel megtekinthetők bármelyik hiperműszaki boltban (MediaMarkt, ElektroWorld, esetleg Cora, Auchan, Tesco).
CiluHS szerintem MONITOR-t használ és így értette, hogy nem TV-t használ.
Azért egy igazi stúdió monitor (ahol még a gamma szintezést is hetente ellenőrzik, nemhogy a színegyensúlyt!) tényleg nagyságrendileg is más, mint egy akármilyen 72cm-es 100Hz-es csoda TV - hiszen a TV az átviteli lánc legvégére tervezett berendezés és ezért méga legkorrekteb gyártók sem fognak stúdióminőséget meg sem közelíteni (a szabvány és a piac sem ezt diktálja).
Amit ma "mozihatásnak" neveznek, az (szerintem) blöff, igaz cca. 2 milliós blöff ;-D
Az archiválásról: a műszaki archiválás alatt - bevallom - én nem értem miért kellene piszok nagy felbontás és képminőség (vö. az előbbiekkel)?!
Ha ez művészeti archiválás vagy restaurációs munk alenne, akkor érteném, de bármilyen technikai jellegű munka esetén (kivéve pl. a chip-gyártást, a nano-mechanikát - de ott eleve 1000-szeres vagy még nagyobb terveken dolgoznak) nem látom a dolog FELTÉTLEN szükségességét.
TV-t sosem használok, mivel gagyi a felbontása. A DVD-nek úgy taccs a minősége, ahogy van, az életbe nem fogok DVD video formátumot használni saját célra, az biztos.
20Mbps alatt még MPEG2-ben jó minőséget nem láttam.
A DVD olyan, mint a VHS. Jó nagy reklám, de a minőség az nem cél a projectben...
A miniDV bizonyára jó dolog archiválásra, de még mindig 10x annyiba kerül a leggagyibb is, mint amennyiért egy tökéletes felvételi minőséggel rendelkező SVHS-C-hez hozzá lehet manapság jutni használtan. Ez itt a böki. A kazetta is olcsóbb hozzá, stb.
A DV-t ne keverd a miniDV-vel, mert nem sok közük van egymáshoz... A DV kamerák ~2MFt-nál kezdődnek, és 25Mbps a legkisebb sávszélesség, amit használ.
Mint ahogyan én is írtam, a miniDV homeTV-re kiváló, te ezt erősítetted meg...
Műszaki dokumentációra miért is nem jó egy kommersz DV?
Cámtógébbe kiszedhető képkockák, egyszerűen megvágható műszaki dokumentáció, DVD-re kiírható, stereo hang, miért lenne az rossz?
Egy abszolut amatőr (pl a barátaim) gyakran rákérdeznek hogy hogy tud ilyen szép éles lenni egy VHSre átmásolt kamerás felvétel, mert még ilyet soha nem láttak. Hát annyira azért csak nem szar az a DV?
Mivel nekem a képminőség az életem része és a szakmám, naponta 100-200 Mb-os tiff-ekkel dolgozom, persze tudom, hogy a DV fertelmesen tömörített, de végülis színes, élvezetes, éles képeket kapunk az ócska otthoni TV készülékünkre. Mi kellene több?? Hát én eleve szemüveges vagyok, mit akarjak látni egy TV-n?
Néha visszagondolok ilyen projectekre, 30ezerért megjavított és azonnal 30ért eladott Fillérekért vettem (szó szerint, annyiba került, mint egy utángyártott akku), tudtam, hogy ez a hibája, jó így is, extra jó lenne, ha meg tudnám javítani, és eszem ágában sincs eladni!
valamilyen szinten működő készülék. VHS-c? Még ha MiniDV lenne. SVHS-C. Az a helyzet, hogy a miniDV-t semmibe nézem, mert 5.5Mbps MPEG2 az minden csak nem jó...
A miniDV-be egy normális kamera ebben az Országban sajnos 700eFt... (ugyanez az USA-ban 160eFt) Annyit adnék érte. A mi nálunk 160eFt, az maximum turizmusra való, hogy felvegye valaki a bámészkodó rokonságot meg a látnivalót. nincs rajtuk fogás, minden automata, stb...
A VHS az semmire sem jó, ez igaz. De ez nem VHS...
Minden kinn van gyűrűn, azt csinálja, amit én akarok, nagy és nehéz, jó rajta a fogás, és gyönyörű képe van. A keresője eléggé torz lencsét kapott, ez az egyetlen hibája, na meg az, hogy csak normál hangja van, de ezt nem hangfelvételre használom, hanem műszaki dokumentálásra.
Az SVHS-t még mindig használják a kereskedelmi adók is, az ismert hibái ellenére. (bár jó magnóval ezek eltűnnek)
Kuka...
Néha visszagondolok ilyen projectekre, 30ezerért megjavított és azonnal 30ért eladott videókamerákra, és azt mondom, sokszor sokkal kevesebb pénzkidobás, energiabefektetés, és idegbaj lenne ha az ember ilyenkor szépen lebontaná alkatrésznek az ilyen dolgokat. Barkácsolással töltött órák százai, kínlódás, utánajárás, és a végeredmény egy régi ócska, de valamilyen szinten működő készülék. VHS-c? Még ha MiniDV lenne. Abszolut nem éri meg foglalkozni az ilyenekkel.
Egy barátom most próbál meg megszabadulni egy ilyen régi ócska (6 éves) Panasonic kamerától, ami karcmentes, kifogástalan állapotú.
A képe is szép, dehát VHS. 30 perces szalag, dögnehéz és ronda, és még a hangja is mono. 30-ért boldogan odaadja bárkinek két akksival, töltővel szerintem távja is van.
Vedd meg, a másikat meg tedd el, majd 10 év múlva kidobod a kukába.
Az említett lejátszási hibás SVHS cucc egy SVHS-C kamera, azaz hifihang nincs sajnos. JVC-ről koppintott Thomson CSV-01 a típusa, benne csupa JVC alkatrész. Audio dubbing van rajta, de szerintem insert nincs, és ez szerintem abból is következik, hogy nem repülő törlőfejes. (a kezdőfelvételen szépen megy benne a ragya lefelé a szokásos idejig, utána ha nem fűzöm le a szalagot, akkor jó lesz a felvétel folytonossága.)
Sajnos a cucc összerakva szinte mérhetetlen, mivel az érintett alkatrészek egy több-emeletes egymásba csatlakoztatott nyákon vannak.
Szia!
Szerintem elment a fejerősítő (azaz annaka PLAY oldali analóg kapcsoléója az IC-n belül vagy a PLAY állásban valamelyik külső elem...) - kész. Ezt mérni kéne!
Onnan gondolom, hogy nem később van a hiba a jelútban, mert a HiFi hangot sem adja vissza, az pedig szintén a fejerősítőn megy át (amiből, tszerén ytudásom szerint, csak egy van, mert egyszerre egy fej megy... ja a HiFi fejek külön fejek, de időben is külön kapcsolódnak be nem?! Ezt nem tudom ,ennyire még nem nyálaztam át egyetlen HiFi videó rajzait sem...).
Ha több erősítő lenne, akkor viszont táp vagy vezérlési hoiba okozhatja, hogy kvázi üres szalagot lát a fejerősítő utáni összes feldolgozó áramkör.
Még az is lehet, hogy ha felxibilis kábellel (fólia-kábel) megy a forgótrafó utáni n db szimmetrikus vezeték-páros az erősítőre (Funai, Samsung (?), JVC, Philps általában, de lehet, a többi is?), akkor annak aszakadása is okozhat ilyet?! (Kérdés, hogy adott esetben van-e külön felvevő fej-tekercs irány, mert ha jól tévedek, ilyen is van... főleg ha insertálni képes a cucc!)..
Egyéb 5let?!
Mail-ben (vagy ontopik is9 hga megadnád í típust, lehet, valakinek lenne rajza!
MÁS: van itt valaki, aki fénymásolási díjért "hozzá tud férni" (nem orrba-szájba, csak egyedi segítségként!) egy-egy szervízdoksihoz?!
Előpe is megköszönném ha jelezné (akár mail-ben - elekerülendő a későbbi kellemetlenségeket;-D
Tudtátok, hogy a videók típusának végén lévő 1-2 betű az adott típus szállítási célterületét jelentik, és ennek megfelelően van benne vagy belőle kispórolva alkatrész? 1 hónapja jöttem erre rá, azóta igen berágtam a tisztelt gyártókra, hogy filléres megtakarításért képesek "600-féle" változatot összegányolni ugyanabból a típusból, hogy néhány alkatrészt kihagyhassanak belőle...
Ugyanezen időpontban a JVC cég elsüllyed a kukába a szemem előtt, miután két azonos rendszerű JVC és Panasonic SVHS magnóm van, és a JVC ugyan többet tud esetemben, viszont a Panasonic MINŐSÉGE látványosan jobb a JVC-nél, pedig mindkettő 10-12 éves darab, alig használt, stb.
A Panasonic FS88 SVHS képe szinte nagyfelbontású monitoron (1200soros) is szinte megkülönböztethetetlen az eredeti forrástól. Egy nagyon picit látszik rajta, hogy SVHS, meg ugye az, hogy "csak" 400 sor az eredeti 576 helyett.
Ajánlom mindenkinek ezeket a régi szériás magnókat, nagy bajuk az, hogy általában EG-re végződnek, amit össze lehet itt-ott kaparni, azaz Europe Germany, azaz NICAM-ot nem kezelnek...
DV-nek oda/vissza szokott lenni, a DVHS-ből kispórolják a kimenetet, csak bemenet szokott lenni, a kimenet opcionálisan rendelhető (nyilván üzleti megfontolás, hogy nem tudják DV helyett használni ipari helyekre igényesen, csak otthon hobbicélra...) De azért az Y/C jel sem elhanyagolható, így használják ipari célra is :-)
Nekem sincs barátnőm, nem is volt soha, és nem is lesz :-), mégis boldog vagyok, sőt, szerintem, az Ország legboldogabb emberei közé tartozom. Majd valamikor a jövőben, ha eljön az ideje, lesz egy menyasszonyom, ésatöbbi. Én most is boldog vagyok, és akkor is boldog leszek, mert nem szerencsejáték fog összehozni bennünket. (Mert amit a világban csinálnak az emberek, az nem más, mint szerencsejáték? megismerkedünk, aztán vagy bejön, vagy nem. Ez csak szétmarcangolja az emberek személyiségét, eredményét jól lehet látni.) Nem szomorkodom, és nem csinálok magamnak mesterséges vagy belső vagy műörömöt, és nem ilyen voltam születésemtől fogva, nem természeti adottság, hanem természetfeletti. Az öröm valódi :-) És ez bárki számára elérhető midnenféle ritusok nélkül. :-) Bővebben az Index-es nick paraméteroldalamon lévő linken...
ONtopic
1 hónapja feldobtam a kérdés, de senki nem válaszolt rá, megprábólom még1x: SVHS (VHS) cucc, felvenni tökéletesen tud, le viszont csak a normál hangot tudja játszani, a kép helyett valami teljesen rettenet, képre nem is hasonlító függőleges csíksorozat az eredmény. De maga a feltével az abszolut tökéletes, másik magnóban hibátlan. (természetesen ez a cucc a másik magnó felvételét sem játssza le...)
(off)
Ha gondolod, magánban folytathatjuk - szívesen beszélek magamról, de "eddig és ne tovább" ;-D
Egyébként nem hülyeség, hanem tény (amolyan Sziránó féle önkritika(!) és már nem keresek ez is tény. A többit ha van kedved, mail-ben.
(on)
BOCS a többiektől!
Robi
mm
Szia!
(OFF)
Nem fogalmaztam egyértelműen: nem ÉN nem akarok "nőt" (nem szeretem ezta megfogalmazást - legyen szereplem, szeretet), hanem ők nem akarnak engem [na innen nem publikus;-D], és ettől épp azért mert szvsz jó az önismeretem, max annyira lettem lelkibeteg, mint Woody Allenn! ;-DDD
Komolyan: épp az a bajom(?), hogy túl sok mindennekl fopglalkozom, és lassan mindennel már csak kikapcsolódáskén! (Ami azért jó dolog is ;-) )
ON
A szakmai vagy szociológiai véleményem egyébként teljesen független a helyzetemtől, szvsz elég objektív tudok lenni... Épp a Te leírásodra akartam csak ironikusan reagálni;-D
Szóval nem akarok senkit semmiről lebeszélni (ha emlékszel, nekem is megvannak a magam hóbortjai, pl. Philips videót soha, újabban meg a Samsung mániám (már az asztali DVD-m és a 7600Ft-os 52x-es CD íróm is;-) ), csak kissé elmentem filozófikusba és szociológusba, az zavarhatott meg...
??? OFF
tök egyedül élek, azaz NINCS barátnőm (sajnos, és asszem ez már így marad...), így örülni sok más emberkének tudok.. de az mégsem az igazi ;-/
Tegnap azt mondta a cimborám olajcsere közben hogy mindenkinek kell legyen valami más dolog az életében ami fontosabb a nônél, mert ha az a legfontosabb, akkor nagyon kiszolgáltatott lesz az ember...
Eléggé igaza van.
Ellenben a nô nélküli élet, melyet egy évig gyakoroltam tavaly, olyan lelki sivársághoz vezet, ami megintcsak teljesen káros a személyiségre. Frusztrált, borúlátó, akadékoskodó, negatív lesz az ember és ez nagyon veszélyes. Innen csak egy intenzív nô-terápia robbanthatja ki az illetôt.
Próbáld meg, tedd félre a pixeleket, megabájtokat, TFTket és CPUkat, és egy 180 fokos kanyart rakj az életedbe. Nem bánod meg.
ON
"Én ma 8 órát néztem a monitort (IYAMA) és reklámokat terveztem, majd olajat cseréltem egy barátom Harleyjában.
Boldog vagyok, mert a barátnôm tegnap nagyon nagyot ment a hungaroringen motorral.
Hazamegyek, és megnézzük a Barátok közt-et VIDEÓRÓL... "
JAJA!
- nekem Samsungom (765MB) VAN
- a 10. óránál tartok ;-D
- haverom (sőt: jóbarát!) van, több is
- neki nincs Harley-je (amúgy sem én cserélném az olajat ;-) lásd tovább...)
- az flottaautóihoz nem is nyúlnék mert hülye vagyok hozzájuk ;-DDD
- ellenben VAN neki PC-je, amit most hozott mert betojt ;-/
- boldog AZ (alapesetben!) vagyok, de
- tök egyedül élek, azaz NINCS barátnőm (sajnos, és asszem ez már így marad...), így örülni sok más emberkének tudok.. de az mégsem az igazi ;-/
- A BK-t élőben nézem, minden MÁST videóról ;-DDD
Ehhez képest TÉNYLEG ki kellene kapcsolódnom ;-DDD
Sokan mondták ;-)
Viszont tényleg nem magamból indultam ki.. globális értelemben próbáltam gondolkodni és sajnos nem én vagyok a legrosszabb helyzetben, mert pl. (amúgy miniglobálisban) az önkormányzatoknál és egy halom közintézményben dolgozól ma is 15"-os minitor előtt ülnek, 5 meg 6 pontos excell nyomtatványokat készítenek (!) és abból dolgoznak (mert van sok értelmes és okos rendszerfejlesztő ki hazánkban) és jövő héten belépünk az EU-ba, aminek nagyon és szívből örülök (szavazóbiztosként asszisztáltam végig az érdektelenséget múlt évben az EP szavazáson...), de sajnálatosan még a legjobb EU egyetértés sem fogja megoldani azt a relatív (!) technológiai elmaradottságot, mely a lehetséges (és szvsz valamely katonai laborban dugdosott.. de nem akarok úgy tűnni, mint aki összeesküvés-elméleteket gyárt!) fejlettségi szinthez képest az optoelektronika (helyesebben é skifejezetten képátalakítás és képrögzítés) terén elvárható lenne. (A CPU-k és alaplapok fejlődési mutatója alapján már szerintem igazam van - nem?)
Én ma 8 órát néztem a monitort (IYAMA) és reklámokat terveztem, majd olajat cseréltem egy barátom Harleyjában.
Boldog vagyok, mert a barátnôm tegnap nagyon nagyot ment a hungaroringen motorral.
Hazamegyek, és megnézzük a Barátok közt-et VIDEÓRÓL...
Te nem akarsz valamit csinálni hogy kikapcsolódj???
ööö..inkább ne tévézz! :-P
Hú!
Mivel úgy kezdted, ahogy egy Matáv-topikbeli "ellenségem" (én az ővé, nem fordítva!), jól megijedtem, hogy mit fogok én itt kapni ;-))))
Természetesen senkitől sem kívánom a megfelelő(bb) készülék kiválaztásának jogát (sőt: ésszerűségét!) elvitatni.
Kissé bonyolultan ugyan, de csak (és talán megelőzendő a vájfülüség és a hangszórókábel milyenségéig vagy még tovább gyűrűző hifista "őrjöngés" 'vájtszeműekre' történő átragadását ;-D) azt kívántam jelezni, hogy amíg örüljünk, hogy van mit néznünk, már ha van (!), mert a mérhetetlen gagyinál, ami (és most nem álszenteskedek: nagy TV-mániás vagyok - dolgoztam is az MTV-ben!) ma lejön a képről, nem iagzán a színhűség és a (nüansznyi?) különbségek számítanak.. persze ez inkább filozófiai vitaalap, technikai oldalról (is) megtámasztva.
A nagyon rossz és a nygaon jó (de még kommersz) készülékek, darabok közötti különbséget szerintem sem szabad elhanyagolni, csak az "én erre a típusra esküszöm" típusú megszólalások esetében az ergonómiától a megbízhatóságig szvsz minden fomtosabb, mint az átlagostól eltérően jó (!) képminőség megléte (vagyis az átlagos képminőséggel már az átlagember gyönyörűen tudja nézni az átlagosnál sajnos alacsonyabb minőséggel sugárzott filmeket...).
Mivel a láncban jelenleg TALÁN nem is a (házi) videókészülékek a legrosszabbak (!!!), így súlyuk is ilyen arányban kisebb - mondom: szerintem.
Tehát, még egyzser, összefoglalva: nem vitatom, hogy vannak különbségek, csak a fontosságukat kérdőjelezem meg. Egyszer, a nem is olyan távoli jövőben lesz olyan technológia, mely gyors, hatékony és 3D-s, a szemnek legmegfelelőbb képalkotást tudja az "optikai bemeneti oldaltól" az optikai (vagy akár idegi!) kimeneti oldalig.
Addig mindenki valamilyen -ista lesz, mert a kis eltéréseket erősen szubjektíven vesszük vagy épp nem vesszük észre.
Vagyis éppen inkább maximalista volnék - és amíg nem teljesül ez a (fejlődéstörténei) vágyam, addig engem már semmi sem zavar ;-D
Remegő állókép.. ugyan, Perwollal mosva! ;-D
Dropout: na azért do-s videót én még a 2E Ft-os kategóriában sem láttam (!). (Igaz: itt is szubjektívnek lehet lenni: ha nagyítóval nézem, észrevehetem ;-D )
A fényerő (nemkompenzálás: dinamika) kapcsán, mely a szlengben kontrasz-arány (;-D), például sokkal inkább düdhödt tudok lenni, és ilyen értelemben a vérprofi berendezések is kalap sz..t érnek. Mert leragadt a technoológia ép az Ottó motor előtt(!), ha bevezető hasonlatoddal élek.
És most figyelj! Jönnek az LCD monitorok (a szvsz legnagyobb átverés a VHS óta), és 20-50 év múlva az egész emberiség (ezért "jó", hogy vannak fejletlen országok!) azaz annak fejlett része szó szerint el fogja veszíteni látóterének és fénydinnamikájának kb. 20%-át. És persze a rövidlátás népbetegség lesz (már ma is az a fejlet társadalmakban, lásd Japán).
No és tegyük hozzá: messze nem vagyok Zöld aktivista (sőt!), de mégis ilyenek jutnak eszembe a témáról. És csak kívánom, hogy ne legyen igazam. (Tanulhatnánk az ipari forradalom idejéből: lásd angolkór!)
Bocs a filozófálgatásért és riogatásért, csak úgy kijött belőlem!
Kedves Róbert!
Feltételezve bár, de meg nem engedve, miszerint a földfelszíni személyes elôrehaladás gyorsításának legmegfelelôbb eszköze a belsôégésű Otto-motorral hajtott gépkocsi, az Ön álláspontja szerint ezek paramétereit, felszereltségét és árát összevetni merô botorság volna, hiszen ezen eszközök oly mértékben maradnak alul az ideális, tehát nem fizikai, hanem tér-idô kontinuum béli áthelyezôdés adta lehetôségektôl, hogy csakis ostoba ember tekinti akár csak elemezhetô szintűnek is e járművek teljesítményét.
Komolyra fordítva: az élet kompromisszumok sora. Minden pillanatban látunk és hallunk hamis vagy valós információkat, melyeket mindenki a maga személyes elgondolásai alapján értelmez. Minden mérhetô, minden összehasonlítható, és mindent a saját tudásszintjének megfelelôen kell besorolni. Mérhetô és selejtnek minôsíthetô egy űrrepülôgép éppúgy, mint egy kínai gombelem. A lényeg hogy ne egymáshoz hasonlítsuk, fôleg az árát.
A VHS rendszereken elérhetô képminôséget egy elfogadott szubjektív értékrendszer alapján ítéljük meg, amely egy feltételezett és számunkra jó TV készüléken látható felvétel minôségét jelenti.
Ezen belül óriási szórás van a két fejes mono készülék kép és hangminôsége és egy SVHS hifi stereo között. Ez igenis mérhetô, látható, mindenki számára érzékelhetô és az árban is megmutatkozik.
A színek zajossága, a konturok, a drop-outok határozzák meg a videókép nézhetôségét, élvezhetôségét.
Ha egy videón a drop-outok száma tűrhetetlenül sok, a kép szemcsés, és zavaros, az állókép remeg, azt egyértelműen rosszabbnak fogjuk ítélni, mint egy olyan képet ahol saját ízlésünknek megfelelôen beállíthatjuk az élességet, a színek jóval tisztábbak, zajmentesebb a kép, és kiváló az állókép.
Ha a két teszteredmény ugyanazon szalagon nézve ezt mutatja akkor a második videót sokkal jobbnak fogjuk értékelni, és ebben egy másodpercig sem tévedünk.
Az biztos, hogy a szemünk tízszer akkora fényerô-különbséget képes kompenzálni mint a legjobb CCD, az agyunk képes belátni a kerítés rácsai mögé, ahová a videó nem, mert az agy tudja hogy mit akarunk meglátni.
Tehát összehasonlítani igenis lehet, és kell is mindent, hogy tapasztalatot szerezzünk, hogy döntésképesek legyünk, hogy fejlesszük a saját képességeinket és ne széttárt karral álljunk egy probléma elôtt, hogy “hát nekem mindegy, nekem egyik olyan, mint a másik“