Nagyon érdekes és tanulságos volt olvasni a Rolling Stones-fanek homepage-ét. Nem akarok "ellenlábaskodni", vagy fölemlegetni holmi ostoba "Beatles kontra RS" vitát (mellesleg ez a vita nem, vagy legföljebb RS-oldalról létezik), mindenesetre azt javaslom: nyissunk mi is itt egy oldalt, azaz írjon mindenki, aki vonzalmat érez a Történelem Legnagyobb Zenekara, a BEATLES iránt! Kicserélhetnénk egymással a véleményünket, információinkat stb. Profi rajongók, figyelem! Máris a figyelmetekbe ajánlok egy hasznos weboldalt: www.rarebeatles.com
Kinn dolgoztam a Könyvfeszten, esélytelen volt kiállnom a négyórás sort a Stefánsson-dedikáláson, de a feleségem végigállta és nekem is dedikáltatott. Még hónap elején vettem egy sárga tengeralattjárós bőröndcímkét és tollat, gondoltam egy sokat utazó írónak mindkettő jól jön. Aztán elbizonytalanodtam... egy hatvanas komoly úrnak, aki akár Van Goghot is alakíthatná egy filmben nem gyerekes egy ilyen ajándék? Ne kapjon inkább egy mccartney-s hűtőmágnest? Aztán úgy voltam vele, dehát ő írt ilyen címmel könyvet, vállalja a következményeket. :D
Végül annyira örült, hogy még a dedikációban is külön megköszönte az ajándékokat. :)
(A söröket nem tőlem kapta, a lány a fotón nem a feleségem. :D)
"Otthon olvasom a Bibliát, a vasárnapi iskolában meg figyelmesen hallgatom a magas, vékony, szigorú, de lelkes Ágústot, aki mesél Istenről, Mózesről, Ábrahámról, Sáráról, Salamonról, Jóbról és az Ószövetség összes többi szereplőjéről, de Jézusról is, aki olyan szelíd és melegszívű, és annyira nem hasonlít az apjára, hogy egy ideig biztosra veszem, hogy valójában más az apja.
Amikor Ágúst éppen nem beszél, Líney, a felesége Isten dalait játssza az orgonán.
Mi, gyerekek pápaszemes Líneynek hívjuk, mert olyan vastag a szemüvege, hogy kétséges, egyáltalán átlát-e rajta. Igaz, nagyon gyakran néz az ég felé, szóval talán a szemüvege segít neki, hogy lássa Istent.
Akik csak Istenre tekintenek, néha nem látják az embereket.
De Líney mindig mosolyog, amikor orgonál, és olyan dalokat énekel, amelyek, ha jól értettem, mind Istentől származnak: Istenről és Istennek szólnak. Ágústtal teli torokból énekelnek, arcukat az ég felé emelik, és tekintetük olyan fényessé és ragyogóvá válik, hogy már-már várom, mikor jelenik meg Isten a felhők között, hogy csatlakozzon hozzájuk.
Az viszont nagyon meglep, mennyire gyengék a dalok. Sokkal gyengébbek, mint például azok, amelyeket Ringo a Beatlesszel írt, ebből is látszik, hogy ők nem tehetségtelenek. Isten soha nem került volna be a Beatlesbe. Ilyen dalokkal még a Rolling Stonesba sem."
Részlet Jón Kalman Stefánsson: Sárga tengeralattjáró c. regényéből.
Személyes kedvencem még a Spencer Davis Group,benne a még szinte gyermek Steve Winwood,aki feltűnően jól énekel és gitározik abban az egy számban,ami jutott nekik a Pop Gear-ben,ellentétben a "többiekkel",akiknek két szám adatott meg.
Matt Monro-tól igazán lecsíphettek volna egyet a Spencer Davis Group javára. ;)
( M.M. két dala közül az elsőt javasoltam volna törlésre. ) ;)
Egyébként a Beatles filmjei, legalábbis a HDN és a Help azért különlegesek, mert játékfilmek ugyan, kitalált történettel - de a négy fiú, mint főszereplő(!) saját magukat játssza bennük!
Ilyen nem nagyon van tudtommal - javítson ki valaki, ha tévedek.
Elvis, a filmjeiben mindig valami kitalált figurát játszott, egy szimpla, hétköznapi fickót - aki valamiért folyton dalokat énekel :)
Cliff Richard a filmjeiben szintén (a "Nyári vakáció"-ban egy londoni buszgarázsban dolgozik, ott szerzik a buszt, amivel európai útra mennek)
Gianni Morandi, Rita Pavone szintén kitalált karaktereket játszanak el.
A magyaroknál pl. az "Ezek a fiatalok"-ban Koncz Zsuzsa egy diáklányt játszik, aki énekel (persze, olyan átlátszó névvel, hogy Kolos Zsuzsa.) A mellékszerepekben Zorán és a Metró, illetve Szörényiék és az Illés már a saját nevükön jelennek meg.
Később Kovács Kati olyan szerepeket játszott, ahol abszolút nem énekelt - ő ott szó szerint egy színésznő volt.
(Macca a "Broad street"-ben szintén önmagát játssza, ahogy Ringo is - de maga a sztori, illetve a többi szereplő teljesen kitalált.)
Igen, itthon a Slágerrevűben voltak először láthatók.Engem korábban már bepaliztak ,hogy a Csak neked című (Just for you)1964-es zenés filmben is szerepelnek.Nos jónéhány beategyüttes volt benne(Merseybeats,Peter and Gordon ,Bachelors,Freddie and the dreamers stb de a Beatles sajna nem volt köztük.Korábban egy Tommy Steele filmmel borzolták a kedélyeket.Minden megtörténhet volt a címe.
Valójában azért elég sok popzenésszel csináltak játékfilmeket, pl. Cliff Richarddal (éppen a Beatles betörése előtt), de aztán pl. az olaszok Bobby Solóval (emlékszik rá valaki?), Rita Pavonéval... Nálunk is: szerepelt filmben Kovács Kati, Koncz Zsuzsa, Illésék, Horváth Charlie stb., csak úgy hirtelen.
Általában énekelniük kellett, de pl. K. Katinak teljesen egészében prózai szerepei voltak.
Úgy sejtem, hogy mindez valóban Elvis filmjeiből indult ki. Nem akarok offolni, de bizony Elvis karrierje, miután bevonult katonának meredeken zuhant lefelé - mármint ha a rocktörténelmi jelentőségét nézzük. A filmjei pusztán azért voltak, hogy a "színpadon", illetve "klipekben" lássák a rajongók Elvist - ha már a hatvanas évek amúgy is a zenekarok évtizede volt igazából... és a "Kiráj" nem is lépett koncertszínpadra 1968-ig (amikor megint csak visszatértek az "énekes bájgúnárok", Tom Jones, Engelbert Humperdinck stb.)
Egyébként a magyar tévé is leadott több Elvis-filmet, ott láthattál volna ilyet - de valóban egyértelműen egy korábbi, letűnt filmes korszak termékei valójában (még a Cliff Richard-filmek is, amelyek jobbak azért, merthogy azokban legalább bőven van humor - de így is inkább zenés/táncos filmmusicalek))
Csak nemrég gondoltam bele, hogy volt annak "hátránya", hogy az első zenekar, aminek a zenéjét és a sztoriját megismertem gyerekként, az pont a Beatles volt. Egyrészt zeneileg minden más zene sokkal fakóbbnak tűnik (pláne a saját generációm zenéjét nézve, ami nagyjából a '90-es éveket jelenti), sehol nincs ekkora változatosság, hogy mintha a Hard Day's Night, a Revolver, a Pepper meg a White Album nem is ugyanannak a zenekarnak a zenéje volna.
Úgy értem, én nagyon szeretem a Metallicát, Guns N' Roses-t, Clash-t, Cure-t, Paradise Lost-ot és mindegyiknél volt komoly változatosság, néhol "mintha nem is ugyanaz a zenekar lenne" érzés (a Stones 1966-ban ill. 1976-ban, a Metallica 1986-ban és 1996-ban, a Paradise Lost 1997-ben, pláne 1999-ben minden addigi zenéjéhez képest... de a GN'R 1991-es duplalemeze sem következett az addigiakból), de sehol nem akkora, annyiféle és olyan rövid idő alatt, mint Lennonéknál.
Másrészt pedig az összes zenekarnál azt vártam (mondom, amikor még csak a Beatlesről volt fogalmam), hogy ők is forgatnak játékfilmeket, csinálnak rajzfilmet és ha feloszlanak, sikeres szólólemezeket adnak ki.
Ehhez képest hébe-hóba egy-egy zenekaros játékfilm ha készült, de azt sem a kedvenceim csinálták (hanem a KISS, a Spice Girls... és ezzel nagyjából kifújt) és amikor megtudtam, hogy Dave Mustaine a Metallicából történt kirúgása után megcsinálta a "kettes számú" thrash metal-zenekart vagy hogy a Nirvana dobosa a Foo Fighters gitáros-énekeseként is sikeres lett, csak vállat vontam, hogy "Mi ebben a különös? McCartney is sikeres volt a Wings-szel, hát ez a szokás, nem?"
Magyarán evidensnek vettem olyan dolgokat, amik nemhogy nem voltak evidensek, de egyrészt a Beatles kivételességét mutatják (a zenéjük változatosságában), másrészt a karrierjük kivételességét is (játékfilmek, rajzfilmsorozat, rajzfilm: talán még Elvisnek van hasonló filmes életműve, de állítólag többségében nézhetetlenül gyenge filmekkel), harmadrészt pedig az egyénenkénti tehetségük mértékét (ami miatt még a feloszlás után is volt még bennük All Things Must Pass, Imagine, Band On The Run szintű és sikerű lemez - vagy akár egy Cloud Nine közel 20 évvel később).
És ahogy megismertem a rockzene évtizedeit, fontos és kevésbé fontos előadóit, egyre inkább beláttam, mennyire különleges volt a Beatles minden szempontból. Ahogy azt is, hogy a Metallica után megcsinálni a Megadeth-et, a Nirvana után a Foo Fighters-t vagy a Joy Division után a New Order-t, pláne akkora sikereket elérve velük, minden, csak nem evidens, hiába gondoltam, hogy "dehát ahogy McCartney a Wings-szel..." - hát az sem evidens volt, hanem pont, hogy Paul tehetségét mutatta.
Ha úgymond magától értetődő volna a szólósiker, akkor mondjuk Jaggernek és Richardsnak is sikerült volna (és még rengeteg nagy zenészt lehetne mondani), de kinek sikerült? Claptonnak, Stingnek, Phil Collinsnak mondjuk - de ahhoz képest elenyésző számú zenésznek, hogy milyen sok fontos és nagy zenekar volt ez alatt a 60+ év alatt.
Netes zenei,de garantáltan nem a propagandisztikus MTI-hírek mennek óránként.
Ez egy "cseszegetett" beszélő rádió állítólag minőségi és finom zenéket sugárzó zenei kistestvére,és ha minőségi,akkor az napjainkban akár retróba hajló is lehet.
Én még nem vagyok a hallgatója,tehát nem tudok bővebben beszámolni a zenei kínálatukról.
Az tény,hogy akinek égnek áll a haja a mindenhol hallható "egyenhírektől",itt valamelyest kiegyensúlyozott hírszolgáltatásra lel.
Magyar online rádiók közül a poptarisznya oldies-on naponta 5-6 Beatles szám is lemegy, viszonylag változatos rotációval. Itt a 60-as évek mellett még az 50-esből is nagyon sok megy.
Igen, a Dankó és a Kossuth közpénzen fenntartott rádiók, amelyek elsősorban propaganda célokat szolgálnak, kifejezetten a nyugdíjas korosztályok számára. Nem hasonlíthatók össze a kereskedelmi adók működésével.
Meg a Kossuthot is már leginkább a nyugdíjasok hallgatják (gyakorlatilag a középhullám mostanra a nyugdíjasok sávja lett), bár az meg inkább beszélős, és ott már tényleg a politikai befolyás a fő szempont (mondjuk a Dankó Rádió is átveszi egy az egyben a Déli krónikát, miközben az a műsorsáv adná magát a Jó ebédhez szól a nótához, ami így később kezdődik).
Tévedés. Kivételesen erre nem igazán jellemző a politika befolyása. A retró kereskedelmi rádiók célközönsége mindig az 50 év körüli korosztály. Jellemzően biztos anyagi háttérrel rendelkező hallgatók, akik vásárlóerőt jelentenek. Anno a Calypso és a Sláger Rádió kezdetekor a 60-as 70-es évek zenéje szólt nekik. Ma elsősorban a 80-as 90-es évek zenéi célozzák ezt a korosztályt. A 60-as évek zenéje a mai 70+-os korosztálynak szólna elsősorban, de a nyuggereknek nem csinálnak rádiót. Nincs mögöttük vásárlóerő, illetve a demográfiai tényezők miatt üzletileg nem éri meg. Magyarországon a várható átlag életkor 74 év, tehát ez a korosztály ma gyorsuló ütemben fogyatkozik.
A Beatles zenéje pesze kicsit más, generációkon átívelő, nem egy korosztályhoz kötött szigorúan véve. De egy rádió, pláne egy nosztalgia adó a profilt általában évszámok mentén alakítja ki, ezért a Beatles 99%-ban kiesik, mivel az szorosan a 60-as évekhez kötődik.
A 60-as, 70-es évek magyar slágerei mostanra a Dankó Rádión kaptak helyet, hétköznap délelőtt az Aranylemezek műsorban például kifejezetten ilyenek kerülnek terítékre.
Külföldieket viszont ott nem adnak. A rockrádiók, amelyel eleve lokálisan vagy online foghatók, megint csak ritkán szoktak a hetvenes éveknél régebbre visszanyúlni.
