lükteti véremet gyengén verő szívem testemnek még juttat életerőt híven megteszi még akkor ha nem is szeretem ő dobban utolsót amíg csak tehetem
elődeink vére kihallt már előttünk baglyok hada mondja koloncok, legyőztünk megbukik a lábunk csukódik a szemünk nincs már olyan rég szó hogy együtt, és velünk
túl sok a múlt talán örök jönnek újra újabb körök lépcsők hada sorol benned nincs előlük hova menned békéd ellen megint roham sosincs vége mint egy folyam
elcsendeszülsz megfáradtál nem erősít amit kaptál békességre volna kedved hol van hozzá régi terved melynek bomló ősrendjében ölelés jön idejében
lefekszel hát friss avarra várod múltad felkavarva s várod jövőd szintén örök s benne szintén újabb körök... mindet hoznád mint egy gondos küzdj hát makacs mentsd, ki fontos