Felülvizsgálná az egykori kommunista elit nyugdíjait Wittner Mária, 1956-os halálraítélt, fideszes parlamenti képviselő. "Ha megtörtént a rendszerváltás, nem hagyhatjuk, hogy a hóhérok háromszor annyi jövedelemben részesüljenek, mint az áldozatok" - mondta Wittner a Magyar Nemzetnek. A képviselő Biszku Béla egykori belügyminiszter havi 642 ezer forintos nyugdíját említette, amit szerinte harmadolni kellene, vagy az átlagnyugdíj szintjére csökkenteni.
A technikai jellegű szabályozás részleteibe nem mennénk bele, az érintettek itt olvashatják a javaslatot (.pdf).
Ám a javaslat módosítói között Wittner Mária és Iván László fideszes képviselők több jobbikossal összefogva elrejtették a kommunista nyugdíjak megvonását célzó javaslatukat is. Ez alapján nem járna nyugdíjkiegészítés annak, aki 1945-49 között részt vett a demokratikus államrend lebontásában, az 56-os szabadságharc leverésében, a kommunista titkosszolgálat - és nem az állambiztonság - munkatársa vagy állami vezető volt. Megvonják az állampárt és a KISZ vezetőinek a nyugdíjkiegészítését is.
A módosító indítvánnyal az érintett bizottság és az előterjesztő kormány is egyetértett, így az uniós tisztviselők nyugdíjának rendezése apropóján a kommunista nyugdíjakat is megvonják.
A passzust egy technikai törvényjavaslathoz benyújtott módosítóban
rejtette el Wittner Mária és öt jobbikos. A parlamenti állóvizet Orbán
kavarta fel. Tovább »
A fideszes országgyűlési képviselő, ’56-os halálraítélt kifejtette: a tanácskozáson arra tesz majd javaslatot, hogy a frakció szakmai osztálya alkosson jogszabálytervezet arra, hogy vonják meg az áldozatokénál „szemérmetlenül” magasabb nyugdíjat azoktól a „hóhéroktól”, akik „az előző rendszerből éltek”, köztük munkásőröktől, párttitkároktól. Ezt a pénzt pedig 56-os szervezeteknek és a megtorlások áldozatainak adná. Mint fogalmazott, „végre igazságot kellene tenni ebben az országban”.
Wittner Mária elmondta, mindezt több magánszemélynek és ’56-os szervezet képviselőjének, így például a Történelmi Igazságtétel Bizottságot (TIB) vezető Regéczy-Nagy Lászlónak a megkeresése után kezdeményezi.
Regéczy-Nagy László az MTI-nek úgy fogalmazott, az előző rendszer vezetőinek kiváltságai máig érintetlenek, „a kommunista állam akkor a hatalmukat védte, a jogállam ma a pénzüket védi”. Mindketten rámutattak arra, hogy az ’56-osoknak járó nyugdíjkiegészítés mértéke a Gyurcsány-kormány döntése miatt évek óta nem emelkedik, amit elfogadhatatlannak tartanak.
Pozsgay Imre 1991-ben a Debreceni Egyetem politológia tanszékének egyetemi tanára lett, majd 2003-tól a Károli Gáspár Református Egyetemen tanított mint egyetemi tanár. Nyilván a nyugdíja ezekkel a tevékenységekkel kapcsolatos.
Hétfői ülésén napirendre veszi a Fidesz parlamenti frakciója a szocializmus egykori vezetőit megillető kiemelt nyugellátások megvonásának kérdését – mondta el az MTI-nek csütörtökön Wittner Mária, akinek javaslatára a kormánypárti képviselőcsoport foglalkozik majd a témával.
no igen. meglehet, röhög a demokrácián. az ő játékszabályai szerint ő maga már a rendszerváltás második napján hulla lett volna, és nem 200 ezer feletti nyugdíjjal élő ember 2011-ben is... szóval nyilván röhög, mert ez a szép demokrácia nemhogy arra nem volt képes, hogy kivégezze, de még arra sem volt képes 21 év alatt, hogy börtönbe vesse...
azért milyen fasza a demokráciánk, mi? a gyilkos Biszku Béla 21 évvel a rendszerváltás után is elvan. bőven átlagnyugdíj felett kap 21 éve ez a rohadék gyilkos, és 2011-ben is itt tartunk : Leállt a Biszku-per
hihetetlen, hogy gyilkosok nemhogy szabadon járnak ebben az országban, hanem egyesenes érinthetetlenek, mitöbb, magas összegű nyugdíjat kapnak.
Ha szerinted irreleváns, hogy a Biszkunak nyugdíjat fizető kormányod rendőrsége ávós ezredest sirat, és dísztemetést rendez neki állami pénzbál, akkor nem vagy tisztában a szó jelentésével. Ez ugyanannak a fának egy-egy ága...
Biszku elhunyt kollégáját – egy kedves ÁVH-s ezredest – a Köztársasági Őrezred saját halottjának tekintette, és Orbán rendőrsége állami pompával fogja eltemetni.
Biszku Béla éppen sziesztázik. horkol, szuszog. pfff.... phúúú.. pfff... phűűűű.. Biszku Bélát ugyanis nem akasztották fel, békésen él, tisztes nyugdíjából. jó egészséget Béla bácsi! kellemes pihenést!
kellemes délután volt. napsütés, szép idő. Biszku Béla tett ma egy sétát a jó időben. morfondírozott. hmmm... "az ügyészség vádat emelt? hmmm. nem értem, mit akarnak ezek?" tekintete a távolba révedt, majd hazatért... a vacsora előtt nassolt egy kicsit - bon-bont - és hintaszékében egy lájtos sziesztát abszolvált...
másodika van. Biszku Bélának megérkezett a nyugdíja. számolgatja is... 10 ezer, 20 ezer, 30 ezer.... 100 ezer, 120 ezer... 200 ezer... 240 ezer... fasza. megvan minden bankó. de jó. e hónapban is érdemes volt dolgoznom és adóznom, Biszku Béla ismét megkapta jól megérdemelt nyugdíját, hiánytalanul.
"Ha megtörtént a rendszerváltás, nem hagyhatjuk, hogy a hóhérok háromszor annyi jövedelemben részesüljenek, mint az áldozatok" - mondta Wittner a Magyar Nemzetnek. A képviselő Biszku Béla egykori belügyminiszter havi 642 ezer forintos nyugdíját említette, amit szerinte harmadolni kellene, vagy az átlagnyugdíj szintjére csökkenteni."
Teljesen jogos felvetés, ha volt rendszerváltozás, akkor átagnyugdíj jár a volt komcsi elitnek, mint a cseheknél, lengyeleknél.
bár lassan hó vége van, de Biszku Bélának nincsenek megélhetési problémái. persze, áldásos tevékenységének áldozatai sem panaszkodnak, hiszen a holtak nem panaszkodnak semmire se...
Biszku Béla megélte 2011-et is. Ő éjfélkor ivott egy korty pezsgőt. (ellentétben azokkal akiket a föld alá küldött anno...) kellemes melegben tölti Béla bácsi az új év első napját.
több ezer kisnyugdíjas éhesen fekszik le aludni. Biszku Béla miután megette vacsoráját (2 kaszinó tojás, sült bacon, pirítós, egy pohárka Tokaji), lassan készül lepihenni.