"A nő gyenge, nem tud akkorát ütni, hogy az egy férfinak tényleg fájjon."
Azért éppen tudna, már ha nem töketlen az illető férfi.
Akár meg is ölheti, ha szakszerűen üt gégefőre, orrcsontra.
Mondjuk, ez is érdekes kérdés, hogy melyik a súlyosabb eset: ha egy nő teljes erejéből megüt egy férfit, vagy ha egy férfi kontrolláltan, elhárító jelleggel üt (még ha az fizikailag esetleg erősebb ütés még így is).
Mondjuk, nem is ok nélkül. Tegyük fel, hogy közbelép valaki, aztán mi lesz?
- Az ő szemét kaparja ki a feldühödött nő
- Lefogja, aztán a végén még ő lesz a nőbántalmazó..
A nők szemmel láthatóan úgy képzelik, hogy pl. egy megcsalásra jogos válasz a fizikai erőszak, és ezt a társadalom is elfogadni látszik. Amerikai filmekben ez rendszerint vicces(nek szánt) jelenet, ahogy a hűtlen barátot felképelik, tökön rúgják, összetörik a kocsiját, és mindenki tapsol a nőnek.
Hát ez az. Jobb nem beleavatkozni a kisebbségek dolgaiba, na.
Egyébként, végeztek ilyen irányú kísérleteket, az alaphelyzet ugyanaz volt: fiatal férfi és nő kezdett veszekedni az utcán, majd az egyikük részéről kezdett fizikai bántalmazásba fordulni.
- Mikor a férfi volt erőszakos, többen közbeléptek, a nő segítségére siettek
- Mikor a nő volt az agresszor, senki sem lépett közbe, csak röhögtek rajtuk
Az is simán benne van a pakliban, hogy miután rájuk hívtad a rendőröket, bezsuppolják a pasast, a megrángatott asszony meg neked esik egy lapáttal, hogy bevitetted a családfenntartót.
Azért ez így hülyeség. Onnan nem tudhatják meg az adataidat. Ha tárgyaláson tanúskodsz, az más tészta. De szerintem ilyen esetben senkit nem kényszerítenek, hogy tanúskodjon személyesen. Bár fene tudja, lehet nem érdekli őket, hogy feljelentetted a helyi vajdát, aztán vagy kinyírnak, vagy csak jól megruháznak érte.
Nos igen, bárki megállt volna, hogy lecsapja az ürgét, lett volna ítélet önbíráskodásért, ugyanis nem verhetsz meg senkit önhatalmúlag, ez a törvény. Rendőrt hívhatsz, amit lehet meg is tettek, de erről már nem szól a fáma.
Azért kíváncsi lennék, ha egy nálánál jóval kisebb súlycsoportban lévő férfit ráncigált volna, akkor is felrobbant volna-e a net. Tartok tőle, hogy nem.
"Hülyeség, egy csomó tanú van. És amúgy is többen vannak az állat férfi ellen."
Látod te kis feminista.
Bszogatjátok a fehér férfiakat hogy milyen agresszívak, és csodálkoztok, hogy miután társadalmilag kiheréltétek őket, és a fiúkat megalázzátok ha kisebb konfliktusaikat verekedéssel rendeznek le az éles helyzetbe, amikor meg kellene védeni benneteket egy agresszív neandervölgyi majommal szemben, inkább kikerülik a konfliktust.
Ez a feministák bűne is.
Tudod 80 évvel ezelőtt ez úgy rendeződött volna le hogy meg áll valamelyik autó, előkerül a csizmából a bunkósbot, bicska és a cigány stricit jól elverik, ha szerncséje van csak 8 napon túl gyógyuló.
Nagyon visszatámadni nem mert volna mert tudta, este a falu legényei kaszával keresik fel a cigány tábort....
"Ha az autódban ülsz, és onnét telefonálsz, senki nem tudja, hogy mit csinálsz."
Tényleg nem érted? A rendőrség meg majd behív tanúnak, ahol az összes érintett megtudja minden adatodat, és addigra már egyesült erővel mennek neked, mert beleavatkoztál a dolgukba.
Ha az autódban ülsz, és onnét telefonálsz, senki nem tudja, hogy mit csinálsz. Ne találjunk már ki valami igazolást, hogy miért szarjuk le az embertársainkat.