Üdv újra! Hát igen, úgy tűnik idén (is) a légósokon múlhat majd a szezonunk. Phillips látatlanban jó igazolásnak tűni, ha a másik kettő is jó lesz, akkor reménykedhetünk!
Üdv mindenkinek (újra vagyok :-) )
A légiósoktól függünk majd idén, a jelenlegi keret engem nem győz meg igazán de talán Báne képes lesz csapatot alkotni! A bajnoki rajt még messze :-( de remélem addigra jó kis csapatunk lesz :-) !
Hajrá KAPOSVÁR!
Közel a megállapodás az amerikaiakkal Kaposvár, augusztus 11. Az angol Sullivan Phillips jövő kedden kapcsolódik be a somogyiak felkészülésébe, melyet Dzunics Braniszlav edző vezet
Ha minden a tervek szerint alakul, hamarosan újabb két igazolásról számolhatunk be a kaposváriakkal kapcsolatban. Amint azt Kovács László, a KKK ügyvezető-igazgatója honlapunknak elmondta, közel a megállapodás két amerikai kosarassal. Egy másik légiós, az angol Sullivan Phillips jövő kedden csatlakozik a kerethez, amely Dzunics Braniszlav (képünkön) irányításával már öt napja készül a következő idényre. A kaposváriak jelenlegi kerete: Szőke Balázs, Hendlein Roland, Kiss Kornél, Csirke Ferenc, Orosz László, Dávid Gergely, Sullivan Phillips, Filipovics Gordan.
Hát ja. Hiányozni fog a pályáról, az biztos. Mindenki szerette a játéka, a hozzáállása, a hűsége és persze nem utolsósorban a vagánysága miatt. Számomra ezek mind nagyon fontos tényezők egy játékosnál. Szerettük, na. :)
Remélem tényleg marad a csapat körül és nem tűnik el majd teljesen.
Nagy valószínûséggel befejezi fölöttébb sikeres kosaras pályafutását Varga Roland. Az irányítóként és a kettes poszton egyaránt jó teljesítményre képes, megbízható játékos úgy tûnik, kicsit megcsömörlött a magyarországi viszonyoktól...
A legutóbb Pécsett szereplõ játékos érdelõdésünkre elmondta, elege lett abból, hogy a magyar bajnokságban nem ritkán gyenge, vagy középszerû légiósok veszik le a helyet a hazai kosarasok elõl. Az is "frusztrálttá" tette, hogy a pénzek, a fizetések bizony az utóbbi idõszakban elég gyakran "csúsztak, azaz késéssel érkeztek.
Hozzátette: a közelmúltban sérült is volt, a lába már nem az igazi, nem a régi, de ettõl még úgy érzi, tudna játszani...
Varga Roland pályafutása során négy bajnoki címet szerzett - kettõt az Albacomp és kettõt a Kaposvár színeiben - és három Magyar Kupa gyõzelemnek - kétszer az Albacomppal, egyszer a Kaposvárral nyert - volt aktív részese. A jövõjével kapcsolatban annyit mondott, nem kizárt, hogy nem szakad el teljesen a sportágtól, de pontosan még nem tudja, mihez kezd!
BL
Ferfikosar.hu - 2006-08-09
Kissé elkeserítő a dolog... :-(( Bár Bobó már 2001-ben, az 1. bajnoki cím után azt nyilatkozta, hogy legkésőbb 30 éves korában abbahagyja a játékot, mert nem tartja valószínűnek, hogy "Filipovicsi korban" ő még játsszon, és, hogy nem véletlenül végezte el az egyetemet sem... Mindenesetre remélem a csapat körül marad!
Ez a játék nem gyerekjáték KOSÁRLABDA NB I/A Megkezdődött a Kaposvári KK felkészülése Kaposvár
Hétfőn megkezdte a felkészülést az előtte álló NB I/A-csoportos bajnoki évadra a Kaposvári KK együttese. A csapat alapcélja a legjobb nyolc közé kerülés.
A Városi Sportcsarnok tanácstermében gyülekeztek hétfő reggel a Kaposvári KK vezetői játékosai. A gárda összetétele természetesen jelentős mértékben változott. A teremben Szőke Balázs és Filipovics Gordan képviselte az állandóságot. A fiatalok közül pedig Kiss Kornél és Kasza Dániel (akik egyaránt négy évre szóló megállapodást kötnek a kaposváriakkal) kaptak "behívót". Mivel a szintén ifista - ám már a felnőtt keretnél is számításba vett - Vojvoda Dávid augusztus 18-ig a korosztályos válogatottnál kapott szerepet Márkus Tamás kapott lehetőséget a segítségre. Szintén hiányzott Hendlein Roland, aki a felnőtt válogatott észtországi túráján vett részt és az Európa-bajnoki selejtezős mérkőzésekre készül a nemzeti együttesben. A távozók között említhetjük a légiósokat. A litván Kestutis Marciulionis az Albacompba szerződött, Ledon Green a hírek szerint Hódmezővásárhelyre tart. Brahima Konare, Erron Maxey, Marco Alexander Sanders pedig vissztért hazájába. A magyar játékosok közül Trepák Zoltán Nyíregyházára, Tömösváry Máté Dombóvárra igazolt át. Gráczer Zsolt is távozik, ám ő jelenleg még csapat nélküli. Mint arról már lapunkban korábban beszámoltunk a Kaposvári KK szakmai munkáját továbbra is Dzunics Braniszlav vezetőedző irányítja és eddig négy kosárlabdázót jegyezhettünk fel érkezőként. Közülük hárman már ott is voltak az első összejövetelen. A visszatérő Orosz László két esztendőt kosarazott már a kaposvári együttesben, 2000-ben búcsúzott a somogyi megyeszékhelytől. Az őspécsinek tekinthető Csirke Ferenc két évre szóló megállapodást kötött, nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy bizonyítsa, korai volt leírni őt. A harmadik magyar érkező Dávid Gergely az Albacomp nevelése. Székesfehérvárról Szolnokra, majd Dombóvárra vezetett eddig az útja. A fiatal erőcsatárra szintén két évig számíthat új egyesülete. Szintén új érkező az angol irányító Phillips Sullivan, aki egy esztendőre írt alá a somogyi együtteshez. A légiós a tervek szerint a jövő hét közepén már csatlakozik új együtteséhez. A gárda alapcélja a biztos legjobb nyolc közé kerülés - fogalmazta meg az alapvető célt Kovács László, a Kaposvári KK ügyvezető elnöke. - A gárda játékosállományának kialakítása jelenleg is zajlik, ezért a végső célkitűzést ennek ismeretében fogalmazzuk meg. Még két külföldi kosárlabdázó érkezése várható. Folyamatosan tárgyalunk a kiszemelt játékosokkal, ám konkrét szerződésekről még nem tudok beszámolni. A kosárlabda-csapat első összejövetelén jelen volt Szita Károly, Kaposvár polgármestere is, aki az utóbbi években megszokott lelkes, csupaszív játékot fogalmazta meg elvárásként az együttes felé. Előbb az újonnan érkezőket köszöntötte, majd a régiek hűségét emelte ki. Egyben biztosította a jelenlévőket, hogy a városi közgyűlés kiemelt támogatásként 36 millió forintos alaptámogatást nyújt a 2006/2007-es bajnokságra. A polgármester kiemelte, hogy a kétszeres bajnok, Magyar kupa-győztes együttes jelenleg egy folyamat elején tart, ám a megfelelő alapok létrehozásával (ennek elemei a több évre kötött megállapodások) újra egy sikeres időszak következhet. - A felkészülés elején vegyesen lesznek fizikai fejlesztő- és kosárlabdával kapcsolatos feladatok is - vázolta a következő két hét programját Dzunics Braniszlav. - A terem mellett az atlétikai pályán is gyakran edz majd a csapat. A célunk az, hogy olyan csapatot kovácsoljunk a bajnoki rajtra, hogy bárki ellen bátran mehessünk ki a pályára. Túlnyomó részben napi két tréninggel kezdünk és az első vasárnap is lesz edzés. Ez a játék nem gyerekjáték - zárta szavait, amolyan "magyarázatként" a vezetőedző, aki közismerten maximalista, ha szeretett sportágáról van szó. A csapat szakmai munkájában nagyobb szerepet kap Fekete Ádám, aki a juniorgárda irányítása mellett a felnőtteknél lesz másodedző. Az együttes mellett továbbra is a jól megszokott stáb segédkezik. Horváth Tamás masszőr bizonyára igen elfoglalt lesz a következő hetekben és Nagy Imre technikai-vezető sem panaszkodik majd unalmas munkanapokra.
Előkészületi találkozókon hangolnak Eddig két felkészülési torna időpontja tekinthető véglegesnek. A szokásos kaposvári kupa szeptember 22-23-án lesz, míg a zalaegerszegi Göcsej kupán szeptember 28 és október 1 között lép pályára a Kaposvári KK. Előbbi három, utóbbi pedig minimum négy találkozót jelent. A hagyományosnak mondható losonci torna rendezése egyelőre még bizonytalan. Az október 12-i bajnoki rajtig pedig több előkészületi összecsapás is lesz.
Ha Bánénak sikerül jó kis masszív csapattá összegyúrni őket, akkor tényleg csak a légiósok minősége döntené el a dolgot. Remélem jól választunk majd, gondolom szept-nél előbb nem nagyon tudjuk meg ki lesz a másik kettő, persze én is nagyon kiváncsi vagyok rájuk, szóval lesem a híreket mindig azért. :) Khm, valaki nem tud valamit azért mégis? :) Jövő7en érkezik Sullivan, gondolom lesz róla valami a médiában. Aztán egy-két 7, és kezdődnek az edzőmeccsek is talán.
Miért, mi lesz szombaton 17h-tól? Csak nem a Jászapáti játszik valakivel? :) (na jó, ígérem befejezem, még szóba se álltok a végén még velem Simivel. Ja, és engem is érdekel a Fradi meccs, komolyan, szóval szombaton 17h-tól 19-ig semmiképpen se legyen party!) Nálunk az a helyzet, hogy ha ezen a héten lenne a party, Edina szinte biztos nem tudna jönni, pedig akar. Kivéve, ha MA lenne, akkor igen. Nekem végülis szombatig minden időpont jó, utána meg tul.képpen nagyvonalakban jövő7en is bármikor... Szóval esetleg MA?
Na Kovács Laci szerint még két légiós jön és ennyi! Ezek szerint a felállás jövőre valahogy így nézne ki: Phillips - légiós - Ronca - Benő - légiós Csirke - Kiss - Szikó - Gordan - Dávid
Gráczernek nem ajánlottak szerződést, Varga Roland befejezte az aktív sportot
Kaposvár
Immár nyolc szerződtetett játékossal várja a felkészülés kezdetét a Kaposvári KK együttese. Az NB I/A-csoportos bajnokságot legutóbb a 7. helyen záró gárda vezetői megállapodtak Filipovics Gordannal, aki újabb egy évre kötelezte el magát a somogyiakhoz.
A 41 esztendős kosaras több, mint egy évtizede szolgálja a kaposváriakat. Magyarországi pályafutása során mindössze egy évet töltött más egyesületben, akkor Szolnokon játszott. A csapatkapitányi teendőket 2000 óta ellátó játékos, több hetes gondolkodási időt övetően döntött a folytatásról. Eldőlt az is, hogy Gráczer Zsolt nem kap szerződésajánlatot a kaposváriaktól, Varga Roland pedig bejelentette, hogy befejezte az aktív sportpályafutását. Utóbbival arról még tárgyalnak, hogy milyen formában tudna a klubnál tevékenykedni. A kaposváriak jelenlegi kerete: Szőke Balázs, Hendlein Roland, Kiss Kornél, Csirke Ferenc, Orosz László, Dávid Gergely, Sullivan Phillips (angol), Filipovics Gordan. Gráczernek nem ajánlottak szerződést, Varga Roland befejezte az aktív sportot
Az tényleg egy szép gesztus lenne a Gordan felé ha visszavonultatnák a 12-es mezét,nagyon-nagyon megérdemelné. ... és hát igen.Benő mégegyszer nem lehet csak úgy 12-es mert azt ki kellene érdemelni de szerintem ő alkalmatlan rá. Egyszer már örült neki mindenki,hogy elment.
Angol irányítót szerződtettek a kaposváriak Sullivan Phillips az angol első osztályból érkezik Kaposvár
Pénteken délután érkezett meg a kaposvári klubvezetés címére az aláírt szerződésről tanúskodó faxüzenet, így hivatalossá vált, hogy Sullivan Phillips a 2006/2007-es szezonban a kaposváriakat erősíti. Angol irányítójátékost szerződtetett az Albacompba távozó litván Kestutis Marciulionis helyére a Kaposvári KK vezetése. A remek mutatókkal rendelkező Sullivan Phillips egy esztendőre írt alá a somogyi együtteshez. A 1979 február 9-én született 196 cm magas 96 kilós kosárlabdázó gyakorlatilag az egyes és a hármas posztok között bárhol használható. Legutóbb az angol első osztályú London Towers együttesében pattogtatott. Az év védőjátékosának választott kosaras 2004-ben bajnoki címet is ünnepelhetett csapatával. Az elmúlt szezonban kiváló statisztikával hívta fel magára a figyelmet. A harminckét mérkőzésen átlagban 37 percet pályán töltő kosaras 11,7-es pontátlaggal, valamint igazán figyelemre méltó 7,1-es lepattanóátlaggal is rendelkezik. Meccsenként 6 gólpassza, 1,5 lopott labdája és 0,3-as blokkátlaga volt. Duplát érő dobásainak 51,2, hármasainak 37,5 százaléka ért célba. Büntetőit 72,9 százalékkal juttatta gyűrűbe.