Nem, ott csak némi szipogás, de 1-2 nap múlva jöttünk haza, bedarált az élet, és 1 éjjel nem kaptasm levegőt, fájt-szúrt minden, na, mondom, infarktus, annyi..... nagyon sz.. érzés volt, de még itt boldogítalak benneteket 1 darabig :))
A komolyabb zarándokutakon ez természetes. Ne tudd meg, 60-80 éves nénikék, bottal is megmászták a Mózest. Igen, leültek néha, igen, fogadtak arab segítőt, aki karolta vagy fogta őket, de megcsinálták, öregem!
Klassz lehetett.
(a napfelkelte)
És mikor jött ki rajtad? még ott vagy már itthon?
Csak azért érdekel, hogy elrontotta e az utazást.
Lépcsőimről nincs mit beszélni.
Bemész a székesegyházbaa és elindulsz felfelé a harantoronyba.
Jaj, most jut eszembe, hogy a Szent Péter sz.egyházban nem másztam fel, mert kígyózó sor volt.
Valamelyiknél (asszem Krakkóban) meg félúton üldögélt egy néni és ki volt rakva egy vöröskeresztes tábla.
Székek meg víz volt odakészítve.
Vicces volt.
Éjszaka gyalogoltunk a holdfényben, valami fantasztikus volt, és kimelegedtünk, miközben egyre magasabban egyre hűvösebb volt, logikus, nem? Aztán vártuk a napfelkeltét egy helyben állva, ha rosszul léptél, hopsza-zsupsza lett volna...
Aztán hajnalban legyalagoltunk, egyre melegebben tűzött a nap... aztán még program volt, majd estefelé (48 óra nem alvás után) kiültünk egy hajóra kajázni, (bocs), aztán be a légkondis szobába, szóval hideg-meleg hatás alatt voltam...
Ez Sharm el Sheikh volt, most azon gondolkodom épp, hogy az talán még nincs cd-n...
De még lehet :))
Phú, ott azért van pár gyönyörű kép...
Igaz, hogy utána majd' belehaltam egy mellbordaízületi gyulladásba, mert úgy megfáztam, hogy észre sem vettem, na azóta inkább felöltözöm... De ez egy másik téma.
Nem tudom, milyen vagyok, ott adott volt, hogy vagy megmászom, vagy nem... Igaz, majd' belehaltam...
Jaj, ha most tudnék ide képet betenni...
Gyönyörű volt a napfelkelte a Mózes-hegyen! És totál euforikus volt az egész...
