majd az előzőhöz is válaszolok, csak most lettem kész a kerítéssel... :-))))
naszóval,
egy barátomnak (nagyon régi, kb mint a testvérem lenne) válságba került a házassága, elkerülhetetlenül fel lettek téve nekem kérdések, amikre válaszolnom kellett ( a kellett belső, külső kényszer hatása nélküli ), de nagyon nehéz ilyenkor, mert ugye a felesége is barátom tulajdonképpen.
Végülis arra a következtetésre jutottam, miután elmesélte a történetet, hogy egyszerűen
nem erősítették meg, illetve a felesége nem adta egyértelmű álláspontját a folyamattal szemben...
Egyszerűen nem volt ordítozás, tányér csapkodás, semmi... hagyta, hogy történjenek az események.
Igen, ez egy magyar film a 80-as évekből. Amiről szól, az egy kordokumentum vidám filmbe öltve. Sok minden egyéb is van benne, amiről el lehet mondani, hogy tipikus.
Ez is ilyen. Ennyi és nem több. Ez nem jelenti azt, hogy MINDEN kapcsolatban így működik, nem kell általános szabályként tekinteni rá.
Érted a különbséget? Amikor valaki azt mondja egy filmben látottakról, hogy ez így van és kész, vagy példaként említi, az nem ugyanaz a kávéház.
Az lenne a normális, hogy előbb jön a 'tárgyalás', és csak aztán az 'ítéletvégrehajtás'.
A teljesen nyilvánvaló eseteket (tettenérés) kivéve okosabb lenne előbb magyarázatot kérni, aztán ha az nem kielégítő, akkor még mindig lehet durcizni.
Ha már kommunikáció, ez az én "kedvenc" sztorim:
Egy idős házaspár hosszú évi együttélés után aranylakodalmát ünnepelte. Mikor reggelihez ültek, a feleség azt gondolta magában: Ötven éven át előbbre tartottam a férjemet, és mindig neki adtam a zsömle ropogós felső felét. De ma végre egyszer magamnak tartom meg a finomabbat. Megkente hát magának a zsömle felső felét, a másik felét pedig az urának adta. Ám a legnagyobb meglepetésére a férje boldogan csókolt kezet neki, és így szólt: Drágám, ma ennél nagyobb örömet nem is szerezhettél volna! Ötven éve nem ettem a zsemle alsó feléből, pedig én azt szeretem a legjobban. De mindig azt gondoltam, hadd legyen csak a tiéd, ha annyira szereted.
Nagyon szép történet, de azért ez erősen lúzer dolog: ha esetleg a legelején két mondattal tisztázzák a zsömle-preferenciáikat, egész életükben mindkettő a kedvencét ehette volna. Az élet más, komolyabb dolgait sem beszélték meg soha? Viszont, így meg mindketten egy életen át büszkék lehettek a nagylelkűségükre, ami szép dolog (...de azért vegyük észre, hogy a feleség nagylelkűsége fogyott el elsőnek ;-)
Én a kommunikációban hiszek. Akkor nincs zsörtölődés, nincs pofon. Annyira egyszerű ez, az ember beszél, kérdez.
Nem véletlenül hoztam fel a Csapd le csacsi című filmet. Ott ugye az van, hogy a feleség átvesz egy levelet a postástól, ami a férjének egy idézés a nemibeteg gondozóba. Férj este hazamegy a munkából, asszony semmit nem mond, semmit nem kérdez, hanem elkezd cirkuszolni. Kávéfőző falhoz vágása, ordibálás, zsarolás, minden játszik. Pasi azt se tudja mi van, megkapja a tipikus választ a mi bajod kérdésre, mégpedig, hogy tudod te azt nagyon jól. Aztán leissza magát, miután asszony elbarikádozza magát a szobában. :)
És elkezdődik egymás szívatása. A végén meg kiderül, hogy nem a férjnek szólt a levél, hanem egy ugyanolyan nevű faszinak az utcából.
Nyilván vannak olyan nők, akik ezt természetesnek veszik, hiszen 'csak jogom van kifejezni az érzéseimet!' :-/
Tudatosítani kell bennük, hogy ez is erőszak, és egy pofonba nem hal bele senki, de hányan lesznek öngyilkosok, vagy betegednek meg mindenféle pszichoszomatikus izében, akik az erőszak kevésbé látványos, rejtett formáját szenvedik el...
Mondjuk, szerintem ha választani kellene, hogy kapsz egy pofont vagy egész nap zsémbel veled az, akinek szeretnie kellene, a legtöbb ember inkább a pofont választaná, mint a folyamatos verbális erőszakot.
Nem fogja megérteni, mert nem érti, hogy a pörölés, érzelmi zsarolás, játszmázás, bosszú nem a női lét természetes velejárója, hanem a társ folyamatos megalázása.
Anyám bátyja és családja (Alföldi világ) a következőképpen élte az életét. Asszony+2 lány gyermek.
Anya egy irodában dolgozott valami adminisztrátorként, apa meg a földjeiket művelte, és állatokkal foglalkozott. Nagyrészt fűszerpaprikát termesztett és kukorica földjeik voltak, fő bevételük ebből származott. Emellett otthon is volt háztáji, konyhakert, valamint szőlőjük is volt (nem kevés).
Állati sokat dolgozott, mert a lányoknak kell a "szépruha". Emellett természetesen a porszívózás az ő reszortja volt, mert a házimunkát meg kell osztani ugye, a konyhakert betakarítást, befőzést is együtt csinálták, hisz anya nagyon elfáradt 8-16-ig az irodában (nem kicsinylem le az irodai munkát, nem egyszerű az se, de azért na...).
Anya hétvégén főzött csak, mert hétközben nagyon elfáradt az irodában, így a menzáról vitte haza ebédszünetben embernek a kaját (ezzel sincs alapvetően probléma amúgy, csak a két fél leterheltsége miatt hoztam fel).
Apa mindezekért cserébe ki lett telepítve éjszakára a konyhai priccsre, mert horkol. Úgy 60 évesen meghalt, tán még annyi sem volt. Szerette a családját csórikám. :(
Érdekes módon a két lány időnként panaszkodott a férjére, hogy hát bizony előfordul, hogy leüvölti a fejéről a hajat. :)
Kb. úgy viselkedtek velük, ahogy azt otthon látták, csak itt a férjek nem olyanok voltak, mint az apjuk, hanem kinyitották a szájukat, ergo agresszívak voltak...
A ma fiatalok éppen most 2019-ben választják ki magunknak azt az alacsony kasztból származó kulturálatlan büdös bunkó házastársukat/partnerüket aki később bántalmazni fogja őket. Ebben a pillanatban már nem lehet ez ellen semmit tenni, ők maguk háborodnának fel a legjobban ha a választásukba bárki beleszólna akár tanácsadással is, hiszen mindenki tudja hogyan akarja a saját sorsát intézni. Én azt a tudást várom tőlük később is, 2-10-20 év múlva is, ne rám mutogasson senki, hogy nem oldom meg az ő életproblémáit!
Ők is így mentették fel saját magukat, a "méregkeverés" ma nem ( csak ) a pohárban folyik mint Médeia idejében :-). és nem annyira kis számban. Hiszen generációk nőttek fel az őrjöngő tanár, apa nélkül, vagy egy omega kisszobába száműzött apa mellett szocializálódva...
Hát pedig érdekeljen, ugyanis nemrégiben történt meg az az eset, amikor a nő módszeresen mérgezte az élettársát, aki végül belehalt.
Ahogy őskori szokás volt ugye (legalábbis a barlangrajzok erre engednek következtetni), hogy a férfiak a hajuknál fogva ráncigálták a nőket, és lőn! :)
Mivel a nők fizikailag gyengébbek, ezért kifejlesztettek néhány módszert, amivel elég komoly pszichés terrort képesek alkalmazni.
Az ütés látványos, lehet látleletet vetetni róla, könnyen igazolható. A fenyegetés, érzelmi zsarolás, hiszti, sértődés, kommunikáció szándékos blokkolása, ami már viszonylag rövid távon kicsinálja a partnert viszont nem látható, nem igazolható, ezért nagyon aljas. És bizony SZOKÁS!
