Szia! Valamikor 6-8 éve, nálunk is voltak kiskutyák. 5 alom, átlag 5 kutyus. Törpe volt a mama, és nála is a 9-13 nap közötti idő volt a jó. Persze, máskor nem is tűrte a kant, így nem volt nehéz kitapasztalni. Bár a Te kutyusod erőteljesnek tűnik (képről) azért érdemes lenne az állatorvossal majd a kálcium pótlásról beszélni. Az én kutyám nagyon picur, vékony volt, és az első ellés után majdnem ráment az 5 pici szoptatására. Aztán már kitanultam a dolgokat, később nem volt probléma, de sajna az állatorvos nem állt a helyzet magaslatán, így saját bajomon kellett kitapasztalni, és utána megtanulni.
:)) Hát igen! Örülni nagyon tudnak, ha valaki hazaér. Nem semmi, mikor öten "letámadják" az embert. Néha egymással is játszanak, olyankor rohangálnak ezerrel az asztal körül valami játékkal a szájukban. Nagyon jópofák!
Az én kutyám törpeuszkár! És hát elég gyakori a pisilés nála.
Áprilisban lesz egy éves, eddig egyszer nyomták ki a bűzmirigyét, remélem nem rontották el nála végleg. De szerencsére szaba továbbra sincs! Köszi a segítséget!
Napok kérdése, és 3 hónapos lesz Denisz közép uszink. A hétvégén megmértem, és kezdek kissé aggódni. Ha hinni lehet a szobamérlegnek 4,5 kg. Ugye ez úgy jött ki, hogy a kutyás súlyomból levontam a kutya nélkülit :-)))))))) Nem sok ez egy kicsit? Szemmel látható a növekedése, és eszik mint a "gép"!
Igazából nincs sok gond velük, szerencsére nyugodtak, aránylag szófogadóak. A főlös energiájukat meg levezeti az agility. Ami probléma, hogy nem mindeg jön be a szobatisztaság. Így a szőnyeges helyiségekből ki vannak tiltva, más meg mosható. Ami még néha zavaró, az eső utáni ázott kutyaszag. Akkor tényleg sok az öt "illata". Különben már nagyon megszoktuk a sok kutyust.
Én mindig azt tanulom, amit Pici... :))) Gyakorlatilag matematika tanár és idegenforgalom és szálloda szakos vagyok. (Elte-ttk, Bgf-kvifk) Szóval van mitől okosodnia a kis egyetlenemnek, főleg most vizsgaidőszakban... :)
Hogy bírtok olyan sok kutyussal, nekünk még soha nem volt kettőnél több, de akkor is az egyik kint lakott (puli)?
:)) A nagyobbik lányom tanítja a számtant az elsőben. Maya segít felkészülni az órákra. Minden tantárgyra "vevő". Legalább úgy lestrapálja a könyveket, mint a gyerekek.
FiFi kutyusunk a kisebbik lányommal tanul. Profi töriből. (a másik három uszink nem szereti a könyveket, inkább tv-t nézne :))
Az én kutyusom is mindig velem tanul, neki a geometria és a differenciálszámítás a kedvencei..., ahogy látom a tiéd is a matematikus pályát célozta meg! Hát igen, ezek az uszkárok már csak ilyen okosak. :)))) Sosem tudom eldönteni, hogy mikor odafekszik a könyvet vagy engem akar kitúrni... :)))
Szia! Maya a hónap végén lesz egy éves, de még ő sem tüzelt. A többi szukánk 8 hónapos kor körül kezdte el, de én még azért nem aggódok. Szerintem a tél is késlelteti.
Hááát... Valami baj tényleg lehet azzal a kutyakozmetikussal. A nyíráshoz nem sokat értek, azt apukám szokta csinálni, de azt konkréten biztosan tudom, hogy a bűzmirigyet csak akkor szabad kinyomatni, ha feltétlenül szükséges, vagyis, ha a kutyus "a popsiját dörzsöli a földhöz". Az információforrásom egyébként állatorvos (én hozzá vittem Picit, eddig 2x, pedig ő már öt éves).
A sokszori kinyomkodás gyulladáshoz vezethet, én nem járnék a helyedben ehhez a kutyakozmetikushoz...
Megkérdezhetem, hogy te kutyakozmetikus vagy?? Nekem azt mondta a kozmetikus, hogy a bűzmirigyet ki szokás nyomni, h ne legyen büdös, bár Pogi előtte sem volt az! :)
Szerinted a kutyánál bébiszőr sem létezik? Mert Poginak tényleg fél éves kora után (ha jól emléxem) kezdett a szőre megerősödni, és lett formázható.
Szóval várom válaszod!
Vagy szerinted sík hülye a kutyakozmetikus, ahova hordom???
Nagyon tetszenek a képek, tényleg érdemes lenne ezzel fogalalkoznod! (Van rutinom képértékelésben..., de ez anélkül is szembetűnő.)
Picinek következő tüzelése után lesznek remélhetőleg kiskutyái, már nagyon várom... de öket már a "család fotósa" (a párom testvére) lestoppolta fényképezés céljából... Ő ugyan még soha nem fényképezett kutyusokat..., majd meglátjuk mi sül ki belőle.
Szeretek fotozni, osszeszedtem a felszerelest is, kutyakat kulonosen halas feladat. Szeretnek a fotozassal foglalkozni, uszikat ugyis ingyen fotoznek... :)
itt van egy kiskori kepe a masik meg amikor hazavittuk. A marhak masnit kotottek a fejere, meg kutyaparfummel is befujtak. Amerikai idiotizmus. Ezeket en is hivtam elo vegyszeresen furdoszobaban, budosen...
Szia! Hát bizony, a szobatisztaságra szoktatás, főleg télen, nagyon rázós. Én is az ajtóba tett felmosóronggyos módszerrel próbálkoztam. Lényeg, hogy nagyon kell figyelni, és írtóra megdicsérni, esetleg jutifalatot adni neki, ha sikeres volt.
A kozmetikusról az a véleményem, hogy a lehető legkorábban el kell vinni. Mi 6 hetes korban vittük először a piciket, aztán folyamatosan 6-7 hetenként. Igaz, először még csak egy kis borotválás a pofijukon, mancsukon, de legalább szokják. Ezért fontos a fésülés is. Minél későbbi az időpont, annál nehezebben tűrik. Szerintem... Mi télen is visszük őket, csak akkor nincs nyírás, csak fürdés és borotválás.
Ma találtam erre a topikra, és nagyon örültem neki... Már kezdtem azt hinni, hogy egyedül vagyok az "uszkárimádatommal". Persze találtam olyan honlapokat, amik tele vannak pomponosra nyírt kiállításkutyákkal, de én nem szoborként, hanem kis kedvencként kezelem egyetlen pici kuytusomat. (Aki egyébként egy fehér törpeuszkár leányzó.)
Ahogy olvasgattam a hozzászólásokat ti is hasonlóképpen állhattok a dologhoz.
A pisilásre szoktatáshoz annyit írnék: Én biztatlak, az én kutyusom kb. 3 hét alatt teljesen szobatiszta lett, persze szinte állandóan volt valaki, és figyeltünk rá "totyorog"-e... :)))))
Rebelx: Tényleg rettenetesen aranyos a kutyusod, és mellesleg a fotó is nagyon jól sikerült... igazi sztárfotó!!!
A kozmetikushoz fél éves kora előtt nem nagyon kell vinni, mert még bébi szőre van, és úgy sem lehet nagyon sokat kezdeni vele. Pogit először decemberben nyírták meg olyan igazi uszkárosra, de még akkor is a lába nem sikerült, mert bébiszőr volt rajta. (Ő akkor 7 hónapos volt). Előtte is vittem, kb. 4 hónapos kora óta, de csak a füle és az arca miatt.
Kb. fél éves kora körül viszont nyugodtan viheted, másnem a pofiján megigazítják a szőrt, meg a füléből kiszedik, ha esetleg benőtt neki szőrrel. Arra nagyon kell figyelni, mert az uszkárok fülérzékenyek nagyon. Ja, és a bűzmirigyét sem árt kinyomatni!
A Pogi nagyon szeret a hóban futkározni, de 10 percnél tovább én sem hagyom, mert ő nem kapott kabátot, mert azt hallottam, hogy az sem túl jó, mert ha átázik vagy aláizzad a kutya, még jobban megfázhat.
Különben az időre való pisilést meg fogja szokni nyilván a tied is előbb-utóbb. De tényleg sok türelem kell hozzá!
Köszi a választ, nagy erőkkel próbálkozunk. A pisilés egész jól megy már a kitett rongyra. Sajnos az idő nem nagyon kedvez a kintlétnek, nagyon félek hogy ebbe a hóba, hidegbe megfázik. Bár adtunk rá "kabátkát", 10 perc után behoztuk. Ja, és nem "intézett el semmit"!
Nagyon szépen nődögél a szőre, kezd már göndörödni. Mikortól kell kozmetikushoz vinni? Persze gondolom még hogy nem most, csak kíváncsi vagyok :-))))))
Sztem egy 10hetes kuttyot még nehéz leszoktatni az össze-vissza pisilésről, legalábbis Pogit nem volt egyszerű, ő is a konyha összes sarkát kipróbálta! :)
Próbáld vele "megszagoltatni" a művet, és a fenekére legyinteni. Illetve, ha van lehetőséged - nálam bevált - a nap azonos szakaszában, minimum kétszer vidd ki őt pisi-túrára! Nagyon nagy türelem kell hozzá.
És ahova odapisilt, ott nagyon erős illatú mosószeres vizzel mos fel, mert ha megérzi a mosószer szagát, oda többet tuti nem fog pisilni.
Pogi (9 hónapos) néha még most is elfelejtkezik magáról, de szerencsére egyre ritkább a baleset, bár sok uszkáros mondta, hogy néha náluk is előfordul baleset, idősebb kutyáknál!