Spinet és console Hammond orgona verseny Német módra! Egy kis ünnepi meglepetés vájtfülűeknek! 2 perc után elszabadul a pokol, vagy a menyország?:-)2066 and Then
Szerintem is klassz eszköz a Savihost és saccom szerint ha a notebook vagy a PC legalább 1,6 GHz-es procival működik, akkor szinte majdnem mindent visz. Az általam ismert pluginek közül a legtöbb proci teljesítményt a Modular Moog "zabálja", így ezt lehet hogy nem, de Modular Moog-nak van stand-alone verziója is. Egyébként a Savihost általam kifogásolt "lassúsága" nem sztenderd késleltetési "latency" probléma, hanem proci túlterhelési. Egy kétkezes oda-vissza glisszandónál mint ami pl a Nice "America" című nótájában két helyen is intenzíven előfordul, annyi hang szólal meg egyidőben, hogy a VB3 nem tudja fogadni a további MIDI parancsokat, csak az egyes hangok "kihalásának" ütemében. Az extrém késleltetés tehát mindaddig nem jelentkezik, amíg a proci nem megy át túlterhelésbe. Nekem sikerült néhányszor olyat előidézni, hogy 10-15 másodpercig is fortyogtak az utolsó hangok pedig billentyűk már régen nem voltak lenyomva. De ez a Hamichord 1 GHz-es fedélzeti PC-jével történt. Gyorsabb gépen ez a probléma valószínüleg nem jelentkezik.
Korábban említettem a Hermann's "VSTHost" programját. Szintén ingyenes és rengeteg lehetősége van, jól fel lehet hízlalni különböző effektekkel is. Nekem korábban ez volt fent a Hamichord-on, az XP indítópultjára feltett ikonnal automatikusan elindítható az összes felrakott virtuális hangszer és effekt plugin. Az összes feltelepített szabályozószerv MIDI parancsokkal távvezérelhető, és a vezérlő parancsokat is meg tudja "tanulni". Én csak azért váltam meg tőle, mert a VB3-at ez sem bírta szusszal, bár kicsit gyorsabb volt mint a Savihost.
Szerintem jó hogy ilyen széles választéka van a plugin házigazdáknak is, mindenki használja azt ami neki a legjobban kézreesik iiletve amelyiket a számítógépének processzora elbír. (én pl. elfogult vagyok a Cubase-el, ha nagyobb lenne a Hamichord SSD-je akkor arra is a Cubase lenne telepítve - bár tudom hogy ez "ágyúval verébre" lenne...:-)))
Megelőlegezek egy Kellemes Karácsonyi Ünnepeket mindenkinek e mókás videóval. Sajnos hammondosban még nem találtam, én mindenesetre kész vagyok tőle! :DDD
tehtube lemezajánlója telitalálat volt! Igazi, nekemvaló 'beteg' zene ez. :) A mai korból a Planet X jutott róla eszembe. Legalábbis én őket ismerem elég jól, de ez a Timeless lemez újabb példa arra, hogy nincs új a nap alatt... Zseniális volt. Köszönöm.
Az a korábban feltett borító, az Impressions lemezé...na, őket is meghallgatnám szívesen. Szimpatikus ez a sztereó- 'térmikrofonos' felvételi technika.
A Savihosthoz még annyi, hogy nekem nagy öröm ez a kis, fél megás dolog, mert így bármi VST-t ki tudok próbálni röptében még a pc billentyűzetéről is! :) Nem kényeztet minden gyártó a B4-hez hasonló virtuális keyboarddal (lásd VB3), ezért pont ideális. Az is megoldható vele, hogy a VB3-at berakva és beállítgatva, egy SFZ fájlba elmentem mint setupot és utánna egy autorunnal ebből az sfz-t megnyitva, minden feláll és szól = önbootoló pc alapú hangszerként is meg lehet találni benne a számítást. Persze ha nagyobb igények vannak, mint más VST, effektek, sajna így nem megy, nem multi funkciós. Erre ahogy írod, vannak több sávos keret programok, sequencerek szintén tucatjával, akár Linuxra is. Ellenben a Savihost aztán nem kér a plugin mellett enni, inni mint pl. a Cubase jócskán!
Köszi a tippet az Enegyt illetőleg. Bár ez egy trial program, ki fogom próbálni. Nekem a Savihost teljesen problémamentesen és realtime megszólaltatja a B4-et, VB3-at, a sound rögtön indul, lehet akkordozni, túrni, fúrni ahogy akarom, nem nyeklik, smindez egy Asus alaplapi Nvidia chipsetes hangprocival! Persze a programban be kell állítani a legalacsonyabb latencyt, mert alapból nem ott van. Nekem működik. :) Van pár host progi, én elsősorban az ingyeneseket keresem, de pl a steinberg is csinált egyet, a V-racket régebben. Nyúztam most kissé ezt a bekékült klónt (lásd lejjebb), alapból nem volna rossz hangú, de érdekes hogy a lacit egy mélyebben paraméterezhető vibrato/chorus effektel váltja ki. Sajnos a felső oktávban jajgatós és nagyon mű a hangkép, de ingyen programtól mit várjon az ember? Egy próbát megért. A kvr audio honlapján több tucat orgona klónt lehet találni, ki-ki kedvére kisérletezgethet velük, a VB3 és társai egyenlőre nincsenek szorult helyzetbe miattuk.
A Savihost VST Host program valóban nagyon könnyen kezelhető eszköz és a VST pluginból stand alone virtuális hangszert lehet kreálni, de valószínüleg nincs optimalizálva, mert gyengébb processzor esetén pl. a VB3 futtatásakor a glisszandót már nem bírja. (ha"végigszántok" öt oktávot, akkor az utolsó hangok vagy egy másodperc késleltetéssel szólalnak meg)
A VSTHost profibb szerkezet, nagyon sokat tud, de szintén lusta.
Szerintem az EnegyXT a legjobb az általam próbáltak közül, ez egy elég komoly lehetőségekkel bíró szekvencer program sok hasznos beépített effekt pluginnel. Ezzel a Hamichord 1 GHz processzora is gond nélkül működik, a VB3 mellett még az egyik B4 is be lehet kapcsolva (ezt csak terhelés-próba szempontból említem) akkor sem késik vagy csuklik.
Azt mondtad, te már nem fogsz csinálni, pontosabban írni róla, akkor én mi újat nyújthatnék? 1.3MB dll fájl, lap alján letölt, VST plugin könyvtárba bemásol és már szól is. Kb 2 másodperces fáradság, ki-ki ízlelgesse maga, nekem mindenért nekemesik vki... :(
(ja, VST futtatás, kipróbálás okán, a legzseniálisabb és egyben legegyszerűbb host szoftver → SAVIHOST )
Most hallgatom John Abercrombie lemezét. 1974 - Timeless. Ok, ő gitáros. De a billentyűsök mögött -ami nagyrészt Hammond 3.perka/888- Jan Hammer, ami eléggé rendhagyó tőle. A basszust is ő hozza. Dob: Jack DeJohnette. Extrém felfokozott tempó, szólamok, virgák. Leginkább Okumotónak javaslom, de mindenki másnak is.
Veretes a CD borító is, made in WEST Germany!!! :-)
kinek jutna eszébe (bár biztos van ilyen is) a Hammondban elállítgatni a pickupokat. Esetleg ha muszáj...
Tényleg csak akkor szabad, ha muszáj. Kondicsere (kondicsere is csak mérés és a rezonanciához pontosan szükséges kapacitás meghatározása után!) után végig kell nézni a szinteket és ha +/- 5 %-nál nem nagyobb az eltérés a gyári karakterisztikától, akkor nem szabad hozzányúlni. A baj ott szokott kezdõdni, hogy korábban valaki már megpróbálta kalibrálni - mûszer nélkül. Elismerem, nem egy egyszerû eset az ott jelenlévõ zajszint mellett csúcstól csúcsig 5-15 mV-okat mérni, de meg lehet hozzá csinálni a megfelelõ eszközt (egy elõtétet a szkóphoz) és akkor megy a dolog.
Hááááát, M3-nál nehezebb a helyzet. Kicsit határoltabb mind a frekimenet, mind a játékfelület. Abból nem tudok etalont. Az biztos hogy a gyártási idő előrehaladtával inkább fényesebben, keményebben szól a B3-as. Három kb. időpont lehet: 1955-59-68-75. Egy hatvanas évek eleji értéket alapul véve szerintem nem lehet nagyot hibázni.
Nézegettem kicsit az előbb. Egyszerű dolog ez, azért egy próbát megér. Igen, érdekes, hogy a kevesebbet tudó verzióit pénzért adják, viszont ott laci szimu van, biztos azt kell kifizetni. :)
"hiszen kinek jutna eszébe (bár biztos van ilyen is) a Hammondban elállítgatni a pickupokat?"
Nos az én 1936-os A typ. TG-mnél Joey nagyon csodálkozott, mert van olyanja is, de az övé rettentően visít. Montam hogy az enyém is volt vala, míg ki nem rángattam a pickupokat. Nagyon meg volt elégedve a szép, meleg, vastag hangjával.
Szintén azért is szól olyan jól Littlebig-Matyoo B3-asa, mert az újrakondizás mellett a TG-je is kalibrálva lett Qqberci által. Már hivatkoztam párszor a Bayou felvételre, amelyen ezt hallani.
OFF: szerény véleményem a tesztről (MKI-NE3) csak annyi, hogy egy öreg Rhodes-nál általában a tulajdonosok, meg a javítóemberek rászabják a saját szájízükre a pickup beállításokat, tehát egy ilyen ilyen összehasonlításnak is csak akkor volna igazán értelme, ha legalább a lehetőségekhez képest közel azonosra állították volna. Az ekkor adódó különbség már lehet jó összehasonlítási alap, de így...
ON: A Hammond teszt ilyen szempontból hitelesebb, hiszen kinek jutna eszébe (bár biztos van ilyen is) a Hammondban elállítgatni a pickupokat. Esetleg ha muszáj...
Egyenlőre nem tudtam az EVB3-at felinstallálni, mert kb. 25-30 MB hely kellene még az SSDn. Helytakarékosság miatt a Hamichord-ra csak az ASIO driver van feltelepítve, így még meg kell keresnem az M-audio kártyához tartozó Direct Sound drivert, ezenkívűl átmenetileg le kell szednem a B4 II-t mert az foglalja el a legtöbb helyet. Talán karácsony és újév köztött meg tudom ejteni...
Apróbetűsödért kár volt, nem az igazságot tükrözi. Senkinek nem mondta semmilyen barátnő hogy ez meg az a tuti, ellenben te már párszor hívatkoztál a nejed véleményére tesztek kapcsán... Talán másnak más szempontjai lehetnek, viszont a falrahányt borsóval mintha azt sugalnád hogy te eldöntötted mi a jó más helyett is. No kérem ez ami konkrét kijelentés és sehol benne semmi szubjektivitás! :)
Köszi a segítséget, nekem eszembe sem jutott volna, hogy a nyitott lezlie szimuláció okozza ezt a komoly hangerő változást és hangkép torzulást. Egyetértek veled a B4 II és B4 1.1 ügyekben, egy kicsit elvacakoltam velük és hasonló dolgokat észleltem, mint amit leírtál, a többi esetében nem tudok labdába rúgni.
Van sok standard, öröxöld, jazz valamilyen fakebook, omnibook címmel.
Továbbá javaslom még mindegyik mellőzését és a transzkripciót. Hangfájl indít, jegyzetfüzet a billentyűn, hallgatózás. Szerintem Matyóó is így szedte le a youtube-ra nemrég feltett Bayou c. Jimmy Smith számot.
OFF. Annyiban On hogy jól hallani a dinamikai különbségeket: MKI-NE3
ON. Nem rossz demó. Jól allani mnden erényét, hátrányát. Ez már multis, vagy még mindig egyszerre csak orgona vagy zongora?
djuice: "Ha ......, viszont ..... nem sikerölt ...." mi más?:-)
Azt hiszem bele kell törődnünk abba a nyomogatós kis szürke gombokba. :-(
Nagy ötletnek gondolták, a multi (pl. Stage) gépeiken el is megy, de ilyen live stílusún kár ennyire erőltetniük az egyendizájnt. Egyszer jó lenne a C2-t is összeereszteni a Hamichorddal. Még lehet hogy sor kerül rá.
Ámbár egyesek számára falrahányt borsó hosszadalmas és alapos vizsgálódásunk eredménye, mert lehet hogy a barátnőjének esetleg az XB2 vagy a Wersi OX5 jobban tetszik. Ami valakinek szintén véleménye. Szóval ha meg is tesszük, csak képeket mutatok róla, nyilvánosan értékelni nem fogom.