Minden érdeklődővel tudatom, hogy meg lett a portálom. Sajna a gombóc név már foglalt volt.
Persze az is lehet, hogy én foglaltam le, aztán meg ügyetlenkedtem? :))
Na, mindegy.
Az építkezést holnap kezdem.
Lehet, hogy kisebb voltam?
Én csak azért voltam ott, mert nem hagyhattak egyedül az utcán, ha hazamegyek, akkor meg kitudódik hogy hol lopják a napot.
A Fradi biztos játszott, a többire sajna nem emlékszem.
Csak arra, hogy nagyon kellett pisilnem.
És mérgesek voltak, mert meccs közben kísértek ki.
Én már akkor is kihúztam a gyufát. :))
Így már jó?
Mi azt mondtunk, itt nem lehet off-nak lenni, és a Moderátorok sem szóltak.
Szóval ... volt a játék. Hm.
Még én is láttam a Törőt is meg a Nyilasit is. Öregfiúk meccsen :)). Nem, komolyan láttam.
Lehet, hogy már meséltem, akkor lőjetek le:
amikor épp jegyüzérekkel barátkoztunk (...) Tunéziában, és az alap társalgásból (honnan jöttél, hogy tetszik Tun. stb.) kifogytunk, 1x az egyik srác megszólalt, és azt a mondatot rakta össze angolul, no meg kézzel és mimikával, hogy ő tudja, hogy a Fehér magyar volt, és látta a tévében, és nagyon sajnálja...
Tán 8 éves koromban, dupla rangadó, Népstadion.
Úgy szöktünk el a tesóimmal, mert csak a ház elé lettünk elengedve, aztán meg sem álltunk a Népstadionig.
Mackóalsóban + dorkóban.
Az volt az igazi.
Hőskor?
Az az igzság, hogy 6 éve nem voltam focimeccsen, de most Fehér Miki emlékének tartoztam azzal, hogy az emlékmeccsén megnézzem ezt a botlábú brigádot. Kb még 6 év el fog telni, hogy én újra meccsre menjek.:((
Úgy látszik nekem már csak a nosztalgiázás marad, pedig olyan naggggyon öreg még én sem vagyok. De én még láttam focizni Benét, Fazekast, Nyílt és Törőt, stb. De ezek a mai fiatalok már csak a Sport1-en vagy az Eurosporton látnak focit.
Bocs, hogy még a restiben is tudtam off lenni, de meccs után az ember betérhet ide egy italra...
Á, de órákon át tartana... Azt meg már nem mindenki bírja...
Szóval, 1x segítséget kértünk az utcán ácsorgó helyiektől, ők azonnal elvittek egy jó kis kereszteződésbe, hogy fognak nekünk taxit.
persze, taxi a pálmafasorba' se volt,
közben jót beszélgettünk,
és a hapsi meghívott bennünket, aludjunk náluk.
Én egy kicsit kacérkodtam a gondolattal........
na, már megint eltérek....
Szóval nem mentünk,
címet cseréltünk.
1 hét múlva megint arra jártunk,
és elhatároztuk, hogy megkeressük azt a csodálatosnak leírt, 3 szintes sokszobás házat,
megnézzük magunknak, aztán majd becsöngetünk :))
Órákon át kerestük az utcát, már a fél lakótelep ismert bennünket, keresztbe-kasba bejártuk,
6ezer emberrel beszéltünk, kísértek ide-oda bennünket...
Többen is próbáltak telefonálni nekik, végül egy telefonközpontosnak sikerült is, 5 percen belül ott volt értünk a papa a nagylánnyal,
volt óriási ölelkezés meg minden,
teljesen boldog volt, hogy mi emlékszünk őrá,
azonnal riadóztatta haza az asszonyt,
mentünk vendégségbe.
rozoga50 , nem állt módomban még megérdeklődni, mert bár már hazajöttek, elkerültük egymást.
De mivel én is kiváncsifáncsi vagyok, meg is akartam kérdezni őket.
Azt sem tudják, hogy van ez a fórum (sztem), tőlem meg nem tudják meg.
Persze, hogy lebukjak.
Már így is figyelnek, lehet,hogy nick-nevet változtatok.
De a Gombóc az olyan jó volt. :((((
De jó, ti együtt voltatok valamikor valahol??
Amikor mi eljöttünk Tun-ból, utólag írt a topicba valaki, és kiderült, hogy ők már ott voltak, abban a hotelben, és 1xűen nem is emléxünk 1másra látásból sem...
A Tunisz melletti Rades stadionban voltunk esti meccsen, és a nagy izgalmak közepette nem is gondoltunk arra, hogy fogunk onnan hazakeveredni.
A stadion 65 ezres, és az Afrika Kupán totál tele volt, sőt.
Úgyhogy 1 db taxi annyi volt, mint halottnak a csók...
Elindultunk egy nagyobb gyalogos tömeg nyomában, remélve, hogy valahová mennek...
Egy idő után lakótelephez értünk, de az időnk gyorsan fogyott, el kellett volna érni az utolsó éjszakai vonatot "haza" ................
brrrrrrr......... már el is keveredtem.... hogy lesz ebből arab család...
egy nagyon fontos kérdésre nem kaptam még választ MIKOR LESSSSSZ MÁááá ARAK, mégis egy restibe zsebből inni, nagyon off. másik dolog egyszer régen érdeklődtél 3 hölgy iránt , én adtam egy választ tudom, hogy lezártada dolgot , csak hát a kiváncsiság.... ők voltak ? akikre én gondoltam? 3-as bridzs klub jó mi? ja meg a sanzadu? több baromságot ma már nem irok:csak egy no vagy egy yes.ők nem akarnak egy kis élménybeszámolót irni?pici szösszenet a kompokról.nem nagy élmény csak úgy.egyszer réges régen hellásba jártunkba keltünkben rájöttünk , hogy Gytheionból féláron viszik át a kocsit krétára(pireushoz képest)nosza szaladunk jegyet venni. milyen kocsi , hát polski okey , tényleg potom pénz volt.probléma ott volt , hogy ők kispolákra gondoltak ,nekünk meg 1500 volt. kocsinak a helye az emeleten volt. már a forgalom irányitó is csoválta a fejét,de visszapillantó behajlitva int hogy fölfele . akkor még a nejem vezetet . ö oda soha mondja. de hát az iszonyatos dudálás hamar meggyözte, hogy muszály. kb 30% emelkedő becsületére a polskinak felment a kereket is csak kétszer állitották kézzel a segitők. asszony kiszáll a kocsit lehetetlen szük helyre betolják. boldogan megyünk a fedélzetre indul a komp. éjszaka van .resti nincs hát csak ugy magyarosan elkezdünk enni de egy éhes szájjal kevesebb van az előirtnál . egyik gyerekünk gondosan bebugyolálva ott maradt a kocsi hátsó ülésén. rohanás ,anyázás gondolom, fél kompot átszervezik úgy 5 cm -ként.. héromnegyed óra múlva vissza szerezzük a lányunk. mi voltunk azt hiszem a legnépszerübb szülők az egész hajón.na ezek után reggel kiszállás . persze az esti emberek megismernek, a legtapasztaltabb máris rohan segitségért.kocsit kihuzzák a helyéről nejem beül és vár. pali odajön integet,hogy menjen már.ö mondja ,rendben forditsák meg a kocsit. a tapasztalt vakarja fejét a kezdő integet, hogy gyerünk gyerünk. no nem akarom tovább részletezni 8ember engedte le gurtnin mi meg gazdagabbak lettünk néhány korlát darabbalami egybe épült a kocsival.