Mint olyan önkéntes, aki maga is szokott házvezetéseket tartani az örökség napokon, nagyjából tisztában vagyok vele, mennyire terhelhető valaki, aki nem kap fizetséget a munkájáért.
Pont ezért gondolom azt, hogy aki olyan programot szervez, amelyre széles körű érdeklődés várható, számoljon ezzel a széles körrel, és találjon ki olyan megoldásokat, amelyek tíz emberből kilencnek nem csak bosszúságot okoznak. Ugyanannyi energiabefektetés, nagyobb élvezet.
Feltételezem, hogy a programok nagy része lelkes önkéntesek részvételével folyik, ingyér és azért az ő erőforrásuk is véges lehet.
Igény persze volna rá. Mint ahogy persze ezt már fel is ismerték páran, üzleti alapon is lehet "sétálni" több helyen, szerintem korrekt, a legtöbb esetben színvonalas dolgok azok is.
Az szép. És ilyenkor az ember merenghet, vajon a tágabb környezetéből ki lehetett a tippadó. Persze vannak véletlenek, de amióta pár éve láttam, hogy furcsa alakok hogyan húznak a ház egyetlen, csak időszakonként lakott lakása felé, majd még aznap kiderült, hogy fel is törték, nem nagyon hiszek a betörők intuíciójában. :-(
Kérdésem: ha a közzététel utáni percekben garantáltan minden sétára minden hely betelik, és ez minden évben így történik, vajon miért nem indítanak több sétát a szervezők? Komolyan, föl nem foghatom, ennek így mi értelme van.
Utolsó szavam hóemberügyben: gyermekeimet valamelyik hülye - vélhetően én voltam az - a 70-es években megtanította arra, hogy minden évben mintát kell venni az azévi hógolyókból, és gondosan archiválni a mélyhűtőben. Szépen sorakoztak a nejlonzacskóba pakolt példányok - a csúcs talán tíz lehetett -, rajtuk a filccel felírt dátummal, leolvasztások alkalmával pedig kezdődött a panelban a körséta, hogy kinél fél el a cucc arra a pár órára.
Nektek bevallom: hóhiányos teleken volt rá példa, hogy ezekből a jéggolyókból kellett elkészítenem a kötelező éves darabomat, de meglett. (Mindenkit kérek: ez maradjon közöttük, meg ne tudják már a srácok.)
Van is fényképem arról a napról. Majd megsültem bundában, hazalátogatóban voltam. A fényképen a Dunakorzó terasza látható, ahol egyszál bluzban szolgáltak kis a pincérnők. Pont a napokban volt a kezemben a kép, mert mindent végig kellett néznem, hogy dokumentálhassam mi mindent loptak el a betörők amikor meglátogatták a lakásomat a közelemultban. Rács és riasztó ellenére!:-(
Nem koszorúzni mentünk, hanem iskolai ünnepségre és igen térdzokniban! Persze ez a mult század első felében volt.
Viszont emlékszem olyan másjus elsejei kötelező kivonulásra, amikor télikabátban sapkában sárlban dideregtünk. Igaz akkoriban a hatalom éppen átrendezte a naptárt. Május 2.-án volt karácsony másnapja.:-)
Szeretem az arányos dolgokat. Még ezzel a mostani időjárással is megbékélek, -ma egyébként kimondottan elviselhető volt a szemerkélő eső ellenére-, ha és amennyiben nem marad ki idén a tavasz (és az ősz), és nyáron nem lesz ismét extrém meleg.
Nyáron sem lehet mindig sűrű erdőben sétálni, vagy a pince hűsében ücsörögni, miközben borsemissza vagyok, sűrű erdő sincs a teraszomon :)
Érdekes, én meg voltam győződve, hogy 1987. január 11. az közös emléke az akkor élt generációknak. Mondjuk nekem napra pontos emlékeim inkább 85-86-ról vannak, amikor katona lévén sokkal inkább természetközelben éltem, mint előtte és utána bármikor.
