Mindennek lehet kultúrája: A viselkedésnek, az állattartásnak, a nevelésnek, az írásnak, az olvasásnak, a vitának, a szexnek az evésnek az ivásnak stb. stb. Ezért ebben a topikban semmi nem off. Írhatsz bármiről, az sem baj, ha nem mindig kulturáltan.?;)) Reményeim szerint kialakul majd párbeszéd, vita, de szívesen látom a magányos farkasokat is.
A Budapest Parkban ma nyílt egy kis Robert Capa fotókiállítás. Nem nagy, egy falfelület, viszont ez a része ingyenes*. A megnyitó miatt sokan voltak, a kiállítási felületről nem tudtam közelit csinálni. A kád fotózkodás céljából van. :-)
Én koncert miatt mentem, de tudtam róla a Facebook-ról. Majd még megnézem rendesen.
*Viszont a bejáratnál ellenőrzik a csomagokat, a Parkba nem lehet bevinni semmiféle ételt/italt, elveszik az őrök még az ásványvizes palackokat is. Hogy visszaadják-e, nem tudom, ott voltak kitéve az asztalra.
Pénteken a Zsolnay-negyedet látogattam meg. A múzeum csak tíztől, de a Zsolnay-udvar már kilenctől megtekinthető. Kellemes hely, nem túl meglepő módon rengeteg csempe, kerámia, ideértve az ebből készült szobrokat is.
Az egyik bejáratot két griff őrizte, komolyak és méltóságteljesek voltak nyújtottak, szépen kidolgozva, karmaik között Pécs város címerével. Illő tisztelettel üdvözöltem őket, és tovább sétáltunk.
A parkban található szobrok közül négy mesterségeket ábrázolt. Az első láttán meglepődtem, mert a ferencjóska (értsd: szalonkabát) és a kézben tartott tárca alapján kávéházi főúrra tippeltem, és nem is tévedtem! Rögtön közöltem vele, miszerint: Fizetek, főűr, volt egy feketém! Az egyetlen nőnemű sajna, félkarú volt, megviselték az idők viszontagságai. A hátralévő kettőnél nem tudtam eldönteni, milyen mesterséget folytathat.
Láttam egy óriási szőlőtaposó kádat, és egy jókora prést is. Nem hinném, hogy itt folyt a szőlő feldolgozása, de a borospince mellett nagyon stílusos volt. Az itteni szobor is, mert egy menyecskét ábrázolt, aki szőlőt visz a kötényében.
A következő kis udvarban jó néhány állatszobor látható, például három, roppant álmos kerámiaoroszlán, meg egy bölcs bagoly egy odvas fatörzsön. Itt található néhány, kézműves termékeket árusító bolt. Ezek egyike, ami cukorkát árult, már nyitva volt. Beléptem, és elkapott a nosztalgia! Selyemcukor (amit itthon könnyen érthető okokból párnacukornak hívtunk) minden mennyiségben és színben, selymesen, csíkosan, csábítóan. Azért sikerült ellenállnom! A kézműves csokit árusító bolt szerencsére nem volt nyitva.
Lassan már nyitottak a bemutatótermek, jegyet váltottunk a Gyugyi ki8állításra, ami a gyár fénykora alcímet viselte.
Érdemes volt megnézni! Kéretik nem kinevetni a háziasszonyi szemléletet, de az első, ami feltűnt, az a ragyogó padló volt, olyanra fényesítve, hogy az első teremben látható, csodaszép kandalló visszatükröződött rajta. A kandallót Zsolnay Henrik magának tervezte, szép lett, minden túlzás nélküli, elegáns.
A kiállított kerámiák sokféle stílusban és mintával készültek, volt távol-keleti motívumos, volt olyan, amit a millenniumi év alkalmával a régi magyar motívumok díszítettek, de volt egyszerű és elegáns váza is. Aztán a helyzet kissé elfajult, mert rengeteg, fölöslegesen bonyolult, túldíszített holmit készítettek, Igaz, jól érezhető az öröm, hogy ezt mind el lehet készíteni kerámiából. Három kis ékszerdobozt láttam, megtévesztően olyan volt, mintha fából készült volna.
A legjobban az óriási padlóvázákon csodálkoztam, szépek voltak, de nem irigylem azt az inast vagy szobalányt, aki törölgette!
Volt olyan négyszögletű tálka, aminek a négy oldala fel volt hajtva, mintha egy lapot göngyölnének be. Sok értelmét nem láttam, de megjegyeztem, hogy szívesen venném, ha ebből kínálnának meg egy jó adag töpörtyűs pogácsával!
Hasonlóan meglepődtem két, óriási méretű csutorán. Az egyiket, ami legalább ötliteres volt, vadászjelenet díszítette, és eltűnődtem Vajon külön málhásöszvér vitte a vadásztársaság után? Elképzeltem viszont, hogy egy nagyon vadászias rendezvényen a felköszöntöttnek innia kellett belőle, az volt aztán a férfiasság próbája! Nem az ivás, a súly megtartása.
Aztán elolvastam a történetét, és rájöttem, hogy rossz nyomon járok, mert ez afféle reprezentációs ajándék volt Rudolf trónörökös esküvője alkalmából.
Szó mi szó, szép és érdekes gyűjtemény volt, alaposan kinézegettem magam!
Igen, jó, hogy így alakult. Azon is elgondolkodtam, hogyan lehetett ekkora vásznakat szállítani? Jó, volt vasút, de Taorminában vagy Palesztinában biztos nem.
Imádom a Csontváry Múzeumot, évente-kétévente be-benézek oda :-) És igen nagy szerencsénk, hogy anno Gerlóczy Gedeon beleszeretett a Csontváry képekbe, különben a nagy vásznak piaci árusok ponyváiként végezték volna :-(
Csütörtökön és pénteken sikerült eljutnom Pécsre. Másfél napot töltöttem ott, és igyekeztem jól kihasználni.
Az első napon a Csontváry Múzeumban jártam. Éppen esett, vagy esni készülődött, ezért nem sokan voltak ott, nyugodtan nézelődhettem.
Maga az épület is kellemes, harmonikus látvány, jól meg is szemléltem.
Az első teremben tüstént meglepetés várt, mert fekete háttér előtt megfestett pillangókat láthattam. Alattuk, szintén fekete táblán kiállítva ugyanezen pillangók, ugyanolyan elrendezésben. Sajnos, csak a nappali pávaszemet és a halálfejes lepkét ismertem meg. A következő képen egy, a zsákmányán pihenő héja látható, olyan módon lefestve, hogy bármely, Hermann Ottó által írt könyv illusztrációja lehetett volna.
Öröm volt találkozni azokkal a képekkel, amiket eddig csak reprodukcióból ismertem. Így nézve sok érdekes részletet fedeztem fel, még akkor is, ha nem érdemes túl közelről szemlélni, mert úgy csak foltokat lát az ember, távolabbról áll össze a kép.
A Sétalovaglás a tengerparton megszemlélése után pedig azon kezdtem el
gondolkodni, vajon a teliholdon valóban ábrázolta-e a festő a szabad szemmel is
látható tengereket, hegyeket, vagy ez csak a festék egyenetlensége?
A Siratófal festményt szemügyre véve, megállapítottam, hogy az ott lévőknek
alighanem volt okuk mit felpanaszolni, beleértve az ott lődörgő, csontsovány kutyát is. Viszont feltűnt egy, a kép jobb felső sarkában látható férfi, akinek mind az arcvonásai, mind a viselete elütött a többitől, azt mondtam rá, hogy szolgabíró úr.
Némi töprengés után rájöttem, hogy Palesztina akkoriban török fennhatóság alatt állt, tehát lehet, hogy ez az ember egy éppen arra járó török tiszt volt.
Amin meglepődtem, az egy Ferenc József portré volt. Nem hinném, hogy őfelsége modellt állt Csontvárnak, alighanem egy másik festményről vagy fényképről dolgozott.
Volt viszont egy jobb modellje: ő saját maga. Ez – legalábbis szerintem – inkább a köztiszteletben álló patikust, mint a zseniális festőt ábrázolta.
A Magányos cédrus a kedvencem, azt nélztem a legtöbbször és a leghosszabban.
Elég sokáig voltam ott, de mennem kellett, mert Pécs még jó néhány érdekességet tartogatott számomra.
Tegnap megnéztem a Vad erdők, vad bércek című természetfilmet. Mindössze egyórás, de ez a javára válik, mert nem húzza az időt, nincs benne fölösleges töltelékanyag.
A főszereplő, mi több a sztár, a hiúz lenne, de csak a történet vége felé lép elő, akkor viszont imponálóan. A magyar, illetve közép-európai erdők életéről szól, télen kezdődik, amikor a fantom nyomai látszanak a hóban. Mondhatom, jólesett a havat bámulni, rögtön hűvösebb lett, bár lehet, hogy ez a légkondinak köszönhető.
Akárhogy is, szépséges felvételeket láthattam a téli, tavaszi, őszi erdő életéről, a patak életéről, békák nászáról, szitakötőkről, kérészekről, de még a gombákról is.
A vége felé bevonult a történet sztárja, a hiúz. Ügyes vadász, fortélyosan lopódzik, gondosan választja ki a rejtekhelyét.
Tanúja lehettem egy szarvasborjú levadászásának, nem mondhatnám, hogy esztétikus, de annál hatékonyabb!
Végül pedig előkerült két tündéri, bűbájos hiúzkölyök, hosszan játszadoztak, készültek a jövendő életükre.
Azoknak ajánlom, akik szeretik a természetfilmeket, és nem csak a távoli vidékeken játszódókat.
Amikor vége lett, a stáblistán láttam, hogy a felvételek legszebb-legjobb része részint a Magas-Tátrában, részint a bajorországi erdőkben készült.
Viszont ez a tárlatvezetés egyszeri volt, de enélkül is jó lehet. Mondjuk Parti N.L. nyelve vagy szava nem ért el hozzám, amikor a könyveit olvastam, nem hozzám beszélt irodalmilag. Amikor ezt így említettem valakiknek, mondták, hogy ők meg a színdarabjában nem mentek vissza a második félidőre. Egy szabadabb beszélgetésben lehet más, érdekes.
Látni láttam korábban ezt tőled, könnyebben olvasok, mint írok, gondolom nem egyedül vagyok ezzel :)
Ha az újonnan festett kerítésemet firkálnák össze, nem örülnék neki. Illetve csak akkor, ha előzőleg megmutatják, mi lesz belőle, és tetszene. Akkor még meg is köszönném. Viszont tény s való, hogy van egy csomó olyan falfelület, amin nem ront, sőt, némelyik még javít is rajta. Az itt látható képek pedig tetszenek.
Én nagyon szeretem a jó graffiti-ket :-) Szerintem egyenesen ösztönözni kéne azt, hogy egy csomó kopár, csupasz betonfelületeken kiéljék magukat a graffitizők.
Ki kéne jelölni ilyen területeket, biztos hogy feldobnák a környék hangulatát.
Megtudtam azt, hogy a Vigadó épületében Himnusz kiállítás van. Jó régen nem voltam ott, alig-alig emlékeztem rá, pedig nagyon szép a belseje, az aranyozást nem vitték túlzásba, a lépcsőház kifejezetten arányos, a lépcsőkön könnyű járni.
Belépve egy aprócska könyvtárfélét pillantottam meg. Az első utam odavezetett. Nagyon kedvesen fogadtak, mondták, hogy csak helyben olvasás van, ez ellen nem is volt kifogásom. Viszont az asztalon találtam egy érdekességet, rögtön meg is néztem. Afféle tükrös, körbeforgatható szerkezet volt, el is kezdtem tekergetni, egy tigris ugrált benne. Ez lehetett a filmvetítőgép dédnagybátyja. Több szalag is volt, a másodikon egy ló futott, a harmadikon pedig egy nő lépett fel egy emelvényre, majd leugrott róla. Képzeljétek, ez a kacér nőszemély majd’ a térdéig húzta a szoknyáját! Sok művészeti folyóirat volt ezeket lapozgattam egy kicsit, aztán irány az első kiállítás.
Ez az ötödik emeleten volt, oda azért lifttel mentem föl. Egy tágas, jól világított, kellemes hőmérsékletű terem volt, nem túl sok, de annál érdekesebb látnivalóval. A himnusz alatt itt nem, vagy nem csak a Kölcsey-verset értették, hanem pl. egyes zsoltárokat is.
A kiállított tárgyakat így sem tudnám mind elsorolni, csak néhányat említek kedvcsinálónak. Egy fából faragott szobor, valami ószövetségi próféta lehetett, aki éppen komoly kifogásolnivalót talált embertársai viselkedésében. Egy másik faragás fejfára boruló, arcát a kezébe temető nőt ábrázolt a gyász élethű kifejeződése volt.
Csodaszép, agyagból készült úrvacsorai kancsók, hozzá illő agyagpoharakkal, nem lehetett jómódú az egyházközség. Volt Miska-kancsó si, bár kackiás bajsza után ez inkább Mihály volt.
Láttam néhány szép üvegkelyhet is, ha ez is úrvacsorai kehely volt, elég sok megbánni valója lehetett annak, aki ezt kiitta.
Népviseletbe öltöztetett babák is voltak, egyik szebb, mint a másik, remekül kidolgozva. A kedvencem a nagytiszteletű úr volt, csodásan redőzött palástban, éppen egy ifjú menyecskével beszélgetett, sejthetően a jövendő keresztelőről.
Találtam három hangszert is, az egyiknél rögtön rájöttem, hogy az tekerőlant, a másik kettő citera volt, de ennek csak itthon tudtam utánanézni. Mindhárom új volt, csillogott-villogott.
Az egyik tárlóban gyöngyház nyelű kések, a legkisebbik láttam határozott kísértés fogott el, de a tárló jól volt lezárva.
Népviseletbe öltöztetett, életnagyságú bábuk, még a kékfestő-fehér kombináció is csodaszép lett.
Egyszóval, bőven volt mit nézegetni. Meg is tettem!
A hatodikon volt a Trianon kiállítás. Azt az egy emeletet gyalog mentem fel, innen tudom, hogy a lépcsőház elegáns és kényelmes.
Erről a kiállításról nem nagyon tudok mit írni.
Külön öröm, hogy minden ott dolgozó udvarias, és szívesen beszélgetnek, ha valaki kérdezi őket.
