Persze a hullámoknak egyáltalán nem kell mozogniuk, mint lejjebb látszik, elég ha ebben a hullámtérben egy pontszerű valami mozog, a moduláció úgy is létre fog jönni.
Kis eltérés van a Lorentz kontrakciótól. Most vagy az enyém egy közelítés, vagy a Lorentz képlet. Valószínű hogy az enyém a közelítés, de nem eldönthető a probléma, mert ezt a kontrakciót még nem nem figyelték meg kisérletileg. De mindenesetre érdekes.
Az eredmény:
L 3.324918460055e-10 Doppler 2.374403498697e-10 DeBroglie 2.374403498697e-10 Lorentz 2.374466721322e-10
A folytatásban az lenne a szép, ha a Lorentz kontrakciót kiadná a képlet. Hogyan lehetne ezt elérni? Az már sejthető, hogy a kvantummechanikai hullámfüggvénty két hullám vibrációja hozza létre. Az elektron atom körüli megtalálhatóságát is ez adja meg. Ebből következően az atom méretét is ennek kellene meghatároznia. Most képzeljük el, hogy mozog az atom. A vibrációt a Doppler segítségével számoltam, tehát itt is erre a módszerre kellene hagyatkozni. A modulációt két ellentétes irányú mozgásból adódó Dopplereltolódás adta, ez lesz a vezérelv. Az atom a saját koordinátarendszerében ugyanakkorának kell lennie, mint amikor állt. Ez a kiindulási feltétel.
Ekkor az elektron +-c/alfa sebességgel mozog körülötte. Most csak 1 dimenziós mozgásról beszélek, elég lesz most egy egyszerű eset is. Ez a két sebességet most az álló koordinátarendszerbe kellene áttranszformálni. Erre a relativitás egyenleteit pont jók lesznek.
v0=c*0.7; w=c/alfa; v2=(w-v0)/(1.0-w*v0/(c*c));
w=-w; v3=(w-v0)/(1.0-w*v0/(c*c));
v0 lesz az a sebesség, amennyivel az atom mozog. A két ellentétes irányba +-c/alfa sebességgel mozgó elektronhullám v2 és v3 sebességgel mozog aszerint a megfigyelő szerint, akihez képest v0-al mozog az atom. Mivel az elektront két hullám vibrációjával írtam le, emiatt most négy Dopplert tartalmazó képletre lesz szükség. Páronként egy hullámcsomagot alkotnak. A két kapott hullámcsomag pedig egy újabb hullámcsomagot alkot.
A szemcsés szerkezet hatása a vákuumpolarizációnál sokkal erősebb jelenség,ami a zéruspont fluktuációt okozza,és ez teremti meg a spontán emisszió lehetőségét,és a Lamb eltolódás legjelentősebb részét(a maradék sokkal kisebb részt a vákuumpolarizáció).
Ha ezekből tudnál szimuláló programokat szerkeszteni,akkor a kalsszikus elektrodinamikaitól eltérő képbeli hullámteret is meg lehetne szerkeszteni.Vagyis annak hatását,hogy a mező felnagyítva szemcsés.A szemcsés szerkezet önmagában is okoz érdekes jelenséget,de az elektron-pozitron elméletet beprogramozva kijön,hogy az elektromos erőtér nem csak a pozitív energiájú elektronokat polarizálják(okoznak megosztást) hanem a negatív energiájúakat is.És ez a negatív energiaszinten történő megosztás mintegy leárnyékolja az elektromos erőtér egy részét.Ez a vákuumpolarizáció.Ez azért vákuumpolariázió,mert akkor is bekövetkezik,ha nincsen pozitív energiájú elektron,csak a negatív energiaszintek vannak betöltve elektronokkal(a negatív energián levő elektron hiányát jelző lyukat pozitronnak hívjuk),ami a vákuumállapotnak felel meg.Ezek az elektronok akkor is polarizálódnak,ha nincsen pozitív energiás elektron(amit észlelünk,mint sima elektron).
Ha pusztán az elektromágneses mezőre meg lehetne ezt a szimulációt alkotni,akkor a Földön előforduló mikrojelenségek 90 százalékát lefedő programmot hoznál létre.
Nagyon szépen ki lehetne rajzolni,hogy viselkedik az elektromágneses hullám a hullámvezetőben.És a magerőket is tudnák velük szimulálni.Ugyanis a magerők Yukawa-elmélete megfeleltethető a fények a hullámvezetőben terjedő változatával.Ugyanis a vektor és saklárpotenciálok(A,fi) egy skalár pszi függvényre vezethetők vissza a határfeltételek miatt.Azáltal,hogy a hullám terjedési iránya le van szükítve egy meghatározott irányba.Viszont megjelenik a tömeg.(A határfeltételekre nem emlékszem.)
A magerőknél az m a pion tömege,míg a hullámvezetőkben ez a hullámvezető keresztmetszetének és az elektroomágneses hullám hullámhosszának a viszonyától függő állandó.(A képletre nem emlékszem.)Ezeken kívűl a Poincare-féle tehetetlenségi gravitációs hullámokat is le tudod ezzel írni.(Ezek lépnek fel a Föld forgása miatt a tengerek felszínén.A tenger tehetetlenségi körmozgása miatt(amit a Föld forgásából származó Coriolis erő biztosít) hozzáadódik a tengerfelszín kapilláris hullámaihoz.És az ereő hullám egy ellipszispályán rezgő,de a körmozgás által felgyorsított(hidrocsúzli) vízhullám lesz,ami egy felületre leszűkített hullámmozgás(felületi hullám).Ami,mivel a haladási iránya a felület által meghatározott,az ampiltúdója skalárfüggvény,de ennek az az ára,hogy megjelenik a tömeg tag.
Ha bevezeted az elektron-pozitron pár képet,a lyukelmélet keretében,akkor az animációdat több ezerszeres érzékenységgel a vákkumpolarizáció jelenségét is kimutatná.
Egyetértek azzal,hogy állóhullámokkal probálod leírni a jelenségeket.Ez még olya jelenségeket is megmagyaráz,amiket azelőtt a részecsketulajdonság bizonyítékának hittek:Rutherford-szórás,Raman-effektus,Compton-effektus.
A téridő görbület csak az égitestek környzetében görbül jelentősen,amit mi gravitációs erőnek tekintünk.Az elemi részecskék mérettartományban elhanyagolhatóan kicsi.Ez számszerűen annyit jelent,hogy egy proton és egy elektron közötti elektrosztatikus vonzóerőnél az elektromágneses erőnél a köztük levő gravitációs erő 1042-en része.Ilyen érzékenységgel nem rendelkeznek manapság még a mérőműszerek.Az elektromágneses mezőben a töltések gyorsulás során bekövetkező sugárzás 1084-szer erősebb,mint a tömegek gravitációs mezőben való gyorsulása.Ezért van az,hogy egy negatív töltés,ami egy pozitív töltés körül kering, nagyon hamar beleesne a pozitív töltésbe(a pozitív töltés legyen rögzített),azért mert a körmozgásával járó centripetális gyorsulás a negatív töltést sugárzásra készteti,ezért elveszti mozgási energiáját.A bolygók is a Nap körüli keringésükkel járó mozgásuk során sugároznak(csak nem elektromágneses hanem gravitációs hullámokat),csak a bolygók Naphoz való közeledése maximum egy év alatt 1 cm.Ami az égitestek világában gyakorlatilag nulla(tízmilliárd év alatt év alatt is csak 100000 kilométer,a Nap Föld távolság 150 millió kilométer vagyis 1500-szor nagyobb lenne).
Nyilván három dimenzióban elbonyolódik a helyzet, de a kisérletekben a részecskék mindig egy bizonyos forrásból jutnak egy céltárgyra, ami nem teljesen 3 dimenziós probléma.
Minden tömeghez más Compton hullámhossz tartozik, amit ismét nem magyaráz meg a modell. Egyszerre csak egy hullámhossz értelmezhető egy kisérleti szituációban. A valóságban bármelyik részecske megjelenhet egy kisérletben. A protont alkotó kvarkok lehetnek az elmélet szerint egyetlen nagy sebességű pozitron, de ehhez fel kell tételezni, hogy vannak olyan téridőbeli vibrációi ennek, ahonnan nem tud fényjel eljutni a megfigyelőig /legyen az egy mérőeszköz vagy egy másik részecske/. A nagy sebességhez hozzáadódik a tér sebessége, ami miatt a tényleges sebesség átlépheti a fénysebességet. A pálya ezen szakaszairól nem érkezhet semmilyen információ. Nem a mi 'világunkban' van ekkor a pozitron.
De ezek csak spekulációk, az itt leírtakból csak egy a biztos. Az elektron deBrogli hullámhossza felírható Doppler-eltolódott Compton hullámhosszakból.
Nem vagyok húrfizikus, tőlem ezeket hiába kérdezed. A net tele van angol leírással. A net többet el tud neked mondani, csak ,meg kell tanulni kérdezni tőle.
Ami engem igazán érdekel az a két réses kisérlet. A húrosok ezt az extradimenziókkal próbálják megmagyarázni, de ez nekem nagyon erőltetettnek túnik. Bár lehet hogy igazuk van. A Planck-méretűre összeugrott húr mindenesetre ugyanolyan pontszerű, mint a kvantummechanika részecskéi, nem tudnak két résen átmenni, főleg nem tudják az összes lehetséges utat bejárni.
Az általam itt lentebb leírt verzióban a részecske ismét pontszerű, nem feltétlenül kell rezegnie. /bár néhány rezonancia-feltételhez erre majd szüksége lesz/. Ami rezeg az a tér, vagy téridő, minden irányból ugyanolyan hullámhosszú rezgések egy állóhullámteret alakítanak ki. Ez valahogy úgy hullámzik, mint a hagyományos elektromágneses tér, de mégsem az. Ez még nem a részecske hullámfüggvénye és nem is az anyaghullám, hanem ezeknek alapja. Ha egy pontszerű elektron mozog ebben, akkor akkor a lentebb felrajzolt vibraciót 'látja' a részecske az állóhullámok helyett. Valójában ő ezt nem is látja, csak meg egyenesen, és a tér görbülete miatt ez az egyenes a hullámfüggvényét kitöltő pálya lesz. Tehát nem egy elektromos erő mozgatja, hanem egy tehetetlenségi erő, olyasmi, mint a gravitáció. Itt semmiféle extradimenzió nincs, de lehet, hogy a teljes matematikai leírásához bejön néhány. Ha elkapjuk a pontszerű elektront, az a hullámfüggvényen belül lesz megtalálható, tehát a vibráció burkológörbéje a részecske megtalálhatósági valószínűségét adja. Ennek a burkológörbének a hullámhossza a v sebességű részecskéhez rendelhető deBrogli- hullámhossz. /vagy a kétszerese ha keskeny hullámcsomagról van szó/. Az állóhullámokat a részecske Compton-hullámhosszának megfelelő fénysebességű rezgés alakítja ki. A részecske csak az egyik résen megy át, csak egy pályája van, az időben sem halad visszafele. Ami bejárja a berendezést, az a téridő hullámai. /a gravitációs hullámok?? Akkor ismét Einstein fog győzni/
Ilyenkor a négydimenziós téridőhőz hozzáraknak még sok dimenziót?
Olyanról olvastam,hogy a húroknál kis energián ugyanúgy kifagyhatnak a dimenziói,mint a harmonikus oszcillátor energiaszintjei az abszolút nulla fok közelébe való hűtésénél.
Azt hallottam,hogy ha dielektrikumban(nem ionos anyagban,hanem molekulakristályból álló anyagban)zajlik annihiláció,akkor ott átmenetelieg pozitronium keletkezik,ami egy pozitronból és a körülötte keringő elektronból áll(klasszikus szemlélet) de ez nagyon hamar elbomlik,mert az elektron beleeshet a pozitronba,mert a viriáltétel támogatja az elektron közelébe kerülését,mert a pozitron és az elektron tömege azonos.Így a határozatlansági reláció miatti kvantumnyüzsgés nem lesz túlságosan nagy.És végülis lezaljik az annihiláció,ahol kettő gamma foton keletkezik.Ionos anyagokban az ionok elektrosztatikus tere ezt nem teszi lehetővé,az elektronok és a pozitronok a szétsugárzás előtt nem alkothatnak pozitroniumot.A molekulakristályban levő anyagban nincs olyan túl nagy zavaró elektrosztatikus erő,mint az ionosban.
Nem, itt nincs extradimenzió, a húrelméletben van. De ott is valami hasonló történik, minden erő felírható úgy, mint a gravitáció. A 11 dimenziós tér görbül, és az ezeken jelentkező tehetetlenségi erőket látjuk különböző erőknek, mint gyenge, erős vagy elektromágneses. Vagy lehet egy másik megközelítés is, ahol egyetlen Planck-méretű húr van, és ennek a rezgései adják a különböző erők bozonjait, és a többi részecskét. Ennek a két megközelítésnek ugyan az a matematikája.
Az elektromágneses mező elméletében szerintem minenképp jó az álláspontod.Lyukelméletes mechanizmus amit Dirac alkotott meg.A hadronok esetén minden összetettebb,de az elektromágneses mező magyarázata a jelenségek legnagyobb részét átfogja.Pusztán ezért mindenképp megéri.
Én semmilyen biztos kijelentést nem tennék addig, amíg az LHC nem üzemel. Lentebb található egy szám- 128.577043 GeV Ha ez lesz a keresett Higgs-tömeg, akkor majd nem árt kissé visszakanyarodni a fizikába, és elővenni az egymás körül keringő elektron - pozitron pár lehetőségét.
"Ha a világegyetemben csak egyetlen ilyen pár lenne, akkor egy idő után elvesztenék az energiájukat, és egymásba zuhannának. De tegyük fel, hogy a tér tele van ilyen elektron-pozitron oszcillátorokkal. Ebben az esetben a veszteséget a többi rezonátor pótolja, ami miatt maradhat egy stabil állapotban minden oszcillátor. Az állóhullámot a teret kitöltő azonos frekvenciával rezgő oszcillátorok hozzák létre."
Régebben,azt hittem,hogy a hidrogénatom állhat protonból és körülötte keringő elektronból,csak az elektron centripetális gyorsulása miatti sugárzás veszeteséget sugárzáselnyeléssel kompenzálják,és ekkor egy stabil dinamikus egyensúlyban levő atomot kapnánk.Ha lokálisan megbomlik valahol egy pillanatban ez az egyensúly,akkor az elektron beesik a protnba,ami számomra azt mondta,hogy igazolva van,hogy van valamekkkora valószínűsége annak,hogy az elektron a proton közvetlen közelében tartozkodik(erre a valószínűségre szükség van a K-befogásos béta bomlás elméleténél).Ez alalpján építettem egy egyelektronos atomokra igaz törésmutatóelméletet.csak e szerint a kék fény kevésbé törne meg mint a fény,ami a tapasztalat ellen szólt.Ezt kisérleti bizonyítékként tartottam a Bohr-modellnek a dugárzási egyensúllyal való stabilizálása ellen.Azóta csak a Schrödinger-Heisenberg elektronfelhős modelljében hiszek.
Részlet a páyázatból:
"Az anyagok abszolút törésmutatójának atomfizikai meghatározása
A fény a mérések tanúsága szerint minden olyan anyagban,amelyen át tud hatolni más-más sebességgel terjed.De ez csak látszólagos sebesség,mert a fény minden esetben a vákuumbeli sebességgel terjed.Az ettől való eltérést az okozza,hogy a közeg részecskéi között ugyanezzel a sebességgel halad,de amikor részecskével ütközik akkor gerjeszti azt,és ez időt vesz igénybe.Végülis a fény átlagsebességét tudjuk mérni,de a fotonok sebessége mindvégig ugyanakkora.Ezt támasztja alá az,hogy a sebességváltozást csak hullámhosszváltozás követ,de a fény frekvenciája minden anyagban ugyanakkora,és a fotonok energiája a frekvenciától függ,ezért a fény energiája is minden közegben állandó.Emellett valójában a fény hullámhossza sem változhat meg.
delta(v)=delta(lambda)f
delta(v)=c-c'
delta(lambda)=lambda-lambda'
Kiválaszthatunk egy d úthosszt,amelyen belül az anyag részecskéiből egy vagy egy részecske sem jut.
Az első esetben a fotonnak T+t időre van szüksége.Ebből t az az idő,amely alatt a fény a vákkumban a d útat megteszi,T pedig a részecske gerjesztési ideje.A másoik esetben a fény a d útat csak t idő alatt teszi meg.Ezeknek a segítségével fel lehet írni a törésmutatót:
c'=d/(T+t)
c=d/t
n=c/c'=d/t/d/(t+T)=(T+t)/t=1+T/t
A d út az a legkisebb úthossz ahol törésmutató fogalma érvényes.A törésmutató arányszám,ezért nem függ az anyag tömegétől.
A fény amikor behatol egy elektronos atomi rendszerbe akkor energiája az elektron energiájává alakul,és az elektron az alapállapotú pályáról,amelyen v1 sebességgel mozgott,egy nagyobb energiájú pályára tér,ahol v2 sebességgel keringhet.Itt tau ideig kering,ezt az állapotot a Bohr-modell pontatlansága miatt nem lehet számításba venni.Aztán erről a pályáról az elektron visszaesik az alapállapotú pályára,miközben visszanyeri egy vagy több lépésben az energiáját úgy,hogy ezeket fotonként kisugározza.Az elektron miközben pályáját változtatja,idő telik el T=2s.A Bohr.modell szerint ez a gerjesztési idő a valóságban T+tau.T*=T+tau.Így a Bohr-modell pontatlansága:
éta=T/T*=2s/(2s+tau).
Az elektron átlagsebessége a következő:
<v>=2(r2-r1)/T
Az elektron úgy mozog,mintha az elektron egyenes vonalú egyenletes sebességgel mozogna;az elő esetben v1, a második esetben v2 sebességgel.
Mivel nem számít bele az az eset,amikor az elektron a magasabb energiájú pályán kering,ezért az elektron átlagsebessége egyenlő a két energiaszintekhez tartozó sebességek harmonikus közepével
Az r2 a magasabb energiájú pálya sugara,n2 pedig a főkvantumszáma,r1 az alacsonyabb energiájú pálya sugara,n1 pedig a főkvantumszáma.Z a részecske rendszáma,k az elektrosztatikus állandó,m az elektron tömege,ha a Planck állandó,epszilon vagyis az (n2-n1)(n2+n1)2 tag magyarázza a diszperzió jelenségét,vagyis azt,hogy egy anyag törésmutatója függ az általa megtört fény frekvenciájától.Az anyag csak akkor tudja megtörni a fényt,ha az atomban levő elektronnak van két olyan energiaszintje,amelyek közül a nagyobbiknak n2,a kisebbiknek n1 a főkvantumszáma és az energiaszintek különbsége kiadja a foton energiáját.
lim(d tart végtelenhez)n=1
Mivel tökéletes vákuumot csak megközelíteni lehet,de elérni nem ezért egyenlőség nem lesz.Az 1 a törésmutató alsó határértéke.
Ha a vákuum elég ritka n~1.
A d úthossz egyenlő az anyag részecskéinek átlagos szabadúthosszával,ha az egyelektronos atomi rendszerek állapota közel van az ideális gázokéhoz:
T az anyag hőmérséklete,p a nyomása,kB a Boltzmann állandó,az "a" pedig a gömb alakú atom átmérője.A képletből kiválaszthatók azok a tagok amelyek mindig állandók és ebből kiszámítható az S.
(n-1)=(S epszilon a2p)/(Z3T)
E képletből látszik,hogy a törésmutató függ a közeg állapotjelzőitől,a nyomással egyesen a hőmérséklettel fordítottan arányos az (n-1).A részecskék méretétől,rendszámától,és a fény frekvenciájától is függ.Ez az összefüggés homogén közegekre érvényes,melyek részecskéi egyelektoronos rendszerek.
f/f'=(3/4RZ2)/(5/36RZ2)=108/20=27/5,ebből f'=5/27 f
f'H=5/27fH
f'He+=5/27fHe+=20/27fH
f'Li2+=5/27fLi2+=45/27fH
f'Be3+=5/27 fBe3+=80/27fH
a látható fény frekvenciája:370 billió Hz-810 billió Hz
ebből látszik,ha egy adott közegben eltérő frekvenciájú fénysugár halad át,akkor a kisebb frekvenciához nagyobb törésmutató tartozik,ezért ez jobban eltérül.Eszerint a prizmán áthaladó napfényben a vörös színű fénysugár jobban elétrül,mint a kék.Et ellentmondás,mert a valóságban a kék színű fény térül el jobban,mint a vörös színű." Vagyis az elmélet nem függ össze a tapsztalattal,bebizonyítja saját maga hibáját.A Bohr-modell eszerint nem csak amiatt nem lehet igaz,mert a körpályán keringő elektron centripetális gyorsulása miatt sugároz,és beesne az atommagba,hanem azért sem mert a diszperzióra a vörös fény erősebb eltérülését jósolja.Míg a Maxwell-egynletekből származó törésmutató képlet(ami az elektromágneses hullámoknak atomi oszcillátorokra hatását írja le) szerint a tapasztalattal összhangban a kék fény vörösnél erősebb elhajlását jósolja meg a prizmában.Vagyis atomoknál egyáltalán nem alkalmazható a Bohr-modell pontmechanikai bolygómozgásos leírása.Még ha a születne olyan Bohr-modell változat,ami a páyák sugárzásának a kérdését megoldaná,az is elvérezne a törésmutató miatti téves jóslása miatt.Egyedül a kvantummechanikai atomi leírás lehet pontos.
A pozitron-elektron oszcillátorok olyan gömbhullámoka,mint a hidrogénatom szférikus,dália,propeller alakú pályái.Csak ezek a gömbhullámok az elektron a pozitron közös (összefonódott) anyaghullámából(vagyis valószínűségi) áll.
Az igazi furcsaságok akkor jönnek, ha egy ilyen rövid hullámhosszon periodikusan görbülő térbe visszahelyezem az egymás körül keringő elektron-pozitron párt.
Mivel a keringési frekvencia megegyezik a tér állóhullámainak a frekvenciájával, ezért létezniük kell olyan állapotoknak, ahol a kettő rezonanciába kerül. Ekkor hiába egymás körül keringenek a pontok, 'kivülről' szemlélve lehetséges olyan helyzet, ahol látszólag az egyik pont kering a másik körül.
Az egyiknek kivülről kicsi a látszólagos energiája, a másiké nagy. Az igazi az lenne, ha a másik egy protonnak látszana. Ehhez kb 1836 szoros tömegnövekedést kellene elérni, és valahogy 3 pontnak kellene hogy látszódjon. De ezt hogy lehet elérni?
