Lassan nekünk, a természetet tisztelő és védő túrázóknak (akik nem mellesleg quad-dal járnak) kell szégyenkeznünk : a saját fajtánk miatt.
http://index.hu/politika/bulvar/motbukk1119/
Önszabályozást is végrehajtunk - ha kell, és ha lesz partner benne. Na ehhez várom itten a segítségeket...
Kezdem azt hinni, hogy te nem értetted meg ennek a fórumnak a lényegét.
A te gondolataiddal élve akár azt is megállapíthatnám, hogy a darwini fejlődés szempontjából az ember jelenléte a Földön nem kívánatos.
Persze vannak olyanok, akik dúlják a Szalajka-völgyet, őket valahogy meg kell fékezni, de vedd figyelembe, hogy ezt a fórumot quadosok indították, mégpedi pont azzal a céllal, hogy ezek az esetek ne forduljanak elő a jövőben. Legalábbis a törekvés ez. És pont ez miatt itt nicsen szűkség radikális véleményekre. Egyik oldalról sem.
Valamelyik hétvégén találkoztam egy négyfős brigáddal, akik térképpel mentek halk gépekkel lassan. Régebben én is utáltam őket kivétel nélkűl, de időközben rájöttem, hogy fekete és fehér nincs, csak a szürke kölönböző árnyalatai.
Észer kéne mér venni, hogy a nem randalírozó quadosok és a mérsékelt környezetvédők-túrázók céljai közel azonosak, csak más irányból közelítik meg a dolgokat. Addig amíg a két tábor erőből (különböző jogszabályértelmezések, erkölcsi kötelességek a kitudja kinek az érdekében...) próbálja lenyomni a másikat, nem nagyon lehet előrelépésre számítani, a megoldás a békés egymás mellett élés lenne. Addig, amíg erre nem volt törekvés, nem is remélhettünk megoldást. Szerencsére már van, de te jelenleg nem ezt az álláspontot képviseled.
És ki a tulajdonos??Ha magánút és nem engedi az áthaladást rajta,engedélyt kell kérnie a szakhatóságtól,valamint tiltó táblával vagy sorompóval kell jeleznie,hogy
MAGÁNÚT.:tilos az átjárás!!Valamint ezek az utak,ha engedélyt kaptak a lezárásra,nem szerepelhetnek a navigációs térképeken sem,ugyanúgy,ahogy a természetvédelmi,tájvédelmi,stb.területek is csak zöld színnel kitöltve jelennek meg!!Szerintem (gumicsirke).
""A motorozással nem csak a nemzeti park részéről merül fel kifogás, ez erdő-, és vadgazdálkodási szempontból sem kívánatos. Az erdőről és erdő védelméről szóló 1995. évi LIV. törvény 82.§ szerint az erdőterületen a motorral, lóval, kerékpárral és autóval való közlekedés csak az erdőgazdálkodó által kijelölt útvonalon lehetséges.""
Nyilván erdőgazdálkodási szempontból azért nem kívánatos bárki ott tartózkodása,mert sokat,láthat,vadgazdálkodási szempontból,mert sokat hallhat,az erdőterület miatt meg csak úgy!!NEM??Tudod,mifelénk az erdész nem zavart el minket,mert segítünk neki!!Megpróbáljuk kúltúrált viselkedési normák felé terelni a terepmotorosok,quadosok túráit,nem megyünk rá a túristautakra,de nektek hiába írjuk le 100 x,úgysem érdekel,csak b@sz@kodni akartok.Törölgettek,tiltogattok,mi meg túrázgatunk,jól érezzük magunkat,titeket meg megüt a guta.Remélem.Én élek,e ke félek.Nem kell egy véleményen lennünk,és nem kéne ugyanarra a vidékre tévednünk,hidd el mindkettőnknek jobb lenne.Mi nem zavarnánk a fotózásban,te nem zavarnál a túrázásban!És hidd el,nem akarunk a természetvédelmi területen menni.Rég nem erről szól ez a történet!!Ha egyébként van rendszámom,akkor pont ugyanazon az úton ugyanúgy végigmehetnék az !! ÚTON !! mint te az autóval,hiszed,vagy nem de így van!!Tényleg nem az a célunk(nekünk normálisan túrázóknak),hogy mások kirándulásait megkeserítsük mondjuk az erdőben,de szerintetek a QUAD (így kell helyesen írni) nem olyan eszköz amit normálisan lehet használni.Parttalan vita veled és a veled hasonlókkal szóba állni,mert még arra sem veszitek a fáradtságot,hogy átgondoljatok valami tevőleges dolgot a témával kapcsolatban,csak a kötekedés és ugyanazon negatív dolgok ismételgetése a célotok,hogy megkeserítsétek néhány ember dolgát.Pont azokét akik nem vandálkodnak.És most elkezdheted újra írni az okos dolgaidat.Mert tudod akiket nem érdekel amiről beszélsz,beszélünk az nem jön ide a hülyeségeket olvasgatni,inkább kimegy vandálkodni,dúlni mondjuk a szalajkát.Csak tudod mind a két oldal majdnem ugyanazokat szeretné,(közülünk a normálisabb),csak más szemszögből!!!!!!!!!!!!
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) működési területe nagy kihívást jelent számos technikai sport szerelmesének. Nem kivétel ez alól a természetvédelem érdekeivel talán leginkább össze nem egyeztethető, a legkomolyabb természetkárosítással, illetve a védett és fokozottan védett (főként madár-) fajok zavarásával járó sporttevékenység, a terepmotorozás.
A BNPI teljes területén jelen vannak azok a 2-15 fős terepmotoros csoportok, akik a lehető legkevésbé tekintik terepi jelenlétük céljának a természet teljesebb megismerését, s akik a lehető legkisebb mértékben adóznak szeretettel, tisztelettel annak, s mutatnak megbecsülést értékei iránt. Tevékenységüknek betudhatóan a komoly (főként hang-jellegű) zavarási hatás következtében fokozottan védett fajok fészkelései hiúsulnak meg, értékes gyepek kerülnek felszaggatásra, fokozottan védett növények károsodnak, a természetbe látogató és azt valóban tisztelő turisták kikapcsolódása lehetetlenül el, s a terepen jelen lévő és épp a motorosok útjába eső (= a kijelölt turistautakon közlekedő) emberek kerülnek nem egyszer életveszélyes helyzetekbe.
A BNPI teljes működési területén a Természetvédelmi Őrszolgálat által lefolytatott technikai sporttevékenység-ellenőrző szolgálatok eredményeként a technikai sportok ellenőrzése kiterjedt és kiterjed a nemzeti park törzsterületén kívüli vidékekre (Mátra, Zemplén, stb.) is.
Ezen ellenőrző szolgálatoknak betudhatóan a korábbi, főként a Bükki Nemzeti Park központi tömbjére koncentrálódó terepmotorozás hangsúlya áttevődött a hegység alacsonyabb régióiba, illetve a Zemplénbe és a Mátrába.
Mivel a motorosok jó eséllyel kezdik el intenzíven használni a fent jelzett illetve egyéb védett területeinket, s eme illegális sporttevékenység folytatásának megakadályozása különösen fontos a védett területek természeti értékeinek megóvása valamint a zavartalan turizmus okán, kérünk minden természetbe látogatót, amennyiben terepmotoros jelenlétet észlel, értesítse a BNPI-t!
A motorozással nem csak a nemzeti park részéről merül fel kifogás, ez erdő-, és vadgazdálkodási szempontból sem kívánatos. Az erdőről és erdő védelméről szóló 1995. évi LIV. törvény 82.§ szerint az erdőterületen a motorral, lóval, kerékpárral és autóval való közlekedés csak az erdőgazdálkodó által kijelölt útvonalon lehetséges.
..Az erdészeti utak nem közutak, hanem magánutak..
És mik azok a bizonyos "erdészeti utak" ? Minden, az erdőn átvezető út ? (már csak a nevéből adódóan.) Mer' akkor azonnal ki kell zavarni az összes fatolvajt onnan, sőt az autókat is a gödrös/dűlőút szerű bükki átvezető (sokadrangú)utjairól is...
Nemzeti park is, erdő is, út is vezet az erdőn át.
Hát úgy látom nincs értelme ide irogatni mert nagyon egyoldaluvá van téve ez a párbeszéd!
Ez a dolog már sokkal több annál ami a Szalajka-völgyben volt!
Kedden voltunk egy barátommal egy helyi rádióban és ismételten meghivtak minket a következő adásban azért már jut idő ezeknek a dedós módszereknek az elmesélésére!
Tőlem ugyan nyugodtan quadozhattok ott ahol lehet. Ez ellen soha nem is volt kifpgásom. A szalajka völcs például nem az a hely, és az írás szerint mégis quadok dúlták, dúlják.
Engem meg a hétvégén megkergettek... pedig szép voltam és okos... és erdő sem volt a közelben csak egy-két feldühödött paraszt... Akiknek a tűzére épp az esztelen méregzöldek és a sikervadász sajtó önti az olajat...
Én azt szeretném, ha inkább a hatóság kergetni... kérhetnék ennyi tiszteletet?
Ugyanis Quados kollégák azt állítják, hogy ők biza nyugodtan mehetnek erdőbe mert nem tiltja tábla, pedig "a kresz tiltás alapú"!
Mire én, tábla a gyalogos gázolást sem tiltja, és amennyiben a "kresz tiltás alapú" (nincs kihelyezve erdőbe quaddal behajtani tilos) akkor bizony szabad volna gyalogosokat is gázolni mindenhol, ahol tábla nem tiltja!
Ugyanakkor Ön soonó úr jól látja, mégsem szabályos gyalogost gázolni mert az írott jog, ezt nem teszi lehetővé, így tábla hiányában sem szabad gyalogost gázolni, hasonlóan ahogy erdőben engedély nélkül quadozni sem!
Csak egyetlen kérdés (ami párszor el is hangzott) - kit/kiket kell megkeresni, és mivel, ha mondjuk A-ból B-be ugyanígy túrát szervezünk ahogy Te is írtad - csak mi ATV-kkel, tegyük fel hogy mind rendszámos. És mi kell hozzá hogy ez precedens legyen? (Értem ez alatt, hogy egyszer engedélyezik, akkor ott más alkalommal elég lenne egy hivatkozás, ergo túra-útvonallá válna...) Vagy ne legyek naiv ?!
Köszönöm! Jövő héten egyébként amúgy is be kell mennem a felügyelethez pár dolog miatt. Akkor megkérdezek néhány dolgot tőlük, hogy mi várható az ügyben. Valamint arra is kíváncsi vagyok, hgy ha esetleg kijelölésre kerülne néhány út a motorok és a quadok számára, akkor ez a döntés kinek a hatáskörébe tartozna. Számomra az sem világos egyelőre, hogy ebben helyi szervek döntenek vagy országos. Ha esetleg valakinek lenne valami kérdése, azt is tolmácsolhatom feléjük.
OFF
A kavarodás eléggé nagy, ezt abból is tudom, hogy nekem egy túra megrendezéséhez elvileg fel kell keresnem a helyileg illetékes hosszúnevű felügyeletet, az erdészetet, a nemzeti parkot, a vadászkamarát és ha közúton is megy (ez megint mit jelent?) akkor a rendőrséget is. Namármost régebben személyesen beadtam egy engedélyezési kérelmet a felügyelethez. A Duna-Dráva NP. igazgatóság eszembe sem jutott. Nemsokára jött egy papír amiben az állt, hogy jóváhagyták a túrát az eredeti terveim szerint minden változtatás nélkül. Majd jött egy jogerős x nap múlva. Tehát a számomra kedvező döntést a bíróságon megtámadhattam volna. Már nem emlékszem, hogy melyiken de az egyiken a Duna-Dráva NP bélyegzője volt.
ON
Valami előrelépés már tényleg jó lenne mert ennek így nem lesz jó vége. Pláne, ha más dolgok is hasonlóan haladnak. Nade ez már a politika téma határát súrolja...
Hétköznapokon általában Pécsett vagyok, kivéve a hétfőket amikor Budapesten. Szombatonként általában túrázom de van, hogy vasárnap is. Hogy éppen melyik részén az országnak, az nagyon változó. Nem tudom, merrefele laksz de sehol sem kizárt, hogy megfordulok a közeljövőben. Egyéb elérhetőségeim
itt megtalálhatóak. (Hátha valaki kedvet kap egy kis gyalogláshoz is) A sör jó ötlet. Esetleg egyszer többen is megbeszélhetnénk egy találkozót.